Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-12-24 / 103. szám
ILI'I. évfolyam 103. sxam Szerda Gyalu, 1034. december 34 Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Htot« di| előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. KW«, „emtoUK vissz. A szent Karácsony. A „Békésinek irta: BRÉM LŐRINC prelátus-kanonok. A picinyke gyermek hetek óta hófehér ruhájú s csillogó szárnyú angyalkákról álmodozik az ő ágyacskájában. Angyal álmodozik angyalokról. Ezek hozzák neki a sok szép ajándékot, amiket a Jézuska küld mindazoknak, akik jók, szófogadók voltak. Tágranyill szemekkel nézi a gyertyacsillogást, nyiladozó lelke érzi a szeretet megnyilatkozását. Összekulcsolja kis kacsóit, hálát rebeg annak, aki a káprázatos menyországból lejött erre a szegény földre. Idővel a gyermeki lélek egy illúzióval szegényebb lesz. Megtudja, kik állitják fel a karácsonyfát, kik díszítik csillogóvá, kik teszik alá ajándékaikat. De most is érzi, hogy Jézuskának köszönheti mindezt a ragyogást, mert ő irányítja a szülőket és jó embereket, hogy szeretetre nyíljék a szivük. Imádságra kulcsolt kezecskéit ismét felemeli, hálát mond Jézuskának, hogy szerető szülőket adott neki. Oázis a szent karácsony napja, mert az élet rideg küzdelmeiben szere- tetet hirdet és azt adja a jóakaratu embernek. Ez vezérli haza erre az ünnepre a karácsonyfa alá a távolbanlevő családtagokat. Ez feledteti — ha csak egy pillanatra is — az élet zord reálitását, hogy az ember egy estén ismét tudjon örülni, szeretni, aminthogy csak a tündérvilágban élő, hófehér lelkű gyermek tud örülni és szeretni. Boldog időknek boldog a karácsonya; csak öröm és vigság a zenéje: Nehéz időknek más a karácsonya is; az öröm rövid időre még csak belopódzik a szivünkbe, de a vigság elmarad; sóhajok, nehéz érzések kiszorítják azt. Boldog időkben gondtalan a karácsony ; nehéz időkben a gondok mély barázdákat szántanak az emberek lelkében. Akkor csak hálaadás zeng a betlehemi jászol Jézuskájához, — most a nehéz időkben csak könyörgés száll a Megváltóhoz, hogy váltsa meg a lelkeket a reánkboruló sötétségtől; a sziveket a gyötrő bánattól. Hogy adja vissza az embereknek as igazi békét, melyben a nemzetek megértik egymást, az édes családi ünnepeket, miket az élet igazságtalanságai meg nem zavarnak, a boldog családi kört, ahol Ő köztük lakozik, a régi szép Karácsonyt, melyen tiszta, gyermeki lélekkel tudjunk örülni és szeretni. A bölcsesség győzelme. Ovidius az egyik meséjében nagyon tanulságosan azt irja, hogy mikor a bókák egyszer királyt kértek, erre az emberek egy tüsköt dobtak közéjük, amit a bókák csufolkodva ugráltak körül s elégedetlenkedve követelték az istenektől, hogy ne ilyen tüsköt, hanem igazi királyt adjon nekik. Erre az istenek megharagudtak és egy mérges kígyót dobtak a bókák közé, amely össze vissza marta őket. Tanulság ebből: egyik véglet sem jó. Ellenben a legboldogabb ember az, aki ki tudja választani magának as arany középutat. Becsületükre legyen mondva, erre az oktatásra az ország kisgazda táborának képviselői nem szorultak rá. A napokban értekezletre gyűltek össze az egysógespárt klubhelyiségeiben, ahol igaz, panaszra is nyílt az ajkuk, — de ma ugyan kinek ne volna kisebb nagyobb panaszra oka a forradalmi felfordulások eltakarítása idején, — mégis a kisgazdatáboron úrrá lett a mérséklet és az a veleszületett bölcsesség, amelynek minden magyar földmivelő birtokosa. Pedig igazán nehéz volt a helyzetük, mert olyan erős csábításnak voltak kitéve, amilyenre a magyar politikában kevés példa van A kisgazdatáborban Nagyatádi józan szelleme él s ez a szellemi szobor maradandóbb lesz, mint az az órcbeöntött képmás, amelyet az egész ország állítani fog a nagy kisgazdavezór emlékének. Ennek a politikailag jól érett társadalmi osztálynak nincs szüksége mélyebb oktatásra, mert a kisgazdatársadalom nagyon kritikus időkben tanulságot tett már arról, hogy ösztönénél, élesen vágó eszénél, józanságánál, vagy a jó Isten tudja minélfogva, nagyon jól meg tudja ítélni a keresztutnál azt, amelyiket választania kell. Az ellentáborban az úgynevezett demokratikus szövetségben azt hangoztatják, hogy a radikalizmusnak együtt kell T A B C A. Az egyfogatu konflisba maga is beleült és kiadta a parancsot a kocsisnak, hogy hajtson a politikai nyomozó osztályhoz. Némán ültünk egymás mellett és Morariu Konstantin csak akkor szólalt meg, mikor már az úgynevezett siguran- cán voltunk. _ Ön granicsár volt? — kérdezte és leste a feleletemet. — Ön téved — szóltam és felemelkedtem helyemről. — Én magyar határőr voltam. Ezzel aztán véget is ért a kihallgatásom. Morariu egy megvető tekintettel végig mért, majd papirt és tollat vett elő. Irt gyorsan, szakadatlanul. A toll csak úgy sercegett a keze alatt. Egy iv, még egy iv. Olyan hosszúra nyúlt már a jelentése, hogy maga is megsokalta. Bosszúsan vágta a formátlan, elnyűtt tollat a földre, mikor már készen volt „hivatalos“ müvével — ön itt marad — szólt hozzám. — Az őrség átveszi. És lekisértetett a siguranca földalatti pincéjébe. Rövid négy óráig voltam azonban csak a román politikai nyomozóosztály foglya. A dohos, hideg, pókhálókkal tapétázott pince, melyet békében a tulajdonosa illóolajok, festékek és mázoló mesterséghez szükséges anyagok raktározására használt, tömve volt különféle rangú és rendű letartóztatottakkal. Volt köztük úri, nadrágos ember, fiatal és öreg paraszt, kereskedő, iparos, asszony, leány és néhány gyermek is. Különféle bűncselekmények terhelték a magyar delikvenseket. Az egyik nem vette le a kalapját, amikor egy román katonát temettek, A másik egy nem- zetiszinü nyakravalót hordott A harmadik az utcán beleütközött a román hadsereg két tagjába és ijedtében elfelejtett bocsánatot kérni. A bűnös lelkű magyarokkal alig beszélhettem néhány félórát, már is szólítottak. A detek- tivfönök kívánt velem beszélni: Puklapekk — a hires nagyszebeni vasgyuró. A háború alatt József főherceg védelmi cső- portjánál működött, mint hírszerző. A románok ellen kémkedett és nagy sikereit a nagyszebeni „Römischer Kaiser“ visszhangozta. Mikor meglátott, nagyot bámult. — Ön itt? — Igen, én itt vagyok. — Hát miért hozták be? Mikor jön Horthy? Hívtak a halottak. Hazaigyekeztem Erdélybe, hogy letegyem az emlékezet koszorúját kedveseim frissen hantolt, elhagyott sírjára. írásaim rendben voltak. Útlevelemen ezer pecsét, — úgy gondoltam tehát, hogy semmitől sem kell tartanom. A vasúti összeköttetés azonban pontatlan volt, a Brassó felé közlekedő vonat nem indult és így Nagyváradon egy napig várakoznom kellett. A Rimanóczy szállóból az indóházhoz igyekeztem, amikor Morariu Konstantin nevű főhadnagy (a háború alatt a magyar honvédségnél szolgált) nyílt utcán az utamat állta. — Kövessen — szólt ridegen. A román főhadnagy a kardjához nyúlt, mely- lyel jelezni akarta, hogy a legfelsőbb szolgálat nevében intézkedik, Ügyet sem vetett tiltakozó szavaimra, hanem bérkocsiért kiáltott, majd, amikor a fiakker megérkezett — intett, Lhogy szálljak bele. Engedelmeskedtem. Lapnak mai száma 10 oldal.
