Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-08-05 / 62. szám

i LXIII. évfolyam 63. »«ám. Szerda Gyula, 1931. augusztus 5. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . , 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. P0L1T1HAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Személyi hitel belekapcsolásával bővítik ki a kis­iparosok hitelellátását. Gróf Hadik János, az IOKSz elnöke elő­terjesztést tett a kereskedelemügyi és pénz iigyminisztereknél a mai viszonyok folytán igen nehéz helyzetbe került kisiparosok hitel­hez juttatása ügyében. Ismeretes, hogy a kisipari hitel feltéte­lei olyan szigorúak, hogy azt az iparosok leg­nagyobb része nem tudja igénybe venni. Dr. Hegedűs József törvényhatósági bizottsági tag, Bartba Artúr, Becsey Antal és Bittner János ipartestületi elnökök tervezetet dolgoztak ki A fölhatalmazási javaslat módot ad a kormánynak arra, hogy a költségvetés kiadási tételeinek csökkentésén kívül fokozza a köz­szolgáltatásokból származóbevételeket. A kor­mány mindenekelőtt a kiadási tételeket akarja lefaragni és csak ha ezen az utón nem tud olyan eredményt elérni, ami a költségvetés egyensúlyát biztosítja, a bevételek fokozása é rdekében készül egyes intézkedésekre, amelyek az eddigi tervek szerint a következők: 1. Fölemelik az általános forgalmi adót 2 százalékról 3 százalékra ; 2. a fázisrendszert a legtöbb cikkeknél hatályon kívül helyezik ; 3 az aklalmazottak kereseti adóját föl­emelik. A közalkalmazottak fizetésének leszálli tása helyett a kormány ismét a kereseti adó emelésével igyekszik azt a terhet, amivel a A német bankkamatláb újabb emelésé­vel kapcsolatosan Schober Béla, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója igy nyilatko­zott : A magyar és német gazdasági viszo­nyok között a különbség igen nagy és ezért egyelőre a megfigyelés álláspontjára helyez­kedünk és figyelemmel kisérjük, hogy a né­met bankkamatláb emelésének milyen lesz a hatása. Nem akarjuk ok nélkül megdrágítani a pénzt és ehhez csak akkor folyamodunk, ha abszolút szükségessége bekövetkezik. A 9% os magyar és a 15% os német bankka­matláb között a különbség igea nagy és igy lehet, hogy ez a szükségesség már egy-két a különböző ipartestületek keretében felállí­tandó hitelegyletekről. A tervezetet Hadik János gróf magáévá tette és a minisztériumok is elfogadták, úgyhogy a legközelebbi napok­ban meg is alakul a különböző ipartestüle­tek hitelegyesülete, melyeknek módjában lesz tagjaik részére 500 pengőtől 4000 pengőig hosszúlejáratú személyi hiteleket nyújtani. A hitelkeretet elsősorban az IOKSz és azonkívül esotleg más altruista pénzintézetek fogják rendelkezésre bocsátani. személyi kiadásokat terhelik, a költségvetést csökkenteni. A nyugdíjasokra vonatkozó intézkedések elsősorban azoknak a nyugdiját érintik, akik 10 esztendős szolgálattal vonultak nyugdíjba és jövedelmező állásokban helyezkedtek el. Ezekkel egyidejűleg az összes többi nyugdíjas illetményeit is, amennyiben nyug­dijukon fölül más forrásból olyan jövedelem­mel rendelkeznek, ami gondtalan megélheté­süket biztosítja, átmenetileg felfüggesztik. Itt természetesen az egyes fizetési osztályok szerint egy skála alapján határozzák meg azt a maximális egyéb jövedelmet, amelynek rendszeres élvezete mellett nyugdíjra is igényt tarthat az illető nyugdíjas. Ez az intézkedés csak átmeneti jellegű lesz es azt a célt szolgálja, hogy a nyugdij- terheket csökkentse. nap múlva hekövetkezik, azonban ameddig lehetséges, a gazdasági életet megkíméljük attól drágulástól, amelyet a kamatláb feleme­lése jelent. A munkanélküliség lavinája. A Magántisztviselők Országos Egyesüle­téhez érkezett bejelentések szerint Budapes­ten julius 31 én 1500 magántisztviselőnek mondtak fel és augusztus 1 ével elbocsájtot- tak 60 kereskedelmi alkalmazottat és 2000 munkást. A kenyérárak ügyében értekezlet volt a városházán. Gyula város polgármestere hétfőn érte­kezletre hívta össze a pékmestereket és mal­mokat a kenyérárak megállapítása végett. — Az értekezletet a hivatalos ügyben Buda­pesten tartózkodó polgármester helyett Nád- hásy Gyula jegyző vezette. Az értekezleten kérték a pékek a ható­ságot, hogy járuljon hozzá a 36 és 32 fillé- ros kenyérárakhoz. Legjobban szeretnék, ha a hatóság kalkulációjuk alapján állapítaná meg a kenyérárakat. Ez esetben a hatósági­lag megállapítandó árakhoz 15—20 százalé­kos kereskedői haszon volna hozzászámítandó. Az értekezleten a Reisner-malom és a Földmivelők Gőzmalma képviseltette magát. Miután a polgármester kívánsága az, hogy a malmok sürgősen mutassák be a lisztárak kalkulációját — amit a malmok képviselői tudomásul vettek — az értekez­letet az elnöklő jegyző berekesztette. Öl is félmillió mázsa öuza értitei­M\i mii nig Az egységespárt kisgazdacsoportja meg­tartotta első értekezletét Mayer János föld- mivelésügyi miniszter elnökletével. A föld- mivelésügyi miniszter megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a kisgazda frakciónak sem­mi oka sincs arra, hogy revízió alá vegye a kormányttámogató álláspontját. Reméli, hogy a falusi nép nem fog felülni a hangzatos Ígéreteknek és nem hallgat azokra, akik fe­lelősség nélkül különböző Ígéretekkel félre akarják vezetni. — A miniszter felszólalása után hosszabb vita keletkezett, amelyben Kálmán István, Meskó Zoltán és Csizmadia András szólaltak fel. Mayer János felszólalá­sában elmondta, hogy reménye van arra, hogy Olaszországba 2 millió, Csehszlovákiába 1 millió, Ausztriába pedig 2 és fái millió mé­termázsa búzát vihetünk ki. Magyarország számíthat az angol tőkék támogatására. A “Times, szerint, ha az angol pénz­ügyek rendbejőnnek. Magyarország lesz az első, amely az angol tőkék támogatására és segítségére számíthat. Ehhez azonban szükséges, hogy Magyar- ország könyörtelenül töröljön állami költség­vetéséből minden felesleges fillért. Francia- ország minden politikai feltétel nélkül vállalja a hétmillió fontos kölcsönben való részvételt s annak mintgy 40 százalékát nyújtja, de ra­gaszkodik ahoz, hogy a kölcsön nemzetközi jellegű legyen. A kormány szükség esetén a forgalmi adót és a tisztviselők kereseti adóját kívánja emelni. A Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatójának nyi­latkozata a bankkamatláb esetleges emeléséről.

Next

/
Thumbnails
Contents