Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-08-17 / 66. szám

Szerda Gyula, 1937. augusztus 17. L1X. évfolyam 66. szám. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben. . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési dí j előre fizetendő. POLITIKAI, TÁKSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP, Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom tér 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Eg} es szám ára 10 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC megjelenik szerdán és szombaton Vass József Az adonyi plébánia szűk kápláni szobájából indult útnak azaz életpálya, amely ma egyike a legmagasabbra lendülteknek. Ez a nagyivelósii élet azonban nemcsak magában volt dús és lelki kincsekben tündöklő, hanem a szeretet mindent átfogó hatalmánál fogva fényt árasztott s meleget su­gárzott másokra is. 1920 augusztus 15-től, amikor elő­ször vállalt tárcát, élete az emberfe- ’ letti munkásság jegyében folyt. Ször­nyű időben, a reménytelenség bor­zalmai közt neki feszitette vállát a düledező államépületnek. Mindenütt ott volt, ahol segiteni, ahol a romok nyomán uj életet fakasztani kellett. Ez alatt a rövid 7 év alatt nem­csak a kultuszminisztérium ügyei­nek talpraállitásával, nemcsak a mi­niszterelnök helyettesítésével szerzett bokros érdemeket, amikor nagy terü­leteket megvilágító, a bajok forrását megtaláló bölcseségével segitette elő a konszolidáció müvét, hanem örök­re beírta nevét ennek a tragikus kor­nak történetébe, amikor egymásután alkotta a szanatóriumokat, az Orszá­gos Egészségügyi Intézetet, egész­ségügyi reformirodát, kórházakat, tüdőbeteg gondozó intézeteket. Hihe­tetlenül óriási erőfeszítéssel rendezte a gyermekvédelem, a szünidei gyer- meknyaraltatás ügyét, a vagonlakók elhelyezését, az állami lakásépítést, a munkásvédelmi törvények meg­alkotását. Néhány katasztrofális eset közül említsük még fel a békésmegyei ár­víz nyomán., támadt leromlás meg- gyógyitását. 42 ezer katasztrális hold V »ipíuit viz alá. Teljes sikerű országos gyűjtést indított, hogy fölsegitse és kártalanítsa a trianoni átok miatt sújtott népet elpusztult vetéseiért, rombadőlt házaiért. 286 házat építet­tek 'fel 11.711,212.129 korona költség­gel. A károsultak 2.428,584.607 koro­nát kaptak segélyképen és3.249,100.000 koronát kamatmentes kölcsönként. Kevés a hely és gyönge a toll Vass József rendkívüli egyéniségének jellemzésére, monumentális tettei­nek feljegyzésére. Magyar lelkünk megtelik e határkőnél hálával s forró imádságunk száll a magyarok Iste­néhez, hogy adjon tovább is lángoló Gróf Apponyi Albert vállalta Magyar- ország képviseletét a Népszövetségi Tanács szeptemberi ülésén. Apponyi kijelentette, hogy azt várja lord Kothermere akciójától, hogy nagyban hozzájárul olyan európai köz­A költségvetési törvényben kapott felha­talmazás alapján a kormány rendeletet adott ki a 65. életévüket betöltött, úgynevezett régi nyugdíjasok és özvegyek nyugdijának felemelésére. A rendelet értelmében ezeknek a nyug­diját most újból fogják megállapítani, még­A gyulai róm. kát. egyházközség folyó hó 14-ón, vasárnap tanácsülést tartott, amely­nek fontos határozatait a következőkben is­mertetjük : Elhatározta az egyháztanáos, hogy a józsefvárosi templomot külsőleg tataroztatni fogja. Ezeket a munkálatokat árlejtés utján Beilinger Antal cég kapta meg. A belvárosi iskola udvara régtől fogva szűknek bizonyult. Ezt a fontos kérdést most szintén dűlőre vitte a tanács, amikor elhatá rozta, hogy az iskola udvarát a kántori lakás udvara felé ki fogja bővíttetni. Minthogy a belvárosi iskola fölé egy emelet húzása a miniszteri szakértő vélemé­nyén megtört, határozatba ment, hogy 1928 Búd János pénzügyminiszter, aki bala­tonalmádi villájában tölti szabadságidejét,- nyilatkozott a drágaság okairól és ezek meg­szüntetésére tett engedmények eredményéről. Kijelentette, hogy a drágaság felidézésében az adók és illetékek nem játszottak szerepet, az arra való hivatkozás csak mesterséges ki munkakedvet neki, hogy az oly soká tartott nyomorúságok minisztériumá­ból legyen az igazi megelégedettség, a valódi népjólét minisztériuma! vélemény kialakításához, mely a trianoni béke határozatainak tarthatatlansága mellett foglal állást. Egyben helyesli a kormánynak azt az álláspontját, hogy egyelőre nem tesz lépést ebben az ügyben. pedig a jelenleg érvényben levő fizetések alapulvétele mellett. Ezzel a rendezéssel tel­jesül az öreg nyugdíjasok egy régi jogos kí­vánsága. A magasabb összegű nyugdijakat ez évi október, a julius és szeptember hó­napokra járó különbözetet szeptember máso­dik felében fizetik ki. évben úgy a nagymagyarvárosi, mint a józsef­városi iskolához kót-kót uj tantermet építtet. Ugyancsak határozattá lett az a javas­lat, amely a plébánián két káplánszoba épí­tését célozta. Scherer Benedek igazgató tanító nyugdí­jaztatása alkalmával egyhangúlag a legmé­lyebb elismerését nyilvánította nevezettnek és a kát. tanügy terén kifejtett buzgó, ritka ered­ményességű munkásságáért köszönetét fejezte ki a tanács Soberer Benedeknek. Itt közöljük, hogy állását pályázat utján töltik be. Végül az egyháztanács a nagyszámú egyházi adóhátralék végrehajtására bizottsá­got küldött ki fogás volt. Az eddig jelentkezett árcsökkenés nem kielégítő. A pénzügyminiszter kijelentése sze­rint, ha továbbra is azt lehet tapasztalni, hogy az ármérséklés, melyet az adók eltör­lésétől vártak, nem következik be, ezeket a rendelkezéseket visszavonja. Apponyi Albert gróf képviseli Magyarországot a Népszövetségi Tanács szeptemberi Rendezték a régi nyugdíjasok nyugdiját. A gyulai róm. kát. egyházközség tanácsülése. Heilinger Antal eég nyerte el a józsefvárosi templom tatarozás) munkálatait. A pénzügyminiszter nyilatkozata a drágaságról. Visszaállítja ax eltörölt forgalmi adót, ha nem lát olcsóbbodást ifEíi 17-én, szeri Ilin hüinnli léi 5 íni Kezdettel tirtji UujllUD

Next

/
Thumbnails
Contents