Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-03-04 / 17. szám

Békés 2 1934 március 4 A Kádas-est szereplői. Közöltük lapunkban, hogy Kádas György gyógypedagógiai igazgató, a neves magyar dalszerző március 18-ikán a Göndöcs-kerti pavillonban, 8 órai kezdettel szerzői estet tart Gyulán. A nagy érdeklődéssel kisért hangverseny műsorát már összeállította a rendezőség. A szép magyar dalokát inter­pretálni fogják : Karácsonyi Margit hang­versenyénekesnő és Sebő Miklós dalénekes, akit a közönség a rádióból is előnyösön is­mer. A magyar dal világot átfogó sikeréről: Harsányi Pál, gyulai református esperes fog bevezető beszédet mondani. Az estélyen résztvesz a dalszerző Kádas György maga is, akinek ismert »Fehér selyem, csipkés szélű, drága kicsi kendő« cimü pompás da­lát most közvetítette a német, az osztrák és a holland-rádió. Jegyek elővételben a Dobay könyvkereskedésben kaphatók. Fenn tartott hely 2 pengő, zsölye 1.50, zártszék 1 pengő. A többi helyek 80—50 fillér. A rendezőség külön meghívókat is bocsájt ki, mely a teljes műsort felöleli. A Gyulai Községi Polgári Fiú­iskola Sportkörének jubileumi disztoruája. A Gyulai Községi Polgári Fiúiskola Sportköre fennállásának tizedik évfordulója alkalmából 1934 évi március hó 4 ón délután négy órakor az iskola tornatermében jubileumi í dísztornát rendez a következő műsorral. 1. Magyar Hiszekegy j 2. A vendégeket üdvözli : Tarpai Ottó, igazgató. 3. Prológus Mondja Krizsán József, IV. j oszt. tanuló. 4. Tíz év tornája. Zenés tartásos torna i IV. o. Zenés fabotgyakorlatok, II. A. o. Zenés zászlógyakorlatok II. B o. Zenés puskagya­korlatok. IV. o Mozgásos gimnasztika zenére. IV. o. Gyakorlatok a tornapadon. I o. Gya­korlatok a bordásfalon. IV. o. Talajgiranas- tika. III o. Gyakorlatok a plinten. Medicin labda gyakorlatok, zenére Magyar táncok. Bemutatják: Adelmann Béla. Báthory Mi hály, Galbács Zoltán, Bujdosó György, Hege düs Mihály, Fábián Lajos I. Fábián Lajos II., Keztyíis Sándor, Nagy Ferenc, E. Nagy Ferenc, Néveri Károly, Kovács István, Stefá- novics Dániel, K- Szabó László, Várady Gyula, Takács Mihály. 5. Revíziós élőkép Himnusz. A hanglemezeket Jeszenszky Antel volt aövendókünk által készített hangszóró és erő­sítő közvetíti. Műsor 40 fillér. A disztornát Schröder Ewoldt Miklós, a sportkör tanár-elnöke vezeti. A GYULA! TEJSZÖVETKEZET TEJ ÉS TEJTERMÉK ÁRAI Teljes tej 35/io °/o-os zsírtartalmú 1 liter —•14 fill. Pasztőrözött tej 3ö/io °/o-os „ zártfiveshen )i » —•20 fi Lefölözött tej (sovány tej) V » — 02 n Irö ............................................. ti — 02 „ Tejszín ?0%-os zsírtartalmú . ti „ 1-40 n Tejfel 32%-os „ „ ti 120 n Pasztőrözött tea vaj, I. rendű . 1 kg­260 „ Főzővaj II. rendű . M * P80 n Ementáli sajt . V V 2'20 ii Trappista sajt .... » V 1 -60 ii Tehén túró, sovány n n —20 „ Teavaj árából viszontelárusitóknak nagy árengedmény. 21 10-* mire: k. Megszólalt a fekete rigó Hallgatással csak as est hajnali csendben, hallhatod, amint tissta, messsehangsó dala örömtől áradó tavassi ssondtake'nt seng és árad a márciusi ég alatt. Ugg ér séd majd, hogy ringatósó, dúskelyhti róssa a lelked egy tavon, a csend taván, amelyre a rigó sseliden áramló karikákat fodros énekével... Haligatóssál csak és hallani fogod a rigó dalában, hogy kinn a déli lankákon már halkan nesses as avar, amint nő­nek alatta as ibolyalevelek, hallani fogod, hogy a rügyekről finom pattogás kél s valahol