Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-05-13 / 37. szám

1925. május 13. Békés 3 plombán a község képviselőtestülete tartotta ün­nepi díszközgyűlését Moldoviny János főszolga­bíró elnöklete alatt, aki a magyar Hiszekegy el- itnádkozása ntán elnöki megnyitójában a hősök emlékének nagyfontossága ápolásáról szólott és üdvözölte József kir. herceget, Schandl államtit­kárt, a kormány képviselőjét, vitéz Rítvay ezre­dest, a honvédelmi miniszter, a Vitézi Rend, a szegedi vegyesdandár, a m. kir. 10. honvéd gya­logezred képviselőjét, Temesváry Imre képviselőt, a nemzetgyűlés képviselőjét, dr. Kovacsics Dezső főispánt, dr. Daimel Sándor alispánt a vármegye képviseletében és az ünneplő közönséget. Felkéri Brücker főjegyzőt a szobor történetének ismerte­tésére. Brücher főjegyző szép beszéd kíséretében terjesztette elő az ismertetést, mely szerint az emlékmű elkészítését az 1924 májas 6 iki képvi­selőtestületi gyűlés határozta el a közadók ter­hére. Egyben köszönetét fejezi ki az emlékmű létesítése körül kifejtett tevékenységükért Moldo­ványi János főszolgabírónak. Zsúfolásig megtelt közönséggel a szobor környékén levő hatalmas térség is. A dalárda által előadott magyar Hiszekegy után Moldoványi főbíró felkérésére József kir. herceg elrendelte a szobor leleplezését, mire lehallott a lepel. József főherceg beszédében a következőket mondotta: — Mélyen meghatva tekintek a szoborba vésettek névsorára, mert mindegyik név ismerős nekem és mindegyik egy hűséges bajtársat jelent, akiket mindig nagyon szerettem. A szobor hatása a kőben szörnyű képet elevenít fel előttem. Ott látom a volt 101-esek, a 4-es honvédek között Köröstarcaa község fiait is, azokat, akiknek acél­falát nem tudta megtörni a hideg, a szenvedés, a nélkülözés. A legnagyobb veszélyben is mindig hozzátok szóltam, hogy birjátok-e még a harcot és ti csodának csodáját műveltétek. A háború ránk nézve szomorú végét belső ellenségeink okozták, akik kaput nyitottak az ellenség beözön- lésére. Éljetek magyar bajtársaim a testvéri szere­tet jegyében, mert csak igy érhetitek el nagy Magyarország feltámadását és boldogulását. ígé­rem, hogy elmegy ele veletek mégegysser a Kár pútokba, de csak akkor, ha as ismét a mienk less. Dolgozzatok összefogva, mert szent óhaj­tásunk, hogy „Magyarorsság nem volt, hanem less“ csak úgy válik valóra. Az Isten áldjon meg benneteket. Schandl Károly államtitkár a magyar királyi kormány szeretetét és nagyrabecsülését tolmá­csolta szép beszéd keretében, mig Kovacsics Dezső főispán gondolatokban gazdag, nagyon szép ünnepi beszédet mondott, kifejtve, hogy a tiszta keresz­tyén erkölcs az egyetlen, ami újjászületésünket eredményezheti. Ezután Brücker főjegyző a köz­ség nevében átvette a szobrot és Harsányi espe­res megáldotta. Az emlékmű talapzatára a következő sor­rendben helyeztek koszorút: József kir. főherceg, Temesváry Imre a nemzetgyűlés, dr. Daimel Sán­dor a vármegye, Kratochwil altábornagy a 4-es honvédek (felolvasta az elesettek névsorát), vitéz Rátvay Imre ezredes a honvédelmi miniszter, a Vitézi Rend, a szegedi vegyesdandár, a m. kir. 10. honvéd gyalogezred, a 101-es Bajtársi Sző vétség, Kiss László a szeghalmi járás, Moldoványi János a békési járás nevében. A köröstarcsai ref. egyház, Köröstarcsa község, Eejérváry Celesztin, Hadiözvegyek, hadiárvák, hadirokkantak, Körös­tarcsai ipartestület, Kisbirtokos Szövetség, Iparos Olvasókör, Eóldmivelő Munkásegylet, Békés, Kö- rösladány, Endrőd, Gyoma községek, a csendőr­szakasz, izr. hitközség és sokan az elesettek hoz­zátartozói közül. Ki javít varrógépeket gyorsan, lelkiismeretesen és olcsón? Singer Co. varrógép K.