Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-10-29 / 87. szám
1930. október 29. Békés Amilyen mértékben fokozódnak a pazarló életgondjai, ugyanolyan mértékben csökken a takarékos ember életküzdelme. Templomszentelés. Erzsébethelyen uj templom épült a másfélezer főnyi katolikusság lelki gondozására. A tökéletes román stilü, 22 méter hosszú és 8 méter széles szép templom előreláthatólag uovember 16 ra teljesen elkészül. Az erzsébethelyi Jézus Szive templom alapkövét ez év május hó első péntekén tették le. A november 16-ára kitűzött felszentelést — Bartoss Ferenc apátplébános felkérésére — Lindenberger János dr. apostoli kormányzó végzi s egyúttal ő mondja az ünnepi szentbeszédet is. A Vetsera család tragédiája. Nem a mayer- lingi tragédia áll annak a cikksorozatnak a középpontjában, amelynek közlését október 31-iki számában kezdi meg a budapesti 8 Órai Újság, az a lap, amely eddigi riportsorozataival nagy szenzációt keltett és nagy sikert aratott mindig. Most a Vetsera gyerekek magyar nevelőnőjének : Iklódy Mártonná, Kratochwill Máriának a naplóját szerezte meg közlésre a 8 Órai Újság, ő közvetlen közelből, a családi élet intim megvilá- gitásábbn látta és élte át a sorsüldözött família történetét. Magyar és osztrák mágnáscsaládok szerepelnek ebben a memoárban és feltárul az olvasó élőit bécsi udvar nyilvános és titkos élete. A kis Vetsera Mária gyermekkora, nagy leánnyá való serdülése, az első „szerelmek“ és az első „kalandok“, az első találkozás Rudolf trónörökössel és a szomorú vég. Közben a Vetsera- csalág más tagjainak katasztrófái, szerencsétlenségei. Izgalmas, érdekes, romantikus irás ez a napló, amelyet eredeti képekkel, magyarázatokkal és jegyzetekkel közöl a budapesti 8 Órai Újság Szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, Vili., Rókk Szilárd u. 4. A titokzatos stvlesi eset. Stylesben, egy angliai városkában meggyilkolták Emily Ingletory dúsgazdag földbirtokosnőt. Hiába nyomoz a rendőrség, hiába dolgozik ebben az ügyben a zseniális belga detektív Hercule Poirot, a bűnügyet sokáig homály fedi. „A titokzatos stylesi eset“ a cime Agatha Christie legújabb szenzációs de- tekf'vregényének, amelynek közlését jövő heti számában Tolnai Világlapja kezdi meg. Tolnai Világlapja uj száma nagyon változatos és gazdag tartalommal jelent meg. 64 oldalon számtalan cikket, riportot, novellát, két folytatásos regényt és hetven mélynyomásu képet közöl, Egy szám ára mindössze 24 fillér. Előfizetési ára negyed évre 2 pengő 90 fillér. A népszerű képeslap minden olvasója 10 pengő bolti ár helyett 2 pengő 90 fillérért bérmentve megkapja Tolnai Világ- lex'kona, Világtörténelme és a Műveltség Útja egy-egy 320 oldalas, többszáz képpel illusztrált diszköiésü kötetét. Ön megtakaríthat naponkénti szemrehányásokat Önmagának, na gyermekeit idejekorán hozzászoktatja a mindennapos fog- és szájápoláshoz Odol-lal, Ennek a kiváló szakorvosoktól ajánlott szájvíznek fertőtlenítő hatása megóvja a gyerme keket a fogszutól és következményeitől és egészséges, tiszta leheletet hoz létre. Az Odol as egéss ségnek és as örömnek egyik forrása a gyermek életében 1 Minden csepje csupa erő! Közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolványának érvényesítése, h M kir. államvasu tak igazgatósága közli, hogy a közszolgálati al kalmazottak arcképes igazolványainak kiállítása az illetékes üzletvezetőségeknél folyó évi november 1-én kezdődik és 1931 január 31-én végző dik, amely időpontig az 1930. évre érvényesített arcképes igazolványok akadálytalanul használha tők. Az érvényesítés dijának összegét az uj rendelkezés értelmében nem lehet bélyegben, csak csekklappal beküldeni. Dr. I1ARÍK DÉNES ügyvéd irodáját irpád-uíca 11. szám alatt megnyitotta. 525 9-10 3 .vgsia-toA, Szép haj 18 fillérért. Van már (Pfxavcn - üAattytmt Egy kis csomag 2 mosásra elég és ára csak 36 fillér. A Pixavon-shampoon mentes a szódától, iW A puha, bőséges habot ad és pompásan illatossá teszi a hajat A takarékos élet megkezdéséhez csak szilárd elhatározás és erős akarat kell. Átadták a nyilvánosságnak Pósa Lajos szobrát. — A gyermekirodalom klasszikusának a Stefánia ut elején áll szobra, közel ahhoz a virá gos térhez, amelyen a gyerekek százai sütkéreznek, játszadoznak vagy Pósa versikékkel mulattatják egymást. Fosa Lajos teremtette meg a ma gyár gyermekirodaimat. Rendkívüli érdemeit mesteri szoborműben kívánta megörökíteni kiadója : Wolfner József, aki egész életén át leghűségesebb munkatársa volt Pósának. Hercseg Ferenc elnök lésével szoborbizottság alakult, amely Budapest székesfőváros és Szeged város hozzájárulásával felállította a nagy gyermekköltő emlékművét. Pósa Lajos emlékével, munkásságával foglalkozik az Uj Idők rnai számának vezető cikke. A gazdag szépirodalmi részben Terescsényi György, Farkas Imre, Lörincs Miklós elbeszéléseit találjuk s a lap gyönyörű uj amerikai regényének ás az izgalmas, modern német regényének fordítását Dr. Paras- sin József, a tüdőbeteg-gondozó intézet igazgatófőorvosa a tuberkolotikus fertőzéséről mondja el nagyértékü tapasztalatait. Badvdnyi Magda érdekes divatrajzokkal számol be a bécsi őszi divatról. Egy kortárs széljegyzetei, időszerű képek s a népszerű rovatok, keresztrejtvény, szerkesztői üzenetek, kertészet, gasztronómia, szépségápolás teszi változatossá Hercseg Ferenc szépirodalmi hetilapjának mai számát, amelynek kiadóhivatala bárkinek dijtalanul küld mutatványszámot Buda pest, VI. Andrássy ut 16. Előfizetési dij negyedévre 6 40 pengő. M O Z I. A Király-Filmszinház műsora. Kedden csak egy napig és cenzúra határozat értelmében csak 16 éven felüliek számára a nemrégiben elhunyt filmcsillag Milton Sills egyik legszebb filmje, a könnyek és komédiák kerül bemutatásra a második nássut amerikai vígjáték kíséreté ben, melyben a főszerepet a bájos May Mc Avoy játsza és rendkívül sokat lehet mulatni párisi kalandjain. Szerdán és csütörtökön Zőla Emil halhatatlan regénye, a Termékenység lesz műsoron a Halálpilóta cimü 8 felvonásos sportfilm kíséretében Előbbi főszereplői Andrée Lafayette és Gabriel Gabrio. Realisztikus játékuk a csodás kiállítással párosulva maradéktalanul adja vissza Zola elragadó fantáziáját, mig a Halálpilóta főszerepében Ben Lyon a levegő magasságaiban mutatja be és ünnepli az emberiség modern hőseit. A műsort a cenzurahatározat értelmében 16 éven aluliak is látogathatják. Kiadó 2 szobás lakás 1930. november bó 1-től Terényi Lajos-utca 9. szám alatt. )9-* Színészet. Pénteken este & Hazatérés c. francia vígjáték könnyed szellemességeit mondta a kitűnő Szentiványi együttes. Pompás volt az ősszjáték, pergő minden jelenet. Ahogy ez már érthető is, hiszen Vdghy, Bodrogi, Kőmives és Oroszlán játszották a vezetőszerepeket. Szép Ernő mesejátóka: Asra került színre szombaton. A Nemzeti Színház műsor darabja. Szörnyen gyönge. Csupa nyöszörgés, hamis holdvilág, szirupos naivitás, fals szóvirágok : Szép Ernő! Akinél kevés iró vétett többet a magyar nyelv tisztasága ellen. Sz. Salgő Ilona pompás beszéde, ragyogóan szép és nemesen Ízléses toiletjei, bájos játéka sem tudta elfogadtatni velünk Leilát, aki nem mesealak, hanem gyönge kis hiszterika. Szentiványi művészete birkózott a lehetetlennel Mohamed igazán nem tragikus alak. Nem, csak rabszolga. Nem hatott meg. Kőmives Sándor (ha van szemük a pesti direktoroknak, rövidesen pesti színész lesz 1) megdöbbentően reális alakot formált a kalifából. Örömmel láttuk Sötét Balázst, a szimpatikus titkárt és intelligens művészt Szálim kedves szerepében. Bodrogi Margit, Vághy Panni kivótes tehetsége, Oroszlán tekintélyes perzsa hercege birkózott az álmo- siíó unalommal. Nem ők az oka, hogy nem sikerült szándékuk. Ja igen, a prológot Vághy Panni mondta el bájos egyszerűséggel az az- rák törzséből való hősről, aki egyszer szeret csak — és meghal. Nem kár érte. A rendezés elsőrangú volt, színes és ötletes. Vasárnap délután Molnár Ferenc: Ördög c. vigjátóka került színre. Á címszerepet Kőmives Sándor játszotta brilliánsan. Okos, hideg, szellemes volt. Nehány jelenetében utolérhetetlen. Vághy Panni elragadóan intelligens, melegszavu, előkelő Jolán volt. Oroszlán a festő szerepében egyesítette a kitűnő szerelmes színész minden megnyerő tulajdonságát. ClY ERM EKAPOLCÍ SZEREKKEL GO NDOZ ZA'K . n. I OVÉSEItE-r. ME05ZÜNTETI A BÍR D R O G É R I A'BAN , ILLAT 5ZE RTA R B A ISI Hőfer LESZ>*l=k.lTaA . PÁTI