Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-08-26 / 67. szám

4 ♦ 1934 augusztus 26 Kopogtassuk tovább. Nagyon szeretnénk, hogy kopogtatásunkat — a többit is, de ezt az­tán nagyon — az Úristen is hallgatná meg. Hallgatná meg és tenné azok szivét, akiknek az emberi sorsok intézése adatott, nemcsak megér tővé, hanem igaz szeretettel téljessé, hogy a mindenesetre fennforgó nagy nehézségek ellenére is, segítsenek érnék az árva falunak a sorsán. Fel felfigyelnek az élet nehéz igáját vonszoló gyulavári, különösképen pedig az ujvárii magya­rok : olvassák, hallják, hogy a kormány az u. n. telepítési akció során szeretné a fold után való sóvárgást kielégíteni Felróvül szemük előtt mint édes álom, melyet már olyan régen babusgatnak lölkük bölcsőjében, hogy — Istenem, ha nekem is jutna 5—6 hold I — Nagy ősi ösztönből fakadó vágyódás ez. A maga lelkén.földjén termelni az életet. Sokat dolgozni azért a kincsért is, amit kis darabka fcld ad, de do'gozni, nem ismerni a munkanélküliség poklát és dolgozni önmagának ! Függetlennek, urnák lenni a maga portáján, a nagy számadást Istennel igazítani el : megköszönni a termelt áldást, hivő lélekkel belenyugodni, ha látogató keze nehezedik ránk, — ez minden vágya a más földjével birkózó zsellérnek. Vasár naponkint kiülni a ház elé a szakálszáritóra, meghányni-vetni a világ sorsát és harangcsendi- tésre vecsernyére ballagni, jószágot vigyázni, gyermeket nevelni, életalkonyával Isienben elszen- deredni. Szép, nagyon szép volna ! Csak az a kis földdarab volna a talpa alatt, nem mozdítaná el a hazának erről a darabjáról semmiféle agitácm. Föld kellene, öröktulajdon, vagy egyelőre béiJet alakjában, egy kis élő és holt felszerelés és lenne vidám, boldog magyar élet. Körülbelül 500 kát. holddal megvalósulhatna a gyulavárii és ujvárii földészek földszükséglete. Belemennének ők irá­nyított, tervgazdaságoa. közös feladatok megol­dására szövetkezeti formába is tömörülnének. Mindenesetre olyan társadalmi réteg alakulna ki, melyre, mint biztos pillérre nyugodtan lehetne építeni. Azt kérik a variak, hogy a telepítési és egyéb földjuttatási akcióval kapcsolatban legye­nek rájuk tekintettel. Nem elmaradott népség a község lakossága, szívesen berendezkedik belter­jes gazdálkodásra, termel ipari növényt, hajlandó kertészkedni, gyümölcsöt termelni. Szívesen venne megfelelő szaktanfolyamokat. Lehetne itt egy kis földmüvesparad csomot teremteni, csak megér­tésért, szerétéiért kopogtassunk. Megkezdődött a nagy nyári vásár a Tanai divatházban, hol minden hitelképes egyén hat havi hitelt is élvezhet. 171 13—* Lilipnti olimpiász Budapesten, a törpék budapesti olimpiászáró! rendkívül érdekes fény­képekkel illusztrált cikket közöl a Tolnai Világ lapja uj száma, amely 52 nagy oldal terjedelem­ben és gazdag tartalommal jelent meg. Ezenkívül magyar irók remek novelláit találja az olvasó a népszerű képeslapban, valamint folytatásos re­gényt, számtalan érdekesebbnél érdekesebb cikket és közel száz pompás képet. Egy szám ára 20 f.liér. H-utca 4. szám nr“““ feltételek mel­lett eladó, esetleg kiadó. Bővebbet ugyanott. 307 3—* Part-utca 24 ß C7ííH3 ItflilülnCudvari szám alatt egy L 01000, H U II II 0 d lakás £-§ szeptember 1-re kiadó. Sehillinger Lipót vaskereskedő Kossuth-téri házában november hó 1-re kiadó egy 4 szobás, egy 3 szobás, egy 2 . ‘ szoba- előszoba- fürdő- Qltlfj szoba és vízvezeték- t|||£|vil kel ellátott A lakások tervrajzai üzletemben megtekint­hetők. 