Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-01-15 / 5. szám
Szombat %nla, 1927. január 15 lilX évfolyam 5. m&Ám, Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P 60 f. Vidékre . . . 3 P 20 f. Hirdetési díj előre fizetendő. Ü'C'TT’-'C' Q JPJL1/XV C/O POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HSTILAP. •Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dóba; János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét Illető közlemények, hirdetések ésnyiltterek iniézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona. j Felelős szerkesztő: B8BAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. A római ut. Sokféle nyomorúságunk közepette is figyelmet kell szentelnünk annak a ténynek, hogy Magyarország miniszterelnöke Rómába készül Mussolininek, a fasiszta diktátornak látogatására. A gazdaságilag úgy ahogy talpraállott Magyarországnak és a politikailag bámulatosan megerősödött ezidőszerinti kormányzati iránynak talán ez az első olyan külpolitikai lépése, melynél nem a kény- szerűség játsza a fő mozgató szerepét. Eddig csak Genfbe, a Nemzetek Szövetségéhez kellett szaladgálnunk, ahol nem igen bántak velünk úgy, mint teljesen egyenjogú állammal. Most végre, úgy látszik, elmehetünk oda is, ahova érdekeink és érzéseink visznek. Rómában és Itáliában ma sokat lehet tanulni. A világháború pusztulásából és a forradalmak káoszából a legruganyosabban talpraállott Olaszország követésre méltó példája lehet minden nemzetnek, amely hasonlóképen talpraállani és a haladás utján újra megindulni akar. Olaszországnak sikerült az, ami még Európa egyetlen államának sem sikerült. A belső társadalmi ellentéteket sikerült annyira elíompitani a fascizmusnak, hogy az olasz nemzet ma egységes a haza odaadó szeretetében és főkép a haza javára irányuló munkában. A nép nagy többsége dolgozik, törtet a hazája iránt való odaadó szerétéiből, kisebb, elenyészően csekélyebb, végre ezen többség imponáló erkölcsi fölénye előtt való önkéntes meghajlásból. Ez az irigylésreméltó nemzeti egység, ez az imponálóan energikus talpraállás az, ami uj életre keltette a magyar nemzetnek az olaszok iránt érzett régi szimpátiáit. A barátkozásnak pedig mégis csak legelső alapja a rokonszenv. A másik alapja a barátságkeresésnek az érdek és célja a kölcsönös támogatás. Több mint bizonyos, hogy alig van közelünkben más állam, amellyel kevesebb érdeksurló- dásunk lehetne, mint Olaszország. Ez már egy biztositéka a barátság tartósságának. De tovább is mehetünk a tények megállapításában. Nagy, közös érdekeink is vannak. A szláv előretörés ellen való védekezés közös szüksége. Magyarország tudott, tud és akar is a legteljesebb békességben élni szláv szomszédaival, de viszont állami létét, önállóságát, faji- ságát nem dobhatja oda könnyelműen a szláv imperialista törekvéseknek, amint meg tudta ezeket védelmezni a sokkal hatalmasabb és magasabb kultúrával bíró germán hatalmakkal szemben. Az olasz-magyar barátkozás védekezés csak, amit senki rossz néven nem vehet és ami kétségkívül egyik biztosítéka Közép-Európa békéjének és népei szabad fejlődésének. Közigazgatási bizottsági ülés. A vármegyei közigazgatási bizottság szokásos havi ülését január 12-ón tartotta meg dr. Daimel Sándor alispán elnöklete alatt.. Az ütésnek lényegesebb tárgyai nem igen voltak. A községek külföldi kölesöne ügyében érkezett miniszteri rendelet felolvasása után, amely miniszteri rendeletről egyik közeli számunkban már referáltunk, Török Gábor bizotts gi tag szólalt fel. Szerinte a miniszteri rendelet nem ad feleletet és megoldást a felvetett kérdésben, mert ő annak idején amellett tett felszólalást, hogy a községekkel szemben a felsőbb hatóságok, sőt első sorban maguk az egyes minisztériumok olyan követelményekkel állanak elő, amelyek teljesítése lehetetlen, mert az adókivetés tekintetében is meg van kötve a községek keze. Már most, hogy oldják meg a községek ezt a nehéz kérdést, hogy