Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-08-17 / 66. szám
2 Békés 1927. augusztus 17 Folyó hó M, oz juhi A magyar* dal ünnepe Szegeden. Nagy knllnrustély Gyulán, A békósbánáti református egyházmegye tanitóegylete jubiláris közgyűlést tart az idei szeptember 11 — 12 iki napokon Gyulán Erre az alkalomra a Bethlen Szövetség gyulai fiókja nagy kulture&télyt rendez, melyen a legelső- rendű szellemi és művészi élvezetben lesz a közönségnek része. Ez alkalommal Seresné Biszterszky Aranka operaónekesnő énekel kit már nem kell a gyulai közönségnek bemutatni, mert már több Ízben volt része az Ő művészi énekében gyönyörködhetni. Ugyancsak gondoskodott a rendezőség arról is, hogy megnyerje a legkiválóbb férfi énekszólóra a ref. egyháznak hires kántorát Hódmezővásárhelyről Bognár Rezső személyében. Szellemi téren Harsányi Pál esperes lesz az egyik szónok, ki mindig magával ragadta a gyulai hallgatóságot. Ugyancsak felhívjuk a közönség figyelmét Szeghalmi Gyula igazgatóra, a magyar régészeti tudomány kiváló képviselőjére, ki a békésmegyei őslakók szellemi-lelki életéről tart előadást Egy hitvespár Hovanyecz Ferenc és neje Győrffy Ilona (Hódmezővásárhelyről) szavalnak, kik komoly és vig szavalatokkal gyönyörködtetik a közönséget és már sok helyen feltűntek kiváló képességükkel. Helyből dr. Kiss László és Kóródy Ferenc rövid megnyitó, illetve záróbeszédet tartanak, azonkívül a rövid idő alatt jó hírnévre szert tett ref. férfikar és vegyeskar szerepelnek. A rendezőség eddig is megmutatta, hogy vala hányszor kilépett a nagy közönség olé, mindig kiváló számokkal iparkodott a közönséget kielégíteni. Leszakította a cséplőgép a lábát. Súlyos szerencsétlenség történt a napokban gróf Bréda Viktor nagykamarási uradalmának azon a részén, amelyet Leiszt József bérel. Munkaközben a gép valami miatt meg akart állni és a lefütyülés után az asztagról lefelé igyekezett M ko József 20 éves munkás. A szerencsétlen ember már a cséplőgép tetején járt, amikor egyszerre megbotlott és belezuhant az egyre lasabban forgó dobba, mely jobblábát teljesen összezúzta Eszméletlen állapotban vitték be a gyulai állami kórházba, ahol a jobblábát térden alul levágták, azonban igy is kétséges, hogy az életét meg tudják e menteni. A szerencsétlenség ügyében a vizsgálat folyik A józsefvárosi artézikul. A városi képviselőtestület folyó óv tavaszán tartott egyik közgyűlésén elhatározta, hogy a Józsefváros területén egy ártózikutat furat és pedig a templomtér nyugati oldalán, a Ludvig-féle házzal szemben levő sarkon. A fúrási munkálatok már megkezdődtek s azokat egy békéscsabai vállalkozó végzi. A legutóbbi napokban 168 méter mélységet értek el. A szerződés értelmében a kút 300 méter mélységű lesz. Amidőn örömmel közöljük ezt a közegészségügyi szempontból oly fontos munkálatot, egyúttal aggodalommal jegyezzük meg, hogy a tervezett ártózikut túlságosan közel esik az úttesthez. Véleményünk szerint ez az elhelyezés nemcsak a kút kerületének kiképzését gátolja, hanem bénitólag hat az ártézi- kut forgalmának zavartalan lebonyolítására is. Az Országos Magyar Dalosszövetség ünnepségére több mint műszer dalo3 utazott le Szegedre Szeged város egész társadalmá nak résztvótelóvel körültekintő és gondos munka készítette elő Magyarország dalosai nak fogadását és az ünnepségek sorozatát. Diadalkapuk, zászlódiszt öltött utcák és virágesők üdvözölték az ország dalosait, akik vasárnap délután festői menetben, magyaros viseletben, zászlóik alatt egy tömegben vonultak fel a Szóchónyi-térre, ahol az uj vá rosháza erkélyén dr. Somogyi Szilveszter polgármester Szeged város nevében üdvözölte a vendégeket, majd dr. Jedlicska Béla kir. közjegyző méltatta meleg szavakban az ünnep jelentőségét. A hétezer daloszenekar vezetőivel vonult fel a téren, a zenekarok után pedig egy díszes diadalkocsi haladt megfelelő díszbe öltöztetett kísérettel, amelyen Magyarország nagyasszonyát, Hungáriát, Fáry Ilus, Szeged legszebb lánya személyesítette meg. A dalosok nevében [dr Sipőcz Jenő, az Országos Magyar Dalosszövetsóg elnöke magasan szárnyaló beszéddel válaszolt az üdvözlésekre, kiemelve a magyar dal és összetartás nemzet- fentartó jelentőségét. Táncosnőből polgármester. Az amerikai Greenwich városkában egy Cortez nevű 23 éves táncosnőt választottak polgármesterré. A választás eredményét különösnek találhatjuk itt Európában, de mindjár t könnyebben érthetőnek találjuk mégis, ha tekintetbe vesszük, hogy a másik két jelölt: egy színész és egy törtónettudós volt. Már akkor, ugyebár, mégis csak inkább egy csino s táncosnő. Az legalább meg tud állani a talpán, meg tudja szerezni a polgárok közszeretetét s aztán gondoljuk el: egy egy reprezentáns küldöttség előtt milyen pompás piruette 1 tud majd üdvözölni valami nagykópü kormány képviselőt. Mit ér ehhez képest a legbömbö- lőbb szónoklat is! Leütötte a gazdáját. Frank Bálint magyarbánhegyesi gazdálkodó a napokban alkalmazottjával, Varga András 26 esztendős munkással valami régebbi ügyből kifolyólag összeveszett és azt összeszidta Varga vélt sérelmével bosszút forralt s mikor gazdája elfordult, vasvillával hátulról a fejére sújtott és a véresen felbukó emberbe a következő pillanatban a vasvilláját beleszurta. Frank az utolsó pillanatban ösztönszerüleg megmozdult és igy szerencsére a vasvilla szúrása csak a combján érte. Súlyos sérülésével a gyulai ^kórházban ápolják, a merénylő munkás ellen pedig a csendőrsóg indított eljárást. négyszobás lakás üvegezett folyosóval, melléképületekkel október 1-től kiadó. Értekezni lehet Endrósz Józsefnél, Patócsy- utca 12. szám. 622 i—1 Diákkosztost elvállalunk Cim a kiadóban. 621 1—i A polgármester köszönő szavai után dr. József Ferenc, a dalosverseny diszvódője mondott lelkes beszédet. A beszédek elhangzása után a Király- dijas csoport és a nehéz müdalosoport versenyző egyesületei összkarban a Hiszekegyet énekelték el. Azután Anna királyi hercegasszony a városháza erkélyén megkoszorúzta a Szövetség zászlóját amelyet a többi dalkörök zászlóinak megkoszorúzása követett. Este dr. Sipőcz Jenő elnöklete mellett a városháza dísztermében díszközgyűlést tartott a Szövetség. A díszközgyűlés után a dalosok koszorús hölgyeiknek és a notabilitásoknak a városban szerenádot adtak lampionos és fák- lyafóny mellett. Összesen 125 dalkör zászlói alatt vett részt a felvonuláson és minden egyes zászlókoszorus leánytisztséget egy-egy szegedi urileány kapta a város legszebb leányai közül. Vasárnap reggel 6 órakor zenekarok járták végig a város főbb útvonalait zenés ébresztővel. Reggel 8 órától kezdve pedig istentiszteletek voltak az összes felekezeti te plo- mokban és a nap folyamán négy helyen i • yt a versenyek lebonyolítása. A gyulai r. kát. reálgimnázium évi beszámolója. I. A gyulai róni. kath. reálgimnázium 1926- ?7. tanévi értesítője Németi József pápai kamarás, gimnáziumi igazgató gondos szerkesz - tésében megjelent és szótküldetelt. A harminc két oldalra terjedő értesítő a tanintézet 24 ik évi működéséről számol be. Jóleső örömmel és büszkeséggel állapítjuk meg, hogy immár a negyedszázad mesgyójón álló ezen legelső gyulai kulturális intézetünk a hozzáfűzött várakozásoknak nemcsak fényes sikerrel megfelelt, hanem a sikert egyre mélyítette és a gyulai ifjúságnak klasszikus művelődése a legjobb kezekre van bízva. A gimnázium fen- tartására úgy a közönség, mint az érdekelt szülők által hozott nagy anyagi áldozatok nemes gyümölcsei a negyedszázados működés után már egyre örvendetesebben mutatkoznak. Az értesítőt az 1926-^27. tanév^tört'énete vezeti be, mely klasszikus tömörséggel wá-^ zolja az intézet évi működésének mindeirfon-’ tosabb mozzanatát Felsorolja az intézet kebelében fennálló összes szervezetek aktív munkásságát, az önképzőkör működését, beszámol a cserkészet, az ifjúsági sportkör, az intézeti ifjúsági" zenekar a sególyző egyesület stb sikeres működéséről Itt külön meg kell jegyeznünk azon különleges sikert, hogy a budapesti II kerületi kir. egyetemi kath. reálgimnázium önképzőköre által meghirdetett országos pályázatra beérkezett 64 pályamű között az első dijat, 40 pengőt, ezen gyulai tanintézet egyik VIII. osztályú tanulója: Steigervald Imre nyerte el és ugyanezen országos pályázaton szép dolgozatával dicséretet és pénzjutalmat kapott még Bíró Lajos VIII. oszt. lanuló is, továbbá, hogy a szegedi tanulmányi versenyen Implom János és Steigervald Imre VIII o. t, a gyulai önkópzőköri versenyen pedig Konkoly Kálmán VI. o t. kaptak különös dicsérő okle ve-