Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-06-24 / 49. szám
4 Békés 1925. Junius 24. A fővárosban legjobban imponáltak a békésmegyei vitézek. A kormányzó jelenlétében és óriási érdek lődés mellett Budapesten vasárnap folyt le a legújabb vitézek felavatása. Múlt számunkban már megírtuk, hogy vármegyénkből 12 tisztet és 76 altisztet, illetőleg közvitézt avatnak fel vitézzé. Gyuláról vitézzé avatták: Wiszt (Ördög) Konrád adóügyi tanácsost, Domokos László törvényszéki jegyzőt, Hóman (Hadi) Jenő főhadnagyot, É. Nagy Mihály és É. Nagy János kir. törvényszéki szolgákat. A kormányzó több Ízben kifejezést adott annak, hogy a békésmegyei vitézek, kik mindannyian magyaros egyenruhában voltak, katonás megjelenésükkel valósággal imponáltak. A 82 tagból álló festői csoportot a közönség tüntetőleg megéljenezte. Az áldóimák végeztével a kormányzó a következő beszédet intézte a vitézekhez: Bf IRE K. A miniszterelnök állapota. A M. T. I. jelenti: A miniszterelnök állapotában tartós javulás állott be. Az éjszakát nyugodtan töl tötte. Bár a szívverése kissé álmos, komplikációtól' már nem lehet tartani. Hőmérséklet Bß’S, érverése 66. Zászlószentelés. A gyulai polgári fiúiskola zászlójának ünnepélyes fölszentelése a múlt vasárnap folyt le a Göndőcs-népkertben nagy érdeklődés mellett. A zászlószentelésen megjelentek az egyházak, egyesületek, intézetek, társulatok képviselői, azonkívül a polgári fiúiskola és más intézetek tanárai és tanítói kara, az ifjúság és magánosok. ZáBzlóanya volt Sál Józsefné úrnő. Az ünnnepi beszédet, mely nagy hatást váltott ki, Schreiber Ottó igazgató tartotta. Azután a zászló megáidása és a zászlószegek beverése következett, a szokásos jelmondatoktól kisérve. A szép és megható ünnepség a déli órákban ért végett. Délután ifjúsági atlétikai verseny volt, melyet szintén nagy érdeklődés kisért. Az egy begy ült nagy közönség nagy elismeréssel adózott a polg. iskola tanári karának, mely az ifjúságot a testnevelés, katonás magatartás és fegyelmezettség terén is kiválóan oktatja és képezi. Szigorítják a sajtótörvényt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban szerepeltet a szociáldemokraták lapja stromannokat a bíróság előtt, mint egyes cikkek szerzőit. A bíróság látja, hogy nem ezek a kérdéses cikkek szerzői, de a mostani sajtó- törvény értelmében nincs módjában ezt beigazolni. Az uj sajtótörvényben külön §. készül a stroh- mann-rendszer megszüntetésére és ez módot fog nyújtani a bíróságnak, hogy a strohmannokat leleplezze és büntetéssel sújtsa. Autószerencsétlenség a gynlal országaién. Doni Károly békéscsabai lakos autója, amelyet Fityó Pál 20 éves soffőr vezetteti, Sarkadról Békéscsabára igyekezett a Gyula felé vezető országúton. Amikor a gépkocsi Gyula közelébe érkezett, feltűnt előtte egy kétkerekű kordé, amelyen Szekeres Imre sarkadi lakos ült. A sebesen haladó autó elütötte a kordét és felborította, úgy hogy Szekeres az útra zuhant és ott több kisebb- nsgyobb zuzódást szenvedett. A sebesültet a gyulai kőzkórházba szállították, a baleset ügyében pedig megindult a nyomozás. — A bátorság és tántoríthatatlan hazaszeretet volt mindenkoron turáni fajunk legnagyobb büszkesége, ezt tisztelték és félték bennünk egy évezreden át és ez szerzett nekünk hirt és dicsőséget. E magasztos pillanatban letett szent fogadalmatokban látom biztosítékát annak, hogy ez az eszme fajunkban tovább is élni fog és záloga lesz egy szebb és boldogabb magyar jövendőnek. Véssétek lelketekbe mindörökre azt az igazságot, hogy ennek a véráztatta magyar földnek a szeretete olyan erőt képvisel, mely egyedül alkalmas arra, hogy a haza- fiatlan törekvéseknek gátat szabjon. A kormányzó beszéde után fölolvasták a fölavatandó vitézek statisztikáját, mely szerint 305 tiszt, 1353 legénység, 21 várományos és 54 hősi halott került avatásra "humia diadala." , Hunnia forrás, 1925. junius hő. Lapunk mai számában egy örvendetes eseményt hozhatunk olvasóink szi vés tudomására. Kiküldött tudósítónk jelenti, hogy a hiama víz rövid pár hónap alatt rekordot csinált. Mindenki a HUWIA VIZ It ÖL beszól s mióta forgalomban van a HITAAIA VIZ kellemes ize és üdítő hatása miatt any- nyira közkedvelt lett, hogy ma már nincsen ház, ahol a HUMIA VIZET ne fogyasztanák úgy helyben, mint vidéken. 