a felsőbb hatóság kö vetelményeinek eleget tegyenek meg hogy bizonyos közkövetelmónyeket is teljesítsen, honnan vegyék ezekre a pénzt ? Az a jóakarata Emlékbeszéd. Irta és a Gyulai Közművelődési Egyesület Gyulai Pál emlék ünnepén felolvasta Szilágyi Sándor. Sajnos, tovább kell már mennünk és nem időzhetünk tovább Gyulainál, a kritikusnál, Liszt Ferenc, világhírének tetőpontján európai körútja alkalmával Angliába is eljutott, ahol egyszer Po- niatovszky hercegnek volt a vendége. A herceg két partitúrával lépett Liszt elé Mester — mondotta tisztelettel — két müvem partitúrája. Legyen kegyes, játssza el ezeket és mondja meg, melyik jobb. Liszt udvariasan eljátszotta az egyiket, aztán anélkül, hogy a másikhoz hozzányúlt volna, azt felelte: Herceg, a másik Jobb. Ez is kritika. De nem a Gyulai kritikája. O elemzett, boncolt, magyarázott, oktatott minden kritikájában. Annlole t rance mondja valahol: A kritikus vésse jól eszébe, hogy minden könyvnek annyi különböző példánya van, ahány olvasója. Gyulai idejében nem igy volt a dolog. Akkor még nem volt minden olvasónak Ítélete, véleménye, akkor még az olvasót olvasni is meg kellett tanítani. Hogy ebben az országban van kritikával olvasó közönség, hogy van az irodalom kedvéért tanuló, lelkesedni tudó közönség, annak oka Gyulai Pálig nyúlik vissza. És ezt ne feledjük I Hiszen tízezrével vagyunk — s ebben bizonyosan vannak (Ü társaim itt a teremben is — akik esztétikáért, irodalomért, magyar irodalomért lelkesedni Gyulai előadásán tanultunk meg s akik Gyulaitól, a tanártól tanultuk nagyrészét annak, ami ma irodalmi vélekedésünk. S ezek a tízezrek uj százezreket tanítottunk úgy, amint Gyulaitól tanultuk. Mert hatása a katedrán is igen nagy volt. Nem volt magával elragadó előadó, de minden mondata feledhetetlenül át volt itatva meggyőződéssel. Tudjuk róla azt is, hogy nem csalatkozhatat- lan. Jókainál többre értékelte Pálffy Albertet, akiről bizony ma kevés szó esik. A Jókai csodálatos lángelméjét nem látta tisztán, mert ő Jókait nem tartotta őszintének, neki Jókai túlságosan patetikus, színpadias volt és mert Jókai politikai fordulatait erősebben megrótta, minf kellett volna — egy Jókaival szemben Különösen akkor éleződött ki a helyzet, amikor Jókai Dózsa György c. tragédiáját mutatta be a Nemzeti Színház. Gyulai sok demagógiát és politikát látott abban a darabban és erősen támadta Jókait. Nem elégedett meg a kritikával, Amikor legutoljára beszéltem vele, akkor az volt a témánk, hogy milyen hatása volt a Budapesti Szemlének a magyar szellemi életre. Vegyék csak elő azokat a köteteket, amelyeket ő szerkesztett pedáns gonddal, s megértik, miért volt a Szemle aeban az időben irodalmi fórum s irodalmi tekintély. Miért volt a legnagyobb dicsőség ha a Szemle valakiről irt, vagy ha valaki Írhatott a Szemlébe. Csupa olyan dolog ez is, amiről órákig kellene beszélni. Ekkor már öreg ember volt Gyulai Pál, de szelleme frisseségéből semmit sem veszített. Szívta a pipáját, kicsit mérgeskedett is, kicsit elábrándoz- gatott S én megint láttam azokat a szemeket, amelyekről soha el nem tűnt a révedező, kissé fátyolos merengés Mert alapjában véve sok ellá- gyulás és melancholia volt Gyulai Pálban, amit a családi bajai, korai özvegysége, a gyermeknevelés gondjai csak fokoztak. Hiszen a három árva, aki elhagyott, rideg szobában sirt magában, az ő három árvája volt s az édes anyjuk, odakint a rideg sírban, Szendrey Mária, az ő felesége, akinek emléke élete végéig elkísérte. A veleszületett csendes busongást az élet kimélyitette s amikor a szemeibe néztem, eszembe jutott, hogy milyen őszinték és igazak voltak a fiatal Gyulai sorai : „Bolygó felhők a hamvas égen, Bágyadt fény, dérütött virány, Száraz lombok sóhajtó szélben, Borongó köd a bérc fokán: Úgy illenek hozzám e képek, Mintegy lelkem darabjai; j§§ Ka lihn hal §§ 1 a vármegyeház dísztermében. w Nézek reájok, hosszan nézek S úgy el tudok borongani . . .“
