Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-08-03 / 60. szám

LXT. évfolyam 60. nám Csütörtök Gyula, 1033 angnszlns 3 Előfizetési árak : Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fis-rtendö. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szánt ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. „MINDÉG ELŐRE“, ezt a mondatot véste penicillusával tanuló- asztalába az ifjú Gömbös Gyula. Ott állott mindég előtte, mint intés, mint biztatás, mint élete jelmondata. Örökké lendítette s örök aktivitásra késztette, acélozta akaratát és ne­velte energiáját. Maga elé véste mint az egységes és öntudatos élet bátor programm- ját, amely nem ismer és nem tűr meglan- kadást és megtorpanást, könnyű sikert és lomha stációt, csak az örök előretörést. Nem ismer közeli célt, csak utakat, melye­ken egy-egy elért cél mérföldkőnek szá­mit csupán. Szinte a végtelen cél jelmon data ez a két szó, programm battéria, mely­ben a magabizó akarat öröklendületű ereje feszül. Mindég előre 1 Van ebben valami epikain nagyszerű, valami imponáló, valami a széles homlokból és a csupaerő ökölből. És Gömbös Gyula, az ifjú, nemcsak felvéste tanulóasztalára ezt a két szót, nemcsak mondta és vallotta, hanem mint férfi bizo­nyította is. Egész karrierje ennek az élet- programmnak a sikere és igazolása, a tanuló pádtól egészen a kormányelnöki székig. És amikor karrierje, mint magánemberé betelt, amikor emelkedése elérte a lehető legmaga- gasabb pontot, amikor elért oda, ahonnan már a maga számára nem volt ut feljebb, még a »mindég előre« elvű és erejű ember számára sem, akkor akaratát és jelmondatát átadta a közönségnek. Átalakult az ember nemzetté, az egész energiája kollektiv célok szolgálatába szegődött s a tanulóasztalba befaragott »mindég előre« egy nemzet sor­sát intéző történelmi célkitűzéssé szélesedett. És az a két szó megint csak nem frázis, nem frázis a közmunka terén sem, mint ahogy nem volt üres szó, Sturm und Drang szülte tiszavirág-életű és valótlan élet­elv az egyén életében. Állandó aktivitás, állandó előretörés jellemzik ezt a munkát, a jóakarat és a bizakodás fanatizmusa s főképen az a törhetetlen hit, amely a leg­apróbb tettnek is tartalmat és értelmet köl­csönöz. Pedig vannak, akik programmszerüen gáncsoskodnak vele szemben s elkívánnák, hogy máról holnapra a békebeli Magyar- ország életét teremtse meg. Valósággal csodákat várnak és követelnek tőle, mert úgy gondolják, hogy a kormánypálca egyben omnipotens varázspálca is, s hogy a ma­gyarországi viszonyok nem bizonyos nem­zetközi relációk függvényei, hanem egy mindentől független, különálló világ, amely­ben a varázspálcával hipp-hopp-tempóban lehet eredményeket elérni- A mai időket a kritika korszakának lehetne nevezni, a túl- bátor és a nem túl-szerény szentenciák korá­nak, amelyben elégedetlennek lenni valóság­gal lelki és szellemi lélegzet. Tény, kriti­kára szükség van, s az is igaz, hogy kri­tikai szabadságával mindenki élhet, de ez a kritikával való élés ne legyen visszaélés (A „Békés* munkatársától.) Békésvárme­gye törvényhatósági bizottságának kisgyülését Jtárky Barna dr. alispán kedd délelőtt rendes havi ülésre hívta egybe. Az ülés iránt igen gyenge érdeklődés nyilvánult meg, annyira, hogy közel háromnegyed tizig meg sem lehe tett kezdeni a tárgyalást határozatképesség hiányában, A határozatképességhez ugyanis legalább 5 választott tag jelenléte szükséges, választott tag azonban mindössze csak kettő volt jelen 9 órakor az ülésen. Tekintettel arra, hogy a tárgysorozatban több olyan ügy szerepelt, amelyekben feltétlen határozatot kellett hozni, telefonálás indult meg, részben Gyulára, részben pedig Békéscsabára, hogy a még hiányzó két választott tagot beinvitálják. Negyed tízkor végre megérkezett Orosházáról Csismadia András, akit kedélyes tréfával fo gadtak a kisgyülés jelenlevő tagjai, mondván, hogy most már csak egy tag kell, mert Csiz­madia képviselő ur, aki igen hatalmas ter­metű honatya, egész nyugodtan duplán is számítható. Háromnegyed tízkor aztán meg érkezett Békéscsabáról a két hiányzó tag, úgy hogy végre meg lehetett kezdeni a tárgyalást Vita egyetlen tárgy körül sem fejlődött ki, és igy az 55 pontból álló tárgysorozatot alig egy óra alatt letárgyalták. Gyula város határozatát a piaci elővásár­lás tilalmának felfüggesztése, továbbá a városi és piaci belypónzek leszállítása tárgyában, jóváhagyta a kisgyülés. Ugyancsak jóváhagyta (A „Békés11 munkatársától.) Tavaly nyáron Gyuláról Gyulavarsándra, a gyulai katholikus hívek egyik .legkedvesebb zarándokhelyére igen népes processzió ruent át. A határon való átkelés és visszatérés minden baj nélkül, simán történt meg, a varsándi, hittestvórek meleg szeretettel fogadták a gyulai híveket, úgy hogy a zarándoklat igen kedves emlék­ként élt a gyulai katholikusság lelkében. Éppen ezért elhatározták, hogy az idén szin­tén átmennek. Meg is hirdették a processziót, megkezdődött a jelentkezés a plébánián és pedig igen szép számban. Nem kevesebb, mint hótszázan akartak átmenni az idén a varsándi búcsúra. Történt azonban még a tavalyi zarándoklat után, hogy az egyik gyű lai lapban egy riport látott napvilágot, amely a gyulai bucsusok varsándi látogatásával kap­csolatosan bizonyos politikai dolgokat per­s az egyén, kedvtelésén túl, tekintsen bizo­nyos egyetemes szempontokat is. Nem a kritikátlanságot értjük ezalatt, hanem az objektivitás lelkiismeretességet. lenni a kisgyülés. a kisgyülés Kétegyháza községnek a legelő- dijhátralókok leírása és tenyészbika beszer­zése tárgyában hozott határozatát, ellenben [a legeltetési dijak leszállításához nem járult hozzá, mivel a díjleszállitásból eredő költségvetési hiány pótlására nincsen meg a fedezet. A községi pénztárnok tisztelet - dijának 80 pengőről 200-ra való felemelését ellenben jóváhagyólag vették tudomásul. A közvetlenebb környékbeli községek közül Kétegyházán kívül Gyulavárinak is szerepelt néhány ügye a tárgysorozatban, melyek közül említésre méltóbb Ujgyulavári közegészségügyi szolgálatának kérdése. Gyula­vári képviselőtestülete ugyanis a községi or­vosnak 270 pengő fuvarmegtóritóst szavazott meg azért, hogy a távolabb fekvő Ujgyulavári közegészségügyi szolgálatát is ellátja. Ezt a 270 pengőt azonban a miniezterközi bizottság, amely a községek költségvetését májusban felülvizsgálta, törölte, azzal a megokolással, hogy erre a beállított tételre nincsen meg a fedezet. Ezek után a kisgyülés • a képviselő­testület határozatát nem hagyhatta jóvá s igy nem járulhatott hozzá a 270 pengő folyó­sításához. Említésre méltónak tartjuk, hogy Oros­háza az iskolai tejakció segélyezésére 4000 pengőt szavazott meg, amit a kisgyülés is jóváhagyólag vett tudomásul. Az ülés fél 11-kor ért véaet. trakíált. A lap megszállt területre is átjutott, kezébe került az oltani hatóságoknak s tuár akkor hire jött, hogy aligha adnak ezek után még egyszer engedélyt a románok a gyulai hiveknek varsándi processzióra. Az akkori hír valódiságát az idei események be is igazolták : a hótszáz jelentkező nem kapta meg az engedélyt a határon való átlépésre. A végleges választ a román követség csak szombaton a késő délutáni órákban közölte a a gyulai hívekkel, úgy hogy a hivek csak az utolsó órákban tudták meg: átmehetuek-e, vagy sem a varsándi búcsúra ? A nemleges válasz érthetően igen nagy elkeseredést kel­tett a búcsúra készülők körében. A plébánia felkérésére közöljük, hogy a befizetett határ­átlépési dijak ma estig vehetők át az egyház hivatalában A csütörtök estig vissza nem kért összegeket a szegónykassza céljaira fordítják. Csak telefonon beinvitált tagokkal tudott határozatképessé Hétszáz bucsus készült Varsándra, nem engedték át őket a románok.

Next

/
Thumbnails
Contents