Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-08-03 / 60. szám
Békés 1933 augusztus 3 Gazdasági fellendülést ígér az idei jó termés. Kitűnő minőségű a búza. (A „Békés“ munkatársától.) Már esztendők óta nem beszéltek a gazdasági élet vezető em béréi olyan bizalommal az elkövetkezendő hónapokról, mint az idén. Ezt a bizalmat a nagyszerű magyar termés érleli a lelkekben. Az idei termés nagyszerűségéhez hozzájárul még a nagyszerű értékesítési lehetőség, tekintettel az amerikai gyenge termésre, valamint a jelentősen emelkedett külföldi búzaárakra, továbbá arra a körülményre, hogy a kormány, felismerve a helyzetet, igen komoly és hathatós erőfeszítéseket tesz a búza értékesítése érdekében. Nálunk ugyan néhány nap alatt kissé visszaestek a gabonaárak, azonban a nyugateurópai gabonatőzsdék állandóan felfelé menő irányzatot követnek és az importállamok előbb utóbb kénytelenek lesznek a magyar búzát megvásárolni. Búzánk pedig van elég és ami a legfontosabb: kitűnő minőségű buzafelesleggel rendelkezünk. Mintegy 10 nappal ezelőtt a hivatalos termésbecslés már 22 3 millió mázsa búzatermésről beszél (tavaly 17.5 millió mázsa volt a végleges eredmény), de ehez még azt a megjegyzést fűzte a földmivelésügyi minisztérium, hogy még kedvezőbb terméseredményre lehet számítani. A terméshozam végleges eredménye egyelőre bizonytalan, azonban most már kétségtelenül látszik, hogy — ha túlzottaknak is kell tekinteni egyes becsléseket — nagy és értékesíthető terményfeleslegekkel fogunk rendelkezni. Az ipar és kereskedelem természetesen nagy figyelemmel kíséri a kedvező fordulatot A közel jövőben mégis csak lejön Gyulára a földmivelésugyi miniszter. (A „Békés“ munkatársától.) A vármegye közönségének igen érzékeny csalódást okozott néhány nap előtt az a hir, hogy a föld- miveléiügyi miniszter tervezett látogatása, melynek során alkalom kínálkozott arra, hogy a gazdák panaszaikat személyesen előadják és néhány közérdekű kérdésben a miniszter nyilatkozatát hallják, — elmarad A programm változtatást annak idején a távbeszélőn leadott értesítés nem indokolta kellőképen, most azonban a vármegye alispánjához a földm. miniszter értesítést küldött, melyben közli, hogy örömmel készült alföldi körútja során a vármegye székhelyének meglátogatására s arra, hogy ott a környékbeli gazdákkal sze- j mélyesen megismerkedjen, azonban kényszerítve volt programmjának olyan megváltoztatására, mely őszinte kívánságának teljesítése elé akadályokat gördített. Azon rémé nyének ad azonban kifejezést a miniszter, hogy ez a látogatás a közel jövőben megvalósítható lesz. Szegedi szabadtéri játékok Augusztus 26-án, 27 ón és 29 én este 8 órakor a hires szegedi Dom-iéren „Az ember tragédiája“. Nyolc színpad, két dalárda, ötven színpadi kar, háromszáz statiszta, hatvan tagú zenekar s a világhirü Szentpál tánccsoport. A százhat szerep mind méltó művész kezében van. A főszerepeket Tőkés Anna, Gaál Gyula, Lehotay Árpád, Táray Ferenc és Bartos Gyula játsszák. és tárgyilagosan mondhatjuk, hogy ez az optimista megítélés már széles körökben elterjedt. A gyáripar egyes ágai készülnek a várható üzleti fellendülésre, a kereskedelem is fokozza megrendeléseit és növeli áruraktárát, mert azt reméli, hogy különösen a vidéki lakosság vásárló képessége az őszi hónapok beálltával erősödni fog. Imrédi pénzügyminiszter is megállapította, hogy a kincstár adóbevétele az aratás után máris kedvezően alakult, jóllehet, még a termósértókesitós küszöbén vagyunk. Érdekes különben, hogy a hivatalos fogyasztási statisztika bizonyos cikkekben máris kedvezőbb képet mutat. Tavaly szeptembertől julius elsejéig a cukorfogyasztás 623 900 má zsáról 653 000 mázsára a motalkófogyasztás 238.000 mázsáról 246 700 mázsára emelkedett, ez a javulás ugyan még nem döntő tényező, mert hiszen a cukorfogyasztás emelkedése összefüggésben áll a befőzési szezonnal azonban tagadhatatlan, hogy az utolsó tiz hónapban mindenesetre a belföldi forgalom egyes területem növekedés észlelhető. A gyáripar köreiben élénk mozgolódás tapasztalható Egyes gyárak nagyobb technikai és kereskedelmi előkészületekbe fog tak Most ugyan még a holtszezon idejét éljük, de az üzleti élet javulása benne van a levegőben és a gyárosok és kereskedők úgy szá mitják, hogy az idén Szent István napjával nekilendül az üzleti élet, ha csak valami átkos véletlen nem huzza keresztül a kereskedők és a gyárosok számításait. Augusztus 28-án este 8 órai kezdettel az örökóletü Liszt „Szent Erzsébet legendája“ című nagyszabású oratórium Száznegyven tagú kórus, kibővített Szegedi Honvéd Zenekar. A szólókat Báthy Anna, Elek Szidi, Ma- letzky Oszkár, az Operaház tagjai, Bőhm Endre operaénekes és Tóth Lajos éneklik. Augusztus 30 án, szerdán a teljes Budapesti Filharmonikus Zenekar hangversenye» ragyogó műsorral. Vezényel a legnagyobb magyar zenész: Dohnányi Ernő, aki a Szegeden szereplő együttessel aratott a tavalyi salzburgi ünnepi játékokon páratlan sikert. Színre kerül többi között a „Psalmus Hunga- ricus“, a világhirü szerzőnek, Kodály Zoltánnak személyes vezényletével Olcsó lakás és ellátás. Szegedi Hót augusztus 26 tói szeptember 3-ig. Szent istván-heti látnivalók Budapesten. A Székesfővárosi Népművelési Bizottság a Szent-lstván heti ünnepségek programmjába szintén bekapcsolódik és a kultúrintézmények megtekintésére csoportos tanulmányi látogatásokat szervez. A programúmba a vidéket is be akarja kapcsolni, ezért a látogatások tervezetét a megyék népművelési bizottságainak is elküldte, A hasznos és értékéé programmot az alábbiakban közöljük: „Gyöngyös bokréta“ címen ez évben is megrendezteti Budapest Székesfőváros Paulíni Béla tervei szerint azt a nagysikerű táncos és énekes népművészeti bemutatót, amely az elmúlt évi Szent István-heti ünnepségek alkalmából olyan osztatlan sikert aratott. A Gyöngyös bokréta keretében Magyarország néprajzi szempontból legérdekesebb vidékének fiatalsága fog felvonulni, hogy eredeti táncait, dalait, népviseletét és népszokásait bemutassa a Nemzeti Szinházban. Az előadásokra jegyek a Bizottság hivatalában kaphatók a hivatalos órák alatt. Augusztus 15 Kedd (ünnep) délelőtt. Közlekedési museum megtekintése. Gyülekezés reggel 9 óráig. Városliget—Hermina utón levő muzeum bejárata előtt. Előadó: Orosz Béla műszaki tiszt. Fővárosi Muzeum megtekintése. Gyülekezés délelőtt 11 óráig a Városliget—Stefánia-uton levő muzeum bejárata előtt. Előadó: De. Horváth Henrik, a muzeum igazgatója. Augusztus 16. Szerdán délután. Az Ország, ház megtekintése. Gyülekezés délután 3 óráig az Országház előtt, az Andrássy szobornál. Előadó: Masterházy Jenő, tanitóképzőintézeti tanár. A Szent István Bazilika megtekintése. Gyülekezés délután 5 óráig a Bazilika bejárata előtt, Előadó : Kampis János, festőművész Augusztus 17. Csütörtök délután. A királyi palota megtekintése. Gyülekezés a Sikló felső végállomásánál délután 3 óráig Előadó: fel- vmezi Takács Zoltán dr., múzeumi igazgató. Részvételi dij 70 fillér A Budavári Koronázó Főtemplom megtekintése. Gyülekezés délután 5 óráig a templom mellett a Szent István szobornál. Előadó- Kam- zis János, festőművész. Augusztus 18- Péntek. Szépművészeti muzeum. Nagy magyar festők. Gyülekezés a muzeum főbejárata előtt reggel 9 óráig. Előadó: Paál Ákos festőművész tanár. Országház megtekintése. Gyülekezés délután 3 óráig, az Országház előtt az Andrássy szobornál. E őadó : Mesterházy Jenő, tanitóképzőintézeti tanár. A m. kir. Kúria épületének és freskójának ismertetése Gyülekezés a Kossuth Lajos-téren, a Kúria bejárata előtt délutár 5 óráig. Előadó : Paál Ákos, festőművész tanár. Augusztus 19. Szombat. Uj Magyar Képtár megtekintése. Gyülekezés reggel 9 óráig a Képtár bejárata előtt (VI., Andrássy ut 69.). Előadó ; Paál Ákos, festő művész tanár. Feszti Árpád „Magyarok bejövetele“ c. körkép megtekintése Gyülekezés délelőtt 11 óráig a városligeti Beketow curkusz bejárata előtt. Előadó: Mesterházy Jenő, tanitóképzőintézeti tanár. Részvételi dij 50 fillér. A Királyi palota megtekintése. Gyülekezés délután 3 óráig a Sikló felső végállomásánál. Előadó felvinczi Takács Zoltán dr., múzeumi igazgat®. Részvételi dij 70 fillér. Az Országos levéltár megtekintése. Gyülekezés délután 5 óráig a levéltár bejárata előtt. Előadó Kapossy János, levéltáros. Halott ember a kukoricásban, (A „ Békés"1 munkatársától) Kedden délelőtt az egyik sióréti tanyáról szekéren egy parasztembert hoztak be a városháza udvarára, akit hajnalban a kukoricásban holtan találtak. Megyeri János hétfőn délután kukoricát ment kapálni, de este nem tért haza a munkából. Hozzátartozói keresésére indultak, felkutatták a környéket, azonban seholsem akadtak nyomára. Hajnalban ismét keresni kezdték s ekkor találtak rá a kukoricásban eltorzult arccal, megmerevedett tagokkal. Azonnal kocsira tették és behozták a városba, mivel úgy gondolták, hogy a szokatlan körülmények közt történt haláleset hatósági in - tézkedóst igényel. Vitéz Takácsy Lajos dr. városi tiszti főorvos azonban megállapította, hogy a halál természetes utón, szivszélhüdés utján következett be, bűntény nem forog fenn, külerőszak nyomai nem látszanak, ezért bűnügyi vizsgálat megindítása nem szükséges. A vizsgálat után a halottat tovább vitték egyik rokona lakására, ahol felravatalozták-