Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-05-12 / 38. szám
LXV1I. évfolyam 38. szám Vasárnap Gyala, 1335 május 19 Klöflzetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. J3JŰs1\.Jl2/0 POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. se. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára lü fillér. Felelős szerkesztő: Szerkesztő : DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik csütörtökön és vasárnap. A választás hullámai látszólag már elcsendesültek. A néhány petíciótól eltekintve semmi nyoma már annak, hogy az ország népe néhány héttel ezelőtt lázasan voksolt. Elmúlt a választás, mint valami nagy népünnepély, csak néhány ottfelejtett plakat, vagy mésszel festett irás hirdeti még, hogy nemrégiben választási harcok dúlták a nyugalmas vidéki életet. Mindez azonban csak látszat. A nép, bensejében, még nem nyugodott meg, egyre rágódik még bizonyos gondolatokon, amelyeket a kortézia, könnyű, lelkiismerettel beledobott gondolat- világába. A kortézia fogásai még egyre ott dolgoznak a naiv és kritikára alig képes népben, politikai hitvallásának még mindig azok a »népszerű gondolatok« az alaptételei, amelyeket azok, akik nem átallanak nem törődni lelkiismerettel, önös célok szolgálatában beledobtak hiszékeny leikébe. Megdöbbentő élmény beszélgetni ma némely egyszerűbb, paraszti emberrel. A szemük lángol, szavaik lázasak, érezni és látni lehet; valami méreg dolgozik bennük. Mint kik valamely nagy kórba estek, olyanok. A bacillusok beléjük jutottak és most ott dúlnak bennük, lázasitják és rombolják őket. Megdöbbentő, hová sodorták a józan magyar nép egyes fiait a mai túlpolitizált idők és az a bizonyos ellenzékiség, amelynek tulajdonképpeni lényege csak az, hogy nem odavaló, akárki legyen is, aki hatalmon van. Elszomoritó látni ezeket az embereket, hallani a beszédjüket s elszomoritó az a hiábavaló erőlködés, ami vei az ember megkisérli őket meggyőzni tévedésük felöl. »Csak elizélik a sok pénzt, mondta az egyik, a másik meg hogy a miniszter is egyen azt, amit mi, paprikás krumplit«. És nemcsak a nincstelen Tibor- cok beszélnek igy, hanem azok is, akik a maguk földjéről őrletnek és a maguk födele alatt alszanak. Szavaikban a kortézia szólamai visszhangoznak s aki aludt volna is, amikor a választás volt és most felébredne, az, beszédüket hallván, meg tudná mondani, hogy : választott az ország. Es ezek az emberek összejönnek, ha többen nem, ketten, beszélgetnek s újból és újból felkavarják egymásban az esetleg talán már elpihenni készülő gondolatokat. Soká tart, amíg a nép a kortézia fertőzéseit ki tudja heverni, soká lesz, amikor a megtévesztett nép lázálmai elmaradnak s látni fogja, hogy beugratták és nem cél volt, hanem csak eszköz. Felesleges és nagyon drága dolog ma az eltökélt ellenzékiség, káros és veszedelmes dolog csak azért gáncsolni valamit, mert nem én csináltam. Könnyű és veszedelmes dolog a népnek azt ismételgetni, hogy ez nincs jól, Kaptuk a következő cikket: Alig múlik el hét, hogy valamelyik helyi lapban kritika, vagy panaszos levél ne jelenne meg a város valamely utcájával, csatornájával stb. kapcsolatosan. Ez nagyon helyes és az objektiv bírálat mindig tel is hívja az illetékesek figyelmét a bajra, ahol tenni kell. Ilyen, úgyszólván állandó panasz tárgya az Erdélyi Sándor-uti burkolat s el kell ismernünk, hogy ezek a panaszok csaknem százszázalékban jogosak is. Panaszolják, hogy rossz az útburkolat. Igen, az útburkolat a rossznál is rosszabb. Nem való az már sem autó, sem kocsiforgalom alá. Rossz, mert veszélyes rajta a közlekedés, rossz, mert tulaz nincs jól s ezt igy, meg úgy kellene csinálni s mi ezt csináljuk majd, ha a »nép ítélete oda juttat minket, ahol a helyünk van.