Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-04-02 / 25. szám

1932. március 30. Békés 3 Szalay József dr. szegedi rendőrfőkapitány gyásza. Súlyos csapás érte Szalay József dr. nyug. szegedi kerületi rendőrfőkapitányt, a Dugonich-tár­saság elnökét. Fia, Szalay Sándor hadapród, a szegedi tüzérkaszárnyában szivén lőtte magát és azonnal meghalt. Zsebében levelet találtak, amelyet édes atyjának irt. A széles körben ismert és nagyrabecsült Szalay-család iránt mély és őszinte részvét nyilvánult meg. Szélsőséges időjárás Erdélyben és Romániá­ban Rorráaiában az időjárás nagyon szélsősé­ges. Nagyváradon 9 fok a meleg, Besszarábiá ban 15 fok, Seps;szentgyörgyön 13 fok hideg van A hidegben nagyon sok vándormadár pusz tűit el, mert a hóval bontott területeken nem tudtak élelmiszerhez jutni. Megrendszabályozták a műkedvelőket. A vi­déki színészet végzetesre fordult válságát részben a műkedvelői társulatok működésének tulajdonítja. Most, hogy Budapesten lefolyt az úgynevezett „szinészparlament“ ülésezése, számtalan vidéki színész-delegátus tette szóvá a műkedvelők hatal­mas konkurenciáját. A műkedvelők — igy foglal­ták össze panaszaikat — nagy helyi ismeretséggel rendelkeznek, a jegyeket társadalmi utón helyezik el és igy előadásaikra rendszerint megtelik a néző­tér, úgy hogy a hivatásos színészet számára már nem marad közönség. Ezenfelül pedig, ha rosszul játszanak, egyes darabok hitelét is elveszik és sokszor diszkreditálják a színház egész intézmé­nyét. Minden bizonnyal a szinészparlament adatai­nak hatása alatt, a belügyminiszter most rendele­tet bocsátott ki, amelyben megrendszabályozza a műkedvelő társulatok működését- Elsősorban is arról intézkedik, hogy az előadásra kerülő darabok szerzői jogát kitől és hogyan kell megszerezni : a szerzőtől, vagy a Színpadi Szerzők Egyesületétől, vagy általában attól, akié a darab előadási joga, ilyen előadási engedély nélkül a helyi hatóságok akadályozzák meg a műkedvelők játékát A ható­ságok a játszási engedély kiadásánál tartoznak a hivatásos színház érdekeit szem előtt tartani, any- nyira, hogy ott, ahol három hónapnál rövidebb ideig tartózkodik állandó színtársulat, erre az időre egyáltalán nem szabad műkedvelői előadást ren­dezni. A miniszteri rendelet a színészek és szín­igazgatók régi kívánságának felel meg és talán segít majd némileg a magyar színészet helyzetén. TAKÁGSY-PRIVLER hangverseny április hó 3-án az ipartestületben a Szoc. Misszió rendezésében a szegények javára. Vitorlázó repülés a jamboros tábor területén. Gödöllőn az ökörteleki majornál a húsvéti ünne­pek alatt vitorlás repülő gyakorlatokat rendeznek, amelynek az a célja, hogy a terepet kipróbálják és általában megbeszéljék a jamboree tartalma alatt ott rendezendő cserkész vitorlázó repülő versenyt. Makacs székrekedés, vastagbélkatarus, gyo­morbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipöfájás eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral levéve, rendkívül becses háziszer. Bethlen-bál. Sétálgatva az utcán, mást sem hall az ember, mint, hogy a Bethlen-bálra ruhát csináltatnak a hölgyek. Mielőtt teljesen kitava­szodna, a fekete ruhájukat még a bálig nem teszi egyetlen fiatalember sem nyugalomba, molyok el­leni megvédés végett, (ügy gondolják.) Meghívók­nak olyan nagy a kereslete, hogy újra kellett rendelni. Felkérünk azért mindenkit, aki még nem kapott s szüksége van rá, a rendezőségnél jelentse be igényét. A rendezőség olyan permanenciában van és lesz a bálon is, hogy a hölgyek itt a zöldségárulást teljesen elfelejtik és a reggeli le­fekvéskor kellemesen fogják kialudni báli fáradal­maikat. A rendőrségi engedélyt ki kell használni! Ezért reméljük, senki sem akar hamarább elmenni. Viszontlátásra egy kellemes báli hangulatban! Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor­és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és derék­fájás ellen a természetadta „Ferenc József“ keserü­viz, naponként többször bevéve, hathatós segítsé­get nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben kapható. Elkapta a szecskavágó egy gyermek kezét. Súlyos sérüléssel szállították be a közkórházba az egyik békéscsabai tanyáról Szarvas Mihály 9 éves gyermeket. Szarvas Mihály a szecskavágó gép körül foglalatoskodott, miközben a gép elkapta balkeze fejét és egy ujját levágta, a többit pedig megsértette. A Csabai Városi Színház műsora. Szombaton és vasárnap este: Zöld bárány (operett), vasárnap délután 4-kor: Torockói menyasszony. Hétfőn dél­után : A nyitott ablak, este: Maya (operett). Kedden: Három a kislány (daljáték) Takácsy-Privler hangverseny vasárnap este pont 8 órai kezdettel az Ipartesiületben. Minden trafikban és sorsjáték üzletben kap­hat Osztálysorsjegyet. Siessen még ma és bizto­sítsa magát. A sorsjegyet húzás előtt mindenki fizesse ki, hogy a nyereményekre való jogait még idejében biztosítsa. 