Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-11-12 / 91. szám

4 Békés 1930. november 12. Szociális Kurzus november 20-án, 2í-én és 22-én délután 5 órától 7 óráig az Ipartestülethen. Zsúfolásig megtelt hallgató közönséggel az állami polg. leányiskola összenyitható két tágas tanterme, melyben a Bethlen Gábor Szövetség gyulai szervezete folyó hó 9 én népművelési so­rozatos előadásait megkezdette. Mindenkinek aki ott volt, egyaránt kijutott a hasznos és kellemes s ami éppen nem utolsó a mai nincstelen időben : az ingyenes szórakozásból. Akit a dalosok karé­neke vonzott : az gyönyörködve hallhatta a Beth­len Énekkar (ref énekkar) megnyitó és bezáró énekszámait. Akinek a nemzeti és hitélet kapcso­lata talán nem egészen elevenen van meg a szi­vében : az megerősithett ezt a kapcsolatot Har- sányi Pál, ref esperes szónoki lendületű, tartal­mas előadásával. Aki a bariton vagy tenorszóló hangjaiban talál élvezetet: megkapta azt Bakó József s illetve Nagy Ferenc dalosok szereplé­sében. Akinek magyar dalok zongorajátszásában telik öröme: azt Kertész Lajos karvezető elégi tette ki hiánytalanul Akit pedig a komoly sza­valás mellett a bekonferálások indítottak derült ségre : az Rózsa Gyula mesteri ügyességein tap­solhatta vörösre a tenyereit. Következő előadá sár november hó 16-án tartja a Bethlen Gábor szövetség. Annak részletes műsorát később fog juk közölni. SPORT. GyAC-TTE 3:1 (0 :0) Bajnoki. Biró : Kohantek. A mérkőzés igazolta azokat, akik nem helyeselték a csapat felforgatását, mert ma ta­lán kétszámjegyű győzelemről számolhatnánk be, ha a GyAC csatársor kapu előtt is akcióképes lett volna. Első félidőben a kihagyott helyzetek és a kapufák sora készteti bosszantó nevetésre a tribünt. A TTC egyes támadásai főleg a fel tűnőén bizonytalan Tulkán miatt veszélyesek. Szünet után az 1-ső percben Frőhner jobb szé len kiugrasztja Schmidtet, akinek lapos lövése kopufa mellett ér hálót 1 :0. Tovább tart a bosszantó GyAC gólképtelenség, de Tótkomlós is több helyzethez jut, mint előbb s a 31. perc ben Szabó beadását Sebó értékesíti 1:1a GyTE közönség nagy örömére. Erre a GyAC is bele­fekszik. Lindenberger megy előre a 35. percben K. Szabó beadását Csonka bevágja 2:1. A kö­vetkező percben Asztalos felvágja Schmidtet s méltán jut kiállításra Az utolsó percben pedig K. Szabó beállítja az eredményt 3:1. Kohantek jó biró volt. 1614—1930. vht szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróságnak 1928 évi 12783—3. számú végzése következtében dr. Roboz József ügyvéd által képviselt Varga Aladár javára — gyulai lakosok ellen 355 P 27 fill, s jár. erejéig 1929. évi január hó 29 napján foganatosított kielégítési végrehajtás utján feiültoglalt és 2200 P-re becsült követ­kező ingóságok, u m : rőfösáruk, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbíró­ság 1929 évi Pk. 7007—3. számú végzése foly­tán eddig összesen 160 P 64 fillérben bírói- lag már megállapított költségek erejéig Gyu­lán, I r. adós üzletében leendő megtartására 1930. évi november hó 18-ik napjának dél­előtti 9 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. c. 107. és 108. §-ai értelmé­ben készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérő­nek, szükség esetén becsáron alul is el fog­nak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo kát mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Gyula, 1930. évi október hó 15-ón. Becsy Sándor, 602 1—1 kir. bírósági végrehajtó. 1045 — 1929 vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. jáiásbiróságnak 1928 évi 3683—2. számú végzése következtében dr. MessÍDger Albert ügyvéd által képviselt Har­tenstein Herrn és Fia javára — sarkadi lakos ellen 480 P 50 fill, s járuléka erejéig 1929 évi január hó 23 napján foganatosított kié légitési végrehajtás utján le- és felülfoglait és 2100 P re becsült következő ingóságok, u. m : lovak, tehén, üsző, kocsik, pénz szekrény nyilvános árveresen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbíró­ság 1929 évi Pk. 7748. számú végzése folytán 480 P 50 fill, tőkekövetelés, ennek 1928. évi december hó 1. napjától járó 10% kamatai és eddig összesen 185 P 78 fillérben biróilag már meg állapított költségek erejéig Sarkadon, adósnál leendő megtartására 1930. évi november hó 21 napjának délelőtti 9 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alól is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot is nyertek volna, ezen árve rés az 188Í évi LX. t. c. 102. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Gyula, 1930 évi október hó 16n. Becsy Sándor 599 1 — 1 kir. járásbirésági végrehajtó. 2317—1930 vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróságnak 1930. évi 1978—4. és 1426—2 számú végzése követ­keztében dr. Laczó István ügyvéd által kép­viselt Hack Mátyás és Blansz Mór javára — eleki lakosok ellen 30 q 84 kg. búza -j- 131 P 45 fill, s járuléka erejéig 1930. évi július hó 11. napján foganatosított kielégítési végrehaj­tás utján lefoglalt és 1200 P-re becsült kö­vetkező ingóságok, u. m.: cséplőgarnitura nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbiró ság 1930 évi Pk. 12252. számú végzése foly­tán 30 q 84 kg. búza -j- 131 P 45 fill, tőke- követelés, ennek és pedig 50 q tőke egyen- órtók után 1929. IX/l-től 1929 X/15-ig, 30 q 84 kg. tőke egyenórték után 1929. X/15 tői 5% és 13L45 P-nek 1929 évi szeptember hó 1. napjától járó 8% kamatai és eddig össze­sen 111 P 80 fillérben biróilag már megállapí­tott költségek erejéig a már teljesített 10 q 71 kg, búza fizetés betudásával Eleken, Striíler Györgynél leendő megtartására 1930. évi november hó 24-ik napjának dél­előtti 10 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmé­ben készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérő­nek, szükség esetén becsáron alul is el fog nak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Gyula, 1930. évi október hó 28 án. A gyulai kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. 13055—1930. tkvi szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Bókésmegyei Takarékpénztári Egyesület végrehajtatónak Seres Lajosnó Ungor Zsu­zsámba végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási (utóajánlatra az újabb) árverést 475 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gyulai kir. járásbíróság területén levő, Sarkad községben fekvő s a sarkadi 4492 sz betétben A. I. 1—2. sor 883/1 - 883/2. hrsz 1084. ö. i. sz. ház és kertre 4000' P kikiáltási árban azzal, hogy jelen árverés C 16. a. Seres Lajos javára bekebelezett ha szonélvezeti jogot nem érinti. A tkvi hatóság a haszonélvezeti jogot megelőző tehertételek összegét 6500 P-ben állapítja meg s kimondja,, hogyha az ingatlan az árverési vételára ezen összeget el nem éri, az átverés hatálytalanná válik s az ingatlan a szolgalmi jog nélkül fog nyomban eladatni. Az árverést 1939. évi december hó 6. nap* ján d. e. 10 Órakor Sarkad községházánál log ják megtartani Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiál­tási ár felénél alacsonyabb áron nem ad ható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bá­natpénzül a kikiáltási ár 10% át készpénzben, vagy az 1881. LX t.-c. 42. § ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadókkópes értókpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni. (1881 évi LX. t.-c 147., 150., 170. § ai; 1908. évi XL t.-c. 21. § a.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. t-c 25 §) Gyula, 1930. évi augusztus hó 18-án Szücsy sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: 601 1—1 Réthy irodafőtiszt. A gyulai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. 12184—1930. tkvi szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Zsíros Károly végrehajtatónak Bartha T. András és neje Zsupán Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 5000 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gyulai kir. járásbíróság terültén levő, Nagykamarás községben fekvő s a siklói 489- sz. tjkvben A, 1 2. sorsz, 2669. hrsz. IV- düllői szántóra 1600 P; u- o. 621. sz. tjkv. A, I. 1. sorsz. 2664/b hrsz III-ik düllői szán­tóra 1600 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930. évi december hó 1. nap­ján d. e. 9 Órakor Nagykamarás községházá­nál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozok kötelesek bá­natpénzül a kikiáltási ár 10% át készpénzben,, vagy az 1881. LX t.-o. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadókkópes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket alá írni. (1881 évi LX. t.-c 147., 150., 170. § ai; 1908. évi XL. t,-c. 21. § a.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. t-c. 25 §) Gyula, 1930. évi augusztus hó 27 én. Szücsy sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül :: 600 1 — 1 Réti Lipót irodafőtiszt. Becsy Sándor, 603 1 — 1 kir. bírósági végrehajtó. Gyslia, 1880, » kiadótulajdonos Dekay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents