Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-03-27 / 25. szám
1927. március 27. Békés 3 M I R £ fi. Az alispán a vármegyében. Dr. Daimel Sándor alispán a napokban több időt töltött knl- szolgálatban, mely alkalommal a Tótkomlós—Orosháza—Békéssámson környéki és ezekkel összefüggő viszonylatban álló állami és várnagyéi utak ügyében a helyszínén tájékozódott. Ugyan- esak látogatásokat tett Tótkomlóson és Orosházán az ottan indítandó községi és vármegyei építkezésekre nézve is, előbbi helyeken hivatalvizsgálatot is tartott. Névmagyarosítás. Dr. Maczák András békéscsabai születésű, gyulai orvos családi nevét belügyminiszteri engedéllyel »Méltó«-ra változtatta. Eljegyzés. Dr. Sárkány Ernő gyulai m. kir. pénzügyigazgatósági titkár eljegyezte Zalán Ilma nrleányt Szarvason. Az Urleáoyok Márfakongregáelójának pénteki előadásáról szóló tudósításunkat szerdai számunkban közöljük. KépkiállltáS és Vásár nyílott meg Gyulán a Polgári Kör termében, mely március 24—31-ig megtekinthető. A kiállításon jónevü fővárosi és vidéki művészek képei kerülnek bemutatásra. A megtekintés dijmentes. Park az ártézi kot körül. A messze környéken hireB és elismert, jóvizü belvárosi ártézi kút környékén nagy csinositási munkálat folyik, mely az eddig látható kezdésből Ítélve, egy szép parkot fog eredményezni, amit városunk eme legszebb helyén örömmel vesszük tudomásul. Az Urleányak Kongregációjának előadása. A gyulai Urleányok Mária Kongregációja Árpádházi Boldog Margit védőszsntje tiszteletére f. hó 27 én, vasárnap délután 5 órai kezdettel előadást rendez a következő műsorral: 1. Tordai Ányos: Énekek szent Margitról, előadja a kongregáció énekkara. 2. Knrbélyi Vince: Legenda Szavalja Nickmann Magda. 3. Alkalmi beszédet mord Űrmössy Ilonka. 4. Tordai: Szent Margit ének, előadja a kongregác ó énekkara. 6. Melodráma Szavalja: Somogyi Mária, zongorán kiséri: Somogyi Irén. 6 Mária ének, énekli a kongregáció énekkara. 7. Az Ur Jézus szenvedése. Vetitett- képea előadás, magyarázza báró Apor Vilmos dr. plébános. Az előadás a tóm. kath. reálgimnázium tornatermében lesz. Belépődíj nincs. Az orosházi (enyészállatklállltás, melyet ott a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara rendezett, nagy sikerrel folyt le. Nagyszáma és kiválóan jó minőségű állat lett bemutatva. A kiállítást dr. Kállay József, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elnöke nyitotta meg. A kormány részéről dr. PIobz Béla miniszteri államtitkár, a vármegye részéről dr. Kovaosics Dezső főispán és Mattiasita Sándor vármegyei gazd. felügyelő jelentek meg. Képviselve voltak a békésmegyei és környékbeli kisgazdasági alakulatok, és mezőgazdasági kamarák is. A kiállítás alkalmából több dij és elismerő oklevél osztatott szét. Megszüntetett, de ólból megnyitandó iskola. Nagy meglepetést és megütközést keltett annak idején, hogy egy békésmegyei nagy uradalom a gyoma-nagylaposi majorbeli uradalmi iskolát a tanitó nyugdíjazása alkalmával vógkép-n beszüntette. Ez ügyben most leérkezett a kultuszminiszter döntése, mely szerint az uradalom az iskolát újból visszaállítani tartozik. A „Békésmegyei Egyetemi Ifjak köre« folyó hó 21- én este ünnepelte Budapesten a Turul Cíub külön termében dr. Melich János egyetemi tanárt tanárelnökké való választása alkatmából. A száz terítékes banketten az ifjúság nevében Dározi Ferenc üdvözölte a tanárelnököt, aki meghatva mondott köszönetét az ünnepeltetésért, majd ma gas szárnyalása beszédben megjelölte azt az utat, melyen a mai magyar ifjúságnak haladni kell. A dlrektkoesl njra beállítva. A Máv. igazgatósága által a békeévekben állandósított Budapest—Gyula között közlekedő közvetlen vasúti kocsi a háború óta már többizben viasza lett állítva és gyulai szempontból ennek nagy jelentősége volt. Ezt a direktkocsit a Máv. igazgatósága most újból életbeléptette. Március 23-tól fogva Budapest keleti pályaudvarról már elindult a Budapest—Kötegyán jelzésű kocsi, mely az aradi szerelvényhez van sorozva. Nagy kár és a gyulai utasok szempontjából igen hátrányos, sőt mondhatjuk költséges is, hogy ezen vonatnak Kőte- gyánból—Gyulán át, tehát felfelé Budapestre, nincs ell8cvonata s a Gyulán igen tekintélyes számú utazóközönségnek a Bnd pestre felutazáskor Békéscsabán át kell szállania és sokszor igen kellemetlen időben a csabai — váróteremnek nem nevezhető — zugolyban, vagy a belső perionokon hosszabb időn át ácsorognia. Halálozás. Mély részvéttel értesülünk, hogy városunk egyik jóemlékü polgárának Schneider János építőmesternek neje, özvegy Schneider Já- nosné született Geszuer Erzsébet életének 64-ik évében rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. A derék nő temetése március 23-án történt nagy részvét mellett. Halálát igen nagyszámú és kiterjedt rokonság szerető szívből gyászolja. Épül Gyula város Is. Csabáról vesszük a hirt, hogy ott e tavaszra 105 uj építkezésre tettek bejelentést a városi tanácsnál, Csaknem minden utcára esik ott egy-egy uj építkezés. Ugyanerről értesülünk Gyula várost illetőleg is, ahol szintén nagy lendülettel indul meg az építkezés. A nagyobb középületek tervezésén kívül a magánépit- kezés is megindul. így Hirmann József dr. a Megyeház-utcán, Pfaff Fereno építész pedig az Erdélyi Sándor- és Jókay Mór-utca sarkán áliott régi Szigetby féle ház helyén épit modern emeletes épületet. A most megnyitott józsefvárosi uj Sugárúton psdig már három telken folynak nj épületek előmunkálatai. Sajnos, hogy a gyulai tisztviselőtelep további fejlesztése és építkezése az építkezési kölcsönök drágasága és késedelmes kiutalása miatt csak lassan halad előre. Felhívás a méhészekhez. A méhészegyesület felhívja tagjait, hogy az április havi összejövetel méhészkirándulással lesz egybekötve. Értesíti a tagokat és a méhészet iráut érdeklődőket, bogy április hó 3 án déluián 2 órakor a Göndőcs-nép- kert parillonjában a »Méhészasztalc-nál lesz a találkozás. 135 1927. szám. A Gyulai Általános Iparlostttlet. Meghívó. A Gyulai általános IparlestOlet 1937. évi április hó lö-én, vaáárnap délelőtt 9 érakor, határozatképtelenség esetén április hó 18-án, husvét másodnapján délelőtt 9 órakor az Ipartestület nagytermében tartja XIV. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT, melyre az ipartestület tagjait tisztelettel meghívja „ az ELÖLJÁRÓSÁG. Tárgysorozati 1. Évi jelentés az ipartestület 1926. évi működéséről. 2. Számvizsgálók jelentése. 3. Az 1926. évi zárszámadások jóváhagyása és a felmentvény megadása. 4. Az / 927. évi költségelőirányzat megállapítása. 5. Tagdijhátralékok bejelentése és azoknak köz adók módjára való behajtása iránt elöljárósági javaslat 6. Tanoncvizsgáló-. szak- és mestervizsgáló bizottsági tagok választása 3 évre. 7. Kereskedelemügyi m. kir. miniszteri leirat választási idők meghosszabbítása tárgyában elöljárősági javaslat. 8. Elnök, elöljárősági tagok, számvevők, pénztárnok és ügyész választása 1 évre. 9. Jegyző választása 3 évre. 10. Az elöljáróság javaslata székház építésének megvalósítása tárgyában. 11. Esetleges inditváuyok. (Pfaff ur által az elöljárósági ülésen tett indítványának tárgyalása.) Kéretnek a t. testületi tagok a pontos és tömeges megjelenésre. Indítványok alapszabályaink 11. §-a alapján csakis abban az esetben tárgyalhatok,“ ha azok tíz tag aláírásával ellátva legalább 3 nappal a közgyűlés előtt az elöljáróságnak beadatnak. Gyulán, 1927. évi március hó 17-én tartott elöljárósági ülésből: Burányik lynáoz sk., Sohneider Mátyás sk., ipartestületi jegyző. alelnök, ipartestületi elnök-helyettes. Automobil alkatrészek STÉBERL és VÁGÓ-nat Józas Miklós QRltftrlDS püspöki vikárius Gyulán. Jósán Miklós unitárius püspöki vikárius március 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a gyulai református templomban istentiszteletet tart és hiveinek úrvacsorát oszt. Felkéretnek az unitáriusok, hogy a megjelölt időben a helybeli ref. templomban jelenjenek meg. Úgyszintén a szép egyházi beszédek iránt fogékonylelkü érdeklődők vallásfelekezeti különbség nélkül szeretettel meghivatnak. Meghívó. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák nemzeti szövetségének gyulai csoportja 1927. évi április hó 10-én délelőtt fél 10 órakor a Göndöcs-népkerti pavillonban tartja YlI-ik évi rendes közgyűlését, melyre a t. tagokat ezúton is meghívja az Elnökség. Automobil képviselet Gyulán. Értesülésünk szerint Stéberl és Vágó cég alatt Gyulán automobil szaküzlet nyílott. A cég agilis tulajdonosai megszerezték a világhírű Renault automobilok képviseletét és úgy személy, mint teherautók, valamint automobil alkatrészek eladásával is foglalkoznak. Az autó- és traktortulajdonosok régi vágya teljesült azzal, hogy városunkban egy komoly antomobil-szaküzlet létesült, ahol az autó* tulajdonos mindent megtalál, amire szüksége van. Örömmel registráljak ezen üzletágnak városunkban való bevezetését annál is inkább, mert a világhírű Benault automobilok, melyek tízezer- számra futnak a világ minden részében, egy darab nyugati kultúrát is hoznak magukkal — és az automobilok terjedésében városunk modern fejlődésének egyik mérföldkövét látjuk. A Vitézi Rend gazdaképző iskolájába Békés- vármegye évi 550 pengő hozzájárnlással alapítványt tett. Az alapítványi hely az idén az idő előbaladottsága miatt már nem tölthető be és a Vitézi Bend most arról értesíti a vármegyét, hogy az 1927—28. tanévben két hely áll az Örkényben nevezett gazdaképző iskolában a vármegye rendelkezésére. A Békésfármegyel vendéglősök ipartársulata Békéscsabán, 1927, évi március hó 29-én délután 4 órakor a ipartestület helyiségében rendes közgyűlést tart, melynek tárgysorozata: Elnöki jelentés, tisztujitás és indítványok. A mezóberényl országos vásár állatfelhajtással egybekötve folyó évi április hó 1, 2. és 3 napján tartatik meg. Népegészségügyi előadás. A gyulai Kerületi Munkásbiztositó Pénztár folyó hó 22-én délután a Királymozgószinházban rendezett filmes előadása nagy közönséget vonzott. Takácsy Lajos dr. városi ügyvezető tiszti orvos a »tuberculózisc- ról tartott nagy figyelemmel hallgatott szakszerű tanulmányt. Az ilyen előadások igen értékesek és nagymértékben közrehatnak a közegészségügy népszerűségére és javítására. Egyidejűleg Orosházán is volt hasonló előadás, melyet dr. Hazay Samu orvos tartott. Háztelkek és vlllatelkek. Az aranyági szöllő- földek házhelyekre felparcellázása serényen előre haladt. Újabban az I, Gyulavárosi Takarékpénztár is hirdetményt tett közé, mely szerint a Braun- féle telektömbnek az Erdélyi Sándor, D.ószeghy és az uj Ajtós-utca nyitás közötti rész házhelyekké való kiosztására március 31-i előjegyzéseket elfogad. Az erre vonatkozó bővebb tájékoztatás lapunk kiadóhivatalának üzleti kirakatában olvasható. Gyulai gazdák átköltözése Az alföldi mezei gazdák századok óta nevezetesen voltak azon mi- radiságról, bogy megszokott földjükről nem szerettek kimozdulni. Nem szerettek távolabbi földeket bérelni, Bem vásárolni és szerencsét próbálni uj területeken. Ellentétben a békéscsabaiakkal, akik már a vármegye minden részében, sőt a szomszéd vármegyében is széltében uj bonfoglalásra indultak és sikerrel működnek messze idegenben is. Újabban arról veszünk hirt, hogy eddig már öt gyulai, köztük két józsefvárosi és három nagymagyarvárosi jómódú gszdac-aläd cseréit uj otthont a részint Eger, részint Yerpelót vidékén vásárolt nagyobb földterülete gazdasagot, hová már át is költözött. Szerencsét és Isten áldását kívánjuk uj vállalkozásukhoz.