Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-04-25 / 33. szám
LXVII. évfolyam 33. szám Csütörtök Gyula, í»35 április 95 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő TD'C'TT’T? Q lS lL tv POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobav János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek intézetniük. — Kéziratok nem adatnak vissza. T 4 K C A Régi gyulai követválasztások. A Terényi—Csatár választás 1892. évben Irta: KÓHN DÁVID. II Gyula városa tehát esztendőkön át ama kétes dicsőség hírében állott, hogy ő küldte fel a legdemagógabb képviselőt az országgyűlésre. Az országos 48-as párt — a választás előtti enunciójához képest — nem is fogadta őt be kebelébe és igy kénytelen kelletlen pártonkivüli állásponton kellett sínylődnie. De ezt nem fogta fel tragikusan, mert kecskeméti és csongrádi képviselői minőségében ehhez hozzá volt szokva Hanem azt meg kell adni, hogy nem hanyagolta el választóit és az országban olyan sűrűn egyetlen képviselő sem látogatta meg kerületét és tartott annyi beszámolót, mint ő Gyulán. A Kádár-malom szirénája — mint mondták — böyött mindannyiszor, amikor lejött. Ez volt ugyanis a jel, hogy Csatár a város falai között van. Álláspontjához képest most sem az országgyűlés megtörtént eseményeivel foglalkozott, hanem az időközben felmerült gyulai helyi ügyekkel, azokat kritizálta. Semmi se történt ínyére, a vármegye és város minden ténykedését kifogásolta, mert azok — szerinte — sértik a „nép“ érdekét; becsmérelte, szidta az urakat és ígérte, hogy majd elbánik ő velük. Minden beszámolója után tömegesen keresték fel a Kádár malomban egyesek, elpanaszolva közigazgatási, sőt bírósági eljárás folyamán történt állítólagos sérelmeiket, azokat is, amelyeket nem is a hatóság, hanem egyes polgártársaik révén szenvedtek. Különösen adósérelmekkel hozakodtak elő, A legtöbben igazságtalannak és elviselhetetlennek vallották a rájuk kivetett adót és Csatár valamennyit biztatta, hogy ő le fogja szállíttatni; nem ugyan a helyi hatóság utján — mert ő ezekkel a „népnyuzókkal“ szóba sem áll, hanem oda fenn, a kormánnyal levő barátságos összeköttetése révén. Pedig hejh ! — most utólagosan sóhajtva kívánnánk vissza azokat a viszonyokat, amikben akkor éltünk. Hiszen kifogás alá nem eső állapotok soha se voltak, akkor sem, de a mai, a Trianon utániakhoz viszonyítva, valósággal eldorádóiak. A földes gazdák, különösen akkor, ha dolgosak, takarékosak voltak, tisztességesen megtudtak élni. A búzának, jószágnak — amelyet nem sújtott — mint most — kiviteli vám és a ma le% győzhetetlen versenyt okozó túltermelésnek hirét se hallották — jó ára volt Földhitelintézeteknél, fővárosi s helyi pénzintézeteknél, árvapénztáraknál, olcsó kamatú hitelt lehetett kapni úgy hogy a köl- csönön vett földek miatt nem kellett tönkremenni, sőt könnyen lehetett a vagyont is gyarapítani, amint hogy azt igen sokan meg is cselekedték. Az adó miatt igazán senkinek sem kellett tönkremenni. Legkevésbé Lovász Mátyás uramnak, aki gyermektelen, teljesen adóságmentes, két fertályos gazda volt, amellett a Szent István ucca elején tehermentes háza és akinek semmi néven nevezendő baja és sérelme nem volt. De vérszemet kapva | Csatár Ígérgetéseitől, ő is elvitte hozzá adóbárcá- ját, amelyet Csatár átvéve tőle s belenézve, szinlelt ijedtséggel kiejtette azt a kezéből és anélkül, hogy érdeklődött volna, hogy Lovász uramnak tulajdonképen mennyi földje van, mert ahhoz képest az adó sok, de megfelelő is lehetett, kinyilatkoztatta, hogy ez már istentelenség; Ígérte is, hogy majd segít ő ezen a hallatlan túladóztatáson, csak hagyja nála az adóbárcát. Lovász boldogan ment el tőle és dicsekedett mindenkinek, hogy majd tesz neki Csatár igazságot. Eljött azonban az adófertály; Lovász pontosan szokta azt betartani, nehogy késedelmi kamatot kelljen fizetnie. De hát ezúttal nem volt adóbárcája, az ugyanis Csatárnál maradt és igy uj bárcát kellett váltania, ami tiz krajcárjába került, ami nagyon fájt neki. A következő esztendőben azután az történt, hogy Lovászra a tavalyinál is nagyobb adót vetettek ki. A dolog azért történt, mert közben Lovász bérbeadta az első szobát Virág Farkas huszárfőhadnagynak évi 100 forintért és ezután a bér után államadója évi 10 forint államadóval és ennek a révén egyéb cimen 15, tehát összesen 25 forinttal megszaporodott az ősz szes adója. Mikor azután Csatár újra eljött Gyulára, Lovász