Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-08-04 / 62. szám
2 8 6 k « I 1928 augusztus 4. Magyarok találkoznak. kefél a kölni nemzetközi 8>|tékiállltisrél. — A gyulai árva* ház egykori növendékének vallomása. — Az „Orgonavirágok11 a köalgswinteri asztalosnál. — Emlékezés néhai Takáeay Lajos kántorra. Szerkesztő ur bizonyára meglepődik, hogy lapja számára riportot kap Kölnből és attól, akit ön nem is ismer. De megvan a dolognak a magyarázata. A kölni hires dóm mellett, a hihetetlen rendezetlenségéről ismert Frankenplatz szögletében van egy zajos sörház. Nálunk Pesten „kis piszkosának hívnák, itt nincsen különös neve, csak nevezetessége van. Az, hogy itt nem lehet mást kapni, csak kölni sört. Amikor tegnap beléptem ide, hogy a hőhullám elöl fedett helyre rejtözhessem. a legvegyesebb publikum 8iketitő lármája fogadott. Az egyik asztalnál három vasúti hordár hüsölt, közvetlen mellettük egy zsakettes vidéki törölgette verejtékét, odébb három pap diskurált, távolabb mesterlegények egy csoportja és igy tovább. Á hordárok és a zsakettes ur között volt még egy hely, bekérezkedtem a hosszú asztal mellé s jóformán le sem ültem, már elém tettek egy pohár sört. Megindul a diskurzus, megkérdezik, hogy izlik-e a sör és hogy hová való vagyok, mert látják rajtam vidéki voltomat. Érdeklődéssel pislognak reám, amikor hallják, hogy pesti vagyok, Berlinből jöttem s megyek le Münchennek 8 onnan Salzburgon át visssza szép hazámba. Be sem fejeztem a mondatot, egyszerre magyar szó üti meg fülemet: — Mi újság van otthon ? Arra fordulok, ahonnan a hang jött s fel is állok, hogy kezet fogjak vele. — Szintén magyar? — Igen, de már német állampolgár. Itt lakom a Rajna mentén, Königswinterben, ott vau asztalosmühelyem. Megszorítjuk egymás kezét, össze is ölelkezünk s letelepedünk szépen egymás mellé. És megindul a beszéd magyarul. Részéről kissé nehezen, de azért megy minden zökkenő nélkül. — Harminc évvel ezelőtt jöttem el. Gyulán születtem, ott is nevelkedtem az árvaházban. Ti- zenkétéves koromban fűszeresnek adtak, de nem fogott a hely s asztalosinas lettem. Ezt jobban szerettem s amikor felszabadultam, felmentem Pestre. Hamar kaptam munkát, a gyulai asztalosoknak akkoriban is igen jónevük volt. Tagja lettem a katolikus legényegyletnek s két év múlva a legényegylettől vándorkönyvet váltottam s nekivágtam a nagyvilágnak — tanulni. Ekkor huszonegy esztendős voltam s ugyanannyi forint volt a zsebemben. Inaskoromban ragadt rám valami a gyulai svábok beszédjéből, nem féltem a külföldi úttól. Pozsony, Bécs, Linz, bejártam ón az egész világot. Egy-két hetet dolgoztam mindenütt s mentem tovább. Feljöttem Coblenzig, onnan a Rajna mellett tovább, Köln felé. Königswinterben a jó öreg Linziger mesterhez állottam be. Megmutattam a vándorkönyvemet s ö szívesen fogadott. Elmondtam neki, hogy nincsen senkim, úgy állok, mint az ujjam. A mester melegszívű ember volt, az első találkozás után megszeretett, a mesternének meg csillogott a szeme a könnytől. Úgy éreztem magam, mintha otthon volnék. Gyermek is volt: két nagyocska leány, — a többiek elhaltak. Az egyik fiú, húszéves korában vérmérgezést kapott egy deszkaszilánktól. — Ennél a családnál megrekedtem Három hét múlva jönni akartam én, de a mester marasztalt: maradj itt fiam s tekints úgy engemet, mintha apád volnék. Az én fiam éppen ilyen idős volna, ha élue, mint te. És ottmaradtam, de nem a fiuk lettem, hanem a vejük. — S azóta nem volt otthon ? — Soha. Még csak nem is beszéltem soha magyarul. Van egy magyar imádságos könyvem, az a cime: „Orgonavirágok“, az az egyetlen magyar olvasmányom. De azt minden nap kezembe veszem, — S emlékszik még a gyulaiakra ? r— Nem nagyon. A gazdák között, (úgy hívták őket Gyulán: földészek) — úgy emlékszem, igen gyakori volt a Góg, a Csomós, meg a Csonka név. Ismertem a plébános urat, egy nagyon kövér papot, de a nevére már nem emlékszem. Volt egy Dobay nevű könyvkereskedő. A grófi kastély kertészét sokszor bosszantottam. Legjobban a kántorra emlékszem, akit Takácsy Lajosnak hívtak, alacsony, erős ember volt s olyan hangja, mint egy nagyharangnak. Zengett bele a szép, nagy templom. És jó ember volt. Egyszer csúfoltak a többi gyerekek, hogy nekem nem volt apám. Ez az utcán volt s ő meghallotta. Szétütött közöttük s nekem egy szem cukrot nyomott a markomba, meg egy barackot a fejemre. Akkor nagyon megszerettem. — Amikor eljöttem Gyuláról, akkor éreztem csak igazán, hogy senkifia vagyok. Mások ilyenkor bucsuzkodni szoktak, nekem nem volt hová búcsúzni elmennem. De mégis gondoltam egyet, elmentem búcsúzni a kántor úrhoz. Alacsony kis házban lakott az Erkel-téren. Kint ült az udvaron egy asztal mellett, olvasott s nagy pipájából fújta a füstöt Öblös, érces hangon fogadta a köszönésem s megkérdezte: Mi feslik kedves forgácsgyáros ur? Elmondottam, hogy mi járatban vagyok s láttam rajta, hogy jól esik neki. Széket hozott ki, meg egy üveg bort s megkínált. A bucsuzásnál pedig megrázta a kezem s azt mondotta: „Nem tudom, fiam, hogy milyen ember volt az apád, mert magad sem ismerted, de arra gondod legyen, hogy a te fiaidnak becsületes apjuk legyen!“ Itt egy percre elakadt a beszéd Az én emberem szeméhez kapott, mintha bogár csapódott volna bele. Nem bogár volt, két ragyogó könnycsepp, de sikerült visszaparancsolnia Hogy zavarán segítsek, én kérdeztem: — És nem fogja el néha a honvágy? — Óh, nagyon sokszor. Haza is mentem volna én, csak legalább egy sir volna valahol, amelyre azt mondhatnám : itt az én szüleim nyugszanak. S ha halottaim nincsenek, akik vonzanának, hogyan menjek haza, amikor ide elevenek kötnek. Hat szép gyerek, jó feleség s embertársaim is tisztelnek Most három napig katolikus iparos nagygyűlés van Kölnben. Königswinterböl 70-en jöttünk. A zászlót én hoztam. S azután én beszélek neki az otthonról. Gyuláról persze keveset, mert nem vagyok ottan ismerős. Hallgat minden szót, mintha csak próféta beszélne előtte. Háromra jár az idő, amikor elválunk, ő megy a kongresszusra, én a Hohenzollern-hidon át a Pressára (Nemzetközi Sajtókiállitás) tartok. Sokáig, nagyon sokáig rázzuk egymás kezét a bucsuzásnál. Bámész emberek ránkcsodálkoznak Nem tudják, hogy a magyar faj egy leszakadt hajtása simogatja lelkét az egészséges törzs egy idehajlott ágával. Köln, 1928. julius 15. Patak Pál. Táncvizi^abftl a r. kath reálgimnázium toruatormében. Stern Jenöné oki tánctanitónő folyó hó 12-én tartja tanfolyamzáró, szenzációs bemutató és táncv!z§g;abftlját. A bemutató táncok este pontosan 8 órakor kezdődnek, miért is kérem a szives érdeklődőket a pontos megjelenésre A tánopróbabál éjfél után 2 óráig tart. Belépődíj személyenként 1 pengő 60 fillér. — A szives érdeklődőket a legnagyobb örömmel látom. — Mély tisztelettel STEBtr JBSŐXfi 478 1-8 oki. tánctanitónő. A gyulai óvoda Brunswlek-ünnepéiye. Szász esztendeje annak, hogy egy végtelenül finom és érzőlelkü főúri hölgy: Brunswick Teréz grófnő, szerzetes hölgy 1828. junius 1-én az eUö kisdedóvót megnyitotta Budán, anyja házában Ángyaikért név alatt, ő volt az első az egész monarchiában, ki a kis gyermekek korai nevelésének fontosságát felismerte s ennek megvalósítását tör- hetleu agilitással szorgalmazta Egész országunk apraja-nagyja áhitatos megemlékezéssel ünnepli a kisdednevelés ügyének hervadhatatlan érdemű úttörőjét s a díszes ünnepségek sorába most kedden, augusztus 7-én állítja be a gyulai óvoda is kicsi növendékeit, hogy áldozzon megalapítója emlékezetének. Az ünnepély kedden délután 5 órakor kezdődik az Ipartestület nagytermében. Mikor erre & kegyeletes ünneplésre felhívjuk olvasóink figyelmét, közöljük, hogy minden szülőt és érdeklődőt szeretettel meghív az óvoda vezetősége. Műsor: 1. Megnyitó beszéd. 2. Mesemondás 3. Üdvözlő vers, elmondják: Kis Gyula, Szabá Laci, Baderman Dezső, Bogár János. 4. Üdvözlő ér.ek. 5. Ima, mondja: Kis Gyula „Hála dalunk“ ének. 6 Ünnepünk van, elmondják: Balázs Tériké, Megyeri Erzsiké, Rozsos Ella, Tokaji Teréz, Szalka Ilonka, Csedö Mimiké. „Óvodába járnak“ ének. 7. Ma van óvodánknak, elmondja Enyedi Bél». 8. Ha megnövök. Elmondja Faulhaber Ferkó. 9. Kérés, elmondják: Dávid Giziké, Tokaji Teréz, Schappan Irmuska, Gyömbér Erzsiké. 10. Hajnalhasadáskor, elmondja Lelik Izuka. „Aki minket“ ének. 11. Brunszvik Teréz képe előtt, elmondják: Balázs Teréz, Megyeri Erzsiké, Schappan Irmuska, Tokaji Teréz, Hegyi Erzsiké, Dávid Giziké. 12. Kis pajtások, elmondják: Makai Lajos, Ládi Sándor, Juhász József, Baderman Imre, Szakszán László, Totorán Gyula. Énekes torna. 13. Levél Teréz néninek, elmondják: Rozsos Ella és Csedö Mimiké. 14. Erdély gyermekei, elmondják : Szabó Lacika és Megyeri Erzsiké; Felvidék gyermekei, elmondják : Bogár János és Dávid Giziké; Bánát gyermekei, elmondják: Kis Béla és Hegyi Erzsiké. 15. Lehel kürtje, elmondja Bogár János. 16 Lesz még tavasz, elmondja Steigervald Lali 17. Szent hazánk nagy részét elmondja Sin- ka János. 18. A haza, elmondja Kádár Palika. 19. Ilyen nagy volt, elmondja Totorán Gyula. Énekes játék torna. 20. Babavásárlás, elmondják: Balázs Teréz és Dávid Gizi 21. Katonásdi: Katonák, magyarruhás lányok. Piros rózsa, fehér rózsa ének. Belépődíj 50 fillér. Szeszfogyasztás és munka. Az egyik angol téglagyárban az egyik munkáscsoport nem kapott szeszesitalt, mig a másik mérsékelten sört fogyasztott. Az év végén kitűnt, hogy a sörfogyasztó munkások fejenként 769 269, az abstinens munkások pedig 795 400, tehát az utóbbiak 35.191 téglával többet állítottak elő. Egy amerikai gyáros is munkásait, kik akord- munkát végeztek és egyenlő jó kosztot kaptak, két csoportba osztotta Az egyik csoport kapott bort és sört. Az első négy nap alatt a szeszesitalt fogyasztók több munkát végeztek. Az ötödik napon észrevehető volt, hogy az alkoholfogyasztók háttérbe szorultak. A hatodik naptól kezdve a próbakép kitűzött huszadik napig az abstinensek munka- képessége nagyobb volt.
