Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-06-25 / 51. szám
4 fi é h ö s 1924. junius 25 milliárd folyt be forgalmi adóban. Békésvármegye 5 hónapja« Békésvármegyében öt hónap alatt, mint az alábbi hivatalos kimutatásból kitűnik — több mint ötmilliárd korona folyt be forgalmi adóban. A pénzügyigazgatóságtól nyert kimutatás szerint, az összegek igy oszlanak meg : januárban befolyt 779112760 K februárban » 1039506452 » márciusban » 1255675917 » áprilisban » 1504085058 > májusban » 1731369641 K. A júniusi összeget még nem lehetett megállapítani, de a mai napig ez az összeg is meghaladja az egy milliárd koronát. A kerületi rendőrfőkapitányok értekezlete. Budapestről jelentik : Nddossy Imre országos főkapitány elnöklésével a kerületi rendőr- főkapitányok értekezletet tartottak Budapesten, a belügyminisztériumban. Értesülésünk szerint, az értekezleten a szanálási törvénnyel kapcsolatban felmerült kérdések beszéltettek meg. Mint jó forrásból halljuk, két kerület fog megszűnni — a pestvidéki és a pécsi. Ezután tehát az ország államreDdőrsége 5 kerületre fog oszlaci. Az értekezleten szóba került a rendőrtisztviselők fizetésének rendezése is. EskfiVŐ. Henrich Antal Heinrich|Károly fia folyó hó 26 án, csütörtökön délelőtt fél 12 órakor tartja esküvőjét Németi Jucikéval, Németi Péter kedves leányával Budapesten a Kálvin-téri református templomban. Színházi bérlel. Már közöltük, hogy Csáky színtársulatának titkára Bally Yince városunkban tartózkodik bérletjegyzés céljából. Aki kedvezményes bérletet óhajt kötni, a Dobay könyvkereskedésében érdeklődhetik. Letartóztatott tisztviselő. Békéscsabáról írják: Dr. H. B. magántisztviselőt a magyar nemzet megsértése és a hadsereggel szemben elkövetett sértése miatt letartóztatták és Szegedre szállították. A magáról megfeledkezett tisztviselőt Szegei den szabadlábra helyezték, de tovább folytatják ellene az eljárást. Nevét egyelőre — fölkérésre — elhallgatjuk. Kézimunka kiállítás. Az áll. poig. leányiskolával kapcsolatos kézimunka tanfolyam fehérvarró csoportjának kiállítása megnyílt. A kiállításon a növendékek szabásrajzaikat, papírból varrott kis modelljeiket és vászonból feldolgozott fehérneműiket és fehérhimzéseiket mutatják be, továbbá rajzaikat ás tervezéseiket is. Megtekinthető a kiállítás naponta 5—7 óráig és 28-án záródik be. A szép kiállításra felhívjuk a közönség figyelmét. A szülőket, tanügybarátokat szívesen lát az igazgatóság. Hídépítés. A kereskedelemügyi minisztérium a Szeghalom—csökmői vicinális közúton levő, úgynevezett „Gőzmalmi Berettyóhid“ alapépit ményi és vasbeton felszerkezeti munkálataira versenytárgyalást hirdet. A pályázatokat julius 15- g be kell nyújtani. A feltételek a keresk. minisztérium 111. szakosztályában (Hunyadi János- ut 1. emelet Budapest) megtekinthetők. Erdős Renée lelki útmutatója, mely tanács csal, megoldással szolgál mindenki számára, aki lelki problémájával a nagy Írónőhöz fordul, a Színházi Elet legnagyobb szenzációja. Iocze Sándor népszerű hetilapjának uj számában a képes riportok gazdag sora számol be a színházi, művész:, autós élet eseményeiről, az Alföld-Alpesi turaut startjáról, a győztes uruguayi csapatról, a magyar sportélet szenzációiról. Teljes terjedel mében, Hevesi Sándor fordításában közli a lap Gncbe hires színmüvét az Egy pohár viz-et. Egv szám ára 8000 koioa3. negyedévi előfizetés 80000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29 Az En Újságom. képes gyermek lap. Barátji tanítója, szórakoztatója a magyar gyermekvilágnak. Szövegben, képben gazdag tartalommal jelenik meg. Szerkeszti Gaál Mózes. Előfizetési ára negyedévre 25000 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal. Budapest, VI. Andrássy nfc 16 Vizsgál ajándéknak a legalkalmasabb serdülő leányoknak a Magyar Lányok, melyben a szépirodalmi részen kívül, felette becses és tanulságos ismeretterjesztő cikkek, továbbá a háztartás, kertészet, konyha, kézimunkák, női foglalkozások, divat stb. körébe vágó rovatok vannak. Előfizetési ára negyedévre 30.000 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal : Budapest, VI. And- rássy-ut 16. Herezeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának, az Uj Idők-nek 26. számában befejezést nyer Surányi Miklós érdekés regénye. Közli a lap azonkívül Kosárynó Kéz Lola, Nyári Andor és Meskó Barna elbeszéléseit, Lyka Károly, Kálmán Jenő, Sztrókay Kálmán és Kuzitska Mária cikkeit, VértesBy Gyula versét, Bakonyi László aforizmáit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrá8sy-ut 16. Szerkesztő: OKO.SZLÁVI GÁBOR Nyári ruhát és bloust ne kössön kézen, olcsóbban kap készen ! Leány kötött ruha nagyság szerint 45— 90 ezer, blous 80 - 96 ezer. Női ruha 140-190 ezer koronáért minden kimondható szinben és nagyságban dús választékban kapható 585 1-3 kötöttáru és kézimnnka- üzletében. Előnyomásk most érkezett uj minták után jutányos árban készülnek. Uj divatlapok és kézlmuukaköuivek kaphatókGyepes Erzsébet Üzlet áthelyezés. Tisztelettel hozom tudomásul, hogy apósom, iTj. Balog József évtizedek óta fennálló hentesáru üzletét a múlt év folyamán átvettem és azt Báró Wenckhelm Bela-utca 9. szám alá helyezem ál, Sál István bádogos fémáru gyá ros házába, a Komlóval szembe. A kor kívánalmainak megfelelőleg berendezve, 1934. juntas 30-án, csütörtökön nyitom meg. Szives pártfogást kérve, tisztelettel fff. Balog József utőda Szabd Jőzsef. 605 1-1 A gyulai határban, Lencsés ut mellett, Pejrét 28. számú tanya 35 hold földdel eladó. Értekezni lehet Fábián Jánosnál Csor- vás (állomás mellett). 604 i—2 Két tanúié azonnal felvétetik Ooo 1-1 H.íistz és .Kovácshoz.. Veszek: legmagasabb árban arany, ezüst,? ékszertárgyakat és hamis foga« kát, magyar 20 és 10 koronás ara« nyat, I, 2, 5 koronás és I forintos ezüstpénzeket. — Elzálogosított tárgyakat kiváltok, napi áron átveszek. Ehrenfeld S. 372 14—* aranyműves Bútorok! Hálók, ebédlők férfi- szobák a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig legolcsóbban beszerezhető k Mayer István bútor rak tárában 365 23 - * Bűró Wenckhelm Béla utca 7 Mitől olyan zamatos a kávéja édesem ? Egyszerű, csak UHU kávéval van főzve! Első csabai iiOSENTHÁL- irnnna kicsinyben is nagyban gőzmaimi llSZl C» MtlFffg* 45114_, kapható StfUÉSZ BÉLA üflTO® ÉJÉ BEST «1T1JJLA, EBKEL-TÉB. UvaMs. 8P*4. a kladótniatdono* Unbay Jtooa eyamifitf*.