Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-12-25 / 102. szám

1931. december 25.

vedelraek folytonos csökkentése, a kultúra adta igényekről való szinte percről-percre fokozódó lemondás, sötét hátteret ad a vigasztalan politikai hirek mögé. És ez nemcsak nálunk van igy. Ha kezünkbe veszünk ,egy statisztikai szaklapot, akkor látjuk, hogy az egész, világ kereskedelmi forgalma 1929. óta hihetetlenül csökkent. Az európai államok behozatala általában 10—20 százalékkal lett kisebb. Németországé, Olaszországé még ennél is nagyobb, csaknem 23 százalékos csökkenést mutat. De az Egyesült- Államokban is csaknem hétmilliárd pengő értékű áruval kevesebbet vittek be, a Délamerikai államok behozatala pedig ép úgy, mint Ausztráliáé, 40 százalékkal lett kisebb. Természetesén a kivitel is: ilyen nagyarányú visszaesést/ mutat. Megint1 nemcsak Éurópára szorítkozik a kereskedelemnek'' ez a visszafejlődése, de világjelenség ép úgy, mint a bevitel csökkenése. Nagybritannia kivitele csaknem 22 százalékkal, Olaszországé csaknem 19, Éranciaországé 14 5 és Amerikáé csaknem 27 százalékkal csökkent. Sajnos, ha Magyarország :1930-bah még elég kedvező helyzetben is "Volt, 1931. első felében kivitelének csaknem 43 százalékos csökkenésével szomorú rekordot teremtett meg. Az áruforgalom csökkenését, az. áruk érték- csökkenése is követte. Mig a hat nagy európai buzabehozatalra szorult államba bevitt búza mennyisége 104 százalékkal csökkent, addig ennek értéke csaknem 29 százalékkal lett kevesebb. Csaknem minden ipari és élelmi cikkre egyaránt vonatkoznak ezek az adatok. A forgalomnak ezt a csökkenését természetesen nyomon követi az emberiség életstandardjának csökkenése is. Az emberek fejenkénti hús, liszt, zsir- íogyasztása' csökkent, a ruházatuk szegényesebb lett, tisztasági és kultui igényeiket kielégíteni nem tudják. Már 40 évvel ezelőtt az akkor nagynak látszó, de a maihoz képest szinte eltörpülő és időtartamban is sokkal rövidebb gazdasági válságok hatása alatt hozta a világ emlékezetébe XIII. Leo pápa az aquinói nagy bölcs hires mondását: senki sem köteles társadalmi állásának nem megfelelő módon élni. A »Rerum novarum*

Békfis

enciklika, ez a bölcsességei és szeretettel teljes szózat volt az, amely az egyes államok gazdasági életének zűrzavarát tudományos és a legmagasabb etikai belátásból fakadó gyógyeszközökkel akarta megszüntetni. Az államférfiak nem hallgatták meg. Jött a világháború, jöttek a szörnyű békeparancsok és 40 év mulya XI. Piusnak kellett egy másik, az előbbihez bölcsességben és megértésben méltó enciklikában a Quadra- gesimo annoban reámutatni árra, hogy csak az a szolidaritás, amelyet XIII. Leó követelt, vezethet az emberiség megnyugvásához. •- -■

A kölcsönös megértés, a szolidariz- mus nemcsak az egyes államok társadalmi osztályai között parancsoló szükség, ha jobban akarunk élni, ha emberhez méltó életet akarunk élni, de ennék a szellemnek kell áthatnia az egyes államok közötti életet is. Már régen kiszámították, hogy a világháború na onta 700 millió arany márkába került. Ha majd valaki ki fogja számítani, hogy mennyibe került az emberiségnek értékcsökkenésben és pusztulásban az a 13 esztendő,-amelyet végig éltünk a háború óta, akkor a Kempis könyvének margójára, arra az -oldalra, amelyen ezek a szavak vannak; „egy szikra világosság van csak bennünk“ reá irja majd; tévedtél nagy bölcs, ennyi sincs bennünk. , És mégis minden sötétség ellenére meg kell teremteni a békéknek azt a revizióját, amely Európa politikai kibékülését és gazdasági boldogulását lehetővé teszi. Az egész világ válsága azonban ma már olyan mélyreható és olyan szédítő örvényeket mutat, hogy a revízión túl Európát egy nagyobb egységbe kell összefogni, amely belátható időkre lehetetlenné tegye azoknak a kaotikus állapotoknak- megismétlődését, amelyek miatt nem az öröm, de a nélkülözés karácsonya vár reánk. Az egyenlő- jogú népek Páneurópáját, a kicsinyes vámhatárokat és vámháborukat rendező mai Európának még az eriilékét is a múlt lomtárába eltemető, Pán-Európát kell megteremteni, mert különben visszazuhanunk 400 esztendővel. 1540 körül — a mohácsi vész

3

utáni pusztulásban — Skepper Kornél, Ví Károly diplomája, elámult a magyar halbőségen és azon, hogy a magyar halász csak egy halat tart meg, a többit visszaengedi a vízbe, mert nincs fogyasztás, nincs piac, nincs „ár“. Ma egész Európában ilyen halászok halásznak és há nem akarjuk, hogy ezek az állapotok Európa pusztulását vonják maguk után, akkor meg kell teremteni a galileai halász utódának szellemében az emberi szolidaritásra alapított Pan-Európát.

; JDr. Gáli Gésa.

A „Méiiusz“ cserkészapródok műsoros előadása.

A ref. népiskola kebelében működő „Méliusz“ cserkészapród csapat szombaton, 19-én délután az Újvárosi Olvasókörben nagyon kedves műsoros előadást tartott Kertész Lajos ref. tanító, a csapat parancsnoka nagy szeretettel, ügybuzgalommal tölti be parancsnoki tisztét. Éz . estén bemutatkozott úgyis mint tollforgató „Amikor az Isten mosolyog“ , cimii cserkészapród-kép szerzeményével, „Megnyitó“ és „Záróbeszéd“ cimü versikéivel. Kertész Lali megnyitója bájos volt, szinte látszott rajta, hogy äpja versét mondva; dagad- cserkészapród önérzete. A játékos torna és zenés szabadgyakorlatok Csete József ref. tanító és a tornász cserr készapródpk dicséretére válik. A cserkész- apródok énekszámai igen kedvesek voltak, dicséret illeti érte Kertész Lajost, a muzsikust. A cserkészapród-kép nagyon ügyesen mutatta be á Cserkészapród életét. A jóeselekedetékre mindig kész, egymást szerető, dalosajku, mindig vidám cserkészapró- dókat ismertük meg benne. A szereplői apródok, kiknek neveit sokaságuk miatt itt nem közölhetjük, egytől-egyig jól, értelmesen, kedvesen mondták szerepüket, ketten pedig igen szépen táncoltak. A szép előadást Harsányi Pál ref. esperes-lelkész gyönyörű beszéde zárta be.

(Sió.)

napfényben, amelynek sugarai szinte mámorosán siklottak le a finom szövetről. Milyen boldog is volt ebben a percben! Szerette volna magához ölelni az egész világot. Még Jánost is, az ügyetlen tisztiszolgát, aki a minap is annyi kellemetlenséget okozott az ostobaságával. Tálcán hozta a pálinkás poharakat s valamennyit eltörte, de most... Most biztosan Jancsikának szólítaná Mi is egy likőrös készlet a hadnagyi kinevezéshez képest? De sietnie kell. Sietnie a déli gyorshoz. Zsebrevágta megtakarított pénzét . s rohant az állomásra. A déli gyors vágtában közeledett Tápiósüly felé, hogy egy lekicsinylő füttyel üdvözölje az álmos falut. Most azonban tévedett. A hadnagy ur már rég készült erre az ünnepélyes percre. Megállittatta a gyorsvonatot, hiszen egy újdonsült hadnagy csak megengedhet magának egy ilyen szemernyi csekélységet.

A gyors haragos pöfögéssel megállt. Az utasok meghökkententek. Mi baj lehet ? Miért áll meg a gyors ezen a poros állomáson ? Félénken dug- dosták felüket az ablakon, miközben Sándor hadnagy ur hóna alá csapott kardjával s napóleoni öntudattal lépegetett az első osztályú kocsi felé. Az volt a -saándéka, hogy onnan az étkezőkocsiba megy s megebédel.

Azonban ember tervez, Isten végez. Az ebédből semmi sem lett. Azaz kapott ebédet egy egész életre. Alig tett három lépést, a kocsi külső folyósóján rádöbbent a gazdájára, Csaknem sóbálvánnyá változott. Érezte,hogy egész hadnagyi gőgje las- sankint kipárolog a fejéből. Bátorsága mindig

lejebb és lejebb szállt s mikor a térdéhez ért, már-már remegni kezdett. Ezt a divatos ruhát ő nem Várad számára szabatta, legkevésbé pedig ezredparancsnoka számára. Az ezredparancsnoka számára, aki ott állott előtte a folyosón és szúrós tekintetével egy pillanat alatt fölnyársalta. Szabó hadnagy ur feszesen tisztelgett, az ezredes ur a tisztelgést hanyagul fogadta. A vihar már kitörőben volt. Szerencsére csak maguk voltak a folyosó előterében s igy a kioktatásnak szem és fültanuja nem volt.

— Azt hittem — kezdte a parancsnok anél- ; kül, hogy a hadnagy urra nézett volna — azt

hittem, hogy a miniszterelnöknek akadt itt dolga ebben a faluban s most a délutáni minisztertanácsra siet, azért nem ért rá várni a személy- vonatra, pedig csak a kadétom, azaz a hadnagyom 1. . .

Sándorka mosolyogni próbált, de keserűséget érzett a szájaizében s a mosoly fintorrá mereve- ■ dett.

— A hadnagyom — nyomta meg a szót az ezredes — a hadnagyom farsangi maskarában. A hadnagyom, aki kiképzés közben falun elfelejtette,

i milyen egyenruhát visel a magyar királyi honvéd- : tisztikar. Micsoda köcsőgkalapot illesztett a fejére, t hadnagy ur ? Azt hiszi talán, hogy aki magát látja, nincs tisztába azzal, mennyi' légüres tért takar a ; sapkafedője ? Avagy talán a maga fejében nem I helyezkedtek el szabványosan és normálisan az 1 agytekervények, hanem az égbe nőttek ? ...

Kinos szünet következett,, a hadnagyom pedig

vigyázz-állásban váita a további elmélkedéseket.

— Mondja csak, hadnagy ur, nem fullad meg abban a gallérnak csúfolt kézelőben ? Hisz o úgy tartja a felét, mintha a kardját nyelte volna le. Avagy talán nem fért rá a sok csillag ? Hát persze hogy nem, mikor egyenesen az égből hozatta öklömnyi csillagait. Miért nem varratott rá mindjárt egy buzogányt, a Toldi Miklós buzogányát, vagy egy malomkövet, a Kinizsi Pál malomkövét? Azt hiszi talán, hogy igy mindjárt vezérőrnagynak nézik. . .

Ismét hosszabb szünet. Sándorka feszesen várt, pedig gyomrában már rég elütötték a tizenkettőt. Az ezredes szivart vett elő s miközben a végét megropogtatta, Szabó Sándor, az újdonsült hadnagy úgy érezte, hogy a csontjait ropogtatják. Ezenközben az ezredparancsnok tempósan előkotorázta a gyufaskatulyáját, kényelmesen rágyújtott s most már teljesen az áldozat felé fordulva egy hangárnyalattal magasabban folytatta;

— Aztán ez az atilla. Hát ez atilla magának hadnagy ur? Úgy látom, hadnagy ur az édesanyja ; leánykori blúzát kérte el fűzőjével együtt. Ha nem volnánk most itt, a vonaton, hát én bizony meg- j lendíteném egynéhányszor előre és hátra, hogy a dereka beleszakadna atillájával együtt. Hát azt hiszi, hogy férfias dolog a darázsderék, pláne egy i tiszt számára ? Vagy a magyar királyi honvédség i tisztikarát nem tartja férfiaknak, hanem pálya i leánykáknak ? Olyan görbe vonalákat látok magam ! előtt, hogy, zazarban vagyok, honnan nézzem, hogy csak férfit, nem pedig egy tisztet, a férfiideált lás-