Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-04-28 / 34. szám
2 Békés 1923. április 28. hazafias, kulturális és erkölcsi érdemeik szerint egyenlő szabadságban s megfelelő anyagi s jogi támogatásban részesítse. Belátásos. józan protestánsaink nagyrészének nincs is észrevétele az ellen, hogy az állam nálunk, ahol a kereszténység mégis csak mint katholicizmus vetette meg az országnak, mint európai királyságnak alapjait s lengte át törvény- hozását egészen 1848 ig, főleg ez utóbbi értelemben kövesse a kereszténység elveit. Ezek a higgadt, elsősorban keresztény s csak másodsorban felekezeti érzelmű protestánsok, bármenynyire ragaszkodnak felekezetükhöz, nagyon jól érzik, hogy a katholicizmus a legerősebb véd- vára a keresztény hitnek és erkölcsnek, legszilárdabb bástya a szabadgondolkozás és destrukció elleni küzdelemben s legtöbb érdemet szerzett az ország erkölcsi erőinek gyarapításában. Tudják és látják, hogy a nagy országpusztité veszedelmekre : a zsidóság óriási térfoglalására, a szabadkőművesség és szociáldemokrácia terjedésére, a sajtó elfájulására, a közerkölcsök romlására, az irodalmi és színházi dekadenciára, az egykére stb. a katholikusok mutattak rá legelőször s küzdöttek ellenük a legnagyobb határozottsággal ; tudják és látják, hogy itt nincs és nem is volt soha megalkuvás; hogy a katholikusok sohasem tűrnének meg püspökeik, papjaik és theo- logiai tanáraik között szabadkőműveseket; tudják és látják,'hogy a destrukció vezérei és orgánumai nem ok nélkül küzdöttek mindig és mindenütt elsősorban a katkolikus egyház és papjai ellen s a liberalizmus és a plutokrata sajtó sem ok nélkül okádott tüzet és lávát, gúnyt és gyűlöletet elsősorban a katholikus gondolatok, elvek, szereplő emberek, papok és intézmények ellen. S ép ezért ezek a protestáns rétegek — mi úgy hisz- szük, a hazai értelmiségi protestánsok túlnyomó többsége — bizalommal és keresztény örömmel látják a keresztény küzdelmek vezérszerepét katholikus kézben. Sőt hozzátehetjük: a mi protestáns közönségünknak (részben a lelkészeknek is) épen értékesebb, keresztényebb része nagyon sok dologban bensőleg szinte katholikus módon érez és közelebbvalónak tudja magát a katholi- cizmushoz, mint azokhoz a modern-protestáns irányzatokhoz, amelyek a kereseténységből már szinte csak a nevet tartották meg s amelyek a racionalista-protestáns theologia vezetése mellett ma már sem Krisztus istenségében vagy csodáiban, sem a lélek halhatatlanságában, sem az evangéliumokban nem hisznek. Nézetünk szerint ezeknek a higgadt, belátó protestáns rétegeknek feladata lesz letompitani a saját táborukban azo- ket az elsősorban nem keresztény, hanem felekezeti törekvéseket és érzékenységeket, amelyek mindenben csak sérelmeket, gravámeneket látnak, amelyek a katholicizmus belső megerősödésétől félnek s amelyek a katholikus egyházzal szemben talán még a liberalizmussal, a szabadkőművességgel, sőt a zsidókkal is bármely percben szövetkezni hajlandók. Viszont persze sajnálatos, hogy egyes vezető felekezeti férfiak annyira távol állnak e magasabb keresztény gondolatoktól, hogy szinte egész „vallási“ életük a pártoskodás és protestálás szitásában merül ki. Maguk sem tudják miért — mint mikor a gyermekek csatát játszanak s a játékszerü két táborraoszlásba annyira belemelegesznek, hogy végül egymás fejét verik be — a puszta pártszempont, az ösztönszerü féltékenység a katho- licizmussal szemben, a „ne hagyd magad“-vir- tuskodás képtelenekké teszi őket arra, hogy a nagy keresztény egység gondolatát megértsék, hogy álláspontjukat, amelybe születésüknél fogva, tehát szinte véletlenül cseppentek bele, revideálják. A protestánsok, azt hisszük, mind nemzeti, mind keresztény szempontból csak örülhetnek annak, ha a katholicizmus virágzik és belsőleg erősödik, vagy ha az állam a „keresztény“ elvet elsősorban annak legszilárdabb, egységesebb és határozottabb formájában, katholikus értelmezés ben tartja szem előtt. Ne féljenek : ez még nem jelenti a ptotestáns egyházak szabadságának legkevesebb sérelmét vagy megfogyatkozását sem s a katholikusoktól teljesen távol áll az az amúgy is