Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-12-24 / 101. szám
2 Höh©» 1932 december 24 IWadabán és Hódos 5—5 évi fegyházat kapott. (A „Békés" munkatársától.) A gyulai kir törvényszék Unghváry tanácsa 21. és 22-én folytatta a főtárgyalást Nadabán Traján és társai bűnügyében, akik ez óv júliusában megtámadták és megkéselték a Hotorán családot. A bíróság 9 tanút hallgatott ki, közülük egyik sem tett döntő jelentőségű vallomást. Azt többen látták, hogy Nadabán megszurta Hotorán Mózest, aki a szúrás után néhányat kalimpált kezével, majd összeesett, de ezek a vallomások nem összhangzók és általában objektiveknek sem mondhatók. Nadabán pe dig változatlanul állítja, hogy ő csak Hotorán Györgyöt vágta fejbe és azután elszaladt. A Hotorán nővérek tagadják, hogy báty- jaik b csfcát hordtak volna maguknál, ezt apjuk megtiltotta nekik. Hotorán György is azt mondja, hogy ő csak egy cigarettatárcával védekezett és a támadók sebesülései szerinte onnan erednek hogy azok egymást szurkálták össze. Schröder Gábor királyi ügyész a körös parti csata likvidációjának nevezi a tárgyalást. Megfesti az előzmények alkotta hátteret, a városi és remetei legények ellenségeskedését, majd az ütközet lefolyását igyekszik rekonstruálni. Részletesen felsorolt súlyosbító, illetve enyhítő körülmények alapján kéri a vádlottak megbüntetését. Nadabán védője, Kesst Zoltán rámutat a tanúvallomások lényeges eiienmondásaira, szubjektivitására és arra, hogy a szereplők emlékezőtehetségéi erősen befolyásolta hónapokon át a közhangulat, mely Nadabánt tartja Hotorán Mózes gyilkosának, Erre azonban, mint a védő megjegyzi, semmi b zonyiték nincs, sőt a törvényszéki orvosszakértő megállapítása szerint Nadabán bicskája alkalmat Hatósági márkázással akar védekezni a gyulai hentesipar a pesti hamis áruk ellen. (A „Békés" munkatársától.) A gyulai hen tesiparosok mozgalmat indítottak, hogy gyártmányaik, mivel Budapesten igen sok hamis áru kerül forgalomba, Gyulán hatósági márkázást kapjanak. Az történik ugyanis, hogy néhány fővárosi husiparos, mivel a gyulai hintesárunak országos jóhire van, gyártmányait mint gyulai készítményt hozza forgalomba. A közönség rosszhiszemű megtévesz tése a gyulai hentesiparnak érzékeny károkat okoz, amennyiben a hamis gyulai áru minő ságe, mivel még olcsó lóhust is beledolgoznak, messze mögötte marad az eredeti és országoshirü gyulai árunak s így minőségének jóhirét nagymértekben rontja Ezért hentes iparosaink elhatározták, hogy erélyes és eredményre vezető mozgalmat indítanak gyártmányaik megvédésére Elgondolásuk az hogy a városi hatóság lássa el áruikat márkával és igy a hamisítás lehetőségét kizárják Ügyüknek sikerült gróf Pongrácz Jenőt, a kerület agilis országyülósi képviselőjét is megnyerni. A helyzet egyelőre azonban nem oldható meg, amennyiben a hatósági márkázásra vonatkozó törvényjavaslat még letárgyalatlanui fekszik a ház asztalán. lan volt a tüdőütőór átvágására és a szivbur kólát megsértésére, ami a halált okozta A boncolási jegyzőkönyv is védettje ártatlansága mellett szól, hiszen a szúrás felülről lefelé érte Hotoránt, Nadabán pedig a tanuk szerint visszakézből szúrt és ebben az esetbeD szúrása nem lehetett ilyen irányú A többi vódőbeszód és az ügyvéd replikája után a bíróság Ítélethozatalra vonult vissza. 2 órakor hirdeti ki a tanácselnök a bí/c- ság Ítéletét, mely szerint a vádlottak bűnösek, mint tettestársak, halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és ezért Nadabán Trajánt 5 évi, Hódos Jánost 5 évi és 2 hónapi fegyházra, a többi vádlottakat pedig as, enghitő szakasz alkalmazásával 1—1 évi börtönre ítélte. Az indokolásban a törvényszék bizonyítottnak veszi, hogy a halálos szúrást Nadabán ejiette, az ütközet szervezőiül Nadabánt és hódost tünteti fel B zonyitottnak veszi továbbá, bogy a támadókat Hotorán György szúrta meg, ezt azonban a személyét közvetlenül fenyegető jogellenes és veszélyes támadás elhárításáért tette, őt tehát a törvényszék felmenti a súlyos testi sértés vádja alól, jogos önvédelem cimón, A vád képviselője, továbbá Baj:, Fehér és Balog megnyugszanak az ítéletben, Nadabán és Hódos azonban a bűnösség megállapítása, a minősítés miatt és enyhítés végett fellebbeznek. Hódos és Balog az őket ért szúrások miatt pótmagánvádlókónt lépnek fel és Hoto rán György felmentését megfellebbezik. A bíróság a fellebbezéseket elfogadja és ezzel lezajlott a körös parti csata likvidációjának első része. Mindenki a polgári listára szavazzon! Beküldőn levél. v A nyugalom és a békés haladás érdekében adja le mindenki szavazatát a polgári listára ! December 28-án, szerdán reggel 9 órától délután 4 óráig a városi képviselőtestület kisorsolt tagjainak helyére újakat választ Gyula megyei város polgársága. Felette fontos, hogy a város képviselőtestületébe megb zható, komoly emberek ke fűljenek. Sajnos, a választás iránt csak a szélsőséges elemek körében mutatkozik ólónk érdek lódós mig a polgári társadalom tagjai lanyhán teljesitik kötelességüket. Mindenki a maga és a családja jóléte és nyugalma érdekében cselekszik, ha a polgári listára okvetlenül leadja szavazatát. Senki se maradjon otthon, akinek szavazati joga van, lehetőleg már a délelőtti órákban járuljanak az urnák elé. Segítsük győzelemre a komoly közérdekű polgári listát ! iiiíilirS Jön a Jézuska 7* Konkoly Kálmán, Sok pirosbetüs ünnep van a naptárban, melyek pihenést, magunkbaszátlást, emlékezést és biinbánatot parancsolnak, melyeknek az a céljuk, hogy kiszabadítsanak a hétköznapok taposómalmából néhány órára, hogy kisza \ itsanak a szürkeségekből néhány imádságra, de közülük mégis legjobban átmelegit mindenkit ez az egyszerű, kül söleg csak feketebetiis nap : a szent este. A szent este, mely halkan, észrevé'lenül beteregeti csenddel, sötétséggel és megnyugvással a zuzmarás fá kai, mely pillanatok alatt áthidal beláthatatlan távolságokat és átmelegit földi hőforrással soha fel nem oldható dermedtséget És ez a leg iga e ab b örömünnepe az évnek nem a miénk többé, akik el vesztettük a Jézuska meséjét, kiokosodtunk a karácsony romantikájából, hanem azoké, akik ke- rekrenyilt, csillogó s éminél, parányi lelkűk óriási ujjongásával ói ülnek a gyertyafényben csillogó karácsonyfának. Akkor is, ha csak néhány szegényes galyból áll és akkor is, ha a csöppségek ahg látják csúcsát a karácsony fadíszektől és magasságától. Hiszen egyformán a Jézuska hozta nekik A gyerekeknek, kiknek arcán még minden vonás áll, nem indult el rajta az első vágy jele, akiknek még nem romlott el a kortól és az élettől a szemük, mellyel látják elsuhanni a Jézus kát szép fehér ruhájában az ablak alatt. A kicsinyeké a szent este ünnepe, de nekünk is megmarad belőle az az öröm, mellyel az ö boldogságukban résztveszünk, az a mosoly, mely az ajándékozás nyomán simogat meg bennünket és az a szeretet, mely olyan ritkán melegít át És bármennyire nem tudunk már hinni benne, ilyenkor mégis eljön hozzánk is a Jézuska egy kicsit. Annyira mindenesetre amennyire megérdemeljük. A Gyulai Földmunkások Vállalkozó Szövetkezete 50 pár cipőt osztott ki a szegény gyermekeknek. A Gyulai EV.dmunkások Vállalkozó Szövetkezete Corvin utcai székhazában folyó hó 22 ón 50 földmunkás gyermeke gyűlt egybe, bogy átvegye a részükre karácsonyi ajándékul készített uj cipőket A gyereksereg névé ben Horvát Irén mondott bálás köszönetét mindazoknak, kiknek megértő szeretető lehetővé tette az 50 gyermek uj cipővel való meg ajándékozását. A hangulatos és meghaló köszönetre Dundler Ferenc ügyvezető igazgató szólt a gyermekekhez, majd rámutatott a a szülők előtt, hogy nem az izgatás hangos fegyverével, hanem a szerétéiből fakadó meg értéssel és önzetlen tevékenységgel lehet könnyeket törölni. A szeretet ünnepén szere tettel kíván a Földmunkás Szövetkezet tagjainak boldog ünnepeket. Ezután Csomós János szövetkezeti elnök emlékezett meg dr. Steuer György hervadhatatlan érdemeiről, kinek melegen érző szive mindig csak azt keresi mivel lehet segíteni hazánk földmunkás népén. Felhívta a gyermekeket, hogy ezt a ne vet mélyen véssék a szivükbe s szeretettel foglalják imáikba A szeretet könnyei csillogtak a szemekben s boldog karácsonyi hangulatban oszlottak széjjel a megajándékozottak. Sok egyéb mellett ez az esemény is azt igazolja, hogy a Földmunkások Szövetkezete nagy szociális tevékenységet fejt ki városunk ban s az összefogás és önsególyzós elvével sok sebet orvosol. Nagy karácsonyi vásár STÜHMER ÁRUKBAN desszertekben ÓRIÁSI VÁLASZTÉK ! MIHALIKNÁL