Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-04-01 / 25. szám

LXVI. évfolyam 35. »«ám

Vasárnap

Ctynfia, 1954 április 1

Előfizetési árak : Negyedévre :

Helyben . . 1 P 60 fül. Vidékre . . 3 P 20 fül.

Hirdetési díj előre fizetendő.

BÉKÉS

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP

Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Egyes szám ára H» fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC.

Megjelenik csütörtökön és vasárnap.

Husvét Róma jegyében.

A magyar és osztrák miniszterelnökök római útja ha nem is husvétkor, de abban a husvétot megelőző időben zajlott le, amely évszázadok óta kedvenc ideje a Rómába utazásnak, a római zarándokiásnak. Régen, amikor hol gyalog, hol kocsin mentek a zarándokok Rómába még havas hideg tél volt, amidőn északi otthonukból elindultak s mire husvét táján megérkeztek a tavaszi Róma csodálatos ragyogása fogadta őket. Sohasem szebb Róma, mint ilyenkor. Amikor a zarándokok a Monte Mario tetejére értek, zöld pompában tündökölt minden. Nemcsak a fölöttük ragyogó nap küldte le reájuk sugárözönét, de a házak, a templomok kupolái és tornyai mintegy évszázadok óta magukba zárt napfényt vertek vissza. Nem csoda, ha a zarándokok bámulata himnusz alakjában tört az égre :

Oh Róma nobilis, orbis et domina ... Cunctarum orbium excellentissima... Te Be- nedicimus, salve per saecula. Oh nemes Róma, a világ ura, minden városok között a leg- hirnevesebb, áldunk téged a századokon által.

A török hódítás koráig valóban századokon át hangzott fel az ének magyar utasok ajkáról is. Azután csend lett. Végre 1632-ben, körülbelül ugyan abban az időben, mint 300 évvel később a magyar és osztrák miniszterelnökök gyorsvonaton és repülőgépen, elindult kocsival Rómába, talán a legnagyobb magyar, akit politikai megbízatás vitt az akkor fárasztó, majd 2 hónapig tartó útra. Hatvankét éves volt már Pázmány Péter, amikor Rómába ment. Nem irta ugyan

még meg hires levelét amelyben 3 pilulát kért, hogy 20 evvel fiatalabb legyen — hozzátéve, valamit kíván a patikáros. megfizetem — de már sokat betegeskedett. Mégis elindult a hideg februárban a nagy útra, hogy husvét idejére elérje azt, amit Ferdinand császár osztrák követei nem tudtak elérni. Reá kellett vennie VIII. Urbán pápát, mert ez volt megbízásai között a legfontosabb, hasson oda nagy befolyásával, hogy a francia király elszakadjon a svéd szövetségtől. A megbízatás nem járt sikerrel. A mai kutatás világában ugylátjuk, hogy ez nem a pápán múlott, hanem a Habsburgok nagy ellenfelén, Richelieu bíboroson, aki tüzzel-vassal, ezer tévedésen keresztül akarta megakadályozni az egységes Habs- burgi német birodalmat. A történelem legcsodálatosabb játéka, hogy 300 évvei később a magyar és osztrák miniszterelnököknek nem lehetett komolyabb kívánságuk a világi Róma fejéhez, Mussolinihez, mint hasson oda, hogy a franciák a Duna-medence problémáját ne mai szövetségesük, a kis entente szemszögéből nézzék. Mert akármennyire is fontos minden kereskedelmi szerződés, a mai Magyarországnak, sőt a mai , Európának ez a legfontosabb problémája. És ha tragikusan hangzik is az, hogy 300 évvel később ugyanaz a probléma mered elénk, mint amelyet a nagy Pázmány minden idők egyik legvilágosabb gondolkodója és legnagyobb szónoka nem tudott megoldani, mégis az szolgáljon vigasztalásunkra, hogy a mai idők kedvezőbbek reánk nézve e kérdés szempontjából, mint volt Pázmány ideje Nem kell gúnyosan mosolyogni amikor ezt olvassuk, reágondolva arra a ridegségre, amellyel 1918. óta Franciaország nézi a

magyar problémát. Gondoljunk csak a Voltaire hires mondására: a franciák későn érkeznek, de megérkeznek. Ma nagy átalakulások idejét éljük, egy uj korszak küszöbén állunk. Az a Habsburgi nagy birodalom, amely Pázmány idejében fenyegette Francia- országot, nincs már sehol, de ott van a porosz vezetés alatt álló nagy Németország, amely ha magával ragadja Ausztriát, még nagyobb lesz, mint valaha volt. Ha már XIV. Lajos halála előtt belátta és politikai végrendeletében mintegy kifejezésre juttatta, hogy minden francia küzdelem »az ausztriai ház ellen anakronizmus«, akkor a mai Franciaországnak ezt még inkább be kell látni. Es ebből a belátásból az európai hatalmak uj csoportosulásának kell kibontakoznia.

Ha ez a belátás Franciaországban ma még nem is általános, az uj csoportosulás már meg is kezdődött. Nem a lengyel-német meg nem támadási szerződésre gondolok, mert a lengyel-német szövetség természetellenes. Lengyelország ismét meg fogja helyét találni Franciaország mellett, de ott van már a Jugoszláv-német barátkozás, amely viszont természetes és nemcsak gazdasági, de Olaszország tengeri és balkáni aspirációit tekintve, politikai szempontokból is az. Románia kacérkodása Németországgal napról-napra világosabbá válik. A kis-en- tente harmadik tagja pedig, hiába igyekszik most Benes Franciaország ijesztésére németbarát húrokon játszani, történelmi és földrajzi szempontokból egyaránt természetes ellenfele marad Németországnak. Őt az Ausztriával megnagyobbodott Németország a maga földrajzi harapófogó fekvésével egyszerűen összeroppantja. A francia és olasz ellentétek nem olyan mélyrehatóak, hogy

T ARC A

Hogyan lettem csodadoktor ?