illuzórius szándék, hogy számbeli túlsúlyúkat s ősi törvényeinkben s egész történelmi fajlődésünkben kifejezésre jutott vezetőszerepüket a protestáns felekezetek bármily irányú elnyomására vagy egyenes elnyelésére használják fel. Azt hisszük, a nemzetnek a pozitív kereszténység irányában való fejlődésére egyfelől, a „felekezetközi“ béke megőrzésére, másfelől ez a legbiztosabb s legegyenesebb ut. Tudjuk, hogy ezzel a megegyezéssel, vagy akár a közös veszedelem ellen való örvendetes politikai és gazdasági együttműködéssel is a keresztény egyházak belső versengése és vitái még nem nyernek elintézést. De ez a versengés maradjon meg az egyházak belső ügyének; ezt a belső, hogy úgy mondjuk: vallási küzdelmet az annyira szükséges és kívánatos politikai és gazdasági kooperáció megbontására ne használja fel egyik fél se; folyjon ez a küzdelem mindig lojális fegyverekkel s ne keressen a másik féllel szemben senki fegyvertársat árulómódra a közös ellnnség, a nemzet és kereszténység legádázabb rombolói sorában Ha már nem lehetünk teljesen egyek — ami természetesen a legideálisabb volna s ami sok katholikus és protestáns léleknek őszinte vágya — legalább legyünk lojális ellenfelek s ott, ahol híveink sérelme nélkül lehet, támogassuk egymást a még részben is csak alig legyőzött közös veszedelmekkel szemben. Teljesen egyek leszünk-e valaha? Ki tudná azt megmondani ? Ki látna a jövőbe ? Mi ugyan hiszünk benne, hogy el fognak csittulni azok a pártszenvedélyek, amelyek az „egy akol s egy pásztor“ ideális állapotának elközeledtét ma még a messze jövőbe tolják ki; mi hisszük, hogy mihelyt a józan, szenvedélytelen megfontolás utat tör az elfogultságok és berögzöttségek között, lassan-lassan megérik a belátás, hogy a XVI-ik századnak annyira speciális, történeti hátterű inditóokai és elválasztó gondolatai nem indokolják a századokra nyúló széthúzást s a keresztény erők teljes egyesülésének késleltetését s e feltevésünkben megerősít bennünket pl. a nagyarányú angol katholizáló mozgalmak szemlélete s megerősít az a látvány, hogy hazai protestánsaink sem látnak már az ősegyház hitében sem bálványtiszteletet, sem Mária-imádást, sem Antikrisztus-kultuszt, sem a lelkiismeretek gúzsbakötését. Sőt : a protestantizmus széles rétegei ma is hisznek már dogmákban, ha nem nevezik is igy a hitigazságokat: hiszik az Isten létét, Krisztus istenségét, a Szentháromságot, a Szent- irás isteni eredetét, az örök életet stb. A nép ép úgy imádkozik evés előtt s után, mint a katholikus ; épugy jár külső istentiszteletre, épugy harangoz és orgonái, temet és keresztel szertartásosan, épugy tiszteli a keresztet és vallásos áhítatra gerjesztő képeket, épugy imádkozik holtjaiért, mint a katholikus; a hivatalos protestáns egyházi életben hasonlókép van ma már bizonyos fajta hierarchia — püspök, esperes, káplán stb. —, lelkészavatás, egyházfegyelem stb. mint a katholikusoknál, sőt újabban már az egyházi kiközösítésnek is akadnak példái. Jeléül annak, hogy a reformáció voltaképeni eszméi épen nem szikkadtak oly mélyre a protestáns nép és lelkészség lelkében, hogy a közeledés folyamata vissza az anyaegyházaoz, annak szokásaihoz s intézményeihez, észrevétlenül s akaratlanul is meg ne indulhatott volna Ha ezt az öntudatlan közeledést vezető protestáns körök teljessé s tudatossá tennék, ha a nagystílű protestáns emberek behatóan foglalkoznának az unió gondolatával, a leglényegesebb akadály: a megmerevedés az elkülönöződésben kétségtelenül hamar megszűnne. A katholicizmus bizonnyal nagy előzékenységgel sietne az egyesülés útjait egyengetni s a közeledést megkönnyíteni, s miként a keleti egyházaknál, Róma hihetőleg itt is hajlandó lenne messzemenő engedményekre, ami a szertartásos életet, az istentisztelet nyelvét, a lelkészek elhelyezkedését, családos állapotát stb. illeti. Azonban — ismételjük — az unió gondolata, bármily kedves álmunk, egyelőre bizony- nyal még csak a távol jövő zenéje s ismételjük ezt is : midőn mi katholikusok a protestánsok nak baráti kezet nyújtunk a közös védekezésre és kölcsönös politikai és gazdasági támogatásra, ebben bennünket semmiféle hátsó gondolat nem vezet és nagyon jól tudjuk, hogy az unió gondolata majd csak úgy és csak akkor fog testet ölteni, ha erre ők maguk, teljesen önként s a maguk elhatározásából fognak hajlandóságot mutatni. Annyit azonban már ma is elvárhatunk protestáns testvéreinktől, hogy ha nem is a vallási, de legalább politikai és gazdasági létharcunkban mellénk állanak, nem pedig a radikális zsidóság s a szabadkőművesség mellé. S hisszük, hogy az a hazafias készség és lendület, mellyel protestáns testvéreink a múltban annyiszor szereztek érdemeket az ország függetlenségének biztosítása körül s az a tisztult gondolkozás, melynek nem egy kiválóságuk adta tanujelét, meg fogja értetni velük ma is, hogy a keresztény és nemzeti védekezés munkájában nem a destruk- tivek oldalán, hanem mellettünk a helyük. Egy drb bors aj ló vasállványon és egy drb kóthengeres daralő eladó Szentháromság-utca 9 szám alatt. 368 l—l Kossuth-tér 27. szám alatt eladó egy szobabútor elutazó» miatt. 364 1—1 Mily szép Én hittem-e egykor Átoknak az éltet ? Én bolyongtam a földön, Mint éji kisértett Elégeti arcom A szégyeni láng! — Mily édes az élet, Mily szép a világ ! Vad ifjúkoromnak Szélvésze kitombolt, Kék tiszta szemével Mosolyog le a menybolt, Mint gyermekeik/'e Az édes anyák — Mily édes az élet, Mily szép a világ! Minden napom egy but Gyomlál ki szivembttl, Kert újólag e szív, Mely széltire zöldül, És benne virít a Sok tarka virág . . . Mily édes az élet, Mily szép a világ! a világ1! A bizodalom, kit Oly ratal eltlzék, Két karral újonnan Lelkemre fttződék, Mint távoli útról Jött régi barát . . . Miig édes az élet, Mily szép a világ ! Jertek közelembe, Jó régi barátok, Nem néz a gyanúnak Kancsal szeme rátok, Elvertem az ördög Ez atyjafiát . . . Mily édes az élet, Mily szép a világ ! Hát még ha eszembe Jut ifjú virágom, A barna leány, e Szép hajnali álom, Kit én úgy imádok S ki engem imád — Mily édes az élet, Mily szép a világ ! Politikai hírek. Budapest. A jóvátételi bizottság május 4-én, Párisban közvetlenül tárgyal Bethlen miniszterelnökkel és Kállay pénzügyminiszterrel Magyarország pénzügyi viszonyairól. Budapest. Május 1-én nem engedi meg a rendőrség Budapesten a szociáldemokraták tervezett tüntető felvonulását és gyűlését. Prága. A csehek tovább folytatják önkényes- kedéseiket a határincidens miatt. Ma jelölték ki a vegyesbizottság bárom cseh tagját. Belgrád. A belgrádi kormány is, az olasz kormány is egy várható olasz-szerb háborúra tesznek előkészítő intézkedéseket. Budapest. A pénzügyi tanács május hó végéig újabb 6 milliárd korona kölcsönnek az állami jegyintézettől való felvételére adott engedélyt a p énzügy miniszternek. London. Szspári László londoni magyar követ egy óra hosszat tartó megbeszélést folytatott Carson lorddal. A beszélgetés folyamán az angol külügyminiszter igen élénk érdeklődést mutatott a magyar ügyek iránt. A tárgyalás a legszivélys- sebb hangon folyt le. Budapest. A Magyar Távirati Iroda jelenti : Az április 23-iki kimutatás szerint az államjegy- forgalom 29 567 millióval 12 milliárdra emelkedett. Ezen emelkedést a tavaszi mezőgazdasági munkálatokkal járó nagy szükségletek, valamint az általános áremelkedéssel kapcsolatos hiteligények kielégítése idézték elő. Az egyéb tartozásokban, az egyébb követelésekben mutatkozó különbözet a Da vizaközpont igényeinek kielégítésével áll összefüggésben. m X K_XB M. Az ág. ev. egyház folyó hó 29-én, vasárnap délelőtt 9 órakor istentiszteletet tart a gróf Károlyi Sándor-nteai állami elemi iskolában. Raffay püspök Kondoroson. Raffay Sándort, az evangélikus banyakeiüiet püspökét, aki egyházlátogatások céljából érkezett vármegyénkbe, szerdán délután fogadta Mezőtúron dr. Brandt Vilmos főispán és dr. Daimel Sándor alispán Békésvármegye nevében. A vármegye főispánja a püspököt elkísérte Kondorosig, ahol részt vett az istentiszteleten és a püspöki áldáson. Raffay püspököt nemcsak Kondoros község, hanem a környékbeli lakosság is, vallásfelekezeti különbség nélkül, nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadta. Raffay püspök április 30-ig szándékozik Kondoroson tartózkodni.
