Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-05-13 / 37. szám
4 Békés 1925. május 13. Az utcák kövezésének ügyét a hétfőn tartott közigazgatási bizottsági ülésben is tárgyalták. Az alispán részletes jelentésben tájékoztatta a bizottságot azokról az előményekről, amelyek a törvényhatóság és a város részéről a két utca kikövezésének elhatározását megelőzték. A kivetés ellen az egyes háztulajdonosok által beadott feleb- bezések a fokozatos döntésre hivatott hatóságok által fognak elbíráltatni. Addig is, amíg ez meg' történik, a maga részéről felhívta a polgármestert, hogy a felebbezés feletti végleges döntés jneg- hosataláig a háztulajdonosokkal szemben a hozzájárulásokat illetőleg, a behajtásokat tartsa függőben. Jókai plakettek. A magyar állam pénzverdéjében Jókai emlékére plaketteket veretett a kormány, melyeket tegnap bocsátottak forgalomba. A piákét nagysága megfelel a békebeli ötkoronásnak. Anyaga bronz, kiállítása csinos és tetszetős. Az egyik oldalon Jókai relifje látható a következő felírással: »Jókai Mór 1825—1925 * A relif alatt a szobrász neve Beran Lajos. A másik oldalon egy nő, kezében könyvvel, élénken. Az alak körül ez a felirat van: A nagy mesemondónak hálás nemzete. A plakett csinos tokban 25 ezer koronás árban minden trafikban kapható. A csendőraltisztek mulatsága szombaton este zajlott le a Komló szálloda helyiségeiben igen nagy érdeklődés és emelkedett hangulat mellett, melyet a gyulai csendőraltisztek sportalapjuk javára rendeztek. Az estély 11 és fél millió korona tiszta jövedelmet eredményezett a kitűzött szép célra, emelett pedig derék csendőreink és azoknak családtagjai egy kellemes est emlékével lettek gazdagabbak. Az etélyen megjelent a csendőrtisztikar s társadalmunk köreiből is többen, A pompás hangulatú mulatságon, mely a hajnali órákig tartott, Rács Karcsi zenekara muzsikált. Kamara Színház előadásai Gyulán. A budapesti Kamara Színház sorozatos előadást fog tartani Gyulán, mely iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul. A színház titkárának sikerült a bérleteket 10 előadásra biztosítani. A repertoár a legújabb és legkiválóbb színmüvekből, drámák és vígjátékokból van \ összeállítva. Az előadásokat a Göndöcskerti színkörben fogják megtartani és az első előadás május 18-án lesz. Iparhatóságok figyelmébe ! A kereskedelemügyi miniszter egy konkrét ügyben 63670— 1925. XIX. számú véghatározatában kimondotta, hogy sséti, valamint építési anyagok rak tárosása iparhatósági telepengedély alá nem esik. a gyulai Ipari összmunkásság május 3-án rendezett műkedvelői előadásán a Munkás- otthon alapra felülfizettek: N N, 100000, Király Endre 40000, Moldován L. 10000, Kállay Gábor 20000 koronát, mely íelülfizeté- seket köszönettel nyugtázza a vezetőség. Nagyszabású kerlflnnepélyt rendez a Gyulai Testedző Egyesület május 17-én a Göndöcs-kert- ben a következő műsorral : Délelőtt 11—12 óráig kerékpárkorzó. Indulási és érkezési hely a Gön- döcs-kert. Eremdijazásban részesül az első három legszebben díszített kerékpár. I. dij aranyérem, II. dij nagy ezüstérem és III. dij kis ezüstérem. Nevezések május 16-án délig a helybeli lapokban megjelölt helyen leadandók. Az érmek megtekinthetők Galbács üzletének kirakatában. A kerékpárkorzó katonazene kísérete mellett fog megtörténni. Délután 2 órai kezdettel a Göndöcs-kertben a békéscsabai 10. honvéd gyalogezred zenekarának közreműködésével kert-ünnepélyt rendez. Este 8 órai kezdettel a békéscsabai vigalmi gárda előadásában színre kerül »Az iglói diákok« énekes diáktörténet 4 felvonásban. Jegyek előre válthatók özv. Karácsonyi Istvánná dohánytőzsdéjében. Eelülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a Gyulai Testedző Egyesület. Erdőd! Mária ártatlansága. A rendőrségtől nyert információnk szerint a Pénses százados terhére elkövetett lopás ügyébeu kiderült, hogy Filó Ilona nevű cseléd hamisan vádolta Erdödi Máriát, kit ma szabadon engedtek. A bűnügyben Erdödi Máriának semmi része nem volt. Ej vasúti állomás Békéscsabán. A kereskedelemügyi miniszter és Békéscsaba városa között már hosszabb idő óta tárgyalások vannak folyamatban egy uj vasúti állomás létesítésére vonatkozólag, amit főleg Békéscsabának az utólsó évek folyamán igen nagy mértékben megszaporodott forgalma tett szükségessé. A kereskedelemügyi miniszternek a munkálatok végrehajtására vonatkozó leirata most érkezett le Békéscsaba városához. A leiratban a miniszter elvileg hozzájárul az építkezéshez, abban a formában, hogy egy uj felvételi épület építtessék 15 méter peronnal, azonkívül pedig német mintára két sziget- perron létesittessék, amely aluljárók révén lesz összeköttetve a felvételi épülettől. Minthogy az uj felvételi