Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-09-06 / 70. szám

4 BÉKÉS 1934 szeptember 6 bér hó 10 ig kell benyujtaniok. A tanév meg. nyitása szeptember 11 én lesz. Előzőleg reggel fél 9 órakor istentiszteleteken veszünk részt A ren des tanítás szeptember 12-én veszi kezdetét. A gyulai Községi Polgári Fiúiskolában a be­írások szeptember hó 10-en, hétfőn délelőtt 9 tői 12 óráig lesznek az intézet igazgatói irodájában. Azon tanulók, akik első Ízben iratkoznak be az iskolába, kötelesek a beírásnál iskolai bizonyít­ványukat, ujraoltási bizonyítványukat és szüle­tési anyakönyvi kivonatukat felmutatni. Intézetünk volt növendékei csak a múlt évi bizonyítványt hozzák el a beíráshoz. A beírásnál fizetendő 9 P 60 fillér beirési- és vegyesdij. Az évi tandíj 32 P, amely részletekben is fizethető. Tandíj mentességet szeptember 20-ig lehet kérvényezni, A tandíjmentesség elnyerésének kellékei: igazolt szegénység, jeles, vagy jó előmenetel és példás magaviselet Rokkantak gyermekei ugyanazt a kedvezményt kapják, mint ez állami intézetekben. Beírás a gyulai rom. kath. elemi iskolában. A gyulai rom. kath. elemi iskolákban a pótbemás szeptember hó 10-én. hétfőn délelőtt 8—1 óráig lesz. Veni Sancte 11 ér. A tanítás 12 én kezdődik. A gyulai református elemi és továbbképző (ismétlő) iskolákban a póibeirás szeptember 10 én 8—12 óráig történik az Árpád utcai f uiskoiaban. Itt írják be a szentpáifalvi iskolába járó tanulókat is. Az első osztályba születési tanúsítvánnyal, a többiekbe értesítő könyvecskével lehet beiratkozni Beirási dij 1 P. Évmegnyitó istentisztelet 11 én, kedden reggel 7 órákkor lesz. Ref. iskolaszék. Pótbeirás a bel- és külterületi áll. el. iskolákba A vallas és közoktatásügyi miniszter 34400 — 1934. sz rendeletére a bel- és külterületi áll. c-1. iskolákban pz 1934—35. tanévre szóló beiratások szeptember hó 10-én, hétfőn délelőtt 8—12 óráig tartatnak meg. A tanév megnyitó ünnepélyes istentisztelet szeptember 11 én reggel 8 órakor. A rendes tanítás kezdete szeptember 12-én, szerdán. Igasgatósdg. A gyulai községi leány-iparostanoncisko­lában a beiratások szeptember 10-én és 11-én dél­után 6—7 óráig tartanak. A beiratkozó tanuló köteles magával hozni a szerződést, uj ellenőrző könyvecskét és 2 P 40 fillér tanszerdjjat. A ta nitás szeptember 12-én délután 2 órakor kezdő­dik. Minden tanuló köteles szeptember 12 ig be­iratkozni. Beírások az Iparostanonc Fiúiskolába szep­tember hó 10-én, hétfőn délután 5 tői 7 óráig lesznek a földszint 2. szám alatti igazgatói iro­dában. Az először beiratkozó tanoncok szerző­désüket is magukkal kell hozzák, a többi tanuló 'beírásához elegendő a tanszerdij évi négy pergő befizetése. Minden tanuló ezen idő alatt beirat­kozási kötelezettségének tartozik eleget tenni. Az elmaradó tanulókai a rendőrhatósághoz leszünk kénytelenek feljelenteni. A békéscsabai női kereskedelmi szaktanfo­lyamra a beirasok szeptember hó 10 én, hétfőn történnek a felső kereskedelmi iskolában A békéscsabai fin felső kereskedelmi isko­lában a beírások szeptember no iO-én, hétfőn történnek. Schillinge? Lipót vaskereskedő Kossuth-téri házában november hó 1-re kiadó egy 4 szobás, egy 3 szobás, egy 2 szoba- előszoba- fürdő­szoba és vizvezeték- kel ellátott A lakások tervrajzai üzletemben megtekint­hetők. 210 4—* itta 4. kedvező fizetés feltételek mel lett eladó, esetleg kiadó. Bővebbet ugyanott, eü! Fűszer, lesi és mesinii aas helye KEBTÉSZ LAJOS üzlete, a kötőgyár mellett;. '(Ezelőtt Ferenczi—Fábián üzlet.) 213 2—2 SPORT Cs. Máv-Gyte 8:3 (4:1) Biró: Sugár. Az egész napi eső sem tudta annyira fel­áztatni a pályát, hogy a mérkőzés irreális talajon kerüljön lejátszásra. A talaj a Gyte védelmének ártott meg nagyon s innen a tartalékos csapat súlyos veresége. Legfőbb ideje lenne, hogy a kimaradt játékosok megtérienek. A 15. másod­percben Halmai fejeli az első golt. A 7. percben Oprica lövi a másodikat. A Gyte támadásai egy ideig esek szögleteket hoznak, a 27. percben Hoffmann szépií. A 30. percben ismét Halmai majd a 40.-ben Opricza a góllövő. Szünet után mintha egyenlíteni tudna a Gyte. A 12. percben Hoffmann a 17-ben jogos 11-ból Böszörményi révén már 4:8. Dt hiába követeli a közönség az egyenlítést, mert újabb súlyos védelmi hibákból Szombati és Halmi révén 6 : 3. Még egyszer fel­lángol a Gyte, újabb jogos 11-eshezjut, de most Böszörményi mellé lövi. A visszaeső Gyte mellett Szombati és Halmi könnyen beállítják a vég eredményt. Sugár jól vezete a mérkőzést. 1934—35. tanévre már most előfegyezheíők DOBAY JÁNOS könyvkereskedésében. ÜlSÜOtói 1 m IfiÍBÍ ellátást és lakást kaphat jó családnál. Toronyi­utca 10. szám. 2:4 2—3 TELEFON 82 99 KIRÁLY« TELEFON 82 Gyuia, Báró Wenckheim Béia-utca 6. sz. 1934. évi szeptember hó 6-/in, eső törlőkön délután egynegyed fi. fél 7 és este háromnegyed 9 órakor a milánói nemzetközi filmversenyen aranyéremmel ki­tüntetett filmdráma AZ ÖRÖK REJTÉLY (CSODAVÍRÓ LELKEK) Két leány csodálatos törtéuete 8 felv. Főszereplők: Dorothea Wieck. Hertha Thiele és Mathias Wiemann. •934. évi szeptember hó 7-én és 8-án, PÉNTEKEN 111 SZOMBATON délután negyed 5 fél 7 I délután 3, 5, 7 és este és este 3A9 órakor | BI 9 órakor NE FÉLJ A SZERELEMTŐL FILLÉBÉS melyäöäkI filléres belyAhak ! íónaelóabAsok az első előadásokban a teljes műsor félhely árak ka]. GRAND ROTEL (I jj 4b0 108-* BUDAPEST Egy perc a Keleti pályaudvartól. UJ IDÉNYÁRAK Teljes pensió : szoba, napi 3 szőri etiapszerinti étkezéssel, fűtéssel és borravalóval heti .........................P 1 ágyas szoba fűtéssel és borra- P valóval heti.................................... 2 ágyas szoba fűtéssel és borra­valóval heti..............................P sr­45­Átutazóknak is rendkívül mérsékelt árak! FiGYELENI 11 szlreleiéslez, szilMüelózésiiez alkalmas üvegedények olcsó elárusitása: 40—50 literes üvegburák, 25 literes négyszögletes erős 206 6 § üvegedények a flüliüiiüisüüB oln bibi. HimZ ÉV EliÖTT... tört ki a világháború. A diplomácia mesterkedéseiről, a vezérkarok készülődéséről, a kémirodák titokzatos működéséről, a háború igazi okairól, a nagy mérkőzés összefüggő eseményeiről, ember, állat, gép iszonyú erőfeszítéséről, az összeomlás valódi rugóiról, milliók hadifogságának szörnyű történetéről számol be izgalmasan érdekes, újszerű, átfogó, min­den jelentős eseményt ismertető, olvasmánynak is érdekfeszitő cikksorozatban az „UJSÁ G “1. Első cikk megjelent az „Újság" julius 29-iki vasárnapi számában. A sorozat egyes fejezetoit Írták Nyíri Tibor ny. vezérkari ezredes, Nádor Jenő, Szirmay IstváD, Vándor Kálmán, Bállá Mihály és Strém István dr. A cikksorozatot folytatólagosan minden vasárnapi számában 8 oldal terjedelemben közli az „U J & \ o« olyan formában, hogy az külön kiemelhető és összegyűjthető. Gyulán, 1934, a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Dr. Madarász Kálmán ügyvéd által kép­viselt dr. Ürmüssy Károly és Tsa javára, medgyesegyházai lakos ellen 1413 P 66 fillér töke és több követelés járulékai erejéig, a gyulai kir. járásbíróság 1983. évi 467—15 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi juüus hó 17 én lefoglalt 2895 P re becsült ingósá gokra a gyulai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annas az 1908. évi XLI. t. c. 20. § a alapján, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog­laltatok javára is, az árverés megtartását elren­delem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk un is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igónykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, a tanyán Med gyesegyházán, a védetség alá nem eső 608 P 66 fillér tőke s járulékai erejéig leendő megtar­tására határidőül 1934. évi szeptember hó 11. napjának délutáni 3 Órája tüzelik ki, amikor a biroilag lefoglalt lovak, ökrök, tehén sertések, búza traktor s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a b 'csűr kétharmad részéért —kész­pénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fői a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyula, 1934 évi augusztus hó 11-én. Becsy Sándor 218 ’—1 kir. ibirosági végrehajtó

Next

/
Thumbnails
Contents