Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-06-25 / 51. szám

1924. junius 25. Békés 3 A nyugdíjasok aranyparitásos illetményei. Budapestről jelentik : A közszolgálati alkal­mazottak illetményrendezésével kapcsolatban a nyugdíjasok járandóságait is revízió alá vették. Mint beavatott helyről értesülünk, a nyugdíjasok illetményei aranykoronás alapon a következőkép lesznek szabályozva: A 15 éven alól szolgáltak az eddigi tör­Szegedről jelentik nekünk: A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület vasárnap tartotta nagy­gyűlését Szegeden 250 gyógyszerész részvételével. Csonkamagyarországon jelenleg 1069 gyógyszerész van, kik között a legrégibb tulajdonos Wielland Dénes, gyulai gyógyszerész, kit meleg ovációban részesítettek. Wielland 58 éve vezeti gyógytárát. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Mélyen Tisztelt Vendégeink'. Esküm letétele után első szavam a hódolat szava Nagyurunk, a főméltóságu Kormányzó ur iránt, akinek magas elhatározása és a kormány bizalma e törvényhatóság élére állított. Teljes mértékben át vagyok hatva feladatom nehézségétől, a reám nehezedő felelősség súlyától -és hogy kiváló elődeim érdemeire visszatekintve és hivatali elődöm elismerést érdemlő munkája után mégis vállalkozni mertem ezen mai viszonyok között felette nehéz állás betöltésére, ez csak azzal magyarázható, hogy teljes bizalommal várom csekély erőm támogatását mindazoktól, akiknek bölcs belátása e feladatot reám bízta és a vár­megye aranytollu főjegyzőjének igazán meleg és biztató üdvözlése után táplálom magamban a re­ményt, hogy sikerülni fog a tekintetes törvény- hatósági bizottság bizalmát és együttműködésre való készségét kiérdemelnem. Bár hivatali beosztásom következtében az elmúlt másfél évtized közéletének beható szemlé­letére alkalmam volt, a múltban pártpolitikával nem foglalkoztam. A jelenlegi kormányzópártnak azonban megalapításától kezdve tagja vagyok és meggyőződésem teljes erejével vallom politikai vezéremül gróf Bethlen Istvánt és azonosítom magam az általa s a bölcs vezetése alatt álló kor­mány által követett politikával, amely elsősorban az ország fenntartó elemére, a gazdaközönségre és a vezetésre hivatott, a szó legnemesebb értel­mében vett intelligenciára támaszkodva, a legelső- rendű politikai feladatnak azt tartja, hogy a nem­zet minden rétege egy nagy átfogó gondolatban, a keresztény erkölcstől áthatott nemzeti eszmében egyesittessék. A nemzeti eszmében, amely talán ma csak e megtépett országhoz tartozás keserűségét jelenti, amely ma gyötrődést, bánatot szerez annak, aki lelkében hordozza, amely ma nem adhat semmit, csak áldozatkészséget kívánhat mindenkitől, attól, aki anyagiakban dús és attól, aki anyagiakban szegény ugyan, de lelkének gazdag tárházában egy csodálatosan szép eszmevilág romjait siratja. De ezzel szemben a hozott áldozatokkal megadja a komoly hazafias kötelességteljesités boldogító tudatát, egy szebb jövőbe vetett hit megnyugtató érzését és alapja a legszélesebb körű demokráciá­nak, minden becsületes magyar állampolgár szoli­daritásának, amelynek egyetlen feltétele a nem­zeti gondolathoz való hűség. A mai politikai életnek ezen alapvető tétele, amelyet gróf Bethlen István és kormánya képvisel, az én politikai hitvallásom, amelynek szellemében működni és annak híveket szerezni, eltökélt szán­dékom. A nemzet