-T. Békéscsaba, Audrássy-ut 11.97 ss -30 Miért prüszkölnek ? A gyulai ipari összmunkásság néhány nappal ezelőtt jótékonycélra egy előadást tartott, melyen csabai műkedvelők is szere­peltek. Az estély minden tekintetben jól sikerült, bárha a Békésmegyei Hírlap fő- szerkesztője egy rosszul iveit Vargabetű­vel már az első előadás előtt burkolt gyanú­sítással ártani igyekezett a rendezőségnek s az estélynek. A főszerkesztő, aki egyúttal a Kultúra nyomdarószvénytársaság percentes igazgatója, nem birta nyugodt lélekkel el­viselni, hogy a munkásság ezúttal és kivé­telesen a falragaszokat a Dobay-cégnélkészít­tette. Ennek folytán a percentes főszerkesztő úgy találta korrektnek és helyesnek, hogy a munkásságon vágjon egyet s felhasználta erre a békéscsabai műkedvelők itteni szereplését. Mi ebbe az ügybe egyáltalában be nem folytunk. Az esetet szóvá sem tettük volna, ha erre a munkásság képviselői fel nem kér­nek. A munkásság éles nyilatkozatát tompí­tottuk, de akkora volt a felháborodás, hogy nyilatkozatuknak lapunkban helyet kellett adnunk. Ezt követte ezután a B. H. támadása, mely erkölcsi értékkel már azért sem bir, miután a támadó közleménynek üzleti szaga vau. Bár feltett szándékkal óvakodtunk, hogy lapunkat a fertőzött terület szelleme érintse, az ügyet mégis pertrakíálnunk kellett, mert a közönség objektiv ítéletét nem engedhetjük elhomályosítani. (0)» Sok a jóból. — Bőséges szórakozás. — Megírtuk volt, hogy a gyulai Közművelő­dési Egyesület tervbe vette, hogy a vármegye nagyobb városaiban és községeiben kulturesté- lyeket rendez. A mostani viszonyokra azonban igen jellemző az a levél, melyet a békési járás főszolgabirája irt lapunk szerkesztőjének, hogy a közönség mennyire igénybe van véve a külön­féle szórakozásokkal, s hogy miként roskad ennek terhe alatt a vidék kevés intelligenciájú publikuma. A nobilis gondolkozásáról ismert főszolgabíró azt Írja, hogy Békésen május 8—9—10 én szinielőadás lesz. Tizenhetedikén koncert Május 31-én az iparosok dalárdája ren­dez hangversenyt. Junius 1-én népünnepély, ugyancsak junius 1-én ipartestületi bál, junius 7 én a kálvineum rendez műsorost estélyt. Szó­val, a kis békésmegyei község lakosságának bő­ven kijut a szórakozásból. Gyomáról hasonló levelet kaptunk. Itt tűzoltó-, rokkant és hősök napjára ké­szülnek, Nemrégen tartott ott estélyt a Magyar Nemzeti Szövetség. Bált minden vasárnap este tartanak. Mit szóljunk akkor mi — gyulaiak ? Szombaton este volt a csendőraltiszti bál, vasárnap este tartották meg a gyulai vasutasok műsoros táncestélyüket. Hétfőn és ma kedden fővárosi művészek szerepelnek a Moziban. Folyó hó 14 én a Katolikus ház javára a Moziban lesz előadás. (A fehér apáca) 17-én jön a Kamara színház. Május harmadik vasárnapján a Gy. T. E. tartja népünnepélyét és szinielőadását. Junus 3-án a Közművelődési Egyesületnek lesz egy nagyobbszabásu koncertje s ezt követőleg a Petőfi Társaság fog rendezni Gyulán egy iro­dalmi