Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-11-11 / 88. szám
Gynla, 1925. november 11. LVII. évfolyam SS. szám. Szerda Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 20.000 K Vidékre . . . 40.000 K Hirdetési dí j előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét iilető közlemények, hirdetés sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBIT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. A köszönet és hála szava. Lukács György titkos tanácsos, városunk nemzetgyűlési képviselője ünnepeltetése alkalmával a következő beszédet intézte választó polgáraihoz: Megilletődéssel fogadom az én szeretett városomtól, az én kedves polgártársaimtól azt a lekötelező megemlékezést, mellyel hatvanadik évem elérése alkalmából megtisztelnek. Hatvan év messze túlhaladja az átlagos emberi életkort. Bár viszonyaink any- nyira fejlettek, közegészségügyi berendezésünk annyira előrehaladott már, hogy az átlagos emberi életkor jelentékenyen magasabb lehetne, mint aminő ezidő szerint! Aki olyan kort ér el, aminő már az én vállamat is nyomja, az szinte többi embertársainak számlájára él, azoknak számlájára, akik az átlagos emberi életkor elérése előtt távoztak el a földi élet színteréről. De épen azért, mert mi öregebbek az idő előtt elhunytak számlájára élünk, kötelességünk a Gondviselésnek azt az ajándékát, hogy magasabb életkort engedett meg elérnünk, azzal hálálni meg, hogy életünk tapasztalataiból leszűrt tanácsokkal, útmutatásokkal lássuk el azokat, akik utánnunk jönnek, akik korban fiatalabbak. Tanácsokkal, útmutatásokkal abban a tekintetben, hogy miként kell élnünk aképen, hogy emberi és hazafiul kötelességeinket megfelelően teljesíthessük, hogy életünk ne hiábavaló lett légyen, hogy elmondhassuk, hogy ha újból kellene kezdenünk életünket, megint csak ugyanazon eszmények szerint rendeznők be cselekvőségünket, amelyeket eddig követtünk. Ha tehát életem nehány princípiumát ismertetem meg önökkel, kedves polgártársaim, ne hivalkodásnak vegyék ezt, ne olyan törekvésnek tekintsék, mint hogyha én bármely polgártársamnál magasabbra helyezném énemet és mintegy tanítómesterükül kívánnám magamat feltolni, hogy az életről való felfogásomat Önökre reáerőszakoljam. Nem elbizakodottság, nem hivalkodás akar ez lenni — ugyan ki az, akinek elbizakodottságra, hivalkodásra lenne joga vele teljesen egyforma embertársaival szemben? — hanem egyszerűen az öregebbnek kötelességét vélem teljesíthetni, ha azokkal szemben, akiknek túlnyomó nagy része nálam korban jelentékenyen fiatalabb, nehány életelvemet hangoztatni magamnak szabadságot veszek. Egyszerű élet és szakadatlan munkásság: ezek azok a princípiumok, amelyeket életem folyamán mindenkor követtem. Egyszerűség, alatt nem a közönségességet értem. Hiszen az embernek emelkedett lélekkel kell élnie. Hanem értem egyszerűség alatt mindazt, ami nem hivalkodás, nem kérkedés, nem feltűnni és csillogni vágyás, nem keresettség avagy mesterkéltség. Egyszerűség alatt értem a mértékletességet, józanságot, nyíltságot és egyenességet életmódban, a megoldások keresésében, az élet által elénk tárt feladatok teljesítésében. Pusztán anyagi javak nem tesznek boldoggá. Igenis, az embernek kötelessége magát és családját lehetőleg olyan anyagi körülmények közé helyezni, hogy mindannyian megfelelhessenek a rájuk várakozó szellemi, erkölcsi és fizikai kötelességeknek. Az anyagi javak azért bírnak értékkel, mert általok ne- mesbb énünknek fokozottabban áldozhatunk és megszerezhetjük mindazokat a szellemi javakat is, melyek tisztultabb erkölcsi élet leölésére tesznek bennünket képesekké. De ha kötelessége is mindenkinek úgy önmaga, mint családja iránt az anyagi jólét bizonyos fokának elérésére folyton törekedni, — az anyagi javak minden áron való hajszolása, az olyan életfelfogás, mely az ember hivatását főleg abban látja, hogy anyagi javakban mennél többet kaparjon össze, ellenben a hogyan-t, azt, hogy minő utón lehet az anyagi javak felhalmozásához jutni, másodrendű, sőt teljesen alárendelt kérdésnek tekinti: az ilyen életfelfogás lealacsonyítja az embert, lélekben durvává, szívtelenné, embertársai bajának megértésére és méltánylására képtelenné teszi. Az aranyborjú ilyetén imádásától óva intem fiatalabb embertársaimat, mert ez ellenkezik az ember nemesebb rendeltetésével. A lélektelenül egybehalmozott ilyen anyagi javaknál összehasonlíthatatlanul nagyobb érték a szenvedőknek letörölt könnye, felebarátaink nyomorának enyhítése. Az egyszerűségnek szinte ikertestvére az erkölcsös életfelfogás. Erkölcsi tekin tetben a hosszú világháború romboló hatást gyakorolt nemcsak nálunk, hanem világszerte. Emberanyagunk java éveket töltött a lövészárokban, parancsszóra végezte — habár csak önvédelemből is — az embermészárlás kegyetlen feladatát, hozzá szokott az erőszakossághoz, a brutalitáshoz, az enyém és tied között *való határvonal fogyatékos tiszteletben tartásához. A vallásos és erkölcsös élet becsét nagyban alászállitotta a gyilkos világháború, amely általában az anyagias gondolkodást juttatta fölénybe a szellemi és erkölcsi életmóddal szemben. Innen korunknak léhasága, könnyelmű irányzata, az erkölcsök meglazulása, a sok visszataszító bűncselekmény, amelyek részleteinek ismertetései előszeretettel, szinte kéjelegve karolja fel az általános dekadenciában szintén részes napi sajtó. Ezek a szomorú jelenségek kötelességünkké teszik, hogy a vallásosság és az erkölcsös gondolkodás útjaira igyekezzünk visz- szavezetni az emberiséget, elsősorban ifjúságunkat, amely szerencsétlenségére ebbe a háboruszülte gondolkozáskörbe jutott bele, szinte csak ezt ismeri, előtte ez tűnik fel természetesnek, nem pedig az a vallásos és erkölcsös élet, amely egyedül méltó az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberhez. Nevelés utján kell tehát ifjúságunkba beleültetni az emberi élet azon nemes erkölcsi indítékait, melyeket a hosszú háború jórészt kiirtott a lelkekből. Es a hazafiság kérdése, uraim! Jaj annak, akinek sivár lelkében a hazafiság csak hangzatos szólam jelentőségével bir, akinek a hazafiságról olyan képzete van, hogy hazafinak lenni csak addig érdemes, amig az haszonnal jár, mihelyt azonban a hazafias érzület, gondolkodás avagy cselekedet érdekeinkkel nem egyezik, sőt talán egyenesen kárunkra válik, mint fölösleges túlsúlyt kell azt kidobnunk az élet vizein evező bárkánkból, mert elvégre „ubi bene, ibi patria“, mindenkinek első a maga érdeke és az érdekeink ellenére való hazafiaskodás olyan fényűzés, melyet a reálisan gondolkodó, rövid életét eredményesen leélni kívánó embernek kerülnie kell. Ha van nemzet, amelyhez tartozóknak nem szabad eképen gondolkozniok, a mi sokat szenvedett nemzetünk az. Bármennyi szenvedést mérjen is reánk a sors, bármennyi megpróbáltatás jusson is osztályrészünkül, még hogyha mostani válogatott keserveink növekednének is, nekünk magyaroknak még akkor sem szabad a hazafiság érzelmét száműznünk, a hazafiság hagyományait kizárnunk lelki életünk világából. Sőt mennél súlyosabban nehezedik reánk a sors keze, annál odaadóbban, annál megalkuvástalanabbul kell ragaszkodnunk árva hazánkhoz, annál ke- vésbbé szabad jellemtelen és jellegtelen, egyéniség nélkül való világpolgárokká sü- lyednünk, kikre közömbös hazájuk sorsa, kikre csak a saját egyéni boldogulásuk irányadó s akik annak érdekéből mindenre, még hazájuk feláldozására is képesek. De amint nem számíthat becsülésünkre az, aki hazájához nem ragaszkodik érzésének minden melegével és akaratának minden idegszálával, viszont a hazafiságnak is csak