« A nép készpénznek veszi a kortéziát, bedől neki s hitet mer rá tenni, hogy a dolgok valóban úgy állanak, ahogyan az a hordó tetejéről hangzik. A népnek ma kevés kell ahhoz, hogy szembehelyezkedjék a józansággal s ha feltüzelik, még a szuronyokba is belerohan. Mindezt látva és tudva szinte arra gondol már az ember : érdemes-e az egyszeri voksért kitenni ma a népet a kortézia fertőzésének, odaadni kísérleti terepül azoknak, akik nem a szivükre, hanem a zsebükre ütve csapnak fel jelöltnek. Nem a diktatúra helyeslése kíván lenni ez a szomorú konklúzió, hanem utalás arra, hogy a választási rendszer mélyreható reformokat kíván. ságosan lármássá teszi a forgalmat, pedig három nagy közintézmény is fekszik a vonalán, amelyek mindegyike csendet követel és rossz, mert rendkívül poros. Az lehetetlen, hogy állandóan itt locsoljon az öntöző autó, de meg öntözés után alig 10 perc múlva már fel is szárad az ut, úgy hogy ismét porzik. Ha állandóan seperteti a város, az a baj, mert a seprés felkavarja a port, ha meg nem seperteti, az is baj, mert a felgyűlő szemetet az autók felkavarják s az útvonalon állandó porköd lebeg. Szóval nem könnyű a kérdés megoldása. Nem igen segít a dolgon az sem, ha a hajnali órákban végzik el az első seprést, mert a port a nem Mibe kerülne az Erdélyi Sándor-ut újraburkolása ? Mit mond a szakember?: „az utburkoiat a rossznál is rosszabb!“ T A R C A Szakái Lajos költészete. Irta: Kóródy Ferenc. IV. Amilyen törzsökösen eredeti és tiszta a nyelvezet! magyarsága a Cimbalom valamennyi költeményének, épp annyira jellegzetesen nemzeti Szakái Lajosnak az a lelki magyarsága, mely hazafias, acél jellemében kristályosodott ki A világosi katasztrófát követő osztrák uralom alatt nem vállalja tovább a vármegye közigazgatási szolgálatát. Kockázatos és úri, vagy nemesi foglalkozásnak egyáltalán el nem ismert, nehéz kenyérkeresesetre szánja magát: gabonakereskedő lesz inkább, de a Bach-rendszert nem szolgálja. Világos után költői kedélye, kedve is meg- hanyatlik. Nem hat rá a szintén népies irányzatú, nagy költőnek, Tompának, allegorikus szózata sem : „Fiaim csak énekeljetek !.“ A mi költőnk, mint ő maga mondja, „egyszer tizenegy teljes évig, majd más ízben ismét két évig“ nem irt egyetlen költeményt sem. Csak a 60-as évek, a virradat évei hozzák vissza újra daloló kedvét. A 60-as évek elején írja, ma is aktuális, imádságos költeményét: | „Az imádkozó leány“ cimüt. Templomba siet a , fehér kötős, pártás kislány. Imádkozni megy kedveséért : „Kedvese a magyar haza, Kinek sorsa oly mostoha, Óh, nemzetek nagy Istene, Derits napot az éjjelre : Hogy mit imám epedve kér, Legyen mind meg kedvesemér!“ A 60-as évekre esik költőnknek a lelki életében beállott, egy másik változása is : a Cimbalom 3 utolsó költeménye — eltérően népdalaitól — a saját, legszemélyesebb szerelmi élményét zengi: Hol a fejem ? — szivem dobog Óh ! Ilka ! — ez bübáj-dolog !“ Az egy héttel később, 1868 szeptember 8-án irt „Egy kis pici, fehér cérna“ cimü költeményéből azután többet is megtudunk: ott ül Ő (Ilka) a lugas végén“ . . . Hófehér kezével finom fehér gyolcsot szeg egy kis asztalnál. Dallosunk mellette ül. Egy kis darab cérnaszál, amellyel ő varrt, az aszlalon marad : „E pici kis fehér cérnát Birtokomba én vettem át, Velem viszem, merre járok, Tőle soha meg nem válók... Mert nékem szent ereklye az, Mely boldogít és jutalmaz. Rajta a hü emlékezet „Csákó“-ra majd el-elvezet, Odavezet szép Ilkához, Eszem, szivem bálványához !“ Ez az ekkor már 50-en jól túlhaladt poétának saját élményü szerelmi lírája. Majd igy folytatja és fejezi be „Néma kérdés, néma válasz“ cimü költeményében : „Visszanézek szép szemébe, Szép szemén át a leikébe : így tudatom a válaszom, S megérti, hogy őt választom !“ A népnek, a népi ifjúságnak szánt dalaiból, (mert — mint Szakái maga megjegyzi — „simitot- tabb, feljebbvágó“ költeményei is vannak a Cimbalomnak) a szerelmi érzelmeknek ez a saját élményként való megnyilatkozása legtöbbnyire hiányzik. A Cimbalomnak ugyanis majdnem valamennyi dala természeti, vagy népéleti jelenségeknek költői meglátása (epikai elem) ezekkel kapcsolatban, vagy sokszor minden logikai kapcsolat nélkül, az ifjú szív ellesett, ártatlan szerelmi megnyilatkozásának — a költő szivén keresztül — dalba csendülése, (lírai elem) anélkül azonban, hogy ez a lírai rész magának a költőnek saját élménye lenne (Folyt, köv.)
