Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-12-17 / 98. szám

4 n e k e * 1933 december 17 vétójaként emlegetik a német tankönyvek, pedig inkább a nagy orosz Írókkal: Turge nyev, Dosztojevszkyvel rokon lélek. Zenéjé­ben az ősi, vad szilajságot a szomorúság és halál árnyai és sötét szláv borongás váltja fel. A symphonia utolsó tétele, az: Adagio flebile e lamentoso a sorssal és halállal vias­kodó óletösztön kudarcának megzenésítése. Az első tétel főmotivuma hasonlít Beethoven pa- tetikus szonátájának bevezető tételéhez. A nagy művész utolsó symphoniája beetboveni magasságokban szárnyal és ezt Lukács Mik­lós nemes egyszerűséggel közvetítette. Ezelőtt 6 évvel hallottuk Lukács Miklóst utoljára dirigálni itt Gyulán, a Közművelődési Egye­sület egyik hangversenyén, amely hangver­senyek azóta, sajnos a gyulai komoly zenei élet legnagyobb kárára, megszűntek. Ha ilyen mértföldekkel halad a hangok mesebeli bűvös mezőin tovább, mint haladt e néhány év alatt azt hiszem, joggal remélhetjük, hogy rövidesen többet halluuR róla és nevét a legkiválóbb dirigensek nevei között olvashatjuk. (em.) fl 1 Jt JE M. Szentmisék. Ma, vasárnap a misék sorrendje a rend s vasárnapi Az anyatemplomban báró Apor Vilmos dr. apátplébános mondja a szent beszédet. Vaáárnapi istentiszteletek a ref. templom­ban. Délelőtt 9 órakor pré >kél Harsányi Pál es peres. Este 6 órakor Nagy Sándor vt. lelkész. Ugyanakkor Szenípálfalván Harsányi Pál esperes. Az evangélikus templomban december 17-én vasárnap délelőtt 9 órakor gyermekistentisztelet, 10 órakor rendes vasárnapi istentisztelet lesz. Délután 2 órakor Lőkösházán 4 órakor Kétegy- házán lesz istentisztelet. Szerdán este 6 órakor az irodában biblia óra. A templom fütve van. Halálozás. Folyó hó 16 án egy fiatal leányt szólított magához az Ur: Schmidt Gabriellát Tragikusan korai halála bosszú és súlyos szen­vedéstől szabadította meg. Évekkel ezelőtt ugya­nis tifuszban megbetegedett s bár az anyai önfel­áldozó szeretet megmentette az életnek betegsége következtében súlyos vesebajt kapott. Sokat szen­vedett, szenvedését azonban keresztényi, szelíd türelemmel viselte. Nem zúgolódott, isteni rende­lést látott tragikus sorsában s ha teste a múlan­dóság hatalmába is jutott, el is erőtlened* tt, lelké­ben megerősödött s a halottak szentségének ájtaíos felvétele után, erős lélekkel tér! meg örök pihe­nőre. Temetése ma délután 3 órakor lesz a Sztntkereszí temetőben a családi gyászházbó'. Béke poraira! Doktorráavatás. a szegedi egyetemen folyó hó 16 án, szombaton délben Dutkay Istvánt, bol- dogemlébü Du'kay Istvánnak, a gyulai munkái- -biztos.ló imézet t ikárának fiát a jogtudományok doktorává avatták. A kalendáriumbeli hivatalos telet az időjá­rás az idén teljes 15 nappal előzte meg, még pedig nemcsak nálunk, hanem — mint a lapok írják — ország sőt vilógszeite. A lezajlott hét folyamán is minden nap fagyok voltak, az eiső napokban 12—15, a hét végnapjaiban is 6—8 fok hideggel. A fagyok mellett n gy hó is esett, amely most már 25 — 30 centiméternyire borítja el a földeket, teljes vedeimet nyújtva a fagyok ellen az őszi vetéseknek. Ne vegyen újat, hanem eldobásra szánt rossz, ócska, használt hócipőjét kevés pén­zért javíttassa ki Csiszár hócipőjavitó üzemé- ben, (Dr Karácsonyi Jáoor-ulca 12). Olcsón talpalva, sarkalva fényezve ismét olyan lesz hócipője, mintha uj lenne ! 3.2 1—4 Az Egyesült Katolikus és Polgári Kör folyó hó 31-én székhazának nagytermében este 8 órai kezdettel tagjai, azok hozzátartozói és vendégei részére tánccal egybekötött Sylveszter-estét ren­dez Bílépődij nircs, ruhatári dij 50 fillér. 1—5 A Szociális Misszió Társulat havi gyűlése december 21-én 5 órakor lesz az Egyesült Kaih. és Polgári Körben E őadó : dr Z mmer Frigyes reálgimnáziumi tanár. A Beformátns Énekkar december 10 én meg tartott műsoros estélyeiről csak a legnagyobb elismerés és dicséret hangján emlékezhetünk meg. A pompás műsorból különösen kiemelkedtek Vidó Ilonka énekszámai valamint Szántó Nusi és Kovács Dezső ének és táncegyüttese. Mind egyik kiváló és elsőrendű volt. A december 17-én este 8 órai kezdettel az Újvárosi Olvasókör nagy­termében megtartandó ismeretterjesztő előadás műsorát az alábbiakban közöljük: 1. Férfikar. 