Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-01-14 / 4. szám

1928. január 14. Békés 3 Gyulai gyilkos Aradon. Cséfai Péter, az ujgyuíai korcsmárosné gyilkosa az aradi ügyészségen. A gyilkost kiadják a magyar hatóságoknak. Bizonyára sokan emlékeznek még Gyű Ián, hogy 1925 ben Kriszterstein ujgyuíai korcsmáros feleségét egy este meggyilkolták. A tettest a gyulai rendőrség ügybuzgó nyo­mozás után rövidesen kézrekeritette Cséfai Péter nevű züllött munkás személyében, aki­nek viselt dolgai már régen gyanúsak voltak a rendőrség előtt A gyilkost kihallgatása után átkisórte a rendőrség az ügyészségre, ahonnan beismerő vallomása s a lefolytatott vizsgálat megejtése után, mint epilepsziást, a gyulai kórház elme­beteg osztályára utalták át, ahol kezelés alá vették. Körülbelül egy óv eltelte után Cséfai megszökött a kórházból s a szentbenedeki tanyákon bujkált. Egyre másra érkeztek fel­jelentések ismeretlen tettes ellen, ki a tanyák lakóit rémitgette s a rendőség most is rövi desen lefülelte Cséfait Visszakerült persze a kórházba A románoknak Gyulára való be­vonulása idején kijött a kórházból s átment Aradra, ahol megtelepedett. Egy évvel ezelőtt a gyulai kir. ügyész­ség megkeresésére a rendőrség kinyomozta Cséfai tartózkodási helyét. Erre megindult a diplomáciai eljárás a két ország külügymi- minisztersége között. Ennek eredményekópen a napokban letartóztatták Cséfait Aradon s már át is kísérték az aradi ügyészség fog­házába. Cséfai aradi kihallgatása alkalmával azon­nal bevallotta a gyilkosságot. Azzal védeke­zett, hogy mint megrögzött alkoholistának gyakorta voltak epilepsziás rohamai s ilyen­kor nem volt ura cselekedetének. Egy este az ujgyuíai korcsmáros feleségétől pálinkát kért s mert az nem adott neki, a sarokban levő szekercével kettévágta a koponyáját. Az aradi főügyész előtt azzal védekezett, hogy a gyilkosság elkövetésekor már nem volt beszámítható állapotban s felmutatta a gyulai elmegyógyintézet bizonyítványát, mely szerint 1915 májusától 1919 októberéig ápolás alatt állott. Mentségére felhozta, hogy Aradon családot alapított, az italt teljesen elhagyta s szorgalmas munkásságával egy kis vagyont szerzett Az aradi Miklós-utca 212, számú ház az ő tulajdona Az aradi lapok szerint Cséfai nehány napig marad csak az aradi ügyészségen s akkor —• a diplomáciai tárgyalás befejezte után — kiadják a magyar hatóságoknak. így Cséfai rövid időn belül Gyulára ke rül vissza, Nyilatkozott Búd János a hadikölcsönvalorizációról A valorizációra akkor kerülhet sor, ha a békeszerződésben vállalt kötelezettségeknek eleget tettünk Búd János dr. pénzügyminiszter a mai parlamenti ülés végén szólalt fel. Kijelentette, hogy a kormány hajlandó belemenni abba, hogy a hadikölcsön valorizációjának kérdését felfüggesszék arra az időre, amikor a béke­szerződésből folyó követeléseknek eleget tét tünk. Németország ugyanezt tette és mi- lü - -irr 11 "TiüT.i -1 i . - .....................fi, .rá ■ ii ■ ...i.... i ■■.. óp ugy, mint a németek, bizonyos formában módot találhatunk arra, hogy azokat támo­gassuk, akik egzisztenciájukat teljesen el veszítették. Az ország mai helyzetében ennél többet tenni nem lebet Ismét „fátyol-harcot vívnak a szerbiai mohamedánok A leányok a fátyolviselet megszüntetését követelik. A szerbiai mohamedán közvélemény egy idő óta heves harcot folytat a kötelező női fátyol mellett és ellen. A fiatalok természete sen a fátyol ellen hadakoznak, mig az öregek nem engednek abból az álláspontból, hogy „a női arc mutogatása erkölcstelen,“ tehát ragaszkodni kell a fátyolviselóshez A vita központibban Csaasevics szara­jevói főpap nyilatkozata áll, amelyben Csan- sevics a kötelező fátyolviselet ellen szólal fel, mondván, hogy a Koránban nincs semmiféle olyan rendelkezés, amely bűnnek nyilvání­taná a fátyolnélküli arc mutogatását. Csansevics nyilatkozata a boszniai kon­zervatív mohamedánok körében óriási elkese­redést keltett és a mai lapjelentések szerint az elmúlt héten Boszniában mindenütt tilta­kozó gyűléseket tartottak, amelyeken hevesen támadták Csansevics főpapot. Banjalukában ezzel szemben a mohamedán leányok tartot­tak gyűlést és a kötelező fátyolviselet azon­nali megszüntetését követelték. „Rudolf trónörökös“ Nagykőrösön. Egy időben igen sokat beszéltek egy Ferenc Károly Adolf nevű lajosmizsei fólke gyelmü patkányirtóról, akit a bárgyú nép fan táziája titokzatos neve és körszakálla miatt Rudolf trónörökösnek vélt. A mendemonda addig tartott, mig „Rudolfot“ elmegyógyiutó zetbe szállították. Két nagykőrösi gazdálkodó most vagyo­nával kezeskedett s a patkányirtót nagy htok­ban kihozta az egri tébolydából és eldugta Nagykőrösön. A napokban egy nagykőrösi újságíró kinyomozta „Rudolf“ rejtekhelyét, most pedig beszélgetést folytatott „Őfenségé­vel.“ Ferenc Károly Adolf, aki közben már megjárta a pestvidéki törvényszék fogházát is> elmondotta hogy Amerikába szeretne hajó- kázni, mert az egri tébolydában nagy a lég­huzat. Rengeteg lóditás után kijelentette még azt is hogy ő nem Rudolf trónörökös, ellen ben sokat sejtető arcjátékkal többször megis­mételte, hogy a „Habsburg kriptában“ nem Rudolf trónörökös holtteste .nyugszik, hanem valami hamis gipszálarc fekszik. Most ismét megindult a bucsujárás „Ru­dolf“ lakásához mindaddig, mig az eszelős patkányirtót újból el nem helyezik — most már végérvényesen — tébolydában. A süléin ínyéi néHtás üt Bukarestből jelentik: A Székelyföldre nehezedő adózással foglalkozik a Kolozsváron megjelenő »Keleti Újság, amely különösen azt az igazságtalanságot teszi szóvá, amely- lyel kifejezetten a Székelyföldet, illetve a székely közbirtokosságot sújtották. A pénz­ügyminiszter ugyanis öt évre visszamenőleg 18 százalékos adóval terhelte meg a székely közbirtokosságok tagjait, a köztük eddig in­gyen kiosztott, úgynevezett fajutalék fejében, ami sokmilliós újabb megterhelését jelenti a Székelyföldnek. Az erdőtörvény szerint ugyan­is az erdők kitermelésénél és az eladások­nál 18 százalék jár az államnak az eladott famennyiség vételárából. A helyi pénzügyigazgatóságok ezt a 18 százalékos adót nem vonatkoztatták a kisebb közbirtokosságra, minthogy ezeknek nincse­nek olyan erdőbirtokaik, hogy eladásra is tudjanak termelni. Ezzel az adóval a szó szoros értelmében a saját használatra kiter­melt mestergerendákat, házkeritéseket stb. sújtják. A 18 százalékos állami jutalék óriási teherként nehezedett a fakitermelésre és a többi teherrel együtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Székelyföldöu a nagy fűrész­telepek sorra beszüntették üzemeiket és most faluról-falura vándorolnak az igy munkánál- kül maradt emberek. Az emlitett közbirto­kosságok kizárólag csak saját tagjaik faszük­ségletéről gondoskodtak s most ezt a fajuta­lékot is megterhelte az uj miniszteri rende­let, még pedig öt évre visszamenőleg, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy a székely vármegyék lakosságának 90 százaléka áll je­lenleg árverés alatt, mert nem képes az adót megfizetni. Mussolini nyilatkozott az uj törvényről, amely szerint minden asszony, aki házasság­törést követ el, tizenötévi börtönbüntetést kap. — A házassági hűség megtörését — mondotta Mussolini — bűncselekménynek minősiti, az uj törvény tizenöt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja. Tarthatatlan álla­potnak tartom, hogy olyanokat, akiket házas­sági hűtlenséggel vádolnak, az úgynevezett jótársaság befogad. Apid i Sasa Pozsonytól Komáromi!! Pozsonyból jelentik : Csütörtök délelőtt 11 órai jelentés szerint a Duna vízállása 194 centiméterről 104 centiméterre, vagyis a nor­mális vízállásra esett vissza. Bős mellett a vízállás tegnap óta nyolc centiméterrel csök­kent és 391 centiméteres volt. Komárom mel­lett a vízállás 25 centiméterrel 247 centimé­terre emelhedett. Komárom mellett a meder­nek mintegy négyötöd szélességében a jég akadálytalanul elvonul. Bajorországban és Felső Ausztriában a Duna vize mintegy 15 centiméterrel emelkedett. Vasárnap délután 4 órakor ÖKÖLVÍVÓ MÉRKŐZÉS a Göndöcs-kerti paviilonban.

Next

/
Thumbnails
Contents