Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-06-24 / 49. szám
1925. junius 24. Békés 3 Takaródé. (S) A szocialisták takaródét fújtak s amint ők mondják, lábhoz tették a fegyvert a Somogyi-Bacsó ügyben. Szónokuk rövid deklarációt olvasott fel a nemzetgyűlésen, amelyben szégyenkezve beismerik, hogy kéthetes parlamenti, hangos magatartásuk ebben a bírósághoz tartozó ügyben, helytelen volt. Meg kell várniok, amig a nyomozás és tanúvallomások során konkrét vádak merülnek fel. Egy alkalommal már megindult a hivatalos eljárás a bűnösök kézre- keritésére, de az holtpontra jutott. Most a szocialisták széltében-hosszá- ban azt hiresztelték, hogy nemcsak a gyilkosok személyéről vannak pontos adataik, de a gyilkosság részleteit is ismerik. Tessék tehát előállani és az újabb nyomozás során vállalni! Eleinte állhatatosan ragaszkodtak a parlamenti bizottság kiküldéséhez, mely a törvénnyel össze nem egyeztethető, mivel a bíróság megkerülésével gyilkossági ügyekben parlamenti bizottság nem biráskod- hatik. Ilyen bizottság tulajdonképen a biróság munkájába avatkoznék bele. A szociáldemokratáknak régi törekvésük, hogy a magyar bíróságot lejárassák s ezért hangoztatták, hogy vallomásaikat csak egy kiküldendő parlamenti bizottság előtt hajlandók megtenni. Rájöttek azonban, hogy ezt a felfogásukat revízió alá kell venniök. A közvélemény észrevette, hogy politikai célokra akarják kihasználni a felmelegitett Somogyi-Bacsó ügyet, amelyben nem is annyira a gyilkosok kiderítése a fontos nekik, hanem inkább a politikai zavarkeltés. Teljes és tökéletes vereséget szenvedtek azonban s jónak látták, ha takaródét fújnak. Mindent elkövetnek, hogy ezt az odiozus ügyet minél tovább a nyilvánosság előtt tartsák, de a közvélemény kritikájában tévedtek. Az ország hangulata ugyanis az első perctől kezdve ellene fordult Beniczky perfid támadásának s minden érdeklődés nélkül engedte el a füle mellett a szocialisták vádaskodásait. Publikum hiányában határozták el a szocialisták magukat arra, hogy tovább néma ajkak és elfordult fülek előtt nem szónokolnak, hanem — mint ők mondják — inkább lábhoz teszik a fegyvert. Mi azonban azt kívánjuk, ne a lábhoz, hanem a lomtárba kerüljön az, mert a közvélemény felfogását tolmácsoljuk, amikor állítjuk, hogy azok a fegyverek, amelyeket a szociáldemokraták villogtatnak, győzelmet számukra nem hoznak. /Nagyon elhibázott taktika volt részükről heteken keresztül tanúsított magatartásuk, mert ha valóban a gyilkosok kézre- keritéséért történt minden cselekedetük, mennyivel célravezetőbb és heValósággal ünnepi közgyűlése volt ma délelőtt Békésvármegye törvényhatóságának. Tüntető közgyűlés a Kormányzó Őfőmóltó- sága mellett. Brém Lőrinc szavaival élve, a kereszténység ünnepén, Pünkösd vasárnapján egy bűnös ember — Beninczky Ödön mérgezett nyilakat irányított Budavár felé, melyet minden magyar ember elitéit és csakis a kisántánt örvendett a gonosz cselekedetnek. Az ünnepi közgyűlésen a törvény- hatóság tagjai teljes számban megjelentek, a közgyűlési terem karzatát elfoglalta az előkelő hölgyközönség és a közgyűlésre felvonult a Békésmegyei Vitézi Szék teljes számmal, üunepi formaruhában és több Ízben háromszoros zugó éljennel fogadta a Kormányzó nevének említését. A közgyűlésen dr. Kovacsics főispán elnökölt, kit lelkes éljenzéssel fogadtak. Lapunkban már ismertettük azt az indítványt, amelyet Brém Lőrinc prelátus- kanonok, törvényhatósági bizottsági tag és társai a Beninczky-üggyel kapcsolatban a közgyűléshez intéztek. A mai közgyűlésnek első szónoka Brém Lőrinc volt, ki egy óráig tartó, klasszikus szépségű és nagyhatású beszédben indokolta meg benyújtott indítványát a közgyűlés színe előtt. A remekbe