Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-03-17 / 22. szám
2 Békés 1928. március 17. zási, szállitóképessógi bizonyítványokat óa mindenféle igazolásokat állítanak ki; eljárnak az egyes iparosok ügyeiben is mindenféle hatóságoknál. Vájjon képzelhető-e, hogy ezt a munkát, amely a helyi viszonyok és egyéni körülmények ismeretén alapul, a Budapesten székelő centrális szerv el tudja végezni ? Ha az iparosság kiválik a kamarából, hova fog a püspökladányi vagy szőregi iparos adóügyben vagy közszállitási ügyben fordulni ? Budapestre ? Ki fog a segódnólkül dolgozó iparosok forgalmi adó átalányozásának vagy haszonkulcs százalékának megállapítása ügyében a szegedi vagy makói pénzügyigazgató sággal tárgyalni ? Az Országos Kézműves Kemara? Ilyent csak a viszonyok teljes nem ismerése alapján lehet állítani. És célszerű-e mikor az egész kormányzati politika a decentralizáció szükségességét hangoztatja, a jelenleginél nagyobb teherrel egy olyan intézményt alkotni, amely bizonyos vonatkozásokban a vidéki érdekeltséget egyszerűen felszippantja ? Nem ez az, amire az iparosságnak szüksége van. Ha már intézményes reformot akarunk csinálni, akkor a reformot a -kisiparosság legsajátosabb intézményeire az ipartestii- letekre kell alapítani. Ezeket kell jövedelmeik emelésével úgy átszervezni, hogy a kisipari ügyek intézésére tényleg alkalmas szervekké alakuljanak át. Ezeknek a tetejébe pedig fel kell állítani az ipartestületek hozzájárulására alapított partestületi központot, amelyet a kereskedelemügyi minisztérium által elkészített törvénytervezet országos kézműves testületnek nevez. Ennek feladata volna az ipartestületek irányítása, ellenőrzése, országos iparos- kongresszusok rendezése és állásfoglalása olyan kérdésekben, melyek az egész kézműves iparosságot egyetemlegesen érdeklik. Ez az intézmény aránylag csekély költséggel megalkotható volna. Igaz, volna egy nagy hibája, titkos ambíciók számára nem nyújtana elhelyezkedési lehetőségeket. Magam részéről lelkiismereti kérdésnek tekintettem, hogy ezt nyíltan elmondjam Egyénileg a kézműves kamara felállítása engem nem érintene, legfeljebb utána kevesebb volna a munkám. De épen ezért elhiheti nekem minden iparos, hogy feltétlenül érdektelenül ,és őszintén beszélek. amikor azt mondom, hogy a kisiparosságnak a kamarákból való kivonása a kisiparosokra nézve járna a legsúlyosabb következményekkel. Március 15. Gyulán Gyula város közönsége mélységes haza fias érzéssel ülte meg az idén is március Idusát. Talán még nagyobb fénnyel és díszesebb keretek között most, mikor ez a nap nemzeti ünneppé deklaráltatott Hisszük, igy volt ez az egész országban. Mert ez az ünnep nem a bürokratizmus kitalálása, hanem a mai magyar kormány megértő méltánylása a magyar nemzeti érzés iránt. A gyulai ünnep rendezését a Közművelődési Egyesület vállalta a Levente Egyesülettel karöltve Már az ünnep előestjén ragyogó fénybe borultak a szebbnél szebben ékesített kiraka tok, nemzeti zászlókat lengetett a hideg március esti szellője s az ablakokból melegen mosolygott a sok gyertyaláng. Este 7 órakor már nagy tömeg hullámzott az utcákon. Rengeteg néző gyönyörködött a cserkészek és leventék szemnek-lélek- nek egyaránt kedves lampionos felvonulásában, akik mintaszerű rendben, katonás léptekkel döngették a főbb útvonalak kövezetét. A megyeház előtt megállt a katonás rendekbe fejlődő nagyszerű csapat s az áhita- tos csöndben fölcsendült Brém Lőrinc prelátus- kanonok, főrendiházi tag ércea és mégis meleg hangja. Fenséges beszédében remekül jellemezte a márciusi nagy napok történelmi je lentőségét s rámutatott az Isten és hazaszeretet útjára, amelyen haladva, a letiportság fekete éjszakájából a feltámadás káprázatos hajnalhasadására ébred a magyarság A súlyos és mély gondolatokban gazdag, forró lelkességü beszédet nagy lelkesedéssel hallgatta és zugó tapssal köszönte meg az ünneplő hallgatóság. Ezután a diszelvonulás következett s mikor elhangzott az utolsó kürtszó is, lassan, rendben szétoszlott a tömeg. Csütörtökön reggel 9 órakor ünnepi isten- tisztelet volt a különböző felekezetek templomaiban, ahol a hívek táborán kivül resztvettek az összes civil és katonai hatóságok, egyesületek Délelőtt 11 óra felé felvonult a r. kath reálgimnázium elé a leventék és cserkészek festői csapata s mind sűrűbb rajokban hullámzott az ünnepi közönség a Kossuth Lajos- térre. Itt a négy gyulai dalárda egyesült énekkarának nagyszerű éneke : a magyar Hiszekegy vezette be az ünnepet dr. Kovalszky Róbert vezetése alatt. Az éljenzés megszűntével Kovacsics De zső dr lépett a szószékre. Lángoló hazafias ságu, klasszikus szépségű beszéde a márciusi eszmék helyes értelmezéséről s azok diadalra- juttatásáról a legszebb s legértékesebb emléke marad a gyulai nemzeti ünnepnek. A ragyogó szónoki elokvenciával elmondott remek beszédet meghatottsággal és lelkesedéssel hallgatta a rengeteg közönség és fergeteges tapsok köszöntötték a pódiumról lelépő, kitűnő főispánt. Fröhner István bazfias szavalata nemcsak dinamikailag hatott elsőrangúan, hanem nemes pátoszával is elragadta a lelkes hallgatóságot. A gyulai összes cigányzenekarok hegedűjén fölzengett mélységes, könnyes emlékezéssel a „Kossuth Lajos azt üzente . . föl- sirt a nagy Bercsényi Miklós nótája ég, édesen, játszi bübájossággal enyelgett a ritkán vidám kurucok helyrenótája. Szép volt! így játszani csak magyar zenész tud ! Rácz Karcsi Ünnep a határon. Kötegyán, márc. 14. A pesti vonat robogott a hideg és sötét márciusi estében. Homályba burkolózott a szomorú magyar táj, sehol egy kis melegség, egy kis fényesség. Mint a trianoni magyar sors . . . Sarkad állomásán aztán a nagy csöndet lelkes zsibongás váltotta fel. Pillanatok alatt megteltek a szakaszok s hogy a vonat elindult, fölhangzott a kürtszó valamelyik kupéban s dal zendült fel a cserkészek és leventék ajkán, ötven dalárdista jött most már velünk Kötegyán felé, a határszélre, ahol ma este — március Idusának előestéjén — nehány lelkes határrendőrségi, vám hivatali és vámőrségi tisztviselő ünnepet akar rendezni Kötegyán állomáson, nehány lépésre az oláh határtól, a trianoni szégyenvonaltól, hogy emlékeztessék a havasi franciákat, hogy nem felejt többé a magyar! És hogy fényeket gyuj togassanak, nemzeti zászlókat lobogtassanak és a szálló dal szárnyán izenetet küldjenek rab testvéreinknek, könnyes és mégis reménysugaras postát: lesz még egyszer ünnep ! Ezek a kötegyáni magyarok igazán elmondhatják, hogy testvéreik azok odaát, akik most súlyos gondban, átkos tehetetlenségükben a mel lüket tépve, visszafojtott szóval és a szivekre hulló könnyekkel gondolnak most március Idusára. Mert ezek nagyobbrészt mind Erdélyből szakadtak ide, a szép, a soha el nem felejthető, tündéri kincsekkel ékes Erdélyből s minden napjuknak minden órájában sóhajtva gondolnak elvesztett tündérországukra, édes szép földi meny- országukra. Tüzes hittel várják a visszaindul ás napját, bármit is prédikálnak a konferenciázó, rabulisztikában kéjelgő, finom diplomaták ! Talán mindenki erre gondol, azért olyan csöndbe borult a hosszú másodosztályú szakasz Künn a mindinkább lehulló, fekete fátyolu est hideg és csillagtalan. Néha a vonatból szállnak a szikrák, de azok is meghalnak, mire a földet érik. S ime : egy ház ablakában sok-sok gyér tya. A másikban is. Mi ez ? Ahogy haladunk, robogunk, a hosszú házsoron végig mindenütt fény integet. Valaki halkan mondja : — A vasutasok, határrendőrségi és vám hivatali tisztviselők lakásai ezek. Messze van a község, — több mint 3 kilométernyire — ide kellett nekik költözniök. S mikor újra kinézünk az ablakon, ragyogó fény szikrázik előttünk. Meseország királyi kas télya várja tündökletes díszben ifjú uralkodóját. Zene zendül éljenzés viharzik, büszke zászlókat lenget a hűvös esti szél és színes lampionok himbálóznak szemünk előtt. Fönn — a máskor biztosan komor állomásépület homlokzatán — sugaras fényben ragyog a szent szimbólum : a magyar korona. Alatta szivbemarkoló két szó ég: „Talpra magyar!“ És ott van a haza tér képe, a határokat finom gyöngysor jelzi Percenként kigyulnak a lángok az elrablott részeken s mikor már az utolsó elszakított résznél elmúlt a fény, kiragyog a „Nem, nem, soha!“ vértforraló jelszava. Majd sötétség borul az egészre. S a döbbenetes csönd után vakitó fényben villámlik káprázatosán, diadalmasan, eget ostromlóan: „Hiszek egy Istenben 1“ Állunk az ablakoknál szavunkat visszafojtva, könnyeinket rejtegetve, csodás meghatottságban Szemünk előtt a fényárban úszó kötegyáni állomásépület, a perronon, a sínek meliett ott feketéllik az ünneplő tömeg: Kötegyán népe, apraja nagyja, komoly magyarok, piros arcú Iá nyok, épesapjuk vagy anyjuk karján bámuló csöppségek. Lassan lekászolódunk. Vezényszavak pattognak a hideg estben, kürtök harsognak Majd csönd lesz. A sarkadi iparos dalárda 50 tagjának érces torkából fölhangzik a Magyar Hiszekegy Száll repül az ima itt a fényben tobzódó épület tövében, száll a fekete estben, mint ragyogó fehér tollú madár, át a Potemkin határon. Sötét ablakokat verdes és zúgja: . . . Hiszek Magyarország föltámadásában Mikor elhangzik a taps, fölcsendül Zakar János (Sarkad) öblös és messzezengő hangja s a keresztény sajtó nevében üdvözli az ünneplő tömeget S mond olyan tüzes beszédet, hogy kigyulnak az arcok s ökölbe szorulnak a kezek s vésztjósló szemek villámlanak a román határőrség felé, ahol kifestett, kipomádézott és parfümtől illatozó oláh tisztek fogvacogva kémlik, mi lehet Kötegyánban. A lelkes beszéd után cigányzenekar játszik, majd az egyik emeleti ablakban Jungen László Nemzeti Hitelintézet Gyulai Fiókja Betéteket előnyösen kamatoztat. — Kölesönöket folyósít kedvező feltételekkel. Tűzifa kapható. II. oszt. bükkhasáb 2 P 30 fill, q-ként ab Gyula állomás, vagontételekben |gT A banküzlet minden ágával foglalkozik. 152 —3