613 2—3 Németh Mária hangversenye, Németh Mária a bécsi Opera világhírű énekesnője, julius 7-én hangversenyt ad a békécsabai színházban, az Auróra-kör rendezésében. Zenevizsga Folyó hó 26-án — azaz pénteken — délután 5 órakor a főgimnázium tornatermében Lindl Etelka növendékeivel évzáró zenevizsgát tart. Triía György a bírál előli. A gyulai kir. törvényszék Tóth tanácsa Békéscsabán, hova a bíróság kiszállott, ma kezdte el tárgyalni Trifa György sarkadi fiatalember bűnügyét, ki agyonlőtte az édesapját. A tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvánul. ítélethozatalra körülbelül holnap kerül sor. A kormány engedélyezte a tenyészállatok vámmentes behozatalát. Walkó Lajos, a pénzügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott kereskedelemügyi miniszter a nemzetgyűlésen benyújtotta a tenyészállatok vámmentes behozatalának engedélyezéséről kiadott kormányrendeletről szóló jelentését. A mezőgazdaság számos esetben fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy különböző tenyészállatok vámmentes behozatala faj- javítás, vérfelfrissités /agy uj fajok betelepítése céljából engedélyeztessék._____________________ HUNNIA VÍZ adu Egy tanító szörnyű öngyilkossága, a vármegyében közismert Brosik Lajos szarvasi tanító gyógyíthatatlan idegbetegsége miatt élesrefent borotvájával elmetszette a nyakát. A vágás oly borzasztó volt, hogy nemcsak a gégét, hanem a nagy ütőereket is elvágta. A szimpatikus tanító pár porc alatt meghalt. Sikerűit a sáskaveszedelmet elhárítani. A hatalmas sáskafertőzést, mely ez évben rendkívül nehéz helyzet elé állította a gazdákat és az érdekelt törvényhatóságokat, négyheti szakadatlan küzdehm után sikerült megállítani. Az irtást sok helyen már befejezték és remélhetőleg junius végére a sáskairtás teljesen befejezhető lesz. Jel- Ír mző az óriási fertőzésre, hogy nem volt ritkaság az olyan község, igy Bncsatelep, Békésvár- niegije, ahol a sáska az irtás elől először a község alatti vetésekbe húzódott, majd az egyes házak falait és tet-jét lepte el töméntelen mennyiségben, úgy hogy az irtás az egyes házakban és az utcákon is folyt, ahonnét a sáskát valósággal ki kellett verni. A gynlal Közművelődési Egyesület estélye Gyomán. E bét végén, szombaton a gyulai Közművelődési Egyesület irodalmi szakosztálya estélyt tart Gyomán, az ottani intelligencia védnöksége mellett. A műsoron szerepelnek : Dr. Kovalssky Rób?rt, Siisnek Anna operaéaekesnő, Oroszlány Gábor, ki Szarkafészek cimü humoreszkjét olvassa fel. Szaval: Oyarmathy Béla dr., m&jd egy egyfel- vosásos klasszikus vígjátékot adnak elő az ottani színtársulat legjobb tagjai. Értesítés a vasárnapi ünnepséghez. A folyó hó 28 iki népünnepéllyel kapcsolatos ifjúsági és gyermekelőadás pontos műsora és a belyárak színlapokon fognak közöltetni. Jegyeket csütörtöktől kezdve Dobalj János könyvkereskedésében lehet előre váltani. HUNNIA VIZ a legjobb Gyermekeknek nem szabad vendéglőben szeszes Italt kiszolgálni. A belügyminiszter rendeletet adott ki, amelyben rámutatva arra, hogy milyen veszéllyel fenyegeti a jövő nemzedéket az a körülmény, bogy a fiatalkorúak és serdületlenek az italmérési helyiségeket látogatják, erre való tekintettel a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértőén elrendeli, hogy 12 éven aluli kiskorúaknak szeszes italt helyben való fogyasztásra kiszolgáltatni még akkor is tilos, ha másoknak a kiséretében vannak. Az az engedélyes, vagy megbízottja, aki e tilalmat megszegi, vagy kijátsza, kihágást követ el és megbüntetik, a jogerős Ítéletet pedig as illetékes pénziigyigasgatósággal kös/ik. A fiatalság helyes neveléséhez fűződő nemzeti érdekek fontosságára való tekintettel a miniszter elvárja, hogy ezt a rendeletet, amely junius 25 én lép életbe, kellő gonddal és megfelelő szigorral fogják végrehajtani. Sznnyogeslpésből — halál. Megrendítő módon hunyt el Budapesten Horváth László, a Magyar Kér. Hitelbank igazgatója. Vasárnsp múlt egy hete, családjával kirándult a Margit-szigetre, ahol szunjogcsipés érte a fejét, amelyet főlvakart. Könnyű műtét után orbáncot kapott és minden segítség hiábavalónak bizonyait, vasárnap éjszaka l órakor meghalt. Magyar Lányok. Tatsek Anna kitűnő lapjának e heti számában érdekes regény folyik : Tutsefe ; Jázminvirág. E regényen kívül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok, szebbnél-szebb képek egész kincses házát találja meg az olvasó a lapban. Előfizetési ára negyedévre 30000 korona. Minden előfizető, aki 60000 koronával fizet elő negyedévre, a Magyar Lányokon kívül három szép kiállítása regényt kap. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, YI. Andrásay-ut 16. Papagáj ruhafesték, papagáj kékiíő mindenütt kapható