estélyt. Erre már igazán csak ennyit, hogy sok a jóból. M I R £ H. Nyilatkozat Sem múltam, sem korom, sem meggyőződésemnél fogva nem tartom érdemesnek a Békésmegyei Hírlap igazságtalan és minden objektivitást mellőző támadására válaszolni. A főszerkesztő jobban tenné, ha debreceni emlékeivel foglalkozna. Dobay Ferenc; A pénzfigyigazgatő köszöneté. Felkérettünk a következő sorok közlésére: Négy évtizedes közszolgálatom évfordulója alkalmából jóakaróim, jó barátaim, hatóságok és hivatalok a szeretetnek és a gyöngéd figye­lemnek oly tömegével kerestek fel, hogy azo­kat külön-külön — szivem szerint — képtelen vagyok megválaszolni. Fogadják tehát ez utón mélyen érzett há­lás köszönetemet azon hozzáadással, hogy 40 éves közszolgálatomnak legszebb jutalmát a most megnyilatkozott kedves figyelemnek te­kintem. Gyula, 1925. évi május hó 10-én. Mátéffy Domokos, m. kir. pénzügyigazgató. Kilencven milliárd a gazdáknak. A pénzügy- miniszternél folyt tanácskozáson a gazdasági érdek- képviseletek vezetői 120 milliárdot kértek a szö­vetkezetek utján kiosztandó rövidlejáratu hitel ügyében. A pénzügyminiszter 90 milliárdos hitel­hez hozzájárul, amelyből 60 milliárdot kap a nagy és középbirtok, 30 milliárdot pedig a kis- birtok. Gyász. Pethö János nyugalmazott kir. tan­felügyelő rövid szenvedés után elhunyt Budapes­ten. Pethö János szerb területről menekült és 2 évig Gyulán teljesített szolgálatot. Dr. Werner Miksa aradi orvos 67 éves korában elhalt, özv. Vámos Imréné nagybátyját gyászolja az el­hunytban. Országos vásár. A gyomai országos kirakó- és állatvásárt május 22-én, 23-án és 24-én tart­ják meg. Léderer a birái előtt. Ma kezdődött el Budapesten a Léderer-féle bűnügy főtárgyalása. Az ítélet, mely valószínűleg halálbüntetés lesz — szombatra várható. Ikrek. Schiff Jenő fakereskedő neje két egész­séges fiú gyermeknek adott életet. A szerencsés esemény az egész családban nagy örömet keltett. Hősök emlékünnepe Békésen. Békés község lakossága a hősök emlékünnepét pünkösd első napján, május 31-én tartja. Délelőtt fél 9 órakor a református, 10 órakor a róm. kath. templomban lesz ünnepi istentisztelet; délután 4 órakor pedig a hősök szobránál tartja meg a közönség lélek­emelő ünnepélyét. Eddig 250 vagon salátát exportált Nagy­körös. Nagykörösön naponkint 20 vagon salátát szállítottak el. Az összes kivitel eddig 250 vagon, amely mennyiségnek legnagyobb része Pestre ment, 40 vagon pedig Bácsbe. Áz árak ezek: A piaci saláta ára e héten 100—400, a kerti saláta 500—800 korona volt. A legnagyobb szinikerület a miénk lesz. A napokban tartották meg Szolnokon az értekez­letet az uj szinikerület ügyében. Az értekezleten igen fontos kérdéseket vitattak meg az érdekelt városok egybegyült képviselői és a szinikerület jövőjére úgyszólván sorsdöntő határozatot hoztak akkor, amikor kimondották, hogy a kerületet még egy várossal, Cegléddel kibővítik. Ezzel a határo­zattal a kecskeméti szinikerület a legnagyobb lett az egész országban, öt jómódú város, mint Kecskemét, Nagykörös, Szolnok, Gyula, Cegléd olyan megélhetést tud biztosítani egy társulatnak, amely méltán megkövetelheti, hogy a társulat úgy számbeli, mint minőségi szempontokból leg­első legyen a vidékiek között. Singer a házban 99 ts-ao arany a családban.

Next

/
Thumbnails
Contents