Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-11-10 / 90. szám

IíX. évfolyam 0(1. szám. Szombat Gyula, 1928. november lO Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Városház utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. A Magyar Hét első napja. (Budapesti tudósitónktól.) Tegnap vette hivatalosan kezdetét a Magyar Hét, melynek előkészületei inár he­tek óta "folytak. A késő őszi verő­fényes napsugár lobogó diszben ta­lálta a Pestet és Budát összekötő összes hidakat, nemkülönben a na­gyobb magyar középületeket, közöt­tük a Magyar Hét központi munká­latait intéző budapesti Kamara épü­letét, nemkülönben a Gyosz-házat, a kereskedelem székházául szolgáló Lloyd-épületet is. A kora délelőtti órákban már óriási tömegek lepték el az utcákat és a járókelők eleinte kíváncsian, később mind lelkesebben szemlélték végig a fővárosi kereske­dők káprázatosabbnál káprázatosabb magyar árukkal Ízlésesen feldiszitett kirakatait. Már most meg kell állapítanunk, hogyha esak futólag is végig tekin­tett kirakatok között számos, valóban mestermunka is létesült. A Magyar Hét lényege a magyar áruk megismertetése a nagy közön­séggel, a magyar áru előnyeinek fel­tárása a magyar fogyasztó közönség előtt, azért, hogy ha arra most vagy később szükség lenne, önmagától egy mindég kívánatos, régi kedves isme­rőst köszöntsön a magyar gyárak termékeiben. Már a délelőtti órákban iskolás gyermekek vonultak fel ta­náraik vezetése alatt a kirakatok megtekintésére, kik egyszersmind megcsodálták a Magyar Hétnek a városban keringő Beszkárt reklám­villamosait is. Bizalmat, hitet és ra- gyogó tarka szint hordtak széjjel a városban, a vidéken és az országban mindenütt azok az autótaxik, autóbu­szok és azok a nagy vasúti kocsik is, melyek az amúgy is imponáló nagyságukban hirdetik egy hétig szerte az országban, hogy őket is az a magyar ipar állította elő, amely­nek Nagy Hetét ünnepli most az ország. Szemlélődés, csodálkozás, elra­gadtatás, bizalom és hit. így kezdő­dött a Magyar Hét első napja, amig be nem köszöntött az este, amikor kigyuladtak a főváros lámpái és meg­világosodtak a kereskedők kirakatai. 13.000 kirakat szerte az országban, hogy fény-hetet varázsoljon a Ma­gyar Hétből. Azután megkezdődtek kz előadások. Díszelőadás, prológus­ként Himnusszal az Operában, a Nem­zeti Színházban Bánk Bánk előtt Le­hotay Árpád szavalta el tűzzel és bittel Garay Jánosnak Védegyleti dalát. A Kossuth-idők nagyszerű len­dületének biztató ígéretét érezte min­denki. Magyar szerzők müveit mutat­ták be premierként a Magyar Hét kezdetének napján: a Kamara Szín­ház, a Vígszínház, Király Színház és Bukaresti jelentés szerint Maniu már kor- mányprogrammot adott, amelyben a kisebbségek nek politikai szabadságot Ígért. Hir szerint Mnniu kormánylistájába 7 erdélyi politikust vett fel, 11 regáti politikus mellé. Spielmann Miklós vésztői bérautóvállalkozót három cigányzenész, akik egy kisújszállási lako­dalomba mentek muzsikálni, megbízták azzal, hogy őket hangszereikkel együtt szállítsa el Kisújszál­lásra. Spielmann teljesítette is a megbízást s el­vitte a cigányokat, majd hajnal felé megjelent autójával a lakodalmas ház előtt, hogy vissza­vigye a zenészeket Vésztőre. A cigányok addigra alaposan felöntöttek a garatra és Spielmannal rö­videsen élesen összeszólalkoztak. A négy ember szóváltásából egy-kettőre tettlegesség keletkezőit. A három cigányzenész bicskát rántott, egyikük pedig fejszét kapott fel az udvarról és most mindhárman megrohanták az autóvállaikozót. A kések és a fejsze már majdnem lecsaptak Spielmannra, amikor a szorongatott hely­zetben levő bérautós hirtelen előrántotta revolve­rét és ijesztésül két lövést adott le. A lövések találtak. A ház udvarának földjén A békéscsabai államrendörség bűnügyi osz­tálya gyújtogatás bűntettének gyanúja miatt az elmúlt napokban őrizetbe vette Zahorán András békéscsabai magántisztviselőt, aki állítólag Bajza- utca 17. szám alatti lakásának berendezéseit há­rom helyen felgyújtotta Mikor emiatt felelősségre vonták és elő akarták állítani, a hatósági közege­ket bántalmazta. Minthogy Békéscsaba jelenleg is statáriális eljárás alatt áll, kedden délután kiszállt Gyuláról a kir. ügyészség képviseletében dr. Zöldy Miklós ügyész, aki egész délutánt igénybevevő alapos helyszíni szemlét tartott és kihallgatásokat Már a Magyar Hét Országos Nagybizottsá­gának alakuló ülésén egyhangú lelkesedéssel fogad­ták el a kereskedelmi miniszternek azt a javasla­tát, hogy a Magyar Hét munkálatairól a Kormány­zónak is jelentést tegyenek, nemkülönben, hogy a Magyar Hét Országos Nagybizottságának legfőbb védnökéül a Kormányzót kérjék fel. A Kormányzó kedden délelőtt fél 12 órakor az Ujszinbáz is. A Magyar Hét első napja az egyik legszebb őszi napon zajlott le. De mindenki tavaszt érzett, a magyar nemzetnek a magyar gazdasági pat­riotizmusnak éledező, lüktető, nagy­szerű renaissanceát. niszterelnök pártjának tegnap esti banketjén kije­lentette, hogy ügyelni fog arra, hogy az ország­ban se a diktatúra, se az anarchia ne üthesse fel a fejét és a legerélyesebb harcot inditja meg a jövő kormánya ellen. az egyik cigányzenész vérében fetrengve terült el és jajgatva, szitkozódva panaszkodott, hogy meg­lőtték. Az elösiető orvos megállapította, hogy az ijesztésül leadott golyók közül az egyik a cigány gégéjét, a másik pedig a hátát fúrta keresztül. A cigány sebesülése rendkívül súlyos és életvesze­delmes A csendörség Spielmann Miklóst letartóztatta és beszállította Szolnokra, az ügyészségi fogházba, ahol a vizsgálóbíró még a délelőtt folyamán ki­hallgatta. A kihallgatás során és a tanúvallomá­sokból beigazolódott, hogy Spielmann jogos önvé­delemből nyúlt a revolveréhez, éppen ezért a vizs­gálóbíró a bérautóvállalkozót szabadlábra helyezte. A nyomozás azonban tovább folyik, elsősor­ban a három cigányzenész kilétének megállapítása céljából, miután Spielmann egyik cigány nevét sem tudja. eszközölt a való tényállás megállapítása végett. A vizsgálat lefolytatása közben felmerült súlyos és terhelő bizonyitékok alapján szerdán dél­előtt dr. Pap Zsigmond, a békéscsabai államrend­örség bűnügyi osztályának vezetője, gyújtogatás és hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt Zahorán András letartóztatását rendelte el Egy­ben intézkedésére a délutáni vonattal erős detek- tivfelügyelet mellett átkisérték Gyulára a kir ügyészség fogházába a további eljárás lefolytatása végett. Arról, hogy statáriális vagy pedig rendes bíróság tárgyalja ügyét, még nem történt döntés. fogadta a Magyar Hét Országos Nagybizottságá­nak tisztelgő küldöttségét, amelyet a kereskedelmi miniszter a Kormányzó elé vezetett A küldött­ségben résztvettek a kereskedelem, az ipar, a me­zőgazdaság, a vidék, nemkülönben a Társadalmi Egyesületek Szövetségének képviselői is. léi Mii és M ill Pili i ii] ni liiijü. Bukaresti jelentés szerint Bratianu volt mi­Lakodalmas cigányok megtámadtak egy bérautóst. 1 UH« Kedden tisztelgő küldöttség kereste ieí a Kormányzót. A Ne zeti Hitelintézet Gyulai Fiókja leggyorsabban folyósít: 7iS5~* Váltó- és folyószámlakölcsönökef földre, Betéteket előnyös kamatláb mellett elfogad, me­városi házra, közraktárakban elhelyezett termé- a lyeket felmondás nélkül visszafizet, nyekre olcsó kamatláb mellett. W TŰZIFA minden mennyiségben kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents