Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-09-09 / 72. szám

s Békés 1912. a lepte mb or 6. Ai orosházi lóverseny. Szeptember 2-án tartatott Orosházán az Alföldi Lovasegylet és Vitézi Szék által közösen rendezett nagyszabású lóverseny, melyre sok nevezés történt és melyen nagy tömeg érdeklődő volt jelen. Nagy izgalmat okozott a közönség között Wittmann Ferene eleki urlovas balesete, ki megbokrosodott vágtató lóvá* ról leesvén, eszméletlenül terült el. Mire a men­tők odasiettek, Wittmann magához tért, talpra* állott és saját erejéből sikerült a pályát elhagynia. Befásltják az Alföldet. Erdély és a Felvidék elvesztésével oly veszteség érte Magyarországot, melyet pótolni nem igen lehet. A gazdag erdő­ségek elvesztésével katasztrófa előtt áll erdőipa- rnnk s ngyanily katasztrófa fenyegeti a magyar bútoripart is. A kormány a veszteségek némi pót­lására oly irányú akciót indított, hogy az Alföld nem használható területei beerdősittessenek. A mozgalom ügye jelenleg még kezdeti stádiumban van. A törvényjavaslat azonban már készen van, de tárgyalásra CBak később kerül sor. A javaslat szerint az Alföld homokos, Bzikes területeinek befásitásáról van szó, melyet pályázat kiírásával végeztetne az állam. Nemzetgazdasági szempont­ból mérhetetlen kihatással volna az akció egész ipari és mezőgazdasági életünkre. ~ A hősi halált halt tűzoltók emlékszobrára eddig a következők voltak szívesek adományokat adni, amely adományokért az önkéntes tűzoltó testület köszönetét tolmácsolja. 500—500 koronát: Gyulai földmivelŐk malma, Kovács József, 300—300 koronát Gyulavidéki Takarékpénztár, Hász Imre, Reisner Ernáiméi, Békésmegyei Takarékpénztár, 200—200 koronát Weisz Mór és Társa, Gyula­városi Takarékpénztár, Bucskó Gyula, 100—100 koronát dr. br. Apor Vilmos, dr. Berényl Armin, Braun Mór, Czinozár Adolf, Schriffert Pál, Vlagyovits János, dr. Major Simon, Mihalik és Vlagyovits, Gyulai szövőgyár, Guba György, Benkő János, Reisner Ede, 50—50 koronát Zúz- mann János, Gáspár István, Kalocsa István, Ko- osis László, Leopold Béla, Névery és Scheibert, dr. Pallmann Péter, Sehillinger Jakab, Oraveoz Jenő, Neomann Márton, özv. Féhnlstvánné, Lelik Ferenc, özv. Schwartz G.-né, Sztupka Alajos, Laczkó Dénes, Mayer Frigyes, Kalmár, 30 koronát Gyulai István, 20—20 koronát Pammer Gyula, Kaszner Vilmos,Tisch Bezső, N N. N N , N. N„ N. N„ Szőke Mátyás. KoszornmegvAItás címen nyugtázza az ipar­testület elnöksége az alábbi adományokat, amelyek a napokban hirtelen elhunyt EÍBele Jánosnak, a szabó szakosztály szimpatikus elnökének emlékét fogják megörökíteni s amiből egy elaggott sze­gény szabó.iparos fog segélyeztetni. Adakoztak e óéiból: Kál ay Gábor, Tenozer Bezső 500—500 K, Szekeres Bálint, Haverda Ferenc, Kertész Gyula, ifj. Jeszenszky Béla, Jeszenszky Antal, Veosernyés András 200—200 K, Murvai István, Hack Már­ton, Szikes Béla, Skorka János, Furka György, Sohartenreiter János, Steiner Frigyes, Goldberger Ignácné, Brill Bernátné, Gróh József 100—100 K, Szilas8y Pál, Bozsos György, Heilinger János, Móritz József, Ludvig Ferenc, Szikes József, To­kay Péter, Tisch Bezső, Kiss István, Domokos András, Domokos János, id. Makray Sándor, Kocsis László, Junászka áruház, Felek és Stark 50—50 K, Barth Izsó, Bordé János 20—20 K, Kohlmann György 10 K. E követásre méltó példa nem szorul bővebb méltatásra. Gömblövészet Szeghalmon. A vármegyei Vitézi Szék augusztus 27-én Szeghalmon gömb­lövészeti versenyt rendezett, melyen 28 vadász vett részt. A verseny nagy érdeklődést keltett s a távolabbi vidékekről is sokan jelentek meg. A verseny győztesei között Brandt Vilmos főispán. Kürti József gazdász, Szőke Vince és Szatmári Sándor birtokosok, Proksch Henrik erdész, Pákozdi Elek tanár tűntek ki szép találati lövéseikkel. Az ünnepségnek nagy anyagi eredménye is volt. A szezon első premierje írásban és képek­ben látható a Színházi Élet uj számában, amely­nek érdek és tréfás cikkeit Kosztolányi, Karinthy, Szép Ernő, Szenes Béla, Kálmán Jenő írták. A Színházi Élet uj számának ára 40 korona, negyed évi előfizetés 360 korona. Kiadóhivatal Budapest, ErzBébet-körut 29. Maximálták a tűzifa árát. Az Országos Központi ArvizBgáló Bizottság a hasáb keményfa árát országosan métermázsánkint 750 koronában állapította meg. Ez az irányár időről időre vál­tozni fog, vagy lejebb megy, vagy feljebb, asze­rint, amint a külföldi valuták, különösen a román lei értéke emelkedik, vagy sülyedni fog. Pályázati hirdetmények. Mezőberény, Vésztő és Körösladány községekben felállítandó egy-egy kizárólagos dohány kisáruda kezelésének biztosí­tása tárgyában a gyulai m. kir. pénzügyigazgató­ság pályázatot hirdet. Az árudák a község for­galmasabb útvonalán lesznek felállitandók. A pályázni óhajtó igényjogosultak 20 koronás ok­mánybélyeggel ellátott pályázati kérvényeiket a gyulai m. kir. pénzügyigazgatóság főnökénél 1922 évi szeptember hó 10-én déli 12 óráig személye­sen vagy posta utján nyújtsák be. Rosenthal Mariska nőiI dlvatterme Békés­csaba II., Irányi-utca 1. Értesíti a t. hölgy­közönséget, hogy a bécsi modellkiállitás meg­tekintése, valamint az őszi és téli divatujdon- ságok beszerzése után folyó hó 4-ótől ismét a t. hölgyközönség rendelkezésére áll. isis 1—* NKIHÉIKET. Csáky Antal színtársulata ujszervezettsé- gében szeptember első napjaiban mutatkozott be a gyulai közönség előtt, éspedig eddig az operett, vígjáték, népszínmű és drámai műfa­jokban. Megállapíthatjuk, hogy minden szerep­kör tehetséges, jól begyakorlott, rutinirozott, el­sőrangú erőkkel van betöltve és amint az együt­tes összeforr, Csáky társulata első lesz a tulaj- donképeni magyar Alföld színtársulatai között. Működési köre Kecskemét, Szolnok, Szarvas, Szentes és Gyulára fog kiterjedni, mely körzet­hez Békéscsaba is valószínűleg újból csatlakozni fog. Az eddig ismert tagokból kiemeljük : Csáky