Életkép.

Irta : ZÖLDY JÁNOS DR.

Amióta a nemes vármegyének nyugalom-jutalom kosztjára kerültem és bágyadt, böjti hangulatban morzsázóm a havonként mindinkább kisebbre száradó kenyerét, lelkemben különös érzés, az alattomos gond ütött tanyát.

Szünet nélkül dörömbölt bennem, mind tüzesebben arra nógatott, hogy itt a tizenkettedik óra és életem szekérrudját minden tétova nélkül, a jólét egyenesébe fordítsam, mert könnyen úgy járhatok, mint Arany János mesteri versében a tudós macskája. Elfogyott a fogyó holddal. Testi feljavításomért, sutba vágva minden finyáskodó, úri szemérmetességet, el is határoztam, hogy duzzadó munkaerőm igénytelen csillogtatásával a 33-as bizottság valamelyik állás-nagybirtokosához beszegődöm kuktának

Úgy vélekedtem, hogy a munka más szinü, más szövetű ruhában se szégyen.

De az is nekiuszitott, hogy ilyen nagy üzem konyháján, ahol a bölcsesség és becsületesség hatalmas üstjeiben nemcsak főzik, de bátorsággal fel is találják a magyarság részére a jólétet; a tűz közelében talán nekem is sikerül majd, ha nem éppen zsíros falatokat, de legalább lehetőségeket megragasztani.

A biztató gondolat testet öltött.

Benyújtottam kérvényemet az egyik fényes ábrázatu, nagy úrhoz.

Kérésemet alá is mankóztam nem annyira arra valóságom teljesen felesleges bizonyítékaival,

mint inkább befolyásos pártfogóim mindent pótló, ajánló leveleivel.

A tükör előtt ki is húztam magamat, meg- megveregettem vállamat a jól kieszelt haditervért, amely annyira megfiatalított, hogy a fiataloktól kölcsönkért hangon szinte követelő lettem.

A munkába állított modern fegyverek hatását nyugalommal vártam és bizva-biztam a sikerben Nem is maradt el se a hatás, se a siker.

Pár nap múltán kitérő választ kaptam. Azt irta a kenyérpótló üzem önkényesen kipécézett nagy ura, hogy birodalmában a tömeges elbocsátások ellenére is még mindig olyan helyszűke van, hogy nem engemet, de egy gombostűt se tud elhelyezni.

Becsületére legyen mondva, az elutasítást meghatott sajnálkozással közölte velem úgy, hogy az irás szétfolyó betűin szinte a könycseppek is látszottak.

Keserűségemet megcukrozta, mert a levél utolsó sorában odaszurta vigasztaló végszónak, hogy előjegyzett.

Jó! ismervén ennek a görög Ígéretnek megbízható értelmét, a forgalomból régen kikerült értékét ; füstbe ment tervemre olyan nagy pontot tettem, hogy alóla újabb elhelyezkedésemre soha többé ki nem kandikálhatott semmiféle felmelegitett törekvés.

Magamra hagyottan róttam a város egyre sötétebbnek tetsző utcáit, amikor jó szerencsém szembekeritett régi, kenyeres pajtásommal, a tan- felügyelővel. Iziben rágyújtottam a panaszkodásra. De kesergéseim hallattára mindjárt torkomra forrasztotta a szót. Szelíden megkorholt, hogy ne kuncsorogjak senki és semmi után.

Kipróbált utakon járjak.

Kövessem a példáját. Egyetlen foglalkozás van, mondá, amely az életet széppé teszi, az éléskamarát gazdagítja, a gondokat apasztja: ez a horgászat.

Bambám bámultam reá és magam elé. De szabadjára eresztett, lenyügző ékesszólással egyre tüzesebben dicsérte az életjavitó iparágat, amely egészséges, versenyen kivül áll, nem kelt senkiben se irigységet, hogy bedőltem a csábitó, szép szavaknak

Nemsokára drága bérletjeggyel és teljes felszereléssel már ott is gubbaszkodtam reményeim partján, a Feketekörös árnyas füzesei között.

Merev tekintetű hozzáértéssel mindig a zsineget figyeltem. Minden rezdülésénél felhúztam. Húztam és egyrecsak húztam, de hiába húztam. Heteken át tartott ez a nehéz munka.

Amikor azután az utolsó mázsa tengerimnek az utolsó szemeit is a vizsodrának eresztettem úgy, hogy a horog minden húzásnál üresen került kerekretágult, sovárgó szemem elé ; be kellett látnom, hogy ehez az iparhoz megkivántató szerencsét a sors kifelejtette a bölcsőmből

De azért mégse az uj ipart okoltam a meddőségért, hanem inkább a helyet, ahová rossz csillagzat alatt kötöttem ki.

Fel is szedtem sátorfámat, hogy megszeretett foglalkozásom vonalvezetésében másfelé keressek tájékozódást. Az utakban nem igen válogattam. Torony iránt haladtam, mert régen tudom, hogy úgyis minden ut Rómába vezet.

Hamarosan el is jutottam az én külön Rómámhoz, emlékeim vizeihez. A helycserét szerencse kisérte. Egy-kettőre kihorgásztam onnan cso- dadoktorságomnak három, szép példányú aranypontyát, melyre a csodát kedvelő magyarlélek csak azt mondhatja: ez már teszi. Kiállítom köz-