Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-06-24 / 49. szám
2 Békés 1925. június 24 A kérdésekre az első megdöbbenésből felocsúdott nemzet mihamar megtalálta a választ. A hitvány rágalmakat minden ellenségünk, belső és külső egyaránt igyekezett világgá kürtölni, a világsajtónak az a réáze, melynek még ez a csonka is sok, felujjongott örömében, mert tudja minden ellenség, hogy Magyarország feltámadásának a lehetőségét a legbiztosabban úgy lehet véglegesen eltemetni, ha azt a férfiút sikerül büszke őrhelyéről letaszítani, a nemzet szivéből nevét kitépni és hősi kardját, melyet reszketve emleget a vörös ellenség, sárral befecskendezni. Az a szerencsétlen ember, aki Pünkösd vasárnapján a mérgezett nyilat kirepitette Magyarország Kormányzója felé : a legnagyobb vétket a hasa ellen követte el, a legnagyobb ssolgálatot pedig a hasa ellenségeinek tette, melyért ellenségeinktől már megkapta jutalmát a vörös, az oláh, a cseh sajtó elismerésében, de meg fogja kapni a méltó feleletet attól a nemzettől is, mely megtanulta 1918. és 1919. eseményeiből, hogy önzetlen, igaz vezéreinek sem életét, sem becsületét nem hagyhatja orvtámadók prédájára, mert különben velük pusztul. Jaj annak a nemzetnek, melynek válságos időkben nincs vezére és százszor jaj annak, mely cserben hagyja a vezérét 1 Nekünk van vezérünk, akit szeretijnk és követünk, as ő ellene intéseit támadás a magyar nem set ellen irányuló merénylet is. A nemzeti gondolkodású magyar társadalom ezt a merényletet nem nézheti hideg közömbösséggel, hanem egységes táborrá tömörülve, hangos szóval tiltakozik a gaztett ellen, hódolatos ragaszkodásáról és teljes szeretetéről biztosítja Ofőméltóságát. Ez aljas merénylet fölött Békésvármegye hazafias közönsége sem térhet egyszerűen napirendre. Épp oly tradicionális magyar hűséggel és ragaszkodással vesszük körül a Kormányzó személyét, akit az 1920. évi törvény az jjállamhatalom képviselőjévé tett, mint amilyen bátorsággal és vitézséggel követte a magyar azt a Horthy Miklóst, aki Szeged felől, mint a feltámadott magyar nemzeti hadsereg fővezére jött vitéz katonái élén a bűnös főváros megmentésére és megváltására. Soha nem feledjük el, szemünk előtt áll a vezér Otrantó hőse, aki a Novara parancsnoki hidján a tenger hullámain, magyar ágyuk dörgő riadójával hirdette az ellenségnek a magyar vitézséget. Sebekből vérezve irányította a harcot a számban erősebb ellenséggel szemben és győzött, mert magyar, mert hiszen magyar volt a világ- hábornban a legvitésebb katona, . és ha a bátor hősök mérkőzéséből kell újra megszületnie Magyarországnak, bizalommal tekintünk az otrantói vezérre, bizalommal, mert becsületes mérkőzésben bátoré a győzelem. De talán elég volt a vérből, talán megengedi az isteni Gondviselés, hogy vérontás nélkül szolgáltat igazságot a világ a legázolt magyar nemzetnek, hiszen nem fegyverekkel, hanem hazugságokkal győztek le bennünket és talán a mi örök igazságunkkal le tudjuk győzni a hazugságot. Akkor is a szegedi hős állt előttünk példakép gyanánt, aki a vörös gyalásatba sülyedt nemset megmentésére egy kis békés világítótornyot épített és tartott fenn e vármegye ssomssédságában, Szegeden. Azokban a szomorú napokban mennyi reménységgel függesztettük szemünket Szegedre, ahol Horthy Miklós fővezér kibontotta a kettős keressttel ékes háromszinü zászlót. Az októberi világcsalók és a kommunista gyilkosok felforgatásaival szemben, mint eszményképet odaálliotta a keresztény és nemzeti Magyarországot, ezt tűzte ki céljául és ezt minden poklokon keresztül meg is valósitotta. A két forradalom elérte célját; megsemmisítette, vagy legalább megcsonkította Magyarorsságot. A Szegedről megindult rekonstruáló munka akkor fog befejeződni, ha teljesen kiépíti a keresztény és nemzeti Magyarországot, ha ezeken az alapokon véglegesen megszervezi a magyar társadalmat, melyben e hazának minden igaz fia megtalálja a boldogságát, melyben mi magyarok megtanuljuk egymást szeretni és a hazáért dolgozni, mint ahogyan