Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-04-28 / 34. szám

323. április 28 Békés 8 Épfii a magyar bankjegy nyomda. A kor- y már régebben elhatározta, hogy felépíti a yar bank jegy-nyomdát, mert a bankjegyeknek 'öldön való készítése nagyon költséges. A mda építésére kiirt pályázatot a Kondor és edi budapesti cég nyerte el, amely 183 mil­óért építi fel Budapesten az Qrszágház-téren. lZ építést rövidesen megkezdik. A gyulai földigénylők lajstromának felül- izsgálását Sirkody Ferenc kir. járásbiró, a tár- ;yaló bizottság elnöke, Gyulán a városháza fca- lácstermében 1923, évi májas hó 9-ik napján lélelőtt 9 órakor kezdi meg. Gyulán uj ifjúsági egyesület van alakuló­in. A gyulai kereskedő és iparos ifjúság április ló 26-án este az önkéntes tűzoltó laktanyában lépes értekezletet tartott, amikor is egy Levente íjusági egyesület megalakítása lett elhatározva, áz értekezlet megbizta a kezdeményezőket az alapszabály kidolgozásával és a munkaprogramul megállapításával. Ez alkalommal ideiglenes ha­tállyal megválasztattak: pénztárnoknak Lioska Imre, ellenőröknek Kiss Alajos és Blaskovics László, kőiiyvtárnoknak Scheibert László és Lieska Béla, kirnököknek Blaskovics László, Berndt Fe­renc, Berécyi László, Farkas István ás Szabó Gáza. Az egyesület keretén belül egy ifjúsági énekkar megalakítása is tervbe vau véve. Hisszük, hogy a szép és nemes céllal és tervvel megala­kított ifjúsági egyesület hasznos munkát fog ki­fejteni. Megjelent a lakásrendelet legújabb módo­sítása. Ma jelent meg a lakásrendelet néhány pontjának módosításáról szóló miniszterelnöki in­tézkedés. A módosító rendelkezés 1. §-a az eme­lés ellen való felebbezés határidejét 8 nap helyett 15 napban állapítja meg. Ezenkívül módosul az egymással összefüggő lakás és üzlethelyiségek béremeléséről szóló paragrafas is, amennyiben ha az együttesen bérelt lakás és üzlethelyiségek szá­ma háromnál nem több, a béremelés tekintetében felmerült bármely vita esetén a bérbeadó köteles a bírósághoz fordulni. Kedvezményes utazás a budapesti áru- minlavásárra. A május 19—28-ika között meg­tartandó budapesti árumintavásár látogatottságá­nak érdekében a vásárok rendezőségének számos utazási kedvezményt sikerült megszerezni. A vá­sárra utazók május 17—30. között a Máv. vona­lain 50 százalékos viteldíjkedvezést kapnak úgy az oda-, mint pedig a visszautazáskor. A mezőgazdasági terményeknek a behordás és cséplés idejére a tűzvésztől való megóvása tár­gyában — a múlt évben kiadott hasonló irányú kor­mányhatósági rendelet némi módosításával — a belügyminiszter 81640—1923, szám alatt rende­letét adott ki. A kórházi bizottság ülése. A vármegyei közkórházi bizottság legutóbbi ülésén az elme gyógyintézet ápoló személyzetének fizetését a drá­gaságra való tekintettel felemelték. Felhatalmazta az alispánt, hogy 2.000,000 korona erejéig fe­hérneműt vásároljon. Az I—II. osztályú ápolási dijakat 2000, illetve 1200 koronában állapították meg, az elmegyógyintézetre vonatkozólag pedig 1200, illetve 800 koronában. Az állammal kötött szerződést felterjesztette jóváhagyás végett a bel­ügyminiszterhez. A Gyulai Atlétikai Club által folyó évi áp­rilis hó 22-én rendezett tornaünnepélyen felül­fizettek: R-isner Arthur 1000, Braadt Yilmos 500, vitéz Szabó Jernő Békés-Arad vármegyei , Vitézi Szék nevében 500, Mayer István 200, Sze­gedi Istvánná 200, Rrisner Eadre 200, F. G. 100 és N. N. 50 koronát. A nameslelkü adakozók adományaikért ezúton fogadják a club vezetősé­gének