készült beszéd erős effektust és mély megilletődést váltott ki. Mikor Brém Lőrinc a kormányzó nevét említette és erős szavakkal elitélte az államfő ellen elkövetett rágalmakat, a közgyűlés tagjai felállottak helyeikről és többszöri éljenzéssel fejezték ki hódolatukat a Kormányzó magas személye iránt. Brém Lőrinc testamentum- szerű beszéde oly nagy hatást váltptt ki, hogy sokaknak könvbe borult a szemük, amikor pedig a nemzet nevében visszautasitotta a rágalmakat, dörgő éljenzés zúgott fel. Brém Lőrinc beszédét lapunk ólén közöljük. Utána Csizmadia András Orosháza nemzetgyűlési képviselője beszélt, ki hasonlóké lyesebb lett volna, ha hangos szónoklatok és rágalmazások helyett illetékes helyre mennek tanúvallomásaikkal. Ezáltal valóban a gyilkosok kézrekeritését szolgálták volna. pen merényletnek minősítette Beniczky haza- fiatlan eljárását és a benyújtott indítvány elfogadását ajánlotta. Tudósítónk a következőket jelenti: Békésvármegye törvényhatósága ma, junius 23 án rendkívüli közgyűlést tartott, hogy Magyar- ország Kormányzóját ért támadásokkal szemben állást foglaljon. A közgyűlést dr. Kovacsics Dezső főispán a törvényhatósági tagok üdvözlése mellett nyitotta meg. Utalt arra a fontos körülményre, mely miatt a közgyűlés egybehivása történt. Dr. Konkoly Tihamér vármegyei főjegyző ismertette azt az indítványt, melyet Brém Lőrinc és gróf Almásy Dénes, valamint 205 bizottsági tag irt alá s amely indítványozta, hogy a törvény- hatóság Benicsky Ödön tényét megbélyegezze, kérje fel a Nemzetgyűlést, hogy az ehhez hasonló nemzetellenes magatartást szigorú törvénnyel üldöztesse; Magyarország Kormányzóját ért meggyanusitást visszautasítsa s az ország Kormányzóját hódolatáról biztositsa. Az indítványozók a bizottsági tagok élénk éljen • zése és lelkes tüntetése mellett, szóbelileg okolták meg az indítványt. A közgyűlés egyhangúlag kimondotta, hogy Benicsky Ödön fellépését oktalan és gonoss politikai kísérletnek minősiti; a nemzetgyűlést felkéri, hogy a hasonló gáncsvető és bosszúálló merényletekre szigorú törvényt alkosson; kimondotta, hogy alantos indulatok rabja az, aki a magyar nemzetnek a mindenkori államfő iránt hagyományosan táplált tiszteletét kisebbíteni és hagyományos szellem megbontásával az államfő személyét, a politika kavargó porfelhőjébe rántani igyekszik; rámutatott arra, hogy a Kormányzó személye a legfőbb pillére az uj nemzeti életnek, miért is őt tántoríthatatlan hódolatáról és rendíthetetlen hűségéről táviratban biztosítja; a kormányelnököt és kormányt pedig az ország megmentésére és destrukció letörésére irányuló ne héz és hazafias munkájában bizalommal támogatja. A gyűlés a határozatot a Kormányzó lel kés ünneplése mellett mondotta ki. Ezután a rendes tárgysorozat letárgyalása következett. 0*0 Ezen a nyilvános tárgyaláson, mely az O. F. B. Markó utcai tárgyalótermében tartatik meg, az illető községek igényjogosultjain kívül a következő uradalmak vannak érdekelve : Wenckheim Jenő gróf, Gyula város, Almásy Dénes gróf. Tissa István gróf örökösei, Sséchenyi Antalnó grófnő és a jászóvári premontrei prépostság. A sok nyugtalanságot, várakozást keltő földbirtokrendezés, amely már évek óta húzódik újabb stádiumba jut e hét folyamán. Az Orszá gos Földbirtokrendező Bíróság ugyanis junius 23. napján délután 5 órára tűzte ki nyilvános tárgyalásra Békéscsaba, Gyula, Doboz, Sarkad, Sarkadkeresztur és Méhkeréknek ftfldmegváltási Ügyét. Tüntető közgyűlés a kormányzó mellett A törvényhatóság teljes számban vett részt a közgyűlésen. — A Vitézi Szék díszben vonult fel a közgyűlésre. — Zsúfolt karzat. — A főispánt lelkes éljenzéssel fogadták. — Brém Lőrinc gyönyörű beszéde. Békásmegyei földbirtokrendezés.