Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-06-15 / 46. szám

LXI¥. évfolyam 40 §xám Szerda Ctynia, 1033, janin» 15 Előfizetési árak: Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- sendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: UOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. A Szociális Misszió Társulat gyulai szervezetének évzáró díszközgyűlése. A missziós munka fokozatos fejlődése a nehéz időben. A szakosztá­lyok gazdag jeientése. Vörös Michaela S M. nővér a lélekkel végzett szociális tevékenységről, Szabados Antal hittanár a szociális problé­máknak az evangélium szellemében való megoldáséról mondtak gyönyörű beszédet. Lassalle Ferdinánd, a német szociáldemokrata mozgalom megin­dítója A szociálizmus oka és megol­dása című müvében írja, hogy a nemzetközi szociálizmus átütő erejét főképen a humanizmus, a lélekkel végzett karitatív tevékenység fogja levezetni. Ki gondolná, hogy a nyolc­van évvel ezelőtt a természetfölötti eszméket tagadó szociáldemokrata vezér elgondolását nem a szociáliz­mus, nem a kommunizmus és nem a bolsevizmus teljesíti be, hanem az evangélium szellemében működő ke­resztény egyesületek, amelyek nem a gyűlölet, hanem a szeretet erejével közelednek a szociális problémák megoldásához, hogy minden ember­nek emberi élete, minden léleknek békessége legyen Krisztusban. A Szociális Misszió Társulat gyu­lai szervezete megalakulása óta sze­münk láttára végzi csöndes, de annál eredményesebb munkásságát a krisz­tusi elvnek alapján a szegények ja­vára, a hatóság meleg elismerése és a társadalomnak szinte csodaszámba menő támogatása mellett. Vasárnap számolt be a szervezet egy évi munkásságáról ünnepélyes keretek között. Az ünnepély két rész­ből állott. Délelőtt a tízórai szentmi­sén testületileg vett részt a társulat, hogy bálát adjon a Mindenhatónak az elmúlt nehéz esztendőben kapott sok kegyelemért. A szentmisét báró Apor Vilmos dr- upátplébános, a„ misszió lelki tanácsadója végezte s 0 mondta a Te Deumot. Délután 6 órakor a vármegye- háza nagytermében volt a díszköz­gyűlés Woracziczky Jánosnó grófné, a' Szociális Misszió Társulat gyulai szervezete elnökének vezetése mellett. A diszgyülésen szépszámú közönség jelent meg. Ima után Némedy Mária titkár olvasta fel eredményekben gazdag jelentését a belvárosi misszió bitbuz- galmi tevékenységéről, arról a kari­tativ munkáról, amelyet a szervezet a lélek nemesítése, a szegények testi és lelki javainak előmozdítására vég­zett. A társulat halottairól való ke- gyeletes megemlékezés után meleg szóval köszönte meg a szép jelentés Korossy György főispánnak, Varga Gyula polgármesternek, a hatóságok­nak a szociális munka iránt tanúsí­tott kitüntető jóindulatát s a hála színes virágait helyezte az egyházi tanácsadó. Apor Vilmos báró apát­plébános elé, aki az apostoli lélek fáradhatatlanságával, a lelkipásztor odaadó buzgóságával, a szegények szeretetének gazdagságával vezette, irányította a misszió munkáját Isten dicsőségére, az élet nehéz küzdelmé­ben elesettek megsegítésére. Lacskó Dénesné, a szegényügyi szakosztály agilis vezetője lendüle­tes, az érző lélek csillogó aranyszá­laival átszőtt jelentésben számolt be a szociális munka gerincéről, a sze­génygondozásról, a társadalom áldo­zatkészségéről. Csak néhány adatot ragadunk ki a könnyekig megható, fölemelő jelentésből. Az óv folyamán 514 esetben végeztek környezettanul­mányt, 6390 szegénnyel foglalkoztak behatóan. Állandóan 128 szegény ré­szesült gondozásban. 