Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-09-07 / 70. szám
1932 szeptember 7. Békés 3 Icgkülésiél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgyulladásnál valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Fsrsnc József“ keserüviz rendes gyomor- és bél- müködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható. A Ferenc JÓZSef keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban, és füszerüzle- tekben kapható. Veszélyes a nagykid gyalogjárdáján a közlekedés. Ismeretes, hogy a tavasszal tartott városi közgyűlésen a képviselőtestület elhatározta, hogy a nagyhid fapallós gyalogjáróját vasbeton járdára cseréli ki. A mérnöki hivatal el is készítette a terveket s a költségvetés mellékelésévej elküldötte a megyéhez jóváhagyás végeit. Don. tés azonban mindezideig nem történt s igy természetszerűleg a munkálatok nem indulhattak meg, pedig a gyalogjáró már a legsilányabb legroszszabb állapotban van. A fapallók nagyon sokhelyt korhadtak, a tartószegekből kicsúsztak, éppen csak hogy lógnak a helyükön s csodával határos, hogy mindezideig még szerencsétlenség nem történt. Szükséges tehát, hogy az ut- -átburkolás munkálatait mielőbb megkezdjék. Szüreti hirdetmény, Az 1923 évi xxxm te. 3. §-a végrehajtása tárgyában kiadott 121.100— 1923, sz. utasitás 23. §-a alapján készült varos szabályrendelet 21 §-a alapján közhirrá teszem hogy: 1. Sándorhegy Kálvária dűlőben a szüretet folyó évi szeptember 20-tól, a határ többi részében szeptember 25 tői engedélyezem. 2. A bortermelők az általuk és háztartásuk által elfogyasztandó, valamint cselédségüknek és munkásaiknak természetbeni járandóság címen kiszolgáltatandó és a város területén termelt boraik Után az 50 százalékos adókedvezményre igényű két a szüreti bejelentéssel egyidejűleg folyó évi szeptember 15-!g kötelesek a városi fogyasztási adóhivatalnál bejelenteni 3, A szüretet minden termelő egy héttel előbb, a szüret után a termelési eredményt pedig minden termelő 24 óra alatt köteies a városi fogyasztási adóhivatalnál beje lenteni. A bejelentési kötelezettség elmulasztása tekintetében az 50 százalékos kedvezmény el. vesztése mellett a fentidézett és az 1909. évi XI le. idevonatkozó határozmányai az irányadók. Az Alföld problémái. Hasznos és sok tekintetben alapvető jellegű munkára vállalkozott egy évvel ezelőtt a szegedi Rotary Club. Előadási ciklust rendezett az Alföld problémáiról és a több hónapos ciklus 11 előadását most könyvalakban kiadta. Nálunk, ahol a legnagyobb gazdasági kérdéseknek rendszerint hiányzik az elméleti megalapozottságuk és ahol majd minden kérdést csak a politika szemüvegén keresztül szoktak tekinteni, különös érdekessége van hogy a legfontosabb gazdasági kérdéseket miként ítélik meg olyan független szakemberek, akik félretéve a mellékszempontokat csak a megvalósítható reális megoldások lehetőségeit keresik A kötet ára 5 pengő. Megszerezhető Dobay János könyv- kereskedésében. Iroda nagyobbitás. Az országszerte előnyö sen ismert Erdős József budapesti hirdető iroda irodahelyiségeit Teréz körút 35. sz. alatt tetemesen kibővítette és szívesen áll a hirdető közönség rendelkezésére szakavatott felkészültséggel. Telefonja : 125-58 A Pesti Tőzsde 16 oldalas ij számában Kádár Gusztáv, óbudai Freudiger David. Ereky Károly és mások nyilatkoznak. Szenzációs riportok élénkítik a lapot, amelynek textil, biztosítási, vas és gépipari, vegyészeti, vidéki hitelélet róva tai is rendkívül érdekesek. SEHTIZEmGTEDIKÉlS ~ hanem TIZEDIKÉ "------le sz a BODÁ5H és CSELÉWY1 NÓTA-EST bselényi ugyanis 11-én a „Peleskei nótáriusában játszik a Nemzeti Színházban: Jegyek korlátolt menyisegben még kaphatók Dobay János künyvkereskedéséoen. CIRKUSZ filULÍI. \ MO*»S! TII-TKRIL\ Mindennap, este ffél Sí érakor nagj'l «IlssK előadás NRRiiiáciöi) világvárosi! luÜMorrul, idomított fajiovabkRl. gy e!6ad£s:| ém este ffél 9 Csütörtökön, Si: ™ ” órakor. Délután ugyanaz a teljes műsor, mint az esti előadásokon. Képszerű olcsó hclvűrak: 2ű fillértől I P űí) fillérig. 