Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-01-18 / 4. szám
4 s«ke« 1934 január 18 A Szociális Missziótársulat csütörtöki gyűlésén Dávid Béla segédlelkész tart előadást „Ami a modern ember szivéből hiányzik“ címmel. A gyűlést pontosan 5 órakor kezdjük, tagtársainkat és az érdeklődő közönséget szívesen látjuk. Vezetőség. Népművelési előadás, a Nagymagyarvárosi Olvasókörben folyó hó 18 án (csütörtökön) este 7 órakor Konrád Emil középiskolai tanár tart előadást „Magyar török rokonszenv, jóbarátság“ címmel. A tagokat és érdeklődőket szeretette] meghívja a vezetőség. Notórius tolvaj a törvényszék előtt. A gyulai törvényszék Unghvári tanácsa előtt a napokban egy notórius tolvaj állott, aki különféle lopásokért összesen már több, mint nyolc esztendőt ült. Legutóbbi deliktumát Mezőberényben követte el, ahol is Krcsmarik Gyula bőrkereskedő üzletét délben, amig a tulajdonos ebédelni volt, álkulcs csal felnyitotta s a kasszát kifosztotta. Boros Zsigmond, aki egyébként dévaványai lakatos segéd, 8 hónapi börtönt kapott a kasszából elemeit 114 pengőért. Vallomása szerint a pénzzel Szolnokra utazott s azt ott egy éjszaka elverte, nem kis bosszúságot okozván e vallomással a tárgyaláson megjelent kárvallottnak. A Szociális Missziótársulat TÁNCOS- TEÁJA. folyó évi február hó 3-án lesz a Göndöcs-népkerti Pavillonban. Magyar Lányok, a Magyar Lányok pom pás ajándékának, a száz kelengye kiosztásának ünnepségéről számol be riportban és sok képben a leányifjuság legkedvesebb lapjának, a Magyar Lányoknak uj száma. Közli az ünnepség védnökének Anna főhercegasszonynak szép megnyitó beszédét, a Magyar Lányok Táborának közleményeit, rádió előadásának programmját és annak a gyönyörű kézimunkának rajzát, amit ennek a szép lapnak minden előfzetője megkap. Tutsek Anna, Bognár Anna, Tábori Piroska, Ruzicska Mária Írtak verset, elbeszélést és cikket ebben a számban. Tovább folytatódik a két szép regény, színház, szerkesztői üzenetek, rejtvényrovat, világkrónika egészítik még ki a főlapot. A mellékletben szebbnéi-szebb kézimunkákat, divatképeket, találnak az olvasók. Lakásberendezés, vendéglátás, sport, angol lecke, egészség és szépség, tanítják sok hasznos tudnivalóra a fiatalokat. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy ut 16 Előfizetési dij egy negyedévre 4 pergő. Djra divat a tetoválás Újabban az előkelő színésznők újra divaiba hozták a tetoválást. Erről érdekes képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb uj száma, amely 84 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Ezenkívül pompás budapesti és külföldi rádióműsorokat, slágerszövegeket, szinházi beszámolókat, pletykákat, flmriportoka?, egy teljes vígjátékot, folytatásos regényt és közel száz képet talál az olvaso a népszerű szinházi képeslapban. Egy szám ára 20 fillér. Egy hindu tudós csodálatos mutatványa. Sudarshan Das hindu tudós egy professzorokból álló bizottság előtt felakasztatta majd eltemettette magát. Amikor kiásták, egy pohár tömény savat ivott és ugyanezzel a savval megmosta arcát és kezét. A csodálatos mutatvány befejezte után mosolyogva meghajolt elképedt hallgatói előtt. Erről a kísérletről hosszú levélben számol be Tolnai Világlapjának egy Indiában élő magyar ember, akinek a hindu tudós ezekkel a szavakkal magyarázta meg mutatványát: „Ez az akarat erő feltétlen uralma volt a test fölött !. xnmmiMwmm \imwamwaanammmmmusmaBs»a:mmmammnammmt Estélyi virágok kaphatok Kri tóffynénál Kossuth L. u. 4. Az Én Ojságom. Zúzmara Varázsló barlang, ját keresi Pisti gyerek az Én Újságom utolsó számában. De a gonosz varázslón kívül egy kedves gólya történet és Ikszli Pikszli érdekes kalandjai is folytatódnak a gyermekek legrégibb és legszebb gyermeklapjának Az Én Újságomnak uj számában. A német oldal játszva tanítja németül a gyermekeket, ezenkívül sok szép mese, vers, szebbnéi-szebb képek díszítik ennek a lapnak minden számát. Van benne sport, játék, rejtvény, kézimunka, Szerkesztő bácsi postája, minden ami a gyermekeket érdekli. A kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy ut 16. készséggel küld mutatványszámot. Előfizetési dij egy negyedévre 2 pengő. Titkos drámaírók döntő sikerei. Ma, amikor annyit beszélnek a színház válságáról és nagy hiány mutatkozik drámaírókban, érdekes vissza tekinteni a tizennyolcadik századbeli Franciaor szágba, amelynek mozgalmas kulturéletében már akkor is felmerültek