Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-03-04 / 17. szám

LXVI évfolyam 17. sssám. Vasárnap €tyula, 1934 március 4 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZ Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dnbay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Újabb hétezer pengőt kapott a város körgát- épitésre, még az idén megépül a két zsilip. Egyre gyakrabban állanak egyszerű falusi emberek tiltott kár­tyajátékért törvénybe idézetten. Mentségükre azt adják elő, hogy az unalom elől mene­kültek a ferblihez. Nincsen munka, nem tud­ják magukat mivel elfog alni, olvasókör sincs minden faluban, de ha van is, nincs annyi pénzük, hogy a tagsági dijat megfi­zethessék, mondják egybehangzóan. Tehát egy-egy magánháznál jönnek össze, ott, ahol nem kell fizetni s ott kártyázgatnak, hogy a semmittevés nehéz unalmától meg­meneküljenek. Védekezésük természetesen nem tedi a valót, mert ha terblire van pénzük, akkor arra is kerülne, hogy körökbe járjanak, ha akarnának. De nem akarnak, mert céljaiknak jobban megfelel egy egy félreeső magánház, mint egy szem előtt álló körhelyiség. S ez az átlátszó, hamis véde­kezés súlyos gyanút ébreszt az aggodók­ban : a szelíd falvak fehér homloku házaiban mi készül és mi történik napszállat után ? Mi az, ami összehozza a falu munkásait, mi készteti őket arra, hogy éjszakák sötétjén, valahol elrejtőzve, összejöjjenek ? A kártya volna, a tiltott szerencsejáték, a szerencse megkisértése a munkával megszerezhetetlen kenyér megszerzésére? Nem valószínű. A magyar ember dologhoz szokott, nem pedig ahoz, hogy vak szerencsére bízza a maga és családja kenyerét, sem az nincsen a vé­rében, hogy hazardírozzon. Valami más van a dologban, valami más kártyát is kever­nek a ferbli-partik osztói, nemcsak a har­minckét levelűt. Vigyázat, a ráérés nagy kerítő s vannak, akik felismerik és kihasz nálják a helyzet előnyeit. De ha mindez nem egyéb, mint a túlzott aggódás sötétenlátása és a ferbli valóban csak ferbli, a tiltott kár­tyajátékért törvénybe idézett falusi munká­sok mégis súlyos intelemként kell, hogy áll­janak a magyar sors intézői előtt. Értékes és időszerű intézmények az egészségvédő­házak, de kívánatos, hogy necsalc a testi egészség védelmére álljanak védőbástyák az egyablakos falusi házak között, hanem a lelki egészség megóvására is. Közelebb kell menni a néphez, bele kell vonni a legkisebb falut is a nemzet kulturéletébe s nem sza­bad engedni, hogy magára hagyottan, a vak sorsnak odadobva éljen. Mert a ferbii-parti- nak nemcsak a család elől elvont fillérek a tétjei, hanem a tiszta, józan gondolkodás és nemcsak a jelen, hanem a jövendő is. Ha politika, vagy más szervezkedés nincs a hát térben, az éjszakai felőli-partiknak akkor is véget kell vetni a magyar falvakban, mert a kártya va banqueja könnyen megfertőzi a lelkeket s a mentalitás olyan területeire is könnyen átterjed, mint például a politika is. A politikai va banqueból pedig már ettünk s nem kérünk még egyszer belőle* (A „Békés“ munkatársától.) Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter a városnak annak idején a Galbacs-kerti körgát további munkálatára 15 ezer pengő segélyt helye­zett kilátásba, ez év januárjában azonban a munka megkezdésére a megígért összegnek megfelelő fedezet hiányában csak a íelerészét tudta kiutalni. Tekintettel arra, hogy a kör gát befejező földmunkálataira, továbbá a zsilipek megépítésére a városnak fedezete nincs, a zárószakasz és a zsilipek megépí­tése pedig árvédelmi szempontból eminens érdeke a városnak, Varga Gyula dr, pol­gármester azzal a kérelemmel fordult a kor­mányzathoz, hogy a megígért 15 ezer pen­gős segély hátralévő 7 ezer pengőjét is utalja ki Az ügyben való intervencióra Varga Gyula dr. polgármester Korossy György főispánt és Pongrács Jenő gróf országgyű­lési képviselőt is felkérte, akik illetékes he­lyen a város érdekében a legnagyobb kész­séggel közben is jártak. Közbenjárásuk ered­ményeképpen a földmivelésügyi kormányzat a körgát-építés munkájának megtekintésére szakértőt küldött le, aki a látottakról jelen­(A „Békés“ munkatársától) Több Íz­ben is jeleztük már, hogy a városi könyv­tár, amelyet hosszú és fáradtságos munká­val Implom József tanár átrendezett és ka­talogizált, rövidesen megnyílik. Közöltük, hogy a megnyitás napját március 3 ára tűz­ték ki. A régóta és nagy érdeklődéssel várt megnyitást azonban el kellett halasztani, Március 10-én este 8 órakor lesz az Országos Szeretetszövetség nagy ünnepsége a Göndöcskerti Pavillonban, melyen Farkas István miskolci püspök fog ünnepi beszédet mondani »Magyarokról — magyarok­nak« címmel. Az ünnepély művészi részét Vigh Endre csellómüvész, Szolnok vármegye levéltárnoka, Feke Kálmán kántor és az Énekkar fogják előadni. Az ünnepély után a protestáns egyházak presbitériumai és bel­tést terjesztett elő s a jelentésből kitűnt, hogy a hátralevő munkálatok elvégzése a a városra nézve valóban rendkívül fontos és halaszthatatlan. Ezért a miniszter úgy dön­tött, hogy a hátralékos 7 ezer pengő kiu­talásával nem vár a jövő költségvetési évig, hanem már most folyósítja a munka befeje­zéséhez szükséges összeget Döntéséről csü­törtökön leiratban értesítette Varga Gyula dr. polgármestert, egyben intézkedett, hogy a szóban forgó összeget utalják át a város pénztárába. A miniszter intézkedése és a 7 ezer pengő megérkezése után a város a két zsilip megépítésére azonnal kiirta a verseny- tárgyalást, úgy hogy a körgát nemsokára teljes készen lesz s vele a város egyik leg­komolyabb problémája, az árvízvédelem, meg­nyugtató megoldást nyer. A város kérelmé­nek kedvező elintézéséről egyébként Davida Lajos h. államtitkár külön levélben is érte­sítette Pongrácz Jenő gróf országgyűlési képviselőt. A földmunka kinn a Galbács-kertben nagyban folyik, 380 munkás dolgozik rajta s e hó 20-ig valószínűleg befejezést is nyer. mert Implom József tanár, aki a muzeum igazgatásán kívül a könyvtár felügyeletét is ellátja, meghűlésben megbetegedett. Implom tanár állapota komoly, de remélhető, hogy rövidesen felgyógyul s igy a könyvtár meg­nyitóját néhány nap múlva, terv szerint 10 én, mégis csak meg lehet tartani. missziói alakulatai szeretetvendégség kere tében lógják köszönteni a tiszáninneni egy- egyházkerület kiváló püspökét. A Szeretetszövetség ünnepsége és a kiváló- református főpap, nemkevésbé a mű­vészi számok előadóinak szereplése elé nagy érdeklődéssel tekint a város egész protes­táns társadalma s igy bizonyosra vehető, hogy a nagyszabásúnak ígérkező ünnepség igen nagy sikert fog aratni. Elmaradt a városi könyvtár megnyitása. Az Országos Református Szeretetszövetség ünnepsége.

Next

/
Thumbnails
Contents