elvitte neki az uj adóbárcát panaszkodva, hogy nemcsak nem engedtek adójából, hanem — ime — még többet tettek rá. Azt ugyan elhallgatta, hogy fizetéses lakója van. Csatár nem is volt rá kiváncsi, nem is kutatta, mi okozhatta a nagyobb adókivetést, hanem szörnyű káromkodásba tört ki, újra elvette az adóbárcát, ígérve, hogy a tavalyival I együtt odafenn elintézteti. Lovásznak pedig, amikor a A sajtóra vonatkozólag Gömbös Gyula miniszterelnök egyik legutóbbi beszédében a következőket mondta: „Annak a sajtónak a szabadságát, amely nagy, nemes célokért küzd, nem a családi élet titkainak feltárásából él, nem az indiszkréciók hajszolásában látja a maga publicisztikai hivatását, hanem résztvesz a nemzetépitő munkában úgy kifelé, mint befelé, amely nemzetnevelő hivatást is teljesít és magyar etikai alapon áll: annak a sajtónak teljes szabadságát én a magam részéről parancsolóan szükségesnek tartom. Annak a sajtónak a fennmaradását, amely mindezek ellenkezőjét cselekszi, nem tartom szükségesnek, sem indokoltnak. Az ily sajtó kipuszti- tása szerintem nemzeti érdek.“ Régen várták ezeket a szavakat és igen nehezen várják az ezen szavakkal egyszellemü intézkedéseket nemcsak az újságírók, hanem maguk az olvasók is, akik aggódva látják, hogy a sajtó egy része mint siklik le mind jobban és jobban arról az etikai alapról, amely nélkül pedig az újságírás maga a fekély és métely, s aminek hijján az ujságcsiuálás kizárólagosan üzleti vállalkozás. Régóta várja már a magyar publicisztika a tisztogatást, nemcsak azért, hogy a közélet teréről eltűnjenek a romboló eszmék bacillusgazdái, hanem azért is, hogy az a veszély is megszűnjék, amelyet a többi újságokra azok a lapok jelentenek, amelyek minden sorukkal mint egy-egy csákányütés, a publicisztika erkölcsi alapját bontják. A tisztogatás munkája azonban nem könnyű. Nem lehet és nem szabad csak drákói hangú,' kizárólag csak etikai célzatú rendeletre bízni a megoldást Az etikai alap megrendülésében jelentős szerepe van a gazdasági eseményeknek is, a lapok, főként a vidéki lapok tragikus elszegényedésének. Volt idő, amikor egyik lapengedély a másik után látott napvilágot, amikor homályos, vagy nagyon is nyilvánvaló célokért újságok jöttek létre s a vidék amúgy is gyér olvasóközönségét szétosztották. Ha még nem volt meg a szakadás, előidézték s vért, verejtéket és destrukciót izzadva azon voltak, hogy „tábort“ szerezzenek maguknak és azt növeljék. Nem is annyira olvasó tábort, mint inkább előfizetőket. Ez a káros eredményű küzködés még egyre tart, és pedig olyan eszközökkel, amelyek megválasztásánál nem igen jut szóhoz az újságírás etikája és a lelkiismeret. Az újság pedig nem üzleti, vagy legalább is csak hányadában üzleti vállalkozás. Az újság a közfelfogást formálja, épit, vagy destruál, de mindenkor hat a közszellemre s igy morálját nem lehet a kereskedelmi vállalatok morálja szerint megállapítani. A gyógyszertárak számát rendelet szabályozza. Egy-egy helységbe csak annyi gyógyszertárat engedélyeznek, amennyi a lélekszámnak, vagy a szükségletnek megfelel. Épp igy kontingentálni kellene tehát a vidéki lapok számát is s elejét venni vele a köz rovására kifejlődő féktelen versenynek. Az újságírás nem pótkávé- és nem szappanipar, amelynek féktelen versenye csak egy ember, vagy egy kisebb érdekcsoport ügye, hanem erkölcsi vállalkozás, amelynek legkisebb makulája is a nemzet súlyos kára. Az újságírás problémáit sürgősen rendezni kell. Rendezni anyagi téren éppúgy, mint erkölcsi téren. Meg kell szabadítani a becsületes és érdemeket szerzett magyar újságírást a sajtódesperádóktól s attól a pusztítástól, amelyet az anyagiakkal kapcsolatos rendezetlen viszonyok visznek véghez benne. Az újság el nem pihenő száj, amely szüntelen hallatja szavát s szavára tízezrek és százezrek figyelnek. Nem mindegy tehát, mit mond és hogyan mondja, mit hirdet s hangja a nemzeti hité-e, vagy, ha sorok között hangzik is, a sötét nemzetrontásé. A jövő hét eleién íesi a gjümüfesfaápolási tanfolyam. (A „Békés“ munkatársától.) A Gyümölcstermelők Országos Egyesületének gyulai fiókja, amint már közöltük, tagjai részére gyiimölcsfaapolási tanfolyamot rendez. A tanfolyam két napig tart s napjait április 29 és 30-ban állapította meg a kertészeti inté- zőség. A tanfolyamot ezúton is figyelmébe ajánljuk a gyümölcstermelőknek, illetve egyesületük tagjainak. A tanfolyamot a Józsefvárosi Olvasókör termében tartják.