érdeklődésének előterében ma a gazdasági kérdések állanak, azok helyes és cél­szerű megoldásától várja mindenki az ország sorsának javulását és lakóinak boldogulását. Gazda­sági talpraállásunk és a nemzetközi gazdasági vényen alapuló járandóságuk 60 százalékát, a 16—30 évi szolgálattal rendelkező 85 százalékát, a 31—35 éves szolgálattal rendelkezők 90 százalé­kát és 46—40 éves szolgálati időtartammal bíró nyugdíjasok a 90 százalékát fogják kapni. Akik 40 érnél többet szolgáltak, azok a teljes 100 százalékos fizetésüket fogják kapni. A nagygyűlés elhatározta, hogy Budapesten palotát építtet, melyben egy menzát állíttat fel a szegénysorán gyógyszerész hallgatók javára. El­határozták továbbá, hogy ezután a központ fogja egységesen megkötni az állammal ős intézmé­nyekkel a felmerülő szerződéseket. Dr; K0VAC6ICS DEZSŐ főispán. életbe való bekapcsolódásunk helyes keresztülvite­létől függ a béke, a nyugalom és a rendnek b/ztos alapokra helyezkedése és egyéb nagyfontosságu függő kérdéseink helyes megoldásának lehetősége. A je'en súlyos pillanatban tehát egy jól fegyelmezett és a történelmi pillanatok felelősség­gel teljes súlyától áthatott nemzetnek nem lehet egyéb feladata, mint hogy komoly elszántságának, bizalmának és egy jobb jövőbe vetett hitének adja bizonyságát. Az államférfid bölcsesség, amely a módoza­tokat körültekintő és hatalmas agymunkával meg­keresi, a zsenialitás, amely helyzetünket tőlünk idegen, sőt ellenséges hatalmak képviselőivel meg­érteti, államunk további fennmaradásának szükséges­ségét saját indokaikkal alátámasztva meggyőződéssé erősíti bennünk, csak meddő munkát végez, ha nem tudja törekvéseit a nemzet együttérzésével és a létért való küzdelemre való teljes felkészültségével összhangba hozni. Ezen atmoszféra megteremtése a reálpolitika első és leglényegesebb feladata, amelynek megvalósításából működési körömben én is ki óhajtom venni részemet. E korszak a maga gazdasági nehézségeivel tág teret nyit egyes politikusoknak, kik felelőssé­gük tudatának hiányában, az elégedetlenség szitá­sával, a tömegek szenvedélyeire építenek. Ennek jutalma lehet a felületes hallgatók vagy szemlélők részéröl a pillanatnyi népszerűség, de veszedelmes és káros, mert állandósítja a demagógiát, balfelé visz teljes hiszékeny tömegeket, ezek viszont magukkal rántják az egyébként talán jobb sorsra hivatott ez irányban vezető politikusokat és melegágyat nyer a közelmúltban még elalélt, romlásba vezető destrukció. Népszerűséget ez utón keresni veszedelmes. E vármegye élén minden ilyen irányú kísérlettel szembefogok helyezkedni és ellenszeréül meg akarom keresni a vármegye lakosságának szivéhez vezető utat, hogy jogot nyerjek az Alföld népének bölcs belátására és ismert józan eszére appellálni. A meggyőzés és felvilágosítás fegyvereivel kívá­nom felvenni a harcot a félrevezetés, a demagógia és destructió ellen. Osztály, felekezeti különbség nélkül, minden­kit, aki a nemzeti gondolat szempontjából velem egységes, együttes munkára kívánok serkenteni és ebben mindenkit, legyen az bár dús, vagy sze­gény, testvéremnek kívánom tekinteni. Mindé ki politikai felfogását, legyen az bár ellentétes az enyémmel a részletkérdésekben, de egységes az ország létét érintő alapfelfogásban, tiszteletben óhajtom tartani, viszont ugyanezektől megkívánom saját politikai nézeteim tiszteletben- tartását. A