épület létesítésénél idegen területek megszerzésére is lesz szükség, a miniszter utasította az államvasutak igagatóságát, hogy erre vonatkozólag a szükséges tárgyalásokat indítsa meg. Az uj állomási épületen kívül a máv. 40 lakással még egy tisztviselői és tiszti lakóházat is szándékozik építeni Békéscsabán az Andrássy-ut elején. A lakóház építéséhez szükséges telket a város már átengedte és az építkezés a legközelebbi hetek folyamán meg is kezdődik. Pünkösdi királynőt választ Budapest a Színházi Elet uj számában, miről Szász Zoltán irt cikket. Kálmán Jenő a Renaissance Szinházfuj- donságáról, a Májusi muzsikáról számol be érdekesen, míg Szomaházy István Fedák Sári budapesti látogatásáról ir érdekes riportot. Érdekesebbnél érdekesebb riportok, két teljes vicclap, illusztrált novella, regénymelléklet, és Mariska vagy a házasságtörés iskolájának teljes szövege, mint darabmelléklet teszi változatossá az uj számot, a vidéki rovatban tovább folyik a szavazás a Vidéki színészek estjére. A filmrovat folytatja Váró Andor érdekes regényét, a társaságrovat intimitásokat hoz a pesti élétől, mig a divatrovat a tavasz divatját mutatja be. Egy szám ára 8000 korona, negyedévi előfizetés 8Ó000 korona. Kiadó- hivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. A Király mozgószlnház műsora : szerdán és csütörtökön délután 6 és negyed 9 órakor az idei szezon legszebb filmalkotása A fehér apáca Orion Metro világschláger 12 felvonásban a főszerepben Lilian Gish-el kerül bemutatásra. A csütörtök esti előadás tiszta jövedelme a Katho- likus Ház javára fog fordittatni- Pénteken és szombaton „As élet hullámain“ Rádius-Paramount filmattrakció 8 felvonásban. Főszereplők : Leatrice Joy és Várkonyi Mihály. Magyar Lányok. Tutsek Anna kitÜDŐ lapjának e heti számában két érdekes regény folytatódik. Az egyik Szederkényi Anna »Márika«, a másik J. Colomb »Évi néni.« E regényeken kívül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok, szebbnél szebb képek egész kincses házát találja meg az olvasó e lapban. Előfizetési ára negyedévre 30000 korona. Minden előfizető, aki 50000 koronával fizet elő negyedévre a Magyar Lányokon kívül három szép kiállítású ifjúsági regényt kap. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Szerkesztő: OROSZLÁNT GÁBOR JVY1LT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Nyilatkozat. A Békésmegyei Hírlap támadására a következőket jelentjük ki: A Békés-nek mi küldöttük be a közleményt, mert a munkásságot méltatlan sérelem és gyanúsítás érte. Egyebek ben a munkásság nem tartja szükségesnek, hogy ezt az ügyet tovább vitassa, mert az indító okot a közönség amúgy is ismeri. Gyula, 1925. május 12. A gyulai vas- és fémmunkások vezetősége Munkácsy Miliály-utcal2. számú liáz, beköltözhető 3 szobás lakással eladó. Értekezni lehet Leopold Sándornál, Városházutca l.ßszäm. 487 1- § Mert megnyitás. Folyó hó 16-án. szombaton a Ferenc vendéglő kerthelyiségét disznótoros vacsorával megnyitom. Egy vacsora turóscsuszával 15.000 korona. Folyó hó 16-tól abonens kosztosokat elfogadok, ebéd vacsorával 25 000 korona. Zóna reggeli 1 pohár friss Hungária sörrel 8000 korona. Minden este a kerthelyiségben jó zene Tisztán kezelt italok, hideg és meleg ételek minden időben kaphatók. Vendégeim szives pártfogását továbbra is kérve, maradtam tisztelettel 479 í-i Orgován Kálmán. Bútorozott szoba kiadő. Cim a kiadóban. 480 i—1 4 hold hereföld első kaszálásra eladó. Értekezni lehet Malom utca 3. sz. a. 481 l—i Figyelem! Bátorkodunk felhívni a t. közönség figyelmét kiváló minőségű juh-turó és pasterizált tea-vaj különlegességeinkre. Meggyőződésül kérünk próbavásárlást eszközölni. Kéri Andor és Lajos 483 l-§ fióküzletében. Egy hathónapos farkaskutya eladó. Enyves-utca 52. szám alatt megtekinthető. 487 1- 1 JKorbélysegéd jó munkás azonnal felvétetik Dermencsin János borbélynál, Gyulán. 488 l—í t as __ m fi uz ifa Száraz hasáb és aprított legolcsóbban kapható Sell József tüzifaraktárában, Román-utca 7. szám alatt. Ugyanott egy hetes azonnal felvétetik. 486 1—2 2 szoba, (előszoba) mellékhelyiségből álló modern url lakásomat 1 szobásért. Cim a kiadóban. 485 1—1 Nagyobb mennyiségű olcsóbb anyagot szereztem be, úgy kérem az igen tisztelt pártfogóimat, most még a készlet tart reklámár mellett készítek rendes kidolgozású 6 drb levelezőlapot 00.000 koronáért. Szives pártfogást kérve ORAVECZ JENŐ udvari fényképész 477 6 • Bntorhitel! Hálák, ebédlők férfiszobák a legegy sze- rübbtől a legdíszesebb kivitelig legolesőbban beszerezhetők kedvező fizetési teltételek mellett Hayer István butorraktárában sói so - * Báró Wenekbeim Béla utca 7. Telefon: 47. 4nMa. IMS, ■ kladótnlaldonoK Dobnjr Jisoi ayndila,