873 1-i i A délutáni előadáson a gyermekek I X íí Y E X Kétalovagiáshaa vehetnek részt. Nagyszerűen sikerült a 48 as Kör szüreti mulatsága. Vasárnap este a 48-as Körben nagyszerűen sikerült szüreti mulatság volt, amely igen sok résztvevővel, kitűnő hangulatban a hajhali órákig tartott A Nagymagyarvárosi Szoc. Missió az Egye sült Katolikus es Polgári Kör támogatásával f. hó 18 án d, u. a Göndöcs-népkertben népünre péiyt rendez, melyre Gyula város t közönségét tisztelettel meghívja a rendezőség Ezzel kapcsolatban este a pavillonban szüreti bál lesz. 1—2 Az „Újság Rádiójáénak nagy sikere. Ké, héttel ezelőtt kellemes meglepetés érte a rádió-előfizetőket. A meglepetést az Ujíág Rádiója szerezte azzal, hogy az addig szokásos szombati megje lenés helyett, már pénteken reggel köszöntött be( még pedig megizmosodva, megerősödve, úgy terjedelemben, mint minőségben. Húsz oldal terjedelemben, sok képpel, komoly rádió hetilaphoz illő dús tartalommal jelent meg az Ujság-nak ez az ingyenes melléklete. Az „Újság Rádiójáénak állandó rovatai is kimélyültek. Minden egyes számban megtalálható a teljes budapesti és külföldi műsor mellett a rádióműsor kritikája, a ma már szinte nélkülözhetetlen zenei Útmutató, de közli ez a hetilap a műsorban szereplő dalok és gramofonlemezek szövegeit is, külön műszaki postája és technikai cikkei pedig egyenesen eseményei a magyar rádió újságírásnak. Ezeken a minden rádióst érdeklő rovatokon kívül, az „Újság Rádiójában „ bőségesen jutott hely a humornak és a rádióval kapcsolatos szépirodalomnak is. Az Újság kiadó- hivatala (Budapest VI Aradi-utca 10) minden érdeklődőnek szívesen küld a pénteki lapszámból, melyhez az „Újság Rádióját“ ingyenes mellékletként adja, mutatványszámot világbr vezeti az olvasót Kibédy Albert, aki a brazíliai őserdőkből küldött az Uj Idők számára érdekes élményeiből finom feljegyzéseket. A magyar múlt egyik nagy alakjának Madách Imrének végső akaratáról, saját uj kutatásai alapján irt érdekes cikket Harsányi Zsolt, Madách végrendeletéről, amelyet ő kutatott fel. Szép verseken és érdekes képeken kívül e számban is megtaláljuk az U| Idők gazdag mindenkit érdeklő rovatait: Rejtvényeket, Szépségápolást, Kertészetet, Gasztronómiát, Kézimunkát, Receptpályázatot, A szerkesztő üzeneteit, stb. Az Uj Idők kiadóhivatala Budapest, VI Andrássy-ut 16, bárkinek küld dijtaian mutatványszámol. Előfizetési dij egy negyedévre 6 pengő 40 fillér. Egyes szám ára 50 fillér. T A I t G T. Beiratkozás a fin iparostanonciskolába. A Községi Iparostanonc Fiúiskolába a beiratkozások szeptember hó 5-én, 6-án, 7-én, 9-én és 10 én d. u. 5 órától 7 óráig lesznek az iskola földszinti igazgatói irodájában. E napokon minden tanulónak be kell iratkoznia, témát az építő munkásoknak is. Az először iratkozók íanonc- szerződésüket hozzák magukkal a beiratkozás kor. Minden tanuló tanszer és könyvhasználat címén a beiratkozáskor négy pengőt fizet. Kéri az igazgatóság azon mestereket, akiknél több ta- nonc van, hogy tanoncaikat a kedvező beosztás céljából egyszerre írassák be. Figyelmezteti a tanonctartó mestereket, hogy a fenti idő alatt tanoncaikat okvetlenül Írassak be, mert a kése- delmezőket kénytelen iesz a kihágási bíróságnál f Jjelenteni. Két olyan regény folyik most Herceg Ferenc képes hetilapjában, az Uj Időkben, amely úgy az írók, mint a közönség körében szokatlanul nagy feltűnést kellett máris, az egyiket Kosáryné Réz Lola irta, a másikat Harsányi Zsolt. Művészi alakítás és érdekesség szövődik össze e két pompás műben tökéletes egésszé. Szép elbeszélést irt ebbe a számba Komáromi János és Székely Tibor, szokatlanul romantikus M “ ■-* EUNYILT É Sí* is SÍIÉ SZiSl.il uj §0 hónapos tanfolyama, a havi tandíj ÍO P. KOSSUTH-TÉR 25.