Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-03-27 / 25. szám

2 Békés 1927. március 27. A legitimisták gyűlése Győrött. A Magyar Férfiak Szentkorona Szövet­sége vasárnap vándorgyűlést és egyúttal pro- pagandagyülést tartott Győrben hova az or­szág minden részéből összesereglettek a szö­vetségbe tartozó előkelőségek és vezetők. Eze­ken kívül olyan nagyszámú közönség, mely alig fórt be a Lloyd szálló óriási termébe, sőt Fetser Antal győri püspök is alig juthatott be fenntartott helyére A gyűlés szónokai vol­tak : Gratz Gusztáv és Huszár Károly, mind - ketten meggyőző érvekkel bizonyították, hogy a királykérdésben egyedül a legitimista állás pont vehető az ország érdekében figyelembe. „Katasstrófális politikát folytatnak ások as urak — jelentette ki Huss ár Károly — akik a törvé­nyes trónöröklési rend mellösésével a Habsburg- hás valamelyik jogosulatlan tagját kívánják a trónra ültetni. Nem akadhat Habsburg, aki ki­nyújtsa kesét as árva király öröksége után.u A nagygyűlés lelkesen tüntetett Ottó királyfi mellett. Przemysli elestének évfordulója. Tegnap volt tizenkét esztendeje, hogy Przemysl várát bevette az éhség, miután a várbeli őrség — köztük a volt gyulai 2. hon - véd gyalogezred is, ólén Szakmáry vitéz veze tőjével — minden támadást példátlan vitéz­séggel vert vissza Még három nappal az utolsó virradat előtt szuronnyal rohantak az oroszokra, pedig akkor már az éhség miatt alig bírtak támolyogni Emlékezzünk e napra mi gyulaiak, kiknek sok hozzátartozói o na­pon kerültek életsorsuk rettenetes válságába, miután előző napokon ozer meg ezer katona robbantotta fel az erődöket, melyek lángjai a fellegekig lobogtak. És ma tizenkét éve száz­tízszer éhes honvéd ment négyes sorokban a hadifogság felé a lembergi poros országúton. Talán még ma is van íköztiik, aki ott rabos­kodik valahol a határtalan orosz föld vala­mely zugában. A Szociális Misszió Társulat II. nagyböjt! előadása. (1927. március 20 ) A krisztusi szociális munka terén szerzett tapasztalataiból sok megkapó gondolatot vetített Christa nővér a II. nagybőjti előadáson a haliga tók leikébe. A kedves nővér előadása mindenkor elsőrendű értéket jelent a gyulai katolikus hit­élet szempontjából nemcsak rokonszenves egyé­nisége, tudása és nem mindennapi olvasottsága révén, hanem és légióként azért, mert nyitott szemmel járja az élet útját s a szenvedések sötét szinfoltjait a testvéri szeretet meleg suga­raival enyhíti. Az élet legegyszerűbb, legjelenték­telenebb megnyilvánulásaiból is mindig tud va­lami fölemelőt, vigasztalót, lelket üdítőt kiragadni s minden kicsi rögöt meg tud szépíteni az eny­hülés, az életszeretés virágot hintő kezével, az evangélium utján járó missziós nő napsugaras lelkületével. Mostani előadása ritka mély hatást váltott ki a hallgatók lelkében. Sokszor fogunk gon­dolni a hétköznapok során a kis futómuskátli poetikus, fölötte tanulságos meséjére és kíván­juk. hogy a nagybőjti idő okos felhasználásáról mondott, a lélek értékét hangsúlyozó szavai termő talajra leljenek és az elmélyedésre szolgáló ebben a komoly időben minél több katolikus lelkében erős és zengő visszhang támadjon az imáról és az irgalmasság cselekedeteiről elmon­dott szavai nyomán. Az Uj Szövetségből vett képek magyaré zatát báró Apor Vilmos dr. plébános most is általános figyelem és bensőséges érdeklődés mellett folytatta. A művészi képek vetítése kü * lönösen sikerült. Ezen az előadáson lépett először a nyil­vánosság elé a Kát. Leányegylet, amelynek meg­alakítása Christa nővér eszméje volt s amelynek kitűnő vezetése a gyulai Szociális Misszió két nemeslelkü tagjának fáradhatatlan buzgalmát dicséri Az ifiu leányegylet két énekszámmal és egy szavalattal szerepelt az előadáson. Tegyük hozzá mindjárt, meglepő sikerrel, általános meg­elégedés mellett. Kellemes és fejlődésre képes hangok vannak az énekkarban, amelyek — je­lenlegi vezetőjük hozzáértésével — még sok ked­ves percet szerezhetnek a hallgatóságnak. A betanítás és vezetés munkáját az Urleányok Kongregációjának müvészlelkü és széptehetségü tagja: Ürmössy Ilonka végezte nagy gonddal, szeretettel és finom Ízléssel, Lovich Ilona: Kék kereszt c. versét Krieger Magda szavalta el ügyesen, kellő hanghordozással, nagy hatás kíséretében. Az előadás még egy meglepetést hozott. Ha nem koptatták volna el és nem kompromit tálták volna annyiszor a csodagyermek-elneve­zést, akkor mai szereplése után a kis Panyik Babára gondolnánk, aki nemcsak a zongorán játszott meglepő biztossággal, hanem valóságos szenzációt keltett Tárkányi: Boldogasszony Anyánk c, örökszép költeményének előadásával. Nemcsak kedves, meleg és értékes orgánumát dicsérjük, amely minden árnyalatot visszaad, hanem azt a — nagyoknál is ritka — nemes pátoszt, melyben érzés lüktet, azt a megérzékitő képességet ,ame!lyel az előadó teljesen megérteti a hallgatósággal a szerző intencióját s fölemel bennünket a tiszta, a csillogó művészet világába. Kis Panyik Baba, ez gyönyörű volt ! A szavalathoz a belvárosi leányiskola nö­vendékei szolgáltak kerettel nagyon stílusosan, heiyes belanitássai. Az előadáson hatalmas közönség jelent meg (v. i. A képviselőhöz és felsöházhől. A Tisztelt Ház a költségvetést tárgyalja. Hegytnegi Kiss Pál a hadikötvónyek bevál­tása mellett érvelt és a drágaság ellen kórt óvintézkedéseket. Ernszt Sándor a tanárkép­zés fejlesztését és Németországgal való mi előbbi kereskedelmi szerződés megkötését, a munkanélküliség megszüntetését sürgette. — Majd a trianoni bókediktátum reviziójárói szó­lott. Gömbös Gyula a mi jövőnket nem az olasz és francia barátkozásban, kanem a Bal­kánon látja. A fajvédő politika megvalósítását kéri Bethlentől. A zsidókérdés rendezését is kéri — A felsőházban Búd János pénzügy- miniszter kijelentette, hogy a forgalmiadó ez- időszerint még általában le nem szállítható, de az élelmi cikkek mentesítését már terve­zik. Gróf Mikes szombathelyi püspök a hit községi és iskolai adóknak az eddigi módon, a hatósági behajtása mellett szállott síkra, mert az uj tervezetben foglalt engedékeny elbánás esetén az egyházak és a felekezeti iskolák csődbe jutnának. Modern, kényelmes, olcsó AUTOGARAGE itéberl és Tágé Városház-utca 19—21. — Telefon 116. Borsi Andrásnak egy beörö kitett szőlőskertje eladó. Értekezni lehet Gyula­vári 201. szám alatt. 223 1—1 Belváros közepén 5 szobás teljes komforttás ház május l-re eladó vagy kiadó előnyös feltételek mellett. Cim a kiadóhivatalban. 224 1—1 Szobafestőknek iparosoknak, festék, lack áruban igen nagy áren­gedményt nyújtunk. Kéri Jk.nd.or és Lajos. 20S V ( „KIRÁLY“ MOZGÓSZÍNHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82. :---------- . ................ -r——r—— 1927 . évi március 26-án, szombaton délután i/47 és este i'29 órakor FOX JOÜRML aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban. Faliamét filmek ! Fanamet fiimek ! Autón szerzel! menyasszony eg.y ördöngős masina Ó3 egy ördöngős ( fickó kalandjai 7 vidám felvonásban. Főszereplők: Esther Ralston és Richard D'x Világatlrakeió! Világaltrakció! A HAZUGSÁG VÁRA Lagerlöf Selma „A császár“ cimü világ­hírű regénye filmen 7 felvonásban. Főszereplők: Lon Chaney és Norma Schearer —•= •1 • • -■■■ — * ....- 1 19 27. évi március hé 27 én, vasárnap délután 3/4 4, i/47 és este i/29 órakor F AT HÉ HÍRADÓ aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban. Táncoló London modern táncrevü 1 felvonásban. MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban PAPA JSZEEEEME amerikai burleszk 2 felvonásban. Világatfrakeié! Vílágattrakeié! AZ ÉJFÉLI LÁTOGATÓ izgalmas kanadai történet 7 felvonásban. Főszereplő: RIN-TIN TIN. Eladó; Gyulán, a józsefvárosi kőhid mellett fekvő s a gabonapiacra néző néhai Benkö János örökösei tulajdonát képező Dobay-utca 2/a. számú családi lakóház, mely áll 2 négyszobás (részben parkettás) lakásból és egy fa, mész, cementáruk eladására alkal­mas üzlethelyiségből. Az egyik nógyszobás lakás azonnal elfoglalható. A lakóháznak évenként igen szép jövedelme van, a vételár pedig kamatláb me lett több részletben is fizethető, Értekezni lehet a család kizárólagos megbízottjánál: dr. Emandity Virgil ügyvédnél az irodájában Gyulán, a Komló épülettel szemben. 207 l—5v Tőíh Testvérek teher-bérautó vállalata Gyula, llam.janich-utca 30. szám. Elvállal bármilyen teheráru fuvarozást úgy helyben, mint vidéken a legolcsóbb fuvar­díj mellett. Telefon megrendelés 62 sz. alatt eszközölhető. 217 1—3

Next

/
Thumbnails
Contents