Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-04-02 / 25. szám
Sí é k é % 1932. április 2. 2 A kormány belső kölcsönt akar felvenni. Az 1932—33. évi költségvetés összeállításával kapcsolatban jól informált helyen a következőket mondták: A 810 milliós költségvetést eléri a kormány, midőn a kiadásokat feltétlenül sikerült eddig a határig csökkenteni. A bevételek körül azonban nagyobb nehézségek vannak és körülbelül 30 milió pengő az az összeg, amellyel a költségvetés deficites lesz. A deficit fedezésére nem akarnak ezidő szerint az illetménycsökkentéshez nyúlni, mert a tapasztalat mutatja, hogy ennek széleskörű káros hatása van és már az állam is belátta, hogy ami bejönne a réven, az elmegy a vámon, az összezsugorodott forgalomban és az elmaradt adókban. A hiány csökkentésére felmerült az a terv, hogy belső kölcsönt kell felvenni. A kölcsönt a hazai pénzintézetek .folyósítanák az államnak és illetékes pénzügyi körök úgy vélik, hogy ha a pénzügyi kormány ehhez a megoldáshoz nyúl, nem támasztana túlzott igényeket a pénzintézetekkel szemben, mert ezeknek megvan a kellő erejük ilyen belső kölcsön nyújtásához. Lehet, hogy a pénzügyi kormány a deficit eltüntetésére mégsem folyamodik ehhez az eszközhöz, de minden más takarékossági intézkedésnek radikálisnak kell lennie és ezért választja majd a pénzügyminiszter inkább ezt a megoldást. Szélein iiatalmas érülés elizi i Taüácsy—Píívier mmmí Mint lapunkban megírtuk, a Szociális Misszió Társulat gyulai szervezete vezetőségének felkérésére a szegények javára vasárnap este pont 8 órai kezdettel az Ipartestület nagytermében hangversenyt rendez* nek Takácsig Dénes budapesti karkáplán, hittanár, a széles körben ismert remekhangu énekművész és Privler Gyula Endre kiváló zeneszerző és zongoraművész. Amint örömmel halljuk, a nemescélu hangverseny iránt kivételes, meleg érdeklődés nyilvánul meg s hihetőleg telt ház gyönyörködik az örökértékü zenemüvek művészi előadásában, a neves előadók interpretálásában. Mindkét előadó a közelmúltban felejthetetlen, értékes sikerrel szerepelt úgy Szarvason, mint Debrecenben s kiváló művészetüknek értékes márkája van a fővárosban is. A művészi élmény mellett humánus célt is segít elő a hangverseny közönsége, mert a művészi esemény a szegények javát szolgálja. Ezért külön is felhívjuk a figyelmet a vasárnap este megtartandó koncertre. GARAITÁLT CSIRAKÉPP3 bükköny, színtani fűmag Kendermag, röpamag, zab ift., korpa, árpadara legolcsóbb nap árb-n kapható SS ARM A terményüztetében i6SvS-i KOSSUTH-TÉR 5. KIRE K. A. dunai terv kétségtelenül sokkal több, mint as átlag félévenként kötelesö külpolitikái újdonság, sokkal több, mint egg uj lehetőség a lehetetlenségek világában. Folynak a tárgyalások, utasnak a diplomaták, ssaporodnak as írások és kialakulnak a vélemé nyék, — as idő pedig majd átment nnndesekböl valamit a gyakorlat számára is. Éppen esért itt as utolsó alkalom, hogy rádöbbenjünk arra, menynyire túlérettek bizonyos fogalmak a gondolkodásra, némely reményt<■len álomlátások a realisá lásra. As elmúlt szomorú, de eredménytelen évtized megmutatta, hogy mit ér as utódállamokkal szemben az ököl/ ásás politikája, hogy mi a viszony disselnökök és gyakorlati megvalósulások kost. Kezdjünk egyszer komol au gondolkozni azon, hogy hová lett az a sok ezer trianoni jelvény, amelyek még nem is olyan régen kérdezték tőlünk : „Elfelejtettétek ?.. Mit csinál vájjon Hot her mere lord, ha most rólunk hail beszélni, hisz-e még a felvidéki fiatalság abban, hogy a régi Magyarország minden négy sei centimétere visszakerül ehez a megcsonkított földhöz ? Beszélhetnénk itt a sarlósokról, akik testvérkezet nyuj tottak a csehszlovák ifjúságnak, az erdélyi magyar irók> ól, akik az utódállamok szellemi termékeit fordítják le és akik mégis érzik a vérző haza minden fájdalmát, a rájuk váró szolgálatot. Nekünk is uj erőkre, uj emberekre és aj utakra van szükségünk. Uj felfogást kell belevinni a dunai tervvel kapcsolatban a magyar irredenta gondolatába, uj célkitűzéseket adni, melyek igenis embert látnak a „tányértalpú máéban“, akit sokkal okosabb meggyőzéssel legyőzni, mint gyűlölni; uj emberek kellenek ide, akik nem ólomtárgynak tekintik ezeréves múltunkat, hanem kötelességnek jövőnkkel szemben : akik rájönnek, hogy nem a szurony az egyetlen fegyver, hanem kultarfölénynyel, tradíciókkal, fejlett gazdasági élettel is le hét hódítani, győzni és nj jövőt építeni. A kétfejű sas már egyszer keservesen megtanított bennünket arra, hogy mit jelentenek büszke országhatárok akkor, midőn a fölény politikája lépi át őket. Itt az alkalom, hogy értékesítsük ezt a tapasztalatot addig is, míg magyar katonák is eltörölhetik a trianoni határokat. Konkoly Kálmán. Eljegyzés. Gál Lajos március hó 28-án Gyű - Ián eljegyezte Somogyi Margitkát. Károly király emlékezem Tízéves szomorú évfordulóját ültük április elsején annak, hogy IV. Károly, Magyarország apostoli királya, Madeira fővárosában, Funchalban örökre lehunyta szemét. Halálának hire a döbbenet erejével futott szét az egész világon s őszinte részvétet keltett még azokban az országokban is, amelyeknek népe a világháború alatt a központi hatalmak ellen küzdött. A funchali szomorú nap tízéves fordulójáról a magyar nemzet ünnepélyes külsőségek között emlékezett meg s ez az ünnep bizonyára egységes érzelmeket fakaszt a hon minden fiában A Magyar Nők és Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségei Budapesten Apponyi Albertné grófné és Károlyi Józsefné grófné vezetésével április elsején délután a Zeneakadémia nagytermében rendezték a kegye- letes ünnepet. Emlékbeszédet Apponyi Albert gróf mondott, Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház tagja, Harsányi Lajosnak ..Emlékeztek még reá“ cimü költeményét szavalta el, a Budai Dalárda pedig a Himnuszt és a Boldogasszony-anyánkat adta elő. Prohászka emlékünnep Békéscsabán F. hó 4-én, hétfőn délután 5 órakor a csabai Szoc. Misz- szió emlékünnepélyt rendez a Kulturházban Prohászka Ottokár halálának ötödik évfordulóján. Az ünnepi beszédet Nyisztor Zoltán dr. szentszéki tanácsos mondja A műsorban Takácsy Dénes és Privler Gyula Endre is szerepelnek ének, illetve zongoraszámmal. Száraz március, esős április, bűvös május a német, de a magyarság által is elfogadott mezőgazdasági kivánalom, amely azonban márciusban nem következett be, de ennek következtében kívánatos volna, ha áprilisban se válnék be. A részben fagyos, részben és főleg havas, esős márciusban nem lehetett szántani, vetni s veteményezni, mindez áprilisra maradt, helyesebben mondva: maradna, de ennek előföltétele, hogy ez a hónap ezúttal ne esős, hanem száraz, egyben meleg is lenne. Április első napja — sajnos — nem úgy köszöntött be; a pár napig tartó száraz idő újra esőre fordult, a légsulymérő ismét fokozatosan sülyedőben. Nagy baj ez azért is, mert a lapos földeket még mindig boritó belvíz nem tud leapadni és veszélyezteti, pusztulással fenyegeti az alatta sínylődő őszi vetést, egyben tovább is aka dályozza a tavaszi szántást és vetést, a hátasabb földeken is, pedig a gazdaközönség pár napi száraz nap után abban reménykedett bogy a jövö hét folyamán az árpa, zabvetést, veteményezést megkezdheti. A föld fagya sem olvadt még egészen el, helyenkint, különösen az udvarok északi részében, ahová a különben is gyenge napsugár nem hatolhatott, még mindig vastag jégtömbök láthatók. A kedvezőtlen, rossz időben az egyedüli vigasztaló s megnyugtató az, hogy a Körös folyók immár teljesen leapadtak és árvízveszélytől emberi számítás szerint most már nem kell félnünk. EGÉSZSÉGVÉDŐ INTÉZET (az állami kórházban). Rendelés: Naponta 12 1-ig. Hétfőn, szerdán és pénteken délután 4 -5-ig Házassági tanácsadás kedden és csütörtökön délután 6 —7-ig Emlékezzünk, öt éve, hogy az Egyetemi templom szószékén lehanyatlott, elhallgatott Isten dalosa, elnémult a Szentlélek hárfája: Prohászka Ottokár. Megszűnt dobogni a szív, mely annyira szerette felebarátait, megmerevedett a kéz, amely Írásaival ámulatba ejtette és alázatosságra sarkalta a müveit világ emberét, aki csodálatosan zengő apostoli szavával megteremtette a magyar katolicizmus renaissance-át. A mai tragikus időben idézzük szellemét, tanítását, hogy megtaláljuk az utat a kétségek éjszakáján és révbe érjen a magyarságnak vészes hullámoktól hányt- vetett hajója. Emlékezzünk ! Ferenczy Tibor dr-t nevezte ki a kormányzó budapesti rendőrfőkapitánnyá. A kormányzó 1932. március 26-ik napján kelt elhatáiozásával Ferenczy Tibor dr. kerületi rendőrfőkapitányt az államrend- örség budapesti rendőrfőkapitánnyá nevezte ki, A kinevezéssel egyidöben a kormányzó Ghiczy Tihamér dr-nak, az államreadörség vidéki főkapitánysága vezetésével megbízott kerületi rendőrfőkapitánynak a negyedik fizetési osztály jellegét adományozta. UIASOK RÉSZÉBL A : Ha Budapestre jön, szálljon meg a dunaparti elsőrangú Biti § TO L SZÁLLODÁBAN B: mert olcsó áron nyújt mindent: szép szobát, kitűnő ellátást és szórakozást, hisz úgy a délutáni teánál, mint az esti vacsoránál tánc van. CJ J Mindezt (szobát teljes kitűnő el látással) — a szoba fekvésétől függőleg — már napi 12 pengőért kaphatja. 90,4»-*