hálás köszönetét. A sakk-kör a Polgári Kör kis olvasó-tenné- ben vasárnap, április 29-én délután 3 órai kez­dettel Bakos József igazgató által különböző végjáték tanulmányokról előadást tart. Az elő­adás befejeztével pedig vegyes villámverseny lesz tartva. Nagy munkáskizárás Angliában. Az angol hajózási ipar munkaadó-szövetsége elhatározta, hogy ez iparban foglalkoztatott valamennyi mun­kásnak április 30-iki hatállyal felmond, amennyi­ben a túlórákra és az éjjeli munbaszakra vonat­kozó megegyezés feltételeit nem fogadnák el. Ez a felmondás több mint kétszázezer munkást érintene. Meghívó A Gyulai Kereskedők és Keres­kedő Ifjak Társulatának Elnöksége az 01IKE gyulai tagjait folyó évi május hó 6 án, vasárnap délelőtt 10 órára a társulat Komlóbeli helyisé­gébe közgyűlésre ezen az utón összehívja. Tárgy­sorozat : Az OMKE gyulai kerületének megalakí­tása és vezetőségének megválasztása. Kiállítás. A Szociális Misszió Társulat a népjóléti mi­niszter úrtól, a város polgármestere utján, nagyobb mennyiségű pamutot kapott. A misszió tagjainak és a Mária Kongregáció leány tagjai egy részének önzetlen munkája rendkívül hasznos s egyben csinos ruhadarabokká dolgozta fel ezt az anyagot. Ezeket óhajtja a Misszió Társulat bemutatni f. hó 29-én a központi rám. kath. iskola föld szinti termében. A tanulságos kiállítást változa­tossá teszik a missziótagok s a társulat iránt ér­deklődők szép kézimunkái, melyek ott a hely­színen eláruaittatnak. Mivel a kiállítás csak egy napig — április 29-én délelőtt 10 órától este 6 óráig tart, ezúton hívja fel a társulat az érdeklődők szives figyelmét. Beléptidij személy enkint 20 korona­A befolyó összeg jőtékonycélra fordittatik. Ha valaki — nem missziós tag is — részt óhajt venni kézimunkáival a kiállításon, szándékát jelentso a Misszió munkadélutánján a polgári leányiskola III. B. osztályában délután 4 órakor azonnal, hol bővebb tájékozódást nyerhet. A Szívgárdában érdekelt szülőket és neve­lőket vasárnap április 29-én délután fél 4 ólára a belvárosi iskola emeletén tartandó értekezletre ezúton meghívja a vezetőség. Halálozás. Erdőstarosai Fejér János, a Szeg- halomvidóki Takarékpénztár r.-t. volt pénztáros­igazgatója április 24 én d. u. 3 órakor hosszas szenvedés után elhunyt. A Magyarországi Munkások Rokkantso- géiyző és Syugdi jegy i elének hivatalos értesítése. A Magyarországi Munkások Eokkantsegélyző és Nyugdijegyletének tagsági illetékei 1923 május első hetétől kezdve a póttagdijak a rendes tagdí­jakkal együtt a következők: I. oszt. hetenként 30 E II. oszt. hetenként 40 K III. oszt. hetenként 50 K IV. oszt, hetenként 60 K V. oszt. hetenként 80 K VI, Oszt. hetenként 100 K. A gyulai m. kir. pénzügy-igazgatóság Két­egyháza és Vésztő községben felállítandó egy-egy kizárólagos döhánykisárndára nézve eznnel pályá­zatot hirdet. A felszerelt és 20 K okmánybélyeg­gel ellátott pályázati kérvények a gyulai m. kir. pénzneyigazgatóságnál 1923. évi május hó 15-én délelőtt 12 óráig személyesen, vagy posta utján nyújtandók be. Meghívó. A Gyulai Kereskedők és Kereskedő Ifjak Társulatának Elnöksége a társulat tagjait folyó évi május hó 6-án, vasárnap délelőtt fél 11 órára a társulat Komlóbeli helyiségébe közgyű­lésre ezen az utun összehívja. Tárgysorozat: Két jegyzőkönyvhitelesitő kiküldése, titkári jelentés, zárószámadások és költségvetés tárgyalása, tagsági dijak uj megállapítása. Egy alelnök és másodtit­kár választás, a számvizsgáló bizottság kiegészí­tése. Esetleges indítványok. Kitiltott