vármegyét érdeklő közérdekű kérdések­ben pártkülönbséget nem akarok ismerni, mert bízom Békésvármegye ismert mérsékletében és hiszem, hogyha valaki az országos politikai kér­désben tőlem eltérő felfogást is vall, ez nem fogja kizárni azt, hogy a vármegyét érdeklő ügyekben legteljesebb egyetértésben működjünk együtt. (Folyt, köv.) Rövid táviratok. Budapestről táviratozzak: Győrben a választási aktus véget ért. Az eredményt ma este hirdetik ki. Legnagyobb valószínűség szerint Bernolák Nándoré lesz a mandátum, de lehet, hogy pótválasztásra kerül a sor. A takarék korona a mai nappal megszűnt. Utolsó kurzus: 100 takarók korona 125 papír korona. Teleszky János volt pénzügy- miuiszter ma Londonból Budapestre erkezett. Érkezése után nyomban a miniszterelnököt kereste fel s beszámolt pénzügyi tranzakciója eredményéről. MIB»fi. Elkészült az arauy költségvetés. A vármegye alispánja a vármegye háztartási költségvetését a szakreferensek bevonásával elkészítette. A szükséglet 66800 aranykorona. Ez az összeg a békebeli költségelőirányzatnak 70 százaléka. Megemlítjük, hogy ebben az összegben nem foglaltatik benne a nyugdíja­sok ellátására szükséges összeg. A gyulai főgimnázium — reálgimnázium lesz. Már hirt adtunk arról, hogy a kormány 17 középiskolának beszüntetését határozta el. Most agy értesülünk, hogy a megmaradt főgimnáziumo­kat reálgimnáziumokká alakítják át. Ezen intéze­tek közé tartozik a gyulai róm. kath. főgim­názium is. Halálozás. Ritter János volt gyulai ven­déglős és kávés Budapesten elhunyt. Hl lesz a vármegyei számvevőséggel ? A kormány arról értesítette a törvényhatóságokat, hogy a közeljövőben rendeletet bocsájt ki a vár­megyei számvevőségek létesítése dolgában. Az állampénztárnak a vármegye részére való pénz- folyÓ8Ítási joga már junius 20-án megszűnt éB minthogy a jövőben is a postatakarékpénztár fogja a kiutalásokat folyósítani, sürgős szüksége mutat­kozott az önálló számvevőségek mielőbbi felállí­tásának. Ennek azonban az az akadálya, hogy még mindig teljes a bizonytalanság a számvevő­ségek felállításának módozatai felől és sem a vármegye, sem a pénzügyigazgatóság nincs tájé­kozva afelől, hogy például a számvevőség tiszt­viselői kara a törvényhatóság státusába fog-e tartozni vagy pedig továbbra is áliami, pénzügy- igazgatósági tisztviselők fogják ezt a munkát végezni a törvényhatóságok mellé kirendelve. Rend a kenyórsütő Iparban. A miniszter rendeletet küldött a vármegyéhez, melyben a kenyérsütő ipart szabályozza. Miután a kenyérsütő aeszonyok már iparszerüleg foglalkoztak a pék­séggel, a miniszter elrendelte, hogy a sütő- asszonyoknak az iparkamaránál vizsgát kell tenniük, iparigazolványt kell váltaniok és ennek daeára pékinast nem tarthatnak. Szakvizsgát csak az tehet, aki egy év óta a kenyérsütéssel, mint házi iparral foglalkozott. A tisztviselők fizetése. Budapestről táviratozzak nekünk: a kormány pénteken, junius hó 27-én állapítja meg végleg a köz- tisztviselők aranyalapú fizetését. Az ide vonat­kozó rendelet esak julius hó elején fog meg­jelenni és igy a tisztviselők julius hó 1-én még a régi fizetést fogják kapni. Elsejével az összes kedvezmények megszűnnek. Az újabb fizetés a békebeli javadalmazásnak 40—50 százaléka lesz. Wielland Dénes a csonkaország legrégibb gyógyszerésze. A főispán székfoglalója. Elmondotta 1924 junius 23-án

Next

/
Thumbnails
Contents