2 Szaval: Lajos Eerenc 3 Ének és tánc, elő­adja Szalatnay Lenke, zongorán kiséri Kertész Lajos. 4 Beszéd, tartja Rozsa Gyula áll. tanító. 5. Szóló ének, előadja M. Szabó Ferenc, 6 Bo­hózat, előadják : Gsüri Margit, Dandó József, K. Szabó Ferenc és ifj. P. Nagy József 7 Monológ: előadja Dobos Pona 8 Vígjáték, előadják : Tö­visháti Manc’, Dandé József és Vidó Lajos Be­lépődíj nincs. Folyó hó 24 én tekintettel a ka­rácsonyi ünnepekre, nem lesz előadás A legkö­zelebbi előadás december 31 én (Sylvester estélyén) lesz. Adomány. Bálint Imre műszaki főtanácsos révnapi megváltás címen a Lorántffy Zsuzsánna Egyesületnek 10 pengőt adományozott Az ado­mányért az Egyesület vezetősége ezúton mond hálás köszönetét. Adomány, a vendéglős és korcsmáros sze- kosziály a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület ré­szére jótékony célra 10 pergőt adományozott, miért az Egyesület vezetősége ezúton mond há­lás köszönetét. I meretterjesztő előadások, a Nagymagyar- városi Olvasókörben f. hó 17 én, vasárnap dél­után 6 órakor Bíró Béla reálgimnáziumi tanár emlékezik meg Báthori István érdemeiről és hazafiui munkásságáról — A józsefvárosi föld- mivflók Olvasó Körében folyó hó 17 én (vasár nap) délután 4 órai kezdettel Dr. Implom Lajos orvos, egészségtan tanár tart előadást „Egészsé günk ápolása. Fertőző betegségek és ellene való védekezésről“ — Ma vasárnap délután fél 4 óra­kor az Er«d Dalkör, az 554 es cserkészcsapat és az Ipartestület sz Ipartesiület nagytermében műsoros délutánt tart. A Vendéglős és Korcsmáros Szakosztály a Szociális Missziótársulat józsefvárosi és a nagy- magyarvárosí szakosztályainak 10—10 pengőt adományozott melyért ezúton ts hálás köszöne­tét mond az elnökség. Hirdetmény. A Gyulai Férfi és Női Szabó Iparosok Anyag- beszerző és Értékesítő Szövetkezete folyó bó 27-én, szerdán este 7 órakor tartja rendkívüli közgyűlését, melyre a t. tagokat tisztelettel meghívja 3ti í í A felszámoló bizottság. ÜÍadÓ 3 A Itt, öss2es mellék­helyiségekkel és egy bntorozott szoba, Dobay-utca 6. szám alatt. 309 1—2 Törökzugban, a város mellett egy hold SZŐ1Ő eladó. Értekezni lebet Br. Wenckheim Béla-u. 21. 300 v2-3 SCHILLINGE!! LIPÓT Alapítva: 1893. oyula TáviieszGlö: 82. M Íven tisztelt vevőim b. tudomására hozom, hogy az adott viszonyok arra késztetnek, hogy üzletemben üveg, parcellán, lámpa ég majolika dísztárgyak eladását bevezessem, miért is "tisztelettel értesítem, hogy az áruk a közeli napokban megérkeznek, kérem addig b. vásárlásaik­kal várni méltóztassék. Úgy a pontos kiszolgálást, mint versenyképes áraimat, cégem 40 éves fennállása biztosítja. £07 2-5 TELEFON 82 KIRÁLY** TELEFON 82 1ARGGS FILMSZÍNHÁZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1933. évi december hő 17-én vasárnap délután 3, % 7 és este 9 érakor SZÉLHÁMOS HISÁSSZ6HH (LOPVA SZERZETT BOLDOGSÁG) Kalandos vígjáték 0 mulatságos felvonásban. Meg­előzőleg: Bimbó a cirkuszban és Magyar Világhiradó. - — - ■ Filléres helyárak. 1! JERITZA MÁRIA világhírű opera énekesnő gos^fdmje A ||UI'Cí*gllÓ E gr y PIAíG-POYG ASZTAL eladó. Megtekinthető a korcsolyapályán (Vöröskereszt) 2-3 i léiéi poroellánoli, valódi chinai ezüst áruk, ólomkristályok, műfazekas áruk, újdonságok, ajándék­tárgyak villanycsiilárok, uj minták kép- keretezésben ; és zománc edények a leg­jobb minőségben közvoilen gyárból meg­érkeztek és így legolcsóbban szerezhetők be ÍDES «PGIlCíMlHZlÉI KOSSUTH LAJOS-TÉR és fiók-üzletében, a nagytrafik helyén, 302 v2—5 Egí üzlethelyiség 5,V ral (vízvezetékkel) kiadó Megyeház-u. 7 sz a. 306 2 2 Et?v eladó. Megtekinthető Hajdú Sándorná sutta Lajos utca 6. áll , Kos­Gyulán, 1933. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents