Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-12-24 / 101. szám
1932 december 24. Békés 3 Karácsonyi álom. Irta: DDBAKY1 IKRE. Hiába vagyunk olyan nagyra a haladásunkkal! Hiába szelik az egeket repülőgépeink az óceán felett, hiába harsogja a rádió a „homo sapiens“ diadalát a világba és hiába hatol az emberi tudomány a mérhetetlen magasságok sztratoszférájának rejtelmébe és a tengerek sötét mélységeinek csodavilágába . . . Az emberi sec/ azért még ma sem hätte ki gyermekcipőit és kiskorúságát éli. ügy vagyunk ezekkel a találmányokkal, mint a gyermek a játékaival Csak játszunk azokkal, kedvtelésül kre szolgálnak, esetleg még ártalmunkra is vannak, mert nem tudunk még bánni telük, igazi hasznukat venni még nem tudtuk. H. 0. Wells, a regényes fantasztikumok közismert Írója . William C,isso/d világa “ cimü Írásában jövőbe látó, merészen álmodó fantáziával beszél arról a világról, amelyben nem lesznek hábo' ruk, nem lesz az emberiség ellensége önmagának, ne«a lesznek politikai, nyelvi, faji és felekezeti erőszakosságok. Nem fogja elvenni egyik ember és egyik nemzet a másiktól az emberhez méltó élet lehetőségét, hogy fénnnyel, pompával övezhesse magát, mást i.em foszt meg a kenyerétől, hogy neki pezsgőre jusson. Nem a kommunizmus lelketlen és ostoba egy- vályura szorítása, az egyéni érték devalválása, a hazug egyenlőség és hamis testvériség álarca alá bujtatott szabadságtiprás lenne ez a jövő világ, hanem az emberiség nagykorúságának elérkesése amikor az ember már érett lesz arra, hogy tudja is használni azt, amije van Nem a Fonrrier bárgyú falanszter rendszere lesz ez, ahol a Plátók- kal juhokat őriztetnek és a Michelangelókkal széklábakat faragtatnak. Abban a jövő világban az ál- modókat is odaültetik, ahol az álmodásból haszon származik az emberiségre. Itt mindenki a helyén lesz, nem úgy, mint most, amikor müvészlelkeket sorvasztanak bele a taposó malmok robotjába és szatócsok irányítják és reprezentálják a kultúrát. Ott a szatócs a krajzlerájba kerül, nem a Helikonra és a szuszterek a műhelyekben fognak dolgozni, s nem a minisztériumokban. Mindenki a helyén lesz és egy nagy világközponti igazgatóság fogja dirigálni az emberi ész, erő és tehetség termelte javakat oda, ahol arra szükség van, nem pedig a vak véletlen és az emberi kapzsiság. Az emberiség nagy testületét nem fogják vámhatárok át- meg átszabdalni, széjjeldarabolni. A javak forgalmának a termelés és fogyasztás természetes áramlásának útjába nem fog az emberi önzés és telhetetlenség akadályokat emelni, gonosz- lelkű vámszedöket állítani kartellek, ringek, trus- tok és egyéb embernyomoritó intézmények alakjá ban. Nem fognak utakat burkolni nyers kávéval, hogy le ne essen a kávé tulmagas ára, nem fognak disznókat etetni emberek éhes szájaitól elvont nullás liszttel és nem fognak zsirtermelés helyett kazánokat fűteni kukoricával. Ilyen égbekiáltó gaz Ságokat nem fog az emberiség nagykorúságának korszaka megtűrni. Béke lesz, mert az emberek akkor komolyan fogják a lefegyverezést megválasztani és mosolyogva fognak visszagondolni a hajdani barbárvilágra, az emberiség csecsemőkorára, a mai időkre, amikor a gyermekkorát élő emberiség olyan hiszékeny és naiv volt, hogy frázisokkal lehetett kielégíteni és a genfi darálóhivatal kenetteljes szónoklatainak békevirágos szólamai mellett gyártották a muníciót, a tankokat és az emberirtó maró és fojtógázokat Ök már komoly célokra fogják felhasználni azokat a találmányokat, amelyekkel mi ma még csak szórakozunk és amelyekkel a mai emberiség önmagának sokszor csak kárt okoz. A rádió a világközponti igazgatósághoz röpíti a híreket a termelt javak mennyiségéről és hollétéről és a szükségelt mezőgazdasági és ipari termények igényeire vonatkozó adatokat is hasonló módon fogják be szerezni és nyilvántartani. A rádió utján a gondolat gyorsaságával. A javak cseréjét, a forgalmat aztán gyorsjáratú rakétamotorok és repülő tehervagonok fogják fennakadás nélküli gyorsasággal továbbítani, hogy szükség sehol se legyen a világon Ebből a processusból természetesen ki lesz zárva a spekuláció, a mások nyomorából és szenvedéseiből aranyat sajtolni kész lelketlenség, mely embertársai elöl elharácsolt és visszatartott javak idt-oda tologatásának ügyeskedéséből szerzi bűnös millióit. Az emberiség nagykorúságának korszaké ban ilyet nem tűrnek meg, de nevetni és sajnálkozni fognak a mai gyermekemberiségen is, miut mi a gyermeken, mikor uj ruháját ok nélkül szétszaggatja. Nevetni és csodálkozni fognak rajtunk is, kik tönkretettük sok évszázad békés munkájának gyümölcseit az elmúlt világháborúban épen olyan, korlátolt kiskorúsággal és könnyelműséggel, mint a tüzet gyújtó játszó gyermek, akinek gyufa került a kezébe Akkor