délen, a Tanganyika partján magyar tájakról csivognak az egymáshoz bujt fecskemadarak. Arcodra mosolygás ül ki, szemeid as égen röpködnek s ss er élnél egg óriásit ölelni. Arra gondolss, milyen jó és csodá­latos volna e dalt ssivedbe, mint drága, rubin kehelybe. egybegyüjteni s mint kincses és sselid ajándékot odatenni valaki elé, akit szeretsz. Boldognak érzed magad s mint aki a mesék vilá­gában jár, úgy köszöntőd a felszálló esthajnali csillagot, mint esüstmadarat, amelyet a rigó csalt ki énekével az angyalok kertjéből... Szentmisék. Az istentiszteletek ma, vasár­nap a rendes sorrend szerint lesznek Az anya- Gmplomban a prédikáció (egész nagyböjtben) a negymise alatt lesz, prédikál egész nagyböjt alatt Krémó János szsléziánus atya. Délután 3 órakor vecsernye helyett egész nagyböjt a'att kereszt- úti ájtatosság lesz. Este 6 órakor a szentsógbe- téteinél Farkas István káplán prédikál Minden szerdán délután 3 órakor nagyböjt alatt „Mise­rere“. A szeDt József templomban nagymisj alatt magyar nyelven, délután 3 órakor pedig német nyelven lesz nagyböjt! szent beszéd. Mondja dr. Szabó János. Istentiszteletek március 4-én a református templomban. Délelőtt 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes Délelőtt fél II órakor ifjúsági isten- tisztelet Este 6 órakor a templomban prédikál Nagy Sándor hitoktató lelkész. Este 6 órakor Szentpálfalván prédikál Horváth István s lelkész. Az evangélikus templomban március 4 én, vasárnap délelőtt 9 órakor gyermekistentisztelet, 10 órakor rendes vasárnapi istentisztelet lesz. Délután 2 órakor a fognázban, fél 4 órakor a kórházban lesz istentisztelet. Este 6 órakor a templomban böjti áhítat. Március 7-én, szerdán este 6 órakor böjti esti istentisztelet. Halálozás. Almásy Mihály érdemes közhi­vatali munkásság után folyó hó 3-án, életének 61-:k évében váratlanul elhunyt Halálát kiterjedt rokonság gyászolja Temetése holnap, hétfőn délután lesz a gróf Szécheny.-utca 17. szám alatti gyászházból az uj református temetőben. Béke poraira ! Halálozás Mezőhegyesről vesszük a hirt, hogy az ottani állami ménesbirtokon Grónich Jakab 54 éves korában hirtelen meghalt Grónich Jakab Gyuláról került Mezőhegyesre, ahol’a mé­nesbirtok állami pékségében jutott alkalmazás­hoz. Medgyesegyházán temették el Béke poraira ! Március, amely különben hivatalosan a ta­vasz kezdő hónapja, meghozta a tavaszi időt. Az elmúlt hét folyamán, tenát előzőleg már feb­ruár végső napjaiban is, megenyhült a lég és egyetlen napon sem volt már többé fagy, amely emellett a hóval együtt nyomtalanul eltűnt a földről, nevezetesen a három hó folyamán állan­dósult jég, a folyókon kívül a földekről is telje­sen leolvadt. Magasabb fekvésű földeken, külö­nösen homokos talajokon, megkezdték a tavaszi árpa vetést és ha az Idő igy marad, e héten már laposabb helyeken is megkezdhetik. Nagyon kí­vánatos lenne különben, ha egész március hó száraz lenne, mert a márciusi esőben nincs kő szünet, sőt valóságos méreg a vetésekre. Alföld, ha nem is tulbőséges — magas föld árjának híre sincs a réti földeken sem — de elég téli nedvességet kapott, hogy a hó végéig eső nélkül kibírja. A szerencsétlen Trianon miatt nincsenek ugyan hiteles adatok a Körösök eredete körüli hegyekről, hogy mennyire vannak hóvá! borítva, de magánértesülések szerint nincs raítuk magas hó és minden remény meg van rá, hogy árvizveszade- lemtől nincs mit tartanunk. A Körös folyók — mint mondottuk — teljesen jégmentesek és a vízállás most igen alacsony az összes folyókon. Kihágást követ el, aki meghagyás nélkül kivágja a háza előtti fákat, a fásítási akciót a város az idén is folytatja s annak során az Ut­cai fákat egyfajtáju csemetékkel cseréük ki. Te­kintettel arra, hogy sokan félremagyarázzák a városi intézkedést, közöljük, hogy a fákat csak azok vághatják ki a házaik előtt, akik engedé lyért befolyamodtak, illetve akik arra a várostól névre szóló meghagyást kaptak. Az, aki a város megkérdezése és felhatalmazása nélkül vágja ki a fákat, kihágást követ el és büntetést kap. Befejeződött a kosárfonó tanfolyam a mi­nisztérium illetve a város által létesített 8 hetes kosárfonó tanfolyam tegnap befejeződött. A tar- folyamot Tar (Vuia) János városi hiv tűzoltó vezette. A tanfolyamnak 24 hallgatója volt, akik a kurzus alatt több rri it 600 darab különféle gazdasági tárgyat készítettek. H ily iséget es vesz- szőí a város adott a tanfolyamhoz, mig az ok­tató honaráriuv.at a minisztérium fe i zte. A tan- folyamot a köztisztasági telep n tartották. A Méhészeti tanfolyam jelentkezőinek szives tudomására hozom, hogy a tanfolyam előadásai folyó hó 7-én szerdán este 6 órakor kezdődnek a „ Cserkész Otthon“ helyiségében Köröspart u. 26 szám alatt. Pontos megjelenést kérünk ! Újabb résztvevők ielentkezkeinek. i—2 Fogalmak lesznek és fogalmak vesznek, de a „Tündérujjak* neve, amely a magyar hr Így közönség széles rétegei számára lett fogalma a kézimunka művészetének, a jóizlésnek, a válozatcsságnak és megbízhatóságnak, ezt a presztízsét soha sem fogja elveszteni. Nem, még pedig azért, mert a „Tündérujjak* a közön­ségnek nemcsak az igényeit tekinti, hanem a teherbiróképességét is. Nemcsak az álmait találja ki, meghirdetve meglepetést keltő ajándékait, ha­nem belelát olvasóinak gondjaiba is, amikor olyan kényelmessé teszi az előfizetési feltételeket, ameny- nyire az egyáltalán lehetséges. Városunkban Gyepes Erssébet cég kézimunkaüzletével olyan megállapodást kötött a „Tündérujjak“, hogy aki e cég utján rendeli meg a lapot, kézhez kapja a gyönyörű ajándékot akkor is, ha az előfizetési dijat hat hónapon keresztül P. 2 40 es részletekben fizeti le. A kézimunkaüzletben megtekinthetők a remek ajándékok is, amelyek között az előfize tőknek szabad választásuk van, Megjelent a Szabadság, a Szabadságnak, vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre heti lapjának most megjelent uj száma Hitler magyarellenes propa­gandájának vérlázitó merészségét mutatja be, egy a müncheni egyetemen lefolyt agitációs gyűlés teljes terjedelmű közlésének keretében. Vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre a fajvédelem igazi értei mezését adja és a zsidókérdésben foglal állást feltűnően érdekes vezércikkében. Ezenkívül Bállá Antal világpolitikai szemlét ad, Féja Géza az Egyed-Zsoit vitában foglal állást. Áfra Nagy János dr. Vér Andor, dr, vitéz Rácz Gábor, Bartha Lajos írtak még cikkeket. Föld népe rovat, heti rigmus és színes riportok teszik teljessé a lapot, mely 12 nagy oldalon 10 filléres árban minden újságárusnál kapható. A Gyulai S ociális Misszió Társulat Március 6 iki kezdettel, teljesen díjtalan SZABÁSZATI TANFOLYAMOT = nyit Szénásy Ibolyka vezetésével. = Érdeklődni és jelentkezni lehet nála, március 5-én, hétfőn délután 2 órától, a belvárosi rom. kát. elemi leányiskola III. osztályú termében

Next

/
Thumbnails
Contents