Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-03-04 / 17. szám
Békés 3 $V34 március 4 Adományok a népkonyha javára. Gróf aimásy Dénesné 15 kgr. hús, Gróf Wenckheim József 15 kg. zsír, 10 kg köleskása, 170 kg. hagyma, Gróf Pongrácz Jenő 20 kg. tüdő és mái, 13 kg. csont, Inkey uradalom 70 kg. bus, Reck Gézáné 62 kg. bab, 58 kg. borsó, Stéberl And rás 50 kg. csont, Hász Mát ton 57 kg. liszt, mely adományokat hálásan köszöni a vezetőség, Böjti délután. A Szociális Misszió Társulat március 11 én délután 5 órakor tartja második ragybőjti délután át a reálgimnázium tornatermében. Beszédet dr. báró Apor Vilmos apát plébános mond. A Retormátus Énekkar február 23-án tartotta tisztujiió rendes közgyűlését. A közgyűlésen, amelyen dr. Kiss Lássló elnökölt, megjelent Harsány i Pál az énekkar diszelnöke is, aki magas szárnyalásu beszédben buzdiioita az énekkari a lelkes munkára, megjelent Seáss Domokos postafelügyelő, alapitó tag is. A közgyűlésen az összes működő §tagok jelen jjjvoltak. Az ügyek vitelével a közgyűlés a folyó évre is a régi érdemes tisztikart bízta meg. Említésre méltó ha iározata a közgyűlésnek a pártoló tagdíjnak évi 1 pengőre történt leszállítása, valamint az énekkar 10 éves fennállásának 1935-ban tartandó nagyszabású ünnepségének megbeszélése. Megjelent a Gyula Regős uj száma, a Kovács Dezső szerkesztésében megjelenő Gyula Regős márciusi száma ismét azzal az eleven tartalommal lép a közönség elé, mint az előző számok. Verseket Ákosffyné Eötvös Irén és Csiszár Ferenc dr. Írtak, a szépprózát Rózsa Gyula elbeszélése képviseli. A nemzeti gondolat integ ritásáért küzdő folyóirat hü tükre az egyetem1 ifjúság szellemi életének. Negyven kötet könyvet adott a Városi Könyvtárnak. A Városi Könyvtár, amely a könyvtár kezelőjének váratlan megbetegedése miatt csak ' március 10-én délután 3 órakor nyílhat meg, a I napokban igen értékes könyvadománnyal gya rapodott. A helybeli Leopold-könyvnyomda a Magyar Klasszikusok című nagyértskü könyvsorozat 40 kötetét küldte meg részére aiárdék- képen Ez a nagy megértésre valló, nemes gesztus arra mutat, hogy a könyvtárnak már megnyílása előtt is vaunak jóakarói akik a város újonnan megnyíló kulturális intézményének áldozatok árán is segítségére mennek. Meghívó. Az Országos Loránttfy Zsuzsánna j Egyesület gyulai fiókja folyó évi március hó 4- én délután 4 órakor a polgári leányiskola termé- | ben rendes és nyilvános közgyűlést tarr, melyre a tagokat és az egylet munkája iránt érdeklődő- i! két szeretettel meghívja és megjelenésüket kéri az elnökség. Műsoros délután az Ipartestületben. Az Er kel Dalkör, az Ipartestület és az 554. „Gyula“ cserkészcsapat f. é március 4-én 4 órai kezdet- 1 tel az alábbi műsorral tartja az Ipartestület helyiségében ismeretterjesztő előadását. 1. Nyitány, j Játssza az Elite jazz zenekar. 2 Páros Magyar tánc (Magyar Rapszódiából) táncolja egy fiataj pár. 3 A rab asszony. Szavalja Kertes Ilonka 4. Ének számok „János vitéziből. Énekli: Farkas István, kiséri az Elite zenekar. 5. A fog ápolásáról előadást tart dr. Implom Lajos fogorvos. 6 Ulicska Margit zongorán klasszikus darabokat játszik. 7 Vígjáték egy felvonásban, Előadják : férj, feleség, kisasszony és szobalány 8. Tip top tánc, előadja négy kislány. 9. Zenés vig játék. Előadják : 2 férfi és 2 nő Az énekszámokat zongorán és hegedűn kiséri Ulicska Margit, Mészár Lajos és társai. j Észre sem veszi a zsebe, HA HAT HAVI P 2-40-ES részletekkel előfizet a TÜNDÉRUJJAK Magyar Kézimunka Újságra, amelyet városunkban csakis cégemnél szerezhet be kedvező módon és megkapja az értékes ajándékot is. GYEPES EH2SÉBET kézimunka üzlete, GYULA. Fáradjon hozzám és válasszon a gyönyörű ajándékok közül. 2—1 A ^Református Énekkar március 4-iki : előadásának műsorát az alábbiakban ismertetjük : 1 Férfi kar 2. Szaval Takács Erzsébet. 3. Mo nológ. Előadja K Szabó Ferenc, 4 Tréfa. Előadják: Vidó Lajos, Dindé József és Rostás Ferenc. 5. Beszél Rohály Mihály ev. lelkész. 6. Szaval Kovács Zoltán 7. Harmonika duett. E őadják : Eli'ch Mihály és Mécs József. 8. Bohózat. Előadják : Dobos Ibi és Öli, K Szabó Ferenc és Monori Sándor Az előadás a szokott helyen az Újvárosi Olvasókör nagytermében ,iesz meg tartva este 8 órai kezdettel. Belépődíj nincsen Szülői értekezlet. A gyulai Községi Polgári Fiúiskola III. osztályának termében folyó hó 4 én vasárnap délután 3 órai kezdettel szülői ériekez letet tartanak, amelyre a szülőket ezúton is meghívja az igazgatóság. Az értekezleten Dr. Implom Lajos fogorvos tart előadást az ifuség fog- ápolásáról. Műsoros délután a Pavillonban. a Bethlen Gábor Szövetség iskolán kívüli népművelési elő adását március 4 én vasárnap délután pontosan 4 órai kezdettel a Göndöcs népkerti pavillonban az alábbi műsorral tartja: 1. Magyar nótákat játszik zongorán Kertész Lajos ref. énekkar karnagya. 2. Szaval Naschitz le’. 3. Énekel Böszörményi Ferenc zongora kísérettel, 4. Humoros jelenet, előadják Nagy Ferencné és Szigeti Gá bor. 5. Humoros verseket ad elő Kertes György. 6. Előadás tart Szász Domokos egyesületi elnök. 7 Szaval Konkoly Károly. 8 Vidám bohó zat Előadják : Nagy Bándiné, Nagy Fenné, Recsy Mária, K. Szabó Ferenc, Kovács Pál, Pút ner István, Marosi Márton. Szép és tanuságos szórakoztató műsor lesz. Mindenkit szívesen iát a rendezőség A Városi Muzeum március 4-én nyitja meg a kapuját újra a közönség előtt. E naplói fogva minden vasárnap és ünnepnap délután 2 — 5 óráig lesz nyitva. Belépődíj nincs Friede Rirkner nevét még nem ismerik olvasóink, de hamarosan meg fogják ismerni és szeretni Hiszen ez a kitűnő írónő Courths-Mah- ler leánya s sokban örökölte hires példaképének tehetségét, Az indiai feleség, első regénye a Mii liók Könyvében, erről tesz tanulságot. A három „kiskirály“ : Bob, Lutz és Fernando vidám his tóriája sok, változatos fordulatban India mesés tájaitól egészen Bréma szürke kc-paíotájáig vezet. Raja, a német származású hindu leány váratlan szerelmet talál Lutz Köhler mellett, aki minden előítéletet leküzdve teszi boldoggá szerelmesét Vidám meilékfigurák, gondos tájleirás egészítik ki „Az indiai feleség“ értékeit. Megjelent a M lliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér kapható mindenütt Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal, melyekre mindenki egyforma eséllyel pályázhat, aki beküldi rejtvénymegfejtését a Milliók Könyve szerkesztőségébe Előfizetési ára egy negyed évre 13 regény 2 pengő 40 j fillér. Méhészösszejövetel. A méhészegyesület a szokásos havi összejövetelét folyó hó 4 én, vasárnap délután 3 órakor tartja a Göndöcs-nép- kerti pavilion méhészasztalánál Tárgya a méhetető cukor megrendelése és a méhészet időszaki munkája. Az őszibarackía metszéséről ir a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Ismerteti az egér- és nyulrágta fák kezelését, a gyümölcsös koratavaszi ápolását a szőlőoltványok alanykérdését, a karfiol termesztését, a gyümölcsfaültetés hibáit, a kerti termények trágyázását stb A dúsan illusztrált két szaklapból e lapra való hivatkozással egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V, Kossuth Lajos tér 11. sz.) Büntetést kapott a gondatlan béres. Múlt év decemberében, amint arra olvasóink bizonyára emlékeznek is, Csomós József gazdálkodó József város. Dürer utca 4 szám alatti házában veszedelmes tűz ütött ki A tűz a kamarában keletkezett, bútorok és élelmiszerek pusztultak el, továbbá a menyezet és két szarufa is megrongálódott a padláson A tüzet szerencsére még idejekorán észrevették, úgy hogy nem tudott elharapózni, a kár azonban így is mintegy 500 pengőre rúgott. A megindított vizsgálat kiderítette, hogy a tűz a béreslegény gondatlanságából keletkezett Szikes Márton béres ugyanis este a kamarába ment s mivei bent sötét volt, gyufát gyújtott Dolga végeztével a gyufát eldobta, a gyufától a főidőn heverő holmik meggyuladtak, azokról e tűz átterjedt a bútorokra, majd a me- oyezetre. úgy hogy mire észrevették, már az egész kamra lángokban állott. A gondatlan bérest a napokban vonta felelősségre vitéz Láng Ernő jérásbiró s 20 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Tekintettel azonban büntetlen élőéletére, a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Összeégett egy hároméves kislány a forró viztől. Koiacsik Pálné szarvasi lakosa napokban egy négyliteres fazékban vizet forralt s a forró vízzel telt edényt a földre tette. Katalin nevű hároméves kislánya, aki a konyhában játszadozott, megbotlott ez edényben, ráesett, a forró viz ráömlött s olyan súlyos égési sebeket ejtett rajta, hogy a szerencsétlen gyermek egy napi irtózatos szenvedés után meghalt. » Z 1 A Ä Z. A Magyar játékszín, amint már közöltük, folyó hó 6-án tíznapos vendégszereplésre Gyulára érkezik Az előadások a Pavillonban lesznek, a nüsor a következő : Március 6-án : Liliom. Március 7-én : Ida regénye. Március 8-án : Játék a kastélyban.