109 esetben te­remtett inunkaalkalmata szegényt!gyi szakosztály. Betegeket látogattak, munkaképtelen öregeket a szegény­házba, gyermekeket a menhelyre utaltattak be. 664 esetben nyújtottak pénz-, fa-, élelem-, ruhasegélyt. Erős támasza volt a missziós tevékenység­nek Aimásy Dénesné grófné, aki jó­ságos lelkének kimeríthetetlen áldo­zatkészségével megszámlálhatatlan esetben segített az érdemes reászo- rultakon pénzbeli-, fa-, élelem és ruhasególlyel s sok szegény iskolás­nak vett tankönyveket. Ugyancsak sok esetben nyújtott tekintélyes se­gítséget Woracziczky Jánosné grófné, Pongrácz Jenőné grófné, Békésvár­megye, Gyula városa, néhány hely­beli kereskedő és a tagok is erősen kivették részüket a jótékonyságból. A nagyszerűen megirt, a szak­osztály gyönyörű munkásságát sze­rényen visszatükröztető jelentést nagy tetszéssel hallgatta az ünnepi közön seg és őszinte tapsok köszöntötték a szakosztály vezetőjét, a bámulatos energiájú, fáradhatatlan Lac&kó Dé­nes net. Gallyassi Bóláné jegyző a fog­házmisszió, Vjhásy Lászlóné a kor- házmisszió, Kiss Károly né a józsef­városi. Wanderlik Kálmánná a nagy- magyarvárosi szakosztály tiszteletre­méltó tekintélyes és tiszteletreméltó eredményeket reprezentáló munkás­ságát ismertették meleg tetszésszel fogadott jelentésekben. Márky Jenőné gondos pénztárno­ki jelentése szerint 7315 pengő volt a bevétel, a kiadás pedig 7260 pengő. Maradvány 55 pengő. A kitűnő pénz­tárnoknak jegyzőkönyvileg mondott köszönetét a diszközgyülés. Általános érdeklődés mellett ál­lott fel szóJásrai Vörös Michaela S. M. a központ kiküldötte, a katolikus líra egyik finom hangú és nagyte- hetségii reprezentánsa. Feledhetetlen szépségű beszédében közölte Farkas Edith alapitó főnökasszony általa kül­dött üdvözletét. Őszintén átérzett elismerését, köszönetét fejezte ki a gyulai szervezet munkásságáért, amely a karitativ munkálkodás hom­lokterében áll az országban. Jól esik megörökíteni a központi kiküldött­nek azt a mondását: ha mindenütt ilyen karitativ tevékenységet fejtene ki a társadalom, másként nézne ki ez a szegény ország. És mint érde­kességet is föl kell jegyeznünk meg­állapításaiból, azt, hogy a gyulai szervezet volt az első, amely husvét előtt lelki napot rendezett a szegé­nyeknek. Ezt Budapesten is csak most vezették be. Jövőben is legfőbb irányelve legyen a missziónak a lé­lek gondozása. Ne hagyjuk a lelket kialudni, hiszen — ahogy Werner Sombart is Írja — most az anyag fojtogatja a lelket. Technika, gépek, találmányok s az emberek munka nélkül áiluak. Eljön a lélek forra­dalma, hogy uj és igazibb világ le­gyen és megszűnjön az anyag ke­gyetlen uralma a lelki jóság, a hu­manizmus, a krisztusi elgondolás fölött. Segítsük a szegényt, de lélek­kel. Többet ér neki, jobban esik neki. Könnyekig megható, egyszerűségük­ben is ragyogó példákkal világította meg a saját életéből vett példákkal, hoö’y mindenki tehet jót. (Ó bár so- kan-sokan hallották volna!) Nehéz időket élünk, sok a gond, az anyagi lerongyoltság, — de azért hiszünk az Isten kegyelmében, bízunk a tár­sadalom megértő pártfogásában. A szeptemberi missziós munkát bátran kezdjük, mert bizonyára most is megsegíti a szegényekért végzett te­vékenységüket a szegények barátja: az Ur Jézus! A szónoki szépségekben dúsgaz­dag, a lélek melegét sugárzó beszé­det ünnepi tapsok köszönték meg és a tapsok zenéjéből bizonyára meg­érezte Vörös Michaela nővér, hogy Gyulán mindig szeretettel látják és meleg lélekkel várják vissza. Kedves hangulatban, tapsok közt kezdte meg ezután az üunepi szónok Szabados Antal reálgimnáziumi bit­tanár ünnepi beszédét. A szociális bajokról értekezett s azok orvossá­gáról. A túlsó parton állók földi pa­radicsomot ígérnek, kihasználják a világ szomorú helyzetét és arra Iá-

Next

/
Thumbnails
Contents