külföldi sajtótermék- A belügymi­niszter a Belgradban megjelenő »Balkán* cimü időszaki sajtótermék terjesztését megtiltván, a kereskedelemügyi miniszter e sajtótermék postai szállítási jogát megvonta. A esépiési százalék megállapítása. A me­zőgazdasági bizottság foglalkozott a esépiési szá­zalék megállapításéval az alispán megkeresésére. Éideklődtüuk dr. Drimel Sándor vármegyei alis­pánnál, hogy a megye területére egységesen fog-e megállapi itatni a esépiési százalék minimuma, illetve maximuma? Az alispán kijelentette, hogy a esépiési százalék egységes megállapítása nem lehetséges. A gépek ugyanis mind más és más állapotban vannak, vidékenként, szinte táblánként másmilyen a gabona, egyik tiszta, a másik gazos. Az elmúlt évben megpróbált egységes százalékot megállapítani a gazdák és cséplőgéptulajdonosok bevonásával. Akkor nem sikerült, igy most sem érdemes s nem célirányos meg is próbálni. A válóperes hölgy paródiája Karinthy Fri­gyes irta meg a Színházi Élet uj számába a válóperes hölgy paródiáját olyan szellemesen, ötletesen, hogy egész Budapest erről a szinda- rabkarrikaturáról beszél. Incze Sándor hetilapja e héten is csupa érdekesség. A Nemzeti színház újdonságáról az Isten váráról és az Andrássy- uti szinház uj műsoráról hoz pompás képeket, és sok cikken, riporton, intimitáson kívül uj ro­vatot is ad, még pedig Sport rovatot, melyben már a vasárnapi FTC-MTK mérkőzésről, a szí­nészek és artisták futballmérkőzéséről hoz képe­ket. Darabmelléklete ezen számnak Szenes Béla vigjátéka a Végállomás és közli Harsányi Zsolt uj regényének folytatását. A 48 oldalas lap ára 150 korona, negyedévi előfizetés 1500 korona. Kiadóhivatal Budapest Erzsébet-körut 29. WIIT-TÜK. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség; _ Ez úton értesítjük a t. rendelő közönsé­get, hogy a gyulai férfi és női szabóiparosok szakosztálya a folytonos drágasági viszonyok tekintetében arra az egyhangú álláspontra volt kénytelen helyezkedni, hogy vállalataikat némileg a mindenkori buzaárfolyamhoz mér­ten irányítják. — Tisztelettel 368 1—1 A szabóiparosok. Megvételre kerestetik jókarban levő használt gyermekkocsi. — Értekezni lehet Damjanich-utca 20. szám alatt. 358 1—2 Kossuth Lajos-tér 22. szám alatt 2 drb üveggel és spalét táblával ellátott ablak tel­jesen jó karban eladó. 559 l—l ügy bútorozott külön bejárata utcai szoba Kossuth Lajos-utca 17. szám alatt kiadó. Megtekinthető délután 2—5 óra között. 360 l—l Eladó egy nagy ablak üvegezve tok­kal Virág-utca 23. szám alatt. 362 1—1 Eladó Megyeház-utca 5. számú ház szeptember 1 re beköltözhető lakással. SOI 3-8 „Retorta“ bükkfaszén kapható 36i í—* Molnár Albertné fakereskedésében, fiossuth-tér 18. szám. Német villamos vasalók és díszes csillárok gyári áron alul eladók Stéberl Mihály villanyfelszerelósi üzletében Városház-utca 21. Telefonszám 116. 347 2—3 Egy Gitár cltera és 40 kötet Jókai mü eladó Bárány-u. 14. sz. 367 1—1 Ifj. Puskás András szabadkai tanyáján 100 m. bér essen a és 150 m. gyepszéna kisebb és nagyobb tételekben eladó. 369 l—1 Hetest, továbbá Jutalékos ter­ménybevásárlókat keresünk állandó alkalmazásra. Körosvldéki ipari és áruforgalmi r.-t. 366 1—* fiókja Gyula, Kossuth Lajos-tér 34. Női kalapkülönlegességek Schwarcz Margit kalapszalonjában, Terónyi Lajos-utca 6. Alakítások modellek után ol­csón ós pontosan készülnek. 370 1—2 Józsefbenedeken a 8-ik kilométernél, tíőg Pálnénál eladó 500 kéve leveles kóró. 371 1-1

Next

/
Thumbnails
Contents