mindazok a jelenségek, amelyek a mai szinházi világot jellemzik. Titkos drámaírók, akiknek a müvei sohasem kerültek színre, akkor is voltak, de akkor döntő sikereket arattak. Ez az állítás valószinütlenül hangzik, de, hogy mégis igy volt, Hevesi Sándor cikke bizonyítja. Ez az élénk, érdekes irás, felér a legmulatságosabb novellával, bár történelmi tényeket mond el. Két hires ugratás történetét, amelyet a régi Parisban rendeztek elmés szinházi emberek. Hevesi Sándor cikke az Uj Idők mai számában jelent meg, amelynek rendkívül gazdag tartalmá bői kiemeljük még Bokor Malvin költői szépségű Írását, Falu Tamás és Székely Tibor verseit. Komáromi János remekbekészült, pompás humorú elbeszéléséi, Matolcsy Andor izgalmas Írását, Hámos György tartalmas könyvismertetését, Harsányi Zsolt legújabb regényéről. Mécs Alajos japáni levele és Komlós György angliai naplójegyzetei a nagyvilág eseményeiről, furcsaságairól, tájékoztatják az olvasót; Ztlahy Lajos és'Zsigray Julianna regényeinek folytatása mellett még szá mos ismeretterjesztő közlemény, művészi és időszerű fénykép, rajz, kotta s népszerű rovatok gazdagítják Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapját, amelynek kiadóhivatala, Budapest, VI. Andrássy ut 16., bárkinek küld díjtalan mutatványszámot Előfizetési ára negyedévre 6 pengő 40 fillér, egyes szám ára 60 fillér. Magyar szövegű misekönyvhöz —az 1934. évre ■MISE-liAPTÁR kaphaió a plébánián, a sekrestyében és Bobay lános könyvárnsnál. = ÁRA 50 FILLÉR. ===== Egv eladó. Megtekinthető Hajdú Sándornál, Kossuth Lajos utca 6. Doh-utca -I. szanui ©iéícStQt Értekezni : Damjanich-u. 23. v o —12 ANYAKÖNYVI HÍREK. Születtek: Szilágyi Mária atyja István, anyja Kelemen Erzsébet Siórét 26. Halász Sándor atyja Gergely, anyja Csótya Juliánná Sarkadkeresz- tur, Halász János atyja Gergely, anyja Csótya Juliánná Sarkad keresztur, Pallag Ilona Aranka atyja Jenő, anyja Kátay Amália dr. Karácsonyi János-utca 7. Tar István atyja Lajos, anyja Gombkötő Erzsébet Palffy u. 13. Monori Terézia atyja Márton, anyja Csábi Terézia Epreskort u. 3. Moldovány Ilona atyja Miklós, anyja Fábián Ilona Késmárky-u. 6. V. Kovács Mária anyja V. Kovács Mária Gyoma, Szűcs Gábor Mihály, anyja Szűcs Róza Békés, Pándi Irma atyja István, anyja Ráb.ú Eszter Vésztő, Tóth Terézia Margit atyja Dezső, anyja Farkas Terézia Szeghalom, Hartmann László atyja János, anyja Szabó Rozália Gyulavári, Góg András atyja András, anyja Dinyi T. Erzsébet Siórót 62. Kiss Sándor anyja Kiss Hermina Gádoro«, Farkas Ernő atyja Mihály, anyja P. Nagy Juliánná Kerék u. 29. Irimiás Terézia atyja Mihály, anyja Gombos Terézia Csabai-ut 52. Házasságot kötöttek: Balogh László Strkad—Hollósi Mária Ilona- Kerék-utca 43. Kővári Ferenc József- benedek 30—Varga Erzsébet Szeregyháza 28. Szigeti Miklós Tompa-u. 28.—Oláh Mária Tompa u. 22. ifj. Szász János Oláhrét 66.— Tar Ilona Szarka-u. 43. Elhaltak: Szabó Lajosnó Horváth Gizella 59 éves Kossuth Lajos-u. 22. Borbély János 72 éves Szélső-n. 1. özv. Schriffert Károlyné Braun Anna 82 éves gróf Wenckheim Frigyes u. 34. Ernsz Stefánia 16 éves atyja János, anyja néh. Beuyovszky Emma Nagykamarás. TELEFON 82 KIRÁLY“ TELEFON 82 HAMS FMS1IÁZ Gynla, Báró Wenckheim Béla-ntca 6. sz. 1934. évi január hó 18-án, csütörtökön és 19-én, pénteken JEST MA ÉLEK Egy szép fiatal angol arisztokrata leány és egy amerikai ifjú szerelmének története 11 felvonásban. Főszereplők: Joan CraWford, Gary Cooper és Robert Yoong. 21-én, vasárnap A HONGKOAttl KÁLI AD Izgalmas keleti történet 9 felvonásban. Főszereplők : William Povel, Kay Francis és Aline Me Maiion. Minden míisaríiDz hiradoH, öoliózaloH, concert és miMineM Az előadások naponta délután 3, 5, 7 és este 9 érakor kezdődnek. FILLÉRES KELTÁRA!! ! FILLÉRES UELYÁRAK ! ZÓNAELÖADÁSOK délután 3 órakor a teljes műsor félhelyárakkal. EZEKET OLVASNI KELL! Január havi újdonságok: P. Gniácsy I : A kallói kapitány Sharp : A titokzatos Mr. Arthur Harsányi: Szólalj szólalj, virrasztói Romanov: Három pár selyem harisnya Török Sándor: És ez alatt itthon B. Mereskovszki: Az ismeretlen Jézus A. Rachmanova: Házasság a vörös viharban Erdős R.: Csöudes kikötő V. Will ams: Az aranyszelenc'e Beregi : Isten árnyékában Stringer: Nóstényfarkas Tormay Cecil: Az ősi küldött „PÁLFFY“ KÖLCSOflKÖOTVTÁR HARBOCKEBN-TÉB 4. HAVONTA CSAK 2 PENGŐ! ÁLLANDÓ CSERE. Gyulán, 1934. a kiadótulajdonos Dotoay János nyomdája.