Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-08-05 / 62. szám
2 Békéi 1931. augusztus 5 Békéscsaba közönsége bensőséges szeretettel búcsúzott el Pintér Ferenc ezredestől. A békéscsabai háziezred kiváló parancsnokát, Pintér Ferenc ezredest a honvédelmi miniszter szolgálati érdekből Békéscsabáról Szegedre helyezte át. Békéscsaba közönsége szombaton este vett búcsút a Széchenyi-ligetben rendezett banketten a kiváló parancsnoktól. A bucsu- vacsorán megjelent a város szine-java, minden társadalmi osztály képviselője és az ezred tisztikara. A város nevében Jánossy Gyula polBukare8ti jelentés szerint a román pénzügyminiszter tegnap elrendelte, hogy az elsején esedékes tisztviselői fizetéseket augusztustól kezdve csak a hónap 20 ik napján folyósítsák. A rendelőt megjelenése után néhány A gyulai hivatásos és önkéntes tűzoltóság vasárnap délelőtt 11 órakor nagy tüz- támadási gyakorlatot rendezett Pettner Jó- zséf parancsnok, Ulelay Lajos és Kelemen János tisztek vezetésével. A támadás Csiszár Sámuel ny. ref. kántor Ruca-utcai háza ellen irányult. A teljes felkészültséggel kivonult tűzoltóság munkáját hatalmas közönség nézte végig s a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott a gyönyörűen összevágó, modern támadást és mentést remekül kifejezésre juttató fényes teljesítmény felett. Itt említjük meg, hogy Csiszár S Imuel ny. kántor éppen vasárnap töltötte be életének 75-ik fordulóját, amikor igen sokan keresték fel az érdemes férfiút üdvözlésükkel. gármester mondott magasröptű, szép beszédet s átadta a város emlékét, a művésziesen kidolgozott plakettet. Dr. Berényi Antal járásbirósági elnök a kaszinó nevében, Koppányi Gyula ref. lelkész a Társadalmi Egyesületek nevében, Lepény János az Általános Népegylet nevében búcsúzott az üunepelttől. Az üdvözléseket Pintér Ferenc köszönte meg általános ünneplés kíséretében. A vacsora alatt a honvédzenekar játszott szoboszlói Kovács Béla karnagy vezetésével. óra múlva olyan nagy felzúdulás keletkezett a tisztviselők között, hogy a pénzügyminiszter kénytelen volt annyiban módosítani a rendeletet, hogy augusztusban átmenetileg még 10-én fizetnek az állampénztárak. A vasárnapi tűzoltói kivonulás — úgy gondoljuk — sziatén tisztelgés volt az általánosan becsült Csiszár Sámuel előtt. Kérelem az igen tisztelt szülőkhöz! A tankönyvbeszerzés körül felmerült különböző nehézségek miatt az 1931—32. iskolai évre iskolakönyveket csak igen korlátolt meny- nyiségben fogunk raktáron tartani. Felkérjük ennélfogva az iskolai növendékek igen tisztelt szüleit, hogy a jövő tanévre szükséges tankönyveket augusztus hó 20-ig előjegyeztetni szíveskedjenek, mert csak az előjegyzett tankönyvek kiszolgálását tudjuk biztosítani. A tankönyvek ára az átvétel alkalmával fizetendő. Kiváló tisztelettel: Egységes liszt, egységes kenyér Értesülésünk szerint a Futura 1200 vagon búzát bocsát az exportmalmok rendelkezésére. Ez az intézkedés kormányrendeletre történt. A malmok a rendelkezésre bocsátott búzát 74 százalékig kötelesek kiőrölni és az igy készült egységes lisztet mázsánként 28 pengő 25 filléres áron a közfogyasztás rendelkezésére bocsátani. Ebbe az egységes lisztbe a nullás lisztet is beleőriik és ebből az ugyevezett egységes kenyeret sütik és bocsátják a közönség rendelkezésére. Az egységes kenyér a jelek sze • rint 28 fillér körüli áron kerül forgalomba. Fényesen sikerült sk Somogyi tánciskola próbabálja Szombaton este nagyon szép közönség jelent meg az Újvárosi Körben, ahol Somogyi Gyuláné okleveles tánctanitónő tartotta növendékeivel a próbabált. Az érdeklődők hatalmas tábora a legnagyobb megelégedését és örömét fejezte ki Somogyinénak az idei tanfolyamon végzett művészi munkájáért, aminek élénk bizonysága ä próbabálon bemutatott táncok elsőrendüsége ízléses összeállítása s kifejezője annak a modern táncpedagógiának, amellyel az általában szeretett és nagyrabecsült tánctanitónő vezeti a tanítást Minden bemutatott tánc remekül sikerült. Rengeteg taps kísérte a gyönyörű irredenta előképet s minden szám fényes bizonysága Somogyi Gyuláné fejlett kultúrájú tanítási módszerének. Egyszóval: az idén is nagyszerűen beváltotta a tánctanfolyamon a hozzáfűzött reményeket. A vizsgatáncokat Ulicska Margit kísérte zongorán finoman, a tőle megszokott elragadó művészettel és perfekt technikával. MIKE K. Személyi hir. Dr. Varga Gyula polgármester vasárnap este hivatalos ügyben Budapestre utazott. Szabadságon. Bálint Géza pénzügyi főtanácsos, a számvevőség főnöke szabadságát megkezdte. Hivatalban. Bagi Sándor városi műszaki- tanácsos szabadságáról visszaérkezett s átvette a városi mérnöki hivatal vezetését. Kitüntetés. A kormányzó Őfőméltósága elrendelte, hogy dezséri vitéz Bachó Gyula őrnagynak a csapatkiképzés tarén kifejtett kiváló és eredményes teljesítményéért dicsérő elismerését tudtul adják. A magas helyről jött fényes kitüntetés általános örömet keltett a tiszttársak és a társadalom körében Gratulálunk. Egy kinevezéshez. Lapunk szombati számában megemlékeztünk Sebök Lóránd dr-nak, a Jó- zsef-Szanaíórium kitűnő orvosának főorvossá történt kinevezéséről. Laptársunk, a békéscsabai Körösvidék a következő szép sorokban emlékezik meg Sebők dr. kinevezéséről: „Sebők Lóránd dr. személyében a kinevezés kitüntetése a tuberku lózis elleni küzdelemnek olyan értékes munkását érte, aki széleskörű — dispensairi és szanatóriumi — működésével, nem kevésbé kísérleteivel és külföldi szaklapokban is megjelenő irodalmi munkáival arra a legkiválóbb érdemeket szerezte. Dr. Sebők Lóránd tőorvost betegei kinevezése alkalmával azzal a szeretettel ünnepelték, amelyet tudásával és emberi értékeivel mindenkor megszerzett magának.“ Szerdán este 8 árakor „B“ bérlet 15. szám a POLDi operett belli előadás. Dobay lános könyvárus, Kultúra B.-T., Gyula, Gyula. Magasfeszültségű besugárzás Dr. Bene Lajos Károly orvosi rendelőjében Békéscsabán, Ferencz József-tér 42. szám alatt. * te Elsején nem kaptak fizetést a román állami tisztviselők. Elseje helyett csak a hó végén fizet a román állam. A ülői lows Mii Wala.