nem lesz ellenségeskedés a nemzetek közt, mert senki se fogja más embernek bántani a nyelvét, se a vallását, se a kultúráját. Meg lehetnek az emberek békében ezek szabad gyakorlása mellett is. Akkor meglesz az igazi le- fegyverezés és skatulyákba fogják rakni a játékokat, az emberiség gyermekszobájának ólomkatonáit, a hadseregeket, melyek annyi aranyat, vért,.köny- nyet igényeltek hajdanán, amikor a gyermekemberiség még játszókedvéhen volt. Az embereket Krisztusi szeretet fogja áthatni egymás irányában. Amelyet ma nem gyakorolnak, csak hirdetnek- Senkinek se lesz szüksége arra, hogy kapzsi legyen, mert az emberiség javai közkincsek lesznek és nem a spekuláció üzleti eszközei. A tökéletesített gépek segélyével olcsón és sokat termelnek kevés munkával. Az emberiség rabszolgái felsza badulnak a baromi munka robotja alól s napi pár órai könnyű munka után annyit keresnek, hogy abból nemcsak testi, hanem szellemi szükségleteiket is bőven fedezhetik. Mert a találmányok előnyeit nemcsak a munkaadók, a részvényesek és igazgatók fogják élvezni, hanem mindenki. Ebben a korszakban igazán érdemes lesz élni mindenkinek, nemcsak egyes szerencsésebbeknek. De hogy mikor fogunk eljutni az emberiségnek ebbe a nagykorusági korszakába, azt bajos megjövendölni Talán soha ! Az emberiség, legalább is annak ma uralkodó része, a fehér faj talán elpusztul a gyermekbetegségben és helyét átadja a színes fajnak, miután az egymás elleni acsarko- dásban, veszekedésben, szószátyárkodásban kimerülnek az emberiség hivatásának beteljesítéséhez szükséges energiai. Vagy talán kölcsönösen kiirtjuk egymást fojtó gázokkal ? Vagy belefulladunk a politizálásba, a leszerelés és a háborús felelősség megállapítására vonatkozó szóharcok, értekezések, cikkek és szónoklatok lavinájába. Addig mindenesetre nagyon távolállunk a nagykorúságtól, az emberiség érettségi vizsgájától, amig az embereket nem komoly közgazdasági, művészeti, tudományos és szociális problémák izgatják, hanem az, hogy kit választottak meg képviselőnek Karakószörcsökön és mit mondott Toczogó Kis János pártelnök a pártok koncentrációjáról a párt vacsorán . . . HIRE k, Karácsony. Angyalszárnyak suhogása, Angyalének lágy szava Csendül meg ma a fülemben Jón karácsony hajnala. * Réges régen Betlehemben Kicsiny istállócskában Megszületett a Megváltó Feküdt jászo/ocskában. * Születését angyaloktól Hallották a pásztorok: „Dicsérjétek a jó Istent, Jobb lesz most már sorsotok ! * Békesség szállott a földre, Emberek hát bízzatok ; Bűneitek megbocsátva Nyitva égi honotok /“ * Bízunk benned mi Jézusunk, Gyermekszívünk kitárjuk, Születésed fordulóját Hivő lélekkel várjuk! (Sió.) Lapunk minden előfizetőjének, olvasójának, barátjának és kedves munkatársának boldog karácsonyi ünnepeket kíván a „BÉKÉSU szerkesztősége és kiadóhivatala. Ünnepi szentmisék. AZ anyatemplomban szombaton éjfélkor ünnepi szentmise lesz, melyet báró Apor Vilmos dr. celebrál papi segédlettel. Vasárnap hajnali 6 órakor pásztorok miséje, 8, 9, 10, és fél 12 órakor szentmise. Tiz órakor főpapi mise lesz, melyen Holecz János mond prédikációt. A fél 12 es mise alatt a Cecilia-énekkar Deák-Bárdos karácsonyi népénekeit fogja énekelni. A Szentháromság kápolnában 11 kor lesz szentmise Prédikál páter Balázskovicsí ózsef A gyulavárii Szent Erzsébet kápolnában szombaton éjfélkor és vasárnap reggel 9 órakor lesz szentmise. Prédikál Iványi György. A Józsefvárosi templomban szombaton éjfélkor, vasárnap hajnali 6-kor, 8-kor és fél 10 kor lesz szentmise. Prédikál Szabó János dr. A fogházban 7 órakor lesz szentmise. Ünnep másodnapján rendes vasárnapi mise-sorrend, azzal a különbséggel, hogy Gyulaváriban nem lesz szentmise. Az anyatemplomban Farkas István prédikál. Református istentiszteletek. Karácsony első napján délelőtt 9 órakor Harsányi Pál esperes, délútán 3 órakor Molnár Elemér legátus, este 6 órakor pedig Bene Z >ltáu segédlelkész prédikál. Ünnep másodnapján d e. 9 órakor és d. u. 3 órakor Molnár Elemér legátus, este 6 órakor Bene Zoltán tart igehirdetést. Karácsony-ünnepi istentiszteletek sorreidje az evangélikns templomban. Karácsony vasárnapján délelőtt 10 oraKor ünnepi istentisztelet. Prédikál Rohály Mihály ev lelkész. Uiánna urva- csoraoSztás, offertórium. Délután istentisztelet és urvacsoraosztás a fogházban és a kórnázban. Délután 6 órakor istentisztelet a temp'omban irás- magyarázattal. Karác o iy hé főjén délelőt 10 órakor ünnepi istentisztelet, utána urvacsoraosztás és offertórium. Délután 3 órakor ünnepi istentisztelet a sarkad! fiokegyházban urvacsoraosztássaí, utána offertór um. Villamos világítási és rádió ügyekben forduljon bizalommal a STANDARD, OKION, rádió lerakat. RÁDIÓ CSEREAKCIÓ. , TELEFVlKEiV fiftß K+- 5