testvérein - ként szeret minden dolgozó igaz magyart és munkál a haza jövőjén a szegedi fővezérből Magyarország kormányzójává emelt Horthy Miklós. Kormányzóvá választottuk, ideiglenes államfőül pajzsunkra emeltük őt és kardjainkkal és karjainkkal állunk mellette, az otrantói és szegedi sas irányítja a nemzet szárnyalását és követjük őt hűségesen, mert tudjuk, hogy tetőtől-talpig magyar ember, harcban és békében legelső közöttünk és aki közöttünk az elsőt bántalmazni merészkedik, az az előtörő nemzetnek akarja szár - nyát szegni és az magával szemben talál minden igaz magyart. Nem engedjük, nem fogjuk tűrni, hogy a gyáva, vörös patkányhad, amely a fővezér elől odúiba meglapult, ma — amikor a kard villogását nem látja — a Kormányzó ellen törjön, a megmentett ország hajóját megfúrja és újra a vörös tengerbe sülyessze. Ezekre tekintettel bátorkodom kérni a t. törvényhatósági bizottságot, méltóztassék indítványunkat elfogadni. HUNNIA VIZ higiénikus ML* ry tru&jg. vasárnap délután b!VC9<iuCKI 3 óra tájban a kórháztól a Szent István utón egy bőr ri- dlkül pénztartalommal és egyéb tárgygyal. A becsületes megtaláló vigye Kórház utca 6. sz. alá, ahol illő jutalomban részesül. 681 i—1 Rákóczi Ferenc-utca 24. számú há«, felerészben azonnali beköltözéssel eladó. Értekezni lehet Part-utca 35. sz. alatt. 619 2—3 II II Rákóczi Ferenc-utca 24. számú ház Radics-féle felerész is eladó. Értekezni lehet ugyanott. 682 l—1 A kormányzó és felesége a miniszterelnök betegágyánál, Gróf Bethlen miniszterelnök, akin péntek este Ádám professzor súlyos vakbél operációt hajtott végre, a gyógyulás utján van és ma délelőtt újságolvasással és cigarettázással töltötte az időt. A Fasor-szanatóriumot rengeteg érdeklődő keresi fel állandóan, akik között ott volt József kir. főherceg is. A kormányzó, aki többször érdeklődött a beteg miniszterelnök állapota iránt, ma délután a szanatóriumban tartózkodó gróf Bethlen Istvánnét kérte a telefonhoz, aki részletesen tájékoztatta a kormányzót férje állapotáról és közölte vele, hogy holnap, ha már teljesen lázmentes lesz a miniszterelnök, egy-két látogatót is fogadhat. A kormányzó erre közölte gróf Bethlen Istvánnéval, hogy feleségével újra látó- tatást tesz a szanatóriumban József főherceg szeptemberben Gyulára ion. József főherceg értesítette a Békésmegye1 Vitézi Széket, hogy szeptember 6 án megjelenik a gyulai lóversenyen. Debreczenből fog érkezni autón, hol szintén egy katonai ünnepségen vesz részt. A főherceg másnap, szeptember 7-én részt vesz a saját adományozta 82 katasztrális hold bedőszegi vitézi telek beültetési ünnepélyén. Itt a következő vitézek részesülnek vitézi telekben : Molnár Mihály százados, Szeles Ferenc tiszthelyettes (gyulai) és Bányai József tartalékos altiszt. A főherceg fogadására a Vitézi Szék nagyarányú előkészületeket tesz. Egy korona lesz tízezer korona. (Saj. tud) Pénzügyi körökben nagy figyelemmel várják az uj magyar pénzegység bevezetését A genfi tárgyalásoknak eredményeihez mérten állapítják meg az uj magyar pénzegységet. Több helyen mondották, hogy a kormánynak eddig kétfelé terve van az uj pénzegységet illetően. Az egyik terv szerint a shilling rendszerre térnek át A shillingnek kis tábora van ma az országban Többen vannak olyanok, kik azt mondjak, hogy a tízszeres osztószámot kell behozni. Az utóbbi megoldásnak igen sok hive van. Az osztószám bevezetésének legerősebb propagálója leleszky János. Pénzügyi körökben igen szívesen vennék az osztószám bevezetését, ami azt jelenti, hogy ezentúl tízezer korona egy koronát érne. Bntorhitel! Hálók, ebédlők fér fi - sxobák a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig legolcsóbban beszerezhetők kedvező fizetési teltételek mellett Mayer István bútorral* tárában 20i 29 • Báró Wenckheim Béla utca 7. Telefon: 47. Pünkösdi rózsából befőtt 618 kapható (rózsalek vár) a Komlóban Lebovits Utóménál A Kis Komlóban és a Komló kávéházban 10_S egy üveg (7/io 1.) eredeti kristálytiszta áV/i ¥T Palugyay Muskotály oU.UUU lí.