210 —* BÉKÉS SPORT Kezdődik az őszi forduló. Gyac—Mte Vasárnap kezdődik meg a futballbajnokség őszi fordulója, melyben a bajnokcsapatot látjuk először itthon. A kovácsházi csapat mindig kemény ellenfele volt a kékfehéreknek. Most is bizonytalan a mérkőzés sorsa, mert a Gyac összeállítási nehézségekkel küzd. Lindenberger a csapat oszlopa nem játszhat, de mint a Bertóthv Kupa mérkőzések (Otk 5:1, Bte 2 :0, Csak 1 : 4) mutatták, a balhátvéd posztját sem lehet pilla­natnyilag jól betölteni. Lehoczkynak ismét be kellene állni, de neki s nes edzése. De nehéz a Lindenberger helyére, a halfsorba visszavonult Csonkának pótlása is a csatársorban. Ha még hozzávesszük a nyári strandolas és pihenés hátrányait, éppen elég hendikep. Viszont az ellenfélről sem hallottunk tavasz óta. A Gyac több komoly mérkőzés; átszőtt, sorsolásunk is igen kedvező s szeretnénk hinni, hogy a kék­fehérek szivvei-lélekke! belefeküdnek a játékba és kivívják a győzelmet. Oífc—Gyíe Nehéz dolga less a Gyte-nek is. mert neki is erősen tartalékolva kel! elmenni Orosházára. A város sportéletének kárára lesz hogy egyesek ismét uj sportegylet alakításával kísérleteznek, pedig a múltakból tanulhattak volna. Ezt a kísérletet sinyli most a Gyte. Az Olk sem valami jó azonban s ha a zöld-fehérek belefekszenek hazahozhatják az egyik, esetleg mindkét pontot. «I 204 v2 - a [fi Dömény-utca 9. szám alatt. Értekezni lehet a déli órákban. Prima faj cukordinnye, őszi- (barack, szőlő és mindenféle gyümöl- Cí-ök, mindenkor a legolcsóbb napi áron kaphatók ,, HASZNÁL H1TSZ ÉV ELŐTT... tört ki a világháború. A diplomácia mesterkedéseiről, a vezérkarok készülődéséről, a kémirodák titokzatos működéséről, a háború igazi okairól, a nagy mérkőzés összefüggő eseményeiről, ember, állat, gép iszonyú erőfeszítéséről^ az összeomlás valódi rugóiról, milliók hadifogságának szörnyű történetéről számol be izgalmasan érdekes, újszerű, átfogó, min­den jelentős eseményt ismertető, olvasmánynak is érdek feszítő cikksorozatban az „ÚJSÁG Első cikk megjelent az „Újság" julius 29-iki vasárnapi számában. A sorozat egyes fejezeteit Írták Nyíri Tibor ny. vezérkari ezredes, Nádor Jenő, Szirmay István, Vándor Kálmán, Bállá Mihály és átrém István dr. Á cikksorozatot folytatólagosan minden vasárnapi számában 8 oldal terjedelemben közli az „U .1 S Á 4*” olyan formában, hogy az külön kiemelhető és összegyűjthető. FIGYELEM!! szireieléslisz, szMott alkalmas üvegedények olcsó elárusitása: 40—50 literes üvegfearák, 25 literes négyszögletes erős 206 3 § üvegedények a RÜIÜnÜlln hétszobás híiíp mellékhelyiségek- nilMilU előszobás jPUlu kel együtt szep­tember 1-re kiadó Szent László-utca 18.4*2 Él UtC9Í I«, 1Ä5 mellékhelyiségekből. Thezárovits-utca 12. sz. házban. 197 4—6 GRAND HOTEL *M> 105-. il r It t r 1; s T Egy perc a Keleti pályaudvartól. UJ IDÉNYÁRAK * 1 TeSjes pensió < szoba, naps 3 szőri étlapszennti étkezéssel, fűtéssel és borravalóval heti .........................P 1 áeyas szoba 1 ütéssel és borra-P valóval heti • ................................ 2 ágyas szoba fűtéssel és borra- iF* valóval heti..................................P ly” Át utazóknak is rendkívül mérsékelt árak! IFIGV ELEM f RA legújabb typusu Standards a Philips Jrion rádiók BEKKER ANTAL cégnél. már kaphatók a 205 3-* Gyulán, 1934, a Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents