Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-02-01 / 9. szám

2 Békés 1922 február 1. ffftlálozás. özv. Göcczy Józaefné szál. Nagel Brigitta, jóemlékü Gönczy József volt gyulai, később békéscsabai vasúti főraktárnok özvegye január 28-án 70 éves korában elhunyt. A szép kort ért urinő halálát kiterjedt rokonság gyászolja. Nyugodjék békében! A Szociális Misszió Társalat rendes havi gyűlését folyó hó 5-én azaz vasárnap délután 4 órakor tartja a Békésmegyei Takarékpénztár ülés­termében, Stadler Frida szervező elnöknő részvé­telével, aki ez alkalomra a Laányclub alaposabb megismertetése érdekében február 3-án Budapest­ről Gyulára érkezik. Február 4 én délután 5 óra­kor a Leányclub részére külön előadást tart a Po'gári leányiskola III. osztályában. Kérjük a tagokat éa az érdeklődőket, hogy mindkét előadásra minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. lalálozár A gyulai Szít gárdistáknak egy kedvei kis bajtársa Horváth Erzsiké, (.Horváth Albert m. kir. áll. rendőrtisztviselő 13 éves leány­kája január 28-án elhunyt és temetése 29-én volt iskolatársai és a szent Szív gyermekgárda számos tsgjának részvétele mellett. A Katolikus Olvasókör vasárnapi művelő­dési estélyén báró Apor Vilmos plébános tartott egyháztörténelmi előadást a pápaságról, melyet a szépszámú közönség mindvégig feszült figyelem­mel hallgatott. Nagy tetszést arattak a szavala­tok is. Galyasi Endre iparostanuló Tárkányi Béla »Boldogasszony anyánk« cimü hazafias költemé­nyét, Friedrich József Petőfi »Pató Pálc-ját, vé­gül Gáosi Jakab a »Furfangos cigány« cimü tréfás költeményt szavalta el. A legközelebbi es tély vasárnap, február 5-én délután 5 órakor lesz. Pályázati hirdetmény Szarvas községben felállítandó egy kizárólagos dohánykisáruda keze­lésének biztosítása tárgyában a gyulai pénzügy- igazgatóság pályázatot hirdet. Az áruda a község IV. kerületének forgalmasabb útvonalán lesz fel­állítandó. Az áruda dohánygyártmányok, valamint bélyeg és váltóürlapok eladására létesittetik. Meg van engedve, hogy ezek mellett hírlapok, folyó- és időszaki iratok, valamint a dohányzáshoz szük­séges cikkek, postai értékjegyek is stb. árus.Itas­sanak. A dóhányárus az eladott dohánygyártmá­nyok után 10 százalék, a bélyeg, valamint váltó­ürlapok után 2 százalék jutalékban részesül. A pályázni óhajtók igényjogosultságnkat kétséget kizáró módon okmányokkal igazolni tartoznak. A felszerelt és 5 koronás okmánybélyeggel ellátott pályázati kérvények a gyulai m. kir. pénzügyigaz­gatóság főnőkénél 1922. év február hó 25-én déli 12 óráig személyesen vagy posta utján nyúj­tandók be. A nyomdászok bálja Bzombat este nem nagy, de kedves társaságot vonzott a Komló táncter­mébe. Az estély általában sikeresnek mondható. A tár.ekedvelő ifjúságban nem volt ; hiány s igy a leányok kivétel nélkül jól mulattak. A tánc szünet alatt kisebb kabaré is volt, melynek egyes sikerültebb strófái derültséget keltettek. A gyulai kötögyár munkásai és munkáscő: január 29-én a Komló termeiben tátották szokásos farsangi tárcvigalmukat, mely igen népes volt és minden tekintetben sikerültnek mondható. Mozi tfiikatantrófa. A »Tűzoltó« cimü lap ból vesszük. Niwhivenban rémes tűzkatasztrófa történt. A jelentés szerint 20-an a lángok közt lelték halálukat 400-an pedig könnyebb és sulyo sabb sérülést szenvedtek. Ugyancsak Harburg nevű városban ismétlődött meg e rémes szerencsétlen­ség. Ott 11 gyermek lett a lángok martaléka sokan pedig súlyosan megsérültek. Mindkét helyen a megelőző tüzrendészeti intézkedés hiányos végre­hajtása volt a katasztrófa közvetlen oka. A hatósá­gok e két eset után a szükséges uj intézkedéseket azonnal eket dűlték és fejlesztették a tűzoltóságot. Itt említjük meg, hogy vármegyénkben hasonló katasztrófák elkerülése végett a vármegyei tűzren­dészed felügyelő rendeletileg intézkedett. Az u] ipartörvény leglíletékssebb kiadása Az uj ipsrtórvény legilletéktsebb kiadása, amalyet dr. Dobsa László, az ipartestületek Országos Szövetségének igazgatója rendez sajtó alá, lát el bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel. E munka röviddel az uj ipartörvénynek a nemzetgyűlési tárgyaláson való befejezése után megjelenik és nélkülözhetetlen kézikönyv lesz minden iparos, kereskedő és ügyvéd számára. Araaitani fogják az összes könyvkereskedések. Bolti ára 70 K. Közgazdaság símmel egy hetilap indal meg, amely a szegedi kereskedelmi és iparkama­rai kerületnek általános gazdasági érdekeit lesz hivatva képviselni. A lspnak megindítására az a tapasztalat késztetett, hogy rgy ilyen orgánum, amely speciálisan ennek a vidéknek az ügyeivel foglalkozik, teljességgel hiányzott. A cél az, hogy a közönségnek az érdeklődését a közgazdasági érdekek iránt minél inkább felkeltsék. A lap Tonellli és Landosberg, a szegedi Kereskedelmi- és Iparkamara két ismert vezérférfia szerkeszté­sében fog megjelenni. Pintér Jenő nagy irodalomtörténete- Nagy kulturális esemény s mai szomorú helyzetünkben vigasztaló bizonysága a magyar kulturmunka szétszakithatatlan folytonosságának az a hatalmas kétkötetes munka, amely most jelent meg a Franklin-Táraulat kiadásában s melyben Pintér Jenő megírta a magyar irodalom történetét a leg­régibb időktől napjainkig. Ez a nagy mü az első tudományos magyar irodalomtörténet egy szerző­től. A régebben megjelent képes irodalomtörténe­tet, a mely hasonló terjedelemben a népszerűsítés céljait szolgálta, ötven munkatárs müveiből állí­tották össze. Ezzel szembe Pintér Jenő müve a tudományos célok szolgálatára helyezi a fősulyt, földolgozza az irodalomtörténeti kutatás eddigi összes eredményeit és egységet teremt az óriási anyagban. Az adatok tömegét biztos perspektívába helyezi, az'irodalom fejlődési folyamatát egységé­ben állítja az olvasó elé, egyöntetű értékelési szempontok szerint. Ezek alapján a mü nagy fon- tozságu és értébe nyilvánvaló mindenki előtt. — Pintér Jenő gondolkozva és megfigyelve járta be irodalmunk egész területét s az irodalomtörténet eddig végzett munkáját kiegészítette saját kuta­tásainak eredményeivel, feldolgozta a saját tudo­mányos gondolkodásának világításánál s ily módon nemcsak az eddigi eredményeket foglalta egységbe, hanem alapot és ösztönzést adott a további munkára is. — Nagy müve az újabb magyar irodalomtőrténetirás legfontosabb étappeja. A két kötet több mint ezer sürü nyomású, nagy formátumú oldalra terjed s a Franklin-Táraulat olyau kiállításban adta ki, amelyhez hasonlót a háború kitörése óta alig jelent meg a magyar könyvpiacon. A letiport magyarság kulturmultjá- nak büszke emlékoszlopa, de egyúttal a jövőhöz való akaratának bizonysága is ez a lélekemelő és nemzeti fontossága könyv. Ara a mai nyomdai-? és papirviszonyokhoz mérten olcsóuak mondható. A két hatalmas kötet 2800 koronába kerül. Te­kintve, hogy monnmentális mű, korlátolt számmal nyomatott, a készlet hamarosan el fog kelni. Kapható Lamp3l R. könyvkereskedésében (And- rássy-ut 21) és minden magyarországi könyvke­reskedésben. A »Magyar Kultúra«. A magyar katolikusuk harcos szellemű folyóiratának legújabb száma igen változatos tartalommal jelent meg. Értékes és érdekes Becscy Antalnak a magyar energiagaz­dálkodásról irt tanulmánya, melyben hazánk ter­mészeti erőinek felhasználását sürgeti. Csóka Lajos korszerű tanulmányt irt a királyválasztás problé­májával kapcsolatban; egy másik cikk pedig jogi alapon bizonyítja, hogy a magyar király csak katolikus lehet. A többi aktuális cikk közül igen tárgyilagos és nivós Kiss Józsefről irt nekrológ. A lapnak uj rovata is nyílt, mely a közgazdaság eseményeit fogja katolikus szempontból megvilá­gítani. A rovatot dr. Schrantz Pál vezeti és az első számban báró Korányi Frigyesnek, az uj pénzügyminiszter npozéjáról mondott véleményét közli. Tartalmas és tárgyilagos bírálatot közöl többek között Erdős Rsnée szenzációs könyvéről, »Sacterra bíborosról«. A lep előfizetési ára ne­gyedévre 60 K. (Kiadóhivatal V,, Honvéd-ut 10.) HUSFÜSTÖLÉST VÁLLALÓIK BAJZA- UTCA 3 a A. Vegyünk lisztet, korpát K nülsz és Kuktánál Kossuth-tér 31. Werner üreges mellett, a kápolnával szemben. ieo i_* Eladó teljes lakásberendezés. An­gol bőrbutor, kemény- és diófabutor, réz háló­szoba, puhafa konyhabútor és mindenféle háztartási cikk Árpád-utca 9. szám. 149 1-1 Vég-utca 14. számú ház eladó három lakással, nagy portával. Nagyrománváros, Rövid-utca 8. számú ház eladó. 145 1—l Vida-utca 7« száma ház eladd. 146 1-3 Figyelem! A nagyérdemű hölgyközönsóg szives tu­domására hozom, hogy a vezetésem alatt álló Hermann Olga-To le kalapszalonból ki­léptem és a saját nevemen Pállnkaház­ntca 1. szám alatt (az Úri Kaszinó mellett) kalapszalont nyitottam, hol a mai kor igényeinek megfelelő modelle­ket állandóan raktáron tartok és alakításokat pontosan és olcsón készítek. A hölgyközönsóg további szives pártfo­gását kérve, kiváló tisztelettel 144 í-á Schwarcs! Marcit, a Hermann Olga-oóg volt üzletvezetőnője. FiArln Gyulán,Kertész­EiSallU BlSsZ utoa 16 számú, melyben 30 év óta füszerüzlet van, nagy kör­zettel, teljes berendezéssel és vendéglővel. Értekezni lehet fenti szám alatt a tulaj­donossal. 127 1—S Aprított tűzifa legolcsóbb napi áron. Szállítás gyors és díjtalan. Gonda Dezső, Jókai Mór-u. 26. 6 5—* Hízott sertéseket bármily mennyiségben vesz Balog József fia J28 1—2 Bonyhádi ut 8. iVTILI?TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a Király Mozgó számára senki hitelbe nem vásárolhat, az ily módon történt bevásárlásokat tehát el nem ismerem s a szenvedett kárért semmi­nemű felelősséget nem vállalok. Gyula, 1922. évi január hó 30 án. Loionciy István ny. m. kir. fregatthadnagy, 148 l—1 mint a Király Mozgó bérlője és engedélyese. Simmyre, a Budapesten annyira felkapott és divatossá vált szalontáncra 3 óra alatt bárkit precízen megtanítok. Házakhoz hívásra megyek. Mély tisztelettel Stern Jenő oki. tánctanár. 147 1—1 Szent Islván-ut 1. szám. Különféle fajgalambok eladók Haj­nal-utca 4. szám alatt. íoo 1—2 JUNO kékit ő a legjobb és legkiadósabb, mórt kíméli a ru^hátl Gyártja: RECK JENŐ vegyészeti gyára Budapest, VI. kér., Lehel utca 27. szám. Mindenütt kapható! 45 7-20 fiyüláa, 1928. a kiadótulajdonos Bobajr dánná nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents