Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-24 / 103. szám
Szombat Gyula, 19)37. december »4. LIX. éwlolyam 103. szám. Elöflaetrái árak: Negyedévre: Helyben ... 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill Birdetési^dij eliire fizetendő. Jl3 ür IV Hj POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom tér 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Valahányszor ránézek Hazám térképére, szivemet összeszoritja a fájdalom. Nem is oly rég Magyarország gyönyörű kenyér formát mutatott. Ez maradt ránk örökségül, hogy ez legyen millió és millió magyarnak boldogsága, kenyere, földi mennyországa. Most pedig bocskor a formája, amit koldusnak szántak. Igaz, sok minden történt azóta! Nagy időket, történelmi időket éltünk át. Olyan eseményeknek voltunk a szemtanúi, amilyeneket kevés nemzedék látott. Óriási birodalmak omlottak össze. Lehetetlen országhatárok keletkeztek. Nagy, gazdag, szorgalmas népek lerongyolódtak. Jólétben élő családok és egyének lesülyed- tek a szegénység, a nyomor, a nélkülözés, a nincstelenség sötét mélységébe. — Dolgoznak, iparkodnak, fáradoznak éjjel-nappal és élelemre, ruházatra is alig telik. Tengődnek. Nehéz gondok gyötrik és állandóan panasz hangzik ajkukról: Jobb megélhetést s több kenyeret! Úgy vagyunk, hogy már a kalendárium pirosbetüs dátumaitól is fázunk. Szinte betegesen félünk minden ünnepnaptól, mert eszünkbe jutnak régi igazi ünnepnapjaink. De a karácsony, az más! Alig- alig várjuk! Kitárjuk eléje szivünket ! Hiszen ez a ragyogó ünnep meleget, fényt, örömöt, boldogságot, békét visz be mostani sötét szomorúságunkba. Sokkal többet hoz, mint amennyit elvisz. Mintha egy darab fényes mennyország ereszkedne közénk. Maga az Isten egyszülött Fia jön el, hogy alig-alig dobogó pici kis szivével mindnyájunkat szeressen s hogy ölelésre kitárt remegő kacsóival mindannyiunkat kis keblére öleljen Ám a betlehemi jászol közelében dallamok zsongnak: Dicsőség a magasságban Istennek! Csakugyan csengnek-bongnak, zugnak-bugnak a karácsonyi harangok. Behallatszik a szavuk palotába, kunyhóba, pincelakásba és padlás- szobába. Tiszteletére megáll egy pillanatra az élet káprázatos szekerének robogása- Elhalkul a világ vásári lármája. Kiesik a kalapáes a munkás kezéből. Megáll a toll a tudós ujjai között. Elnémul a politika berkeiben a sakáli éhes csendháboritás és pártviszály, Abbahagyják a munkát a mi derék földmiveseink, akik Karácsony. Irta: Rózsa Jenő dr. arcuk verítékével és testük izzadásá- val szántották, dolgozták meg a földet s megszerezték számunkra is a betevő kenyeret. Félreteszik szerszámaikat szabóink, cipészeink és többi derék iparosaink, akiknek köszönhetjük, hogy nem kell járnunk mezítláb és nem kell megfagynunk a tél hidegétől. Még bányászaink is odabagyják az ő örömtelen, hideg, levegőtlen, sötét alvilági börtönüket, ahonnan előhozták a szenet és meleggé tették lakásunkat. Megpihen egy pillanatra a norvég falu halásza, a holland kereskedő, az angol bányász, a német gyári munkás, a brazíliai farmer. Mennek-mennek valamennyien, hogy megadják az Istennek járó dicsőséget. De tovább is hallik az angyali ének: Békeség földön a jóakaratu embereknek! Erre pedig kell, hogy felfigyeljen és kinyissa a fülét minden népszövetségi kontár, aki a hazugság boszorkánykonyháján Genfben béke- séget kotyvaszt. Mert onnan van a mi nyomorúságunk, hogy nincs bé- keségünk. Pedig sohasem voltunk térbelileg, fizikailag annyira közel egymáshoz, mint manapság. Mióta gőzhajók kötik össze a földrészeket, repülőgépek a levegő mérhetetlen régióit, azóta óceánok, alpesek, folyók nem képeznek akadályt az egymáshoz való közlekedésnek útjában. Elenyészők a technika vívmányai következtében a térbeli és időbeli távolságok. Nivellálódtak a szellemi és anyagi ellentétek. S mégis sohasem voltunk egymástól annyira távol szívben, lélekben, érzületben, egymás megbecsülésében, mint épen manapság. A világháború meg épen elszakított minden kapcsot, mely a nemzeteket egymáshoz fűzte. Szó sincs róla, azóta egymást érik a nemzetközi konferenciák. — A diplomaták ajka túlcsordul az „örök béke“ megteremtésének emlegetésétől. A valóság pedig az, hogy csupa gyűlölet, csupa háború most is a nemzetközi élet. Hogy mindenki megint háborúra készül. Hogy aki csak tudja, igyekszik a másikat elnyomni, kizsákmányolni, ősei házából kikergetni. Hiába, nincs béke, mert nincs jóakarat! Pedig minekünk még jóakarat se kell, csak igazság. Azt tartjuk: Si vis pacem, para iustitiam. Az ami bajunk, hogy áldozatul estünk más népek imperiálista mohóságának. Mert dehogy is vagyunk mi imperiálisták. Hiszen nem akarjuk a másét, csak a magunkét; a sajátunkat. De azt azután körömszakadtáig megvédelmezzük, Napról-napra meg erősödik a hitünk, hogy ennek az ezeréves földnek minden kis röge a mienk s jaj annak, aki bitorló kezekkel hozzányúlni merészkedik. Isten mentsen, hogy valaha is belenyugodjunk csonka nyomorúságunkba ! A magyar nemzet magát elpusztítani nem engedi. Megerősödik és felfrissül a csapások súlya alatt. Ha Mohácsot és Világost átéltük, Trinonba se fogunk belepusztulni. Fő az, hogy legyen minden magyar különb ember, mint az apja volt. Nemcsak szülessen Magyarországon, hanem érezzen is együtt Magyarországgal. Örüljön nemzetünk örömének és szégyenpir boritsa homlokát, ha megalázás éri! Értse meg végre: egy test, egy szív vagyunk. Ne tépjük szét egymást, hanem boldogítsuk. Úgy látom, hogy a sötét magyar éjtszaka már hajnalodik. Az égálja fény szövetektől piroslik. Bontakozik a világosság. A nap. Épen úgy, mint négyezerévi sötétség, tapogatódzás, céltalan barangolás után a megváltás napja kezd fény leni. Világosság gyűl ki a magyar Betlehembe. Most már a magunk lábán járunk. Kinyílt a szemünk. Körül merünk nézni. Meg merjük mérni feladatunk óriási nagyságát. Vannak céljaink, terveink. — Akarjuk, hogy a magyar munka első legyen a világon: pontos, megbízható, kitűnő. A magyar tudomány magasra emelkedjék s kivívja a világ tiszteletét. — A magyar ifjúság a legjelleinesebb legyen a világon. A magyar nép hite, vallásossága szilárd legyen, mint a felhőbe nyúló hegyóriások. Á magyar erkölcsök tiszták legyenek s ragyogjanak, mint a fényes gyermekszemek. Most már építünk tűzhelyet, otthont, családi házat, boldogságot, egész Magyarországot, egy újabb ezerévet. Mégcsak az van bátra, hogy az igazságosság és béke ösz- szeöleikezzenek s megszülessen újra az egész, nagy, gazdag, hatalmas Magyarország. Hát csak csengjenek- bongjanak, zúgjanak- búgjanak a karácsonyi harangok ! Szálljon a hangjuk lelkesen. szabadon! Kongassák bele a világ sötét éjtszakájába: Dicsőség Istennek ! Békeség a jóakaratu embereknek!