123 3—3 A gyulai Községi Polgári Fiúiskola igazgató - sága értesíti mindazon tanulókat, akik az 1931-32 tanév végén a polgári iskola valamelyik osztályá­ból magánvizsgálatot óhajtanak tenni, hogy kér­vényeiket április hó 1-ig az igazgatóságnál adják be. A kérvények a Polgáriiskolai Tankerületi Kir. Főigazgatóságához Szeged cimzendök. Igazgató. Hirtelen elmebaj Csütörtökön reggel a Har- ruckeru-téren dr. Tárnái István érmihályfalvai orvoson hirtelen elmebaj tört ki, A feltűnően vi­selkedő fiatal orvost a mentők a közkórház elme­osztályára szállították. A Bethlen Gábor Szövetség sorozatos népmű­velési előadását április 3-án vasárnap délután 4 órai kezdettel a Göndöcs népkerti pavillonban az alábbi műsorral tartja. 1. Magyar nótákat játszik Bakró Jóska cigányzenekara. 2. Goethe verseket szaval Naschitz Ica. 3. Magyar dalokat énekel Gedó Mária cigányzenekari kísérettel. 4. Előadást tart Goethéről Tátrai Károly ev. lelkész. 5. Irre­denta verseket szaval Kiss Lajos. 6. Cigányzene kísérettel énekel vitéz N. Szabó Béla. 7. Köd- mönke, parasztkomédia Irta: Péczely József. Elő­adják : Nagy Bándiné, Nagy Feriné és Szigeti Gábor. Konferál: Csete József. Adományok. A gyulai Szociális Misszió sze­gényei javára dr. Széli Imréné 5 P és dr. Ürmössy Károlyné 3 pengőt adományoztak Hálásan nyug­tázza a vezetőség. Telefon 82. , Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béia-utca 6. sz. 1322, évi április hó 2-án és 3-án, Szombaíoit Vasárnap délután 1li és este délután 3, 5, 7 és fél 9 árakor este 9 órakor Hangos műsor ! Hangos műsor ! Ilii I——m | AZ ÉVAD LEGKIVÁLÓBB KATONAI HaBORUS FILMJE: MAJiVALI ÖBJAB1T (ÉLET-HALÁL, HARC) Harctéri repülők csodálatos hőstettei 12 felvonásban I Főszereplő; RICHARD BARTHELMESS. 8 Megelőzőleg cos go jazz Roger Wolf Kahn és hírneves amerikai zenekarának hangversenye és MAGYAR HAAGOS ViLÁGHIRADÓ Rendes helyárak 1 Rendes helyárak ! Bérletjegyek és kedvezményes szelvények i érvényben. 1 Minden hiiuvíjdonsáji megjelenés után azonnal ol­vasható havonta 2 pengőért a M M „Mir ÜSLCS0NKIH3UTARBA1 (Gyula, rém kath. anyatemplom mellett) Erdős Renée „Örök papok“ cimü uj re­génye a Pesti Naplóban. Március 27-ón, vasár­nap uj regény közlését kezdi meg a Pesti Napló. A regény szerzője Erdős Reaée, aki­nek eddigi írásai méltán megérdemelt nagy sikert arattak és az egész országban nép­szerűek A kitűnő írónő uj regénye, amely­nek közlését március 27-óu kezdi meg a Pesti Napló, az irodalomban eddig még fel nem dolgozott témát ölel fel. „Örök papok“ a cime Erdős Renée uj müvóvek, amelyben a kiváló Írónő a kiöltözött papok uj életét rajzolja meg, négy ember életét amely mögött háttér az elhagyott reverenda. A merész téma Erdős Rjüóű előkelő és diszkrét előadásában meg- uemesül, művészivé válik és ez külön értéke a m ndvégig lebiiincselően izgalmas regény nek, amely napi folytatásokban fog megjelenni a Pesti naplóban. Mezőberényi országos várárok. A folyó év­ben Mezőberényben az országos vásárokat a kö­vetkező időpontokban tartják meg: április 1-én szarvasmarha, juh és sertésvásár, április 2-án ló­vásár és április 3-án kirakodó vásár; julius 8-án szarvasmarba, juh és sertésvásár, julius 9-éu ló­vásár és julius 10 én kirakodóvásár; szeptember 30-án szarvasmarha, juh és sertésvásár, október 1-én lóvásár, október 2-án kirakodóvásár. Több mint ezer ajándék! Rövid néhány hót alatt több mint ezer értékes ajándék került kiosz­tásra Tolnai Világlapja nagyszabású rejvénypályá- zatán és pár nap múlva újabb ötszáz ajándékot kapnak a rejtvénymegfejtők. Az ajándékok között rádiókészülék, férfiöltöny, nöiruha, ötven pár cipő és még sok ehez hasonló ajándéktárgy szerepel A rejtvénypályázaton mindenki résztvehet, aki 26 fillérért megveszi Tolnai Világlapját 12 n 31 Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000arany­pengő Jutalom és nyeremények : 300.000 200.000 100.000 50.000 40.000 30.000 25.000 20.000 15.000 Az első osztály húzása 1932 április 15 és 18 stb. pengő, összesen közel S minié késspénsben 84.000 sorsjegy közül 42.000 kihuzatik, tehát minden második sorsjegy nyer! A sorsjegyek hivatalos ára osztályonként: Egész 24 P Fél 12 P Negyed 6 P Nyolcad 3 P 'Ik XXVIII. M. KIR. OSZTÁLYSORSJÁTÉK

Next

/
Thumbnails
Contents