Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-08-29 / 69. szám
4 BÉKÉS 1935 augusztus 29 11 I Jt E M. Hadnaggya-avatás. Szent István napján a Ludovika akadémia most végzett növendékei között avatták műszaki hadnaggyá Tantó Zoltánt, Tantó József Békésvármegye köztiszteletben álló népművelési titkárának a fiát. Halálozás. Kéry Istvánná született Kovács Ilonka folyo no 27 én elnunyt. A 23 éves fiatal asszony négy évig élt boldog házas életet, amelyből hosszú szenvedés után ragadta el a halál. Szerdán délután 4 órakor temették el a Szent- háromság temetőben Az. elhunytban Kovács János nyug. áilamrendör és a Békésmegyei Takarék- pénztári Egyesület nyug. altisztje leányát vesztette el. A OliSSZiÓS mese-est szeptember elsején vasárnap este 8 órakor lesz az Erkel Ferenc Színkörben. A szebbnél szebb mesék kis szereplői tudásuk legjavát adják, hogy szegénysorsu kis gyermektestvéreiken segítsenek. Az est jövedelmét megosztják a szegénygondozó és a Báró Apor Vilmos Napközi-Otthon között. Gyula város nemesszivü közönsége ezuttai is segítségére siet a kitűzött szép célnak és máris valósággal megrohamozza Dobay János könyvüzletét, ahol a kiváló olcsó jegyek elővételben kaphatók. A rendkívül nagy sikerűnek ígérkező, látványos gyermekelőadás műsorát jövő számunkban közöljük. Népünnepély. A nagymegyarvárosi missziótársulat szeptemoer 1-én, vasárnap délután ren dezi népünnepélyét a Göndöcs kertben. Szüreti bál. A Columbia kötőgyár munkásai szepiember 1 én a Göndccs-kerti payillonban szüreti bálát rendeznek, mely este 8 órakor kezdődik és reggél 4 ig tart, A kitűnőnek Ígérkező mulatságon Csonka Barna cigánybandája muzsikál. Belépődíj 60 fillér. KeghivÓ. A gyulai általános ipartestület vigalmi bizottsága szeptember hó l én este 7 órakor az ipartestület helyiségeiben szegény sors ban levő iparos szülők gyermekeinek tandij- segélyezésére társas vacsorát rendez, melyre iparos társainkat, azok családját és barátainkat ezúton tiszteletlel meghívjuk. Vacsora: Halászlé vagy rántott hal ciganypecsenye vagy pörkölt. Zenéről gondoskodva. Vigalmi Bizottság. Ügyvédi hir. Dr. Sebestény Péter ügyvédi irodáját Harruckern-tér 4. szám alá, a nagytemplom mellé, helyezte át. 226 3—3 Az OTI választmányi ülése. Az OTí kerületi pénztárának valaszimanya augusztus 30-án, fél 3 órakor Gyulán, a városháza közgyűlési termében ülést tart, amelynek legfontosabb pontja a járulékhátralékok elengedése tárgyában döntő ötös bizottságba a választmány részéről küldendő rendes és póttagok megválasztása. PÓtbeirás. A református elemi és továbbképző ( sméüö) iskolákba a beírások szeptember hó 2-3 4. napjain délelőtt 8-— 12 óráig történnek az Árpád utcai fiúiskolában. Az I. osztályba iratkozó tanulók szülei a gyermek korát igazoló tanúsítványt az anyakönyvi hivataltól ingyen szerezhetik be. Beirási dij 1 P Évmegnyitó istentisztelet 5 én (csütörtök) reggel 7 órakor lesz a templomban. Kérelem, a gyulai katolikus egyesületek nemrégiDen gyűjtési indítottak egy Mariafalván felállítandó Napköz'-Ot.hon javára, melyet Apor Vilmos báró apáiplébánós húszéves papi évfordulójára megemleKczesül szárnak. A megindított akciót addig nem hozhattak nyilvánosságra, míg az átadás meg nem töriént s így felhívást adakozásra főként egyesületi tagok kaptak. A szélküldött felh:vásoknoz csatolt csekklapokon máris sokan flküldtók adományaikat s elseje tóján minden valószínűség szerini, még többen áldoznak erre a nemes célra. Vannak azonban egyesületeken kívülálló katolikus hívek, kik bar eddig felhívást nem kapnattak, mégis örömmel es készséggel járulnának adományaikkal a felállítandó Báió Apor Vilmos Napközi-Ottnonnoz. A Napközi Otthon Építő Bizottsága ezúton is kéri a gyulai katolikus n veket, tegyék magukévá ezt a nagy horderejű szociális gondolatot és áldozzanak: tehetségű* szerint filléreket és pengőket, hogy tni.löbb felépülhessen ez a kis Ounon, Isten dicsőségére, embertestvéreink lelki testi javára. Az adományokat kérjük közvetlenül a Békésme gyei Takarékpénztári Egyesületnek, a Szoc. M ssziotáisulai folyószámlájára csekken, utalványon vagy személyesen eljuttatni A beérkezett adományokat időnkint hírlapilag nyugtázzuk. Itt a Carleé cirkusz. Kedden érkezett Gyű Iára Donnert Bonifác hires cirkusza, hogy hat napon át gyönyörködtesse a város közönségét nagyszerű mutatványaival. A keddi bemutató előadást elmosta ugyan az eső és a szélvihar érzékeny pusztítást vitt véghez a hatalmas alkot mány ponyvasátorán, de negyven ember szorgos keze szerdán helyreállította a hiányokat, úgy, hogy az előadásokat akadálytalanul meg lehet tartani. A cirkusz műsorának fénypontja; az igazgató nagyszerűen idomított lovai és barnamedvéi, a 12 kutya olimpiásza, az ekvilibristák, humoros excenirikusok és akrobaták. Itt van társaival Arlongs, berlini bambusz művész, a két kis drótmüvész, Bomi és Guszti, akik ketten együttvéve 18 évesek, aztán a kacagás nagymesterei, Bébi, Karcsi és Tommi, a magyar augusztok a bét japáni lábmüvész, a 8 éves Ágneske Mefisztó mutatványokat ad elő. Nem utolsó dolog R golo sem, a csökönyös csacsi, amely senkit sem tűr meg egy percig a hátán. Az előadások félkilenckor kezdődnek, a helyárak igen olcsók. A Carleé cirkusz megérdemli a közönség legnagyobb támogatását. A magyar augusztus egyik legszomorubb dátuma még 400 év múltán is augusztus 29 Ekkor volt a mohácsi ütközet, amely tragikus fordulója a magyar történelemnek. A nagy csatatér színhelyén ma békés városka éli nyugodalmas vidéki életét. Mohácsról, Mohács környékéről színes, érdekes ismertetést irt Dénes Gizella. A cikk az U| Idők mai számában jelent meg. Ht rezeg Ferenc hetilapjának szépirodalmi részéből kiemeljük Zsigray Julianna és Bónyi Adorján regényeinek mulatságos, fordulatos folytatásait, Székely Tibor elbeszélését, Gosztonyi Ádám kedves humoru, amerikai történetét, Falu Tamás, Képes Géza szép verseit. Matolcsy Andornak, Somogyváry Gyula uj regényéről irt könyvis mertetését. Orvosi cikk, aforizmák, fényképek egész sora, az ötletes, érdekes Ceruzajegyzetek s a kedvelt rovatok teszik változatossá a lapot, amelynek kiadóhivatala Budapest, VI, Andrássy ut 16, bárkinek szívesen küld díjtalan mutatvány- számot. Előfizetési ára negyedévre 6 P 40 fillér, egyes szám ára 50 fillér. A veszedelmes mosoly. Erről közöl rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket Tolnai Világlapja uj száma, amely nagy terjedelemben és kitűnő tartalommal jelent meg. A legkedvesebb magyar irók novelláin kívül számtalan szórakoztató apróságot, gazdag rovatokat és közel száz nagyszerű képet talál az olvasó a népszerű képes lapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Sofőrtanfolyam. Az állami gépjárómüvezető képző tanfolyam a technológiai és anyagvizsgáló intézetben (Budapest. VIII. József-körut 6) szép tember 9 én este félhét orakor nyilik meg. A beírás és felvételhez szükséges űrlapokat naponta délelőtt 9—1 óra között az igazgatósági irodában adják k . Góg Andrásnak Szeregyházán 225 3 3 26 kishold földje tanyával és különálló 20 kishold tanya nélkül eladó. El 1 A J X Árpád-utca 28|a számú El 1 ál IIII lakóház. 235 1 3 GIIAUD HOTEL „IMPERIAL“ nagyszálloda BUDAPEST VII., RÁKÓCZI ÜT 90 1 pefe a Keleti-pályaudvartól. KITŰNŐ POLGÁRI SZÁLLÓ OLCSÓ ÁRAKKAL ELŐFIZETŐKNEK *40% ENGEDMÉNY. Rendkívül jutányos megállapodások rövidebb-hosszabb tartózkodásra egész vagy 490 169-* részbeni ellátással is. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. Sarkad község elöljárósága 125—1935 sz. határozata alapján a község Újtelkén építendői helyszínén döngölt betonjárda-palló építésére és az azzal kapcsolatos földmunka végzésére nyilvános versenytárgyalást hirdet. A munkálatok kivitelezésének költségei szabályszerűen biztosítva vannak. A munkanyertes vállalkozó tartozik, a munkát a megbízatástól számított 8 napon belül megkezdeni és a vállalati pótfeltételek 4. § ában megállapított idő alatt befejezni. A munka jó kivitelezéséért vállalkozó az általános feltételek vonatkozó §§-ban megállapított kötelezettséggel és az átvétel napjától számított 2 évig tartozik jótállani, a vállalati pótfeltételek 11. §-a értelmében. Az ajánlatokat a jelen hirdetményben foglaltak értelmében a község elöljárósága által kibocsájtott ajánlati és költségvetési űrlap fel- használásával kell megtenni, melyek a szerződés mellékleteit képezik. Az ajánlatokat és mellékleteit cégszerű aláírással kell ellátni. Az ajánlatokat sértetlen boritékban elhelyezve. pecséttel lezárva a községi iktató hivatalában 1935. évi szeptember hó 5-én 10 óráig személyesen, vagy posta utján kell benyújtani, amikor azok a községháza hivatalos helyiségében bizottságilag lesznek felbontva. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással biró képviselői jelen lehetnek. Csak szabályszerűen kiállított, jelen hirdetmény feltételeinek megfelelően benyújtott ajánlatok lesznek figyelembe véve. Az ajánlatok borítékját Sarkad község elöljáróságának címezve a kővetkező felirattal kell ellátni: „Ajánlat a 390—1935. sz. versenytárgyalási hirdetményben közölt betonjárda-palló munkálataira“. Az ajánlati minta, költségvetési űrlap, valamint a vállalati pótfeltételek a községháza főjegyzői hivatalában — P árért beszerezhetők, ugyanott a tervek (hoszszelvény, helyszinrajz) a hivatalos idő alatt megtekinthetők vagy lemásolhatok. Építtető község fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül az árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson. Az ajánlattevők kötelesek ajánlatukhoz OTI igazolványt csatolni, melyen igazolják, hogy a versenytárgyalási hirgetmény lejártát megelőző 6 hónapnál régebben esedékes OTI tartozásuk nincsen. Azon ajánlattevők, akik fenti községnek munkát, vagy közszállitást még nem teljesítettek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni, mely bizonylatok benyújtásának ideje az ajánlatok benyújtási idejével azonos. A munkálatok kivitelezésére, valamint az ajánlat megtételére minden tekintetben az 50.000—1934» K. M. számú közszállitási szabályrendelet, a vállalati pótfeltételek kikötései, valamint jelen hirdetmény feltételei az irányadók. Sarkad, 1935 augusztus hó 16-án. 227 3 - 3 Sarkad község Elöljárósága. 146— 927. vght. szám ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Dr. (ioklmann Imre ügyvéd által képviselt Kovács József javára, gyulai lakosok ellen 1920 P töke és több követelés járulékai erejéig a gyulai kir. járásbíróság 1926. évi 854- H. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1927. évi január hó 31-én lefoglalt 1583 P 20 f-re becsült ingóságokra a gyulai kir. járásbíróság Pk. 4491/1927. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján többi foglal tatók javára is, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből Uf nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán Gyulán (Hagyma-tér 7.) leendő megtartására határidőül 1935 évi augnszlus hó 31. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek, de legalább a becsár 2/a részéért, készpénzfizetés mellett el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyula, 1935. évi julius hő 29. n. 236 1—1 Beesy Sándor, kir. bir. végrehajtó. ZONGORA BÉRBE Cim a kiadóban. 238 1-2 fiyulán, 1935, a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.