Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-07-10 / 54. szám
IiVIII. évfolyam 54. szám. Szombat \ ftynía, 1096. Julin» ÍO. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 20.000 K Fídékre . . . 40.000 K Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HBTILAP. Szerkesztőség, kiadéhivata Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Meg kell egyezni a magyarságnak a királykérdésben. A Békés-nek irta: KÓRÓDI KATONA JÁNOS, volt képviselő. Ne mondja senki, hogy e sorok a királykérdés elővonszolása által éket akarnak vonni a magyarság sorai közé. A magyarság sok-sok problémája között ez az a kérdés, melyben a komoly érvelés, testvéri érzülettel való meggyőzés által valóban kívánatos lenne egy kösös álláspontra helyezkedni. Gondoljuk el, mennyi megbékülés történne, mennyi energia szabadulna fel és menynyire közelebb volnánk nemzetünk öncéln- sága felé tett utunkban, ha ebben a kérdésben egységesek lennénk. A magyar nép királyhüsége mindig különbözött más nemzetek királyhüségétől. Temperamentumos, szangvinikus nép vagyunk, önkéntelenül tudatában vagyunk, hogy felettünk kell lenni az isteni hatalomon kívül egy emberi hatalomnak, mely fékez, melyhez a mocsoknak felérnie nem szabad, mely párt- tusákban nyugalmat jelent, mely kíméletlenül lesújt, melyben azonban a nemzet legutolsója is atyját láthatja, akiben éppen azért lehet bízni, mert a vallás meg nem mérhető hatalma ad neki nimbuszt, mely vallás őt minden más embernél jobban, felelősségteljesebben kötelezi. Köztársasági mozgalomnak ez a nemzet sohasem lehet érlelő talaja. A Habsburg- ház ellen határozott akciók a három hirtelen inscenirozott detronizáción kívül jnem voltak. — Védtük magunkat az elnyomás és igazságtalanságok ellen, de amint oly királyt adott a dinasztia, aki a nemzet megbecsüléséről és jószivéről tett tanúságot, a lelkünket adtuk oda. Ha modern idők szemüvegével nézzük a múltat, minden szerviliz- mus nélkül megállapíthatjuk, hogy a történelem folyamán nem szenvedett többet nemzetünk a Habsburg királyoktól, mint más nemzet a saját,faji tag is nemzeti dinasztiájától. A madeirái szomorú királytragédia óta a múló évek perspektívájában, az indulatok megenyhülésében is sok mindent másképp, nyugodtabban értékel a józan magyar ész. Felvetődnek sorra a királyválasztók előtt a problémák. Vájjon egy a Habsburg dinasztiának, tőlünk valóban »holt-idegen« uralkodó család sarja minő szivet és akaratot hoz magával a nemzettel szemben ? Csak a koronázás után, mély szent esküvője királynak és nemzetnek, tudjuk meg. Sötétbe ugrunk tehát. Vájjon ismeri-e a megválasztandó küzdelmeinket, van-e valami a múltnak homályából, mely közös az ő őseinek történetével és a mi nemzetünk történetével. Semmi nincs. A ködös Albionból jön-e, vagy a magyar véreinket leigázó és a Habsburgoknál sokkal kegyetlenebből letipró román uralkodóház valamelyik tagját -akarják hozni ? Oh, milyen messze vannak ezek mindnyájan mitőlünk 1 Valóban nehéz a királyt választani akaróknak. Eltakarítani akarják az útból azt, ami itt van s mikor újabb, vagy jobb valamit kellene hozniok, tehetetlenül nyújtják ki kezeiket a világba . . . magyar király után. Pedig a szent magyar korona nem árverés tárgya. Avagy trónkövetelőként lépne fel a Habsburg család más, különben egyénileg tiszteletreméltó, de a jogos trónörökléstől távol álló tagja ? Nem hiszünk a terv komolyságában. Elsősorban nem tételezzük fel, hogy a Habsburg családban, melynek ősi családi hagyományai annyi fegyelmezettségről, a családfő által gyakorolt annyi szigorról tanúskodnak, akadna valaki, aki kezét felemelné a tradíciók ellen és a Házi Törvények által is egyedül törvényesnek deklarált örökös ellen. Avagy talán saját fajunkból akarjuk valakinek tejére tenni a koronát ? Vannak nagy íérfiaink, de olyan, aki feliiláll minden tusakodáson, nincs. S arról, akit egyesek királyjelöltként akarnak látni, tudjuk, hogy nem nyújtja ki kezét Szent István koronája felé, sokkal jobban szereti nemzetét. Ezekkel a tényekkel szemben ott van a Törvény, mely nélkül az emberi élet szörnyű bizonytalanságoknak lenne kitéve s a Törvény azt mondja : minden egyéni szimpátiától és romantikától függetlenül csak az jogos tulajdonosa Szent István.trónjának, aki a Gondviselés akaratából, a természet rendje szerinti elsőszülöttség évszázados törvényes gyakorlás alapján állít a nemzet élére. Itt minden ellentét eloszlik s emberinél nagyobb hatalom, a nemzetek és- királyi családok sorsát intéző Isten és a mindnyájunkat kötelező ősi Törvény előtt hajlik meg a vitatkozó, elégedetlenkedő ember. Nem-e ez a legbiztosabb fundamentum ? Nem-e ez a legmegnyugtatóbb, pártviszályt leginkább elintéző megoldás ? Meg kell tehát nyugodnunk — a királyválasztóknak is — a törvényes megoldásban. Nem kell többé félnünk az elnyomó törekvésektől, az az idő már elmúlt s a közeli évtized történetéből mindenki — a dinasztia is — le kellett, hogy vonja a tanulságokat. Sokan a Habsburg-ház szellemétől féltik a magyar aspirációkat. Pedig a család szelleme — mely a Házi Törvényekben nyer kifejezést — tiltja az elnyomást. Csak egy fontos okmányt idézek. A Házi Törvények, melyek nem ellenkeznek alkotmányunkkal, a magyar jog szerint is jogforrást képeznek. Ezek közé tartozik II. Ferdinánd 1621-ben kelt végrendelete, mely 1722-iki országgyűléssel közölt házi törvények között volt. Ebben II. Ferdinand figyelmezteti utódait, hogy a trónt nem saját hasznukra, vagy világi pompa végett, hanem Isten dicsőségére, a rábízott országok és alattvalók java érdekében nyerték. Hogy ennélfogva azokat szabadságaikban és jogaikban meghagyják, egyformán és jól kormányozzák és az igazságszolgáltatásra gondot viseljenek. Az idézett Házi Törvény szerint a család szelleme ellen vét, aki nem ezek szerint kormányoz. Különben is módunk lesz reá, hogy alkotmánybiztositékokkal biztosítjuk a király és nemzet közötti zavartalan összhangot a királyság restaurációja alkalmával. Meg kell tehát egyeznünk a legitimizmus alapján. Nem oktrojálni akarjuk mi ezt a felfogást, hanem testvéri szeretettel be akarjuk láttatni, hogy más megoldás nincs, jog szerint nem is lehet. Nem rágódunk a szomorú múltakon - mert a pesszimizmus öl — hanem arcunkat a jövő felé fordítjuk. Mi nem látunk ellentétet a Kormányzó Urnák tett eskü és Őfelsége 11 Ottó király iránt érzett hűség között! Ne mondja azt senki, hogy nem kell a királykérdést bolygathi. Kell róla beszélnünk, de testvéri bizalom hangján, Apponyi Albert gróf és Károlyi József gróf modorában. — Kell beszélnünk, érvelnünk, szálkákat kihúznunk, sok mindent elfeledtetnünk, hogy mikorra eljön — arra alkalmas időben — a probléma elintézése, csak egy tábort találjunk itt, a nemzet történelmét ismerő (mert ugyan melyik idegen királyjelölt készül most magyar királynak) és a nemzetet szerető II. Ottó király táborát. Mert jajj lenne, ha most hallgatnánk és akkor kezdenénk a pártoskodást. Addig kell megegyezni. Ez az eskü. A másik pedig a következő: minden magyar embernek gondja legyen arra, hogy 11. Ottó jó vitéz magyar királlyá nevelkedjék.
