Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-10-14 / 82. szám

4 Agy és szivelmeszesedésben szenvedő egyé­neknek a természetes „Ferenc József“ keserüviz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. Tudomá­nyos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc József Víz számos féloldali hüdésben fekvő betegeknél is megtette a kellő hatást s igy nagy megkönnyebbülést okozott. A „Ferenc József“ keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Az amatőr fényképfelvételeknek üzletszerű előhívása, (vegyi kezelése) másolása és nagyí­tása tárgyában a m. kir. keresk, miniszter ur 159.531—1931. szám alatt rendeletet adott ki, amelyben a fenti kérdést illetőleg részletesen in­tézkedik. A fenthivatkozott rendeletet a vármegye alispánja további megfelelő eljárás végett kiadta az összes vármegyei I iparhatóságoknak, vala­mint intézkedett aziránt is, hogy a rendeletet az ipartestületek is kézhez kapják. Ezúton hívjuk fel az érdeklődők figyelmét arra, hogy a szóban- íévő rendeletbe az említett hatóságoknál betekint hetnek. Egy könyv kalandos útja. Kilenc évvel ez előtt feladtak egy könyvet Budapesten egy Sid- neyben élő magyarnak, aki időközben egy kis Csendes Óceáni szigetre költözött. A könyvet a posta ide is utána küldte, de mire ideért, a ma­gyar olvasó visszautazott Ausztráliába. Itt utazott a könyv kilenc év után, mig most végül a címzett Indiában vette át. Most érkezett meg levele és abban megköszöni a könyvet, amit mint előfi­zető kedvezményként kapót Tolnai Világlapjától. Ka Budapestre utazik, első útja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Für­dőbe (Budapest, VII. Dohány-utca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 140 pengőért nemcsak megfürödhet, hanem jól meg is reg­gelizhet. ANYAKÖNYVI HÍREK. Október 2-től október 9 ig. Születtek: Varga Szidónia Hona, atyja Mihály anyja Cséfai Szidónia Erdélyi Sándor u. 24. Szilágyi Ferenc, atyja Ferenc anyja Me­gyeri Juliánná Siórét 18. Weisz Mária atyja József anyja Szabó Mária Bárdos-utca 27. Var­ga István Károly, atyja István anyja Tóth Piroska Galamb u. 26. Trefil Ernő, atyja Ká roly anyja Krizsán Katalin Doboz. Házasságot kötöttek: Alb György Csa- bai-ut 60.—Illich Mária Part-u. 26. Bujdosó Béla Hajos-u. 5.—Alberti Mária Zsinór-u. 42. Hornok György Berzsenyi-u. 24.—Budás Fio­rina Körőspart-u. 51. Fábián János Ecsedi-u. 28.—Kiss Erzsébet Siórét 75. Ladányi Imre Sarkadkeresztur.—Kohn Piroska Hatvan-u. 34. Kónya József Szarka-u. 22.—Kiss Rozália Szarka-u. 22. Elhaltak: Jevuczó György 76 évesVil- la-u. 2. Szabó János 10 éves atyja néhai Márton anyja Kormányos Rozália Pasztaföld­vár. Bárdos Róza 38 napos anyja Margit Dö- mény-u. 5. Dandé István 72 éves Román u. 11. Tóth Mária 34 éves Kecskemét. Gellén Mihály 44 éves Kötegyán. Gáspár Györgyné Molnár Juliánná 38 éve3 Szentetornya. Biró Mihály 78 éves Temető-u. 2. özv. Paskás Istvánnó Toldi Mária 75 éves Hold-u. 4. Külön hejáraiu szoba bú­torral, vagy anélkül kiadó. Értekezni lehet Józsefváros Part-utca 17. vagy Bocskai-utea 8. szám alatt. 468 3 3 Bökés SPORT« Cfyte - Turul 6 :1 (4 :1). Bajnoki. Biró : Lőwi' Teljesen megérdemelt, de túlzott gól- arányu győzelmet aratott a Gyte az újonnan átszervezett Turul ellen. Az első percek a Turulé, Medvegy beadását Csornák a hibázó Mászáros mellett belövi. De a Gyte rögtön kiegyenlít, igaz hogy Gál öngóljával, ami kissé elkedvetleníti a Turult s máris lövi Hoff­mann a vezetőgólt. A 20. percben egyénit a Turul, de Lőwi bedül Mészáros trükkjének s nem adja meg. Tiz perc múlva Sárándi be adását Mózes belövi. Most hullámzó a játék, a Turulnak nincs szerencséje. Az utolsó pil­lanatban Domokos beállítja a félidőt. Szünet után a 3. percben ismét Mózes a gólszerző, amire a Turul kapufával felel. Mózes gyö nyörü gólja után elmarad a várt folytatás. Rajki szabadrúgását a kapufa védi, viszont Csornák lövése is gólnak látszik, de Mészáros kapufára tolja s már nincs is érdemesebb fel­jegyezni való. A Gyte jobb halfsora és csatár sora révén fölényesen győzött, az eredmény hez azonbán a Turul kapusa hozzásegítette. A Turul fejlődésre képes szívós csapat. OíC-Gyae 1: 0 (0 : 0. Bajnoki. Biró : dr. Podani. Óriási meglepetésre nagy fölénye mellett is vereséget szenvedett a Gyac, amire nincs mentség. Hiba volt az unfitt Lindenberger be­állítása, de a játékra jelentkezése is. Viszont érthetetlen, hogy Gőg az I. csapatban nem tud játszani és azt hisszük, hogy Marek is megtanulta vasárnap, hogy egy kapusnak mindent komolyan kell venni. Tasnády örö­kös elkalandozásával csak rontja a csapatot Az Ofc-nak Luczó bravúros védése mentette meg a 2 pontot, de viszont ki kellene hagynia Furákot, aki a gyulai bemutatkozásához ha­sonlóan működött. Az ősz folyamán uj műkedvelő sorozat jelenik meg „Vidéki műkedvelők könyvtára* cimmel olyan műkedvelő előadásra alkalmas szín­müvek és kabaré darabokból amelyeket az ezzel foglalkozók már régen nélkülöznek. A „ Vidéki műkedvelők könyvtára“ sajtó alatt lévő számai a következők. 1. szám Harsár.yi—Mikszáth: A vén gazember, színmű 3 felvonásban ára P 2.— 2 Békeffy László: Aktuális konferanszai 2 fü zetben P 3.— 3. Török Rezső: Viakszvirág, falusi tréfa 1 felv. P 150 4 Vadnai László : Gandhi elindult, tréfa 1 felv. P 1.50 5. Dr. Farkas Ferenc : Marcsa Pesten kis lány monológ P —.80 6. Dr. Farkas Ferenc : Gyermek konferansz P—80 1-3 Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Tisch Rezső kész ruha üzletéből kiváltam és egy kimondott finom úri, női és egyenruha szabóságot nyitottam. Fokozottabb mértékben nagy figyel­met helyezek elegáns szabásra, jó kidol­gozásra és pontos munkára. — Szívesked­jenek egy próbarendeléssel megtisztelni 1 TISCH ERNŐ Báró Wenckheim Béla utca 9 477 1—2 (Komlóval szemben) 1931 október 14 Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1931. évi október 13-án és 14-én bedden és szerdán déluíáa V* 7 és este 72^ órakor Magyar dicsőség Parisban Uszóbajnokaink diadalmas szereplése a párisi versenyeken. — Eredeti helyszíni felvételek. Végzetes szenvedély Rudolf Valentino legutolsó filmje 9 felv, Főszereplők: Rudolf Valentino és Nita Naldi. Az első éjszaka Egy tapasztalatlan kislány izgalmas éj­szakája 6 vidám felvonásban. Főszereplő: Bebe Daniels. r ————--------m Sz én és koksz ; bármily mennyiségben kapható | 47. 2-5 £inilá\ÉL. ■________________m Ki adó lakások. Egy külön bejáratú bútorozott szoba és egy udvari szoba-konyha dr. Karácsonyi János utca 20. szám alatt azonnal kiadó 453 1-1 ITj magyar tehetségek bukkantak fel a Magyar Magazin nagysikerű verspályázatán, amely iránt úgy az irodalom berkeiben, mint az olvasók körében óriási az érdeklődés. A névtelen fiatal költők legjobb müvei­ből százoldalas antológiát ad ki a „Magyar Magazin66 és ez a gyűjtemény előreláthatólag a modern magyar költészet reprezentatív megnyilatko­zása lesz. Vegye meg a Magyar Magazin ma meg­jelent számát. Ölesé, tartalmas, szórakoztató ! Egyes szám ára csak 20 fillér. Kiadóhivatal: Budapest, V. Sziget utca 26. ®^Gépészi vizsgákra * bárkit előkészítünk teljes felelősséggel! Bővebb felvilágosítás válaszbólyegórt. jBíUzlidH Gépész“ help Bpest VII., Hungária-köruf 179. 467 3-3 GjrieSét, 1831. » kísdAtulaídono« D&feaiJános „»aiilája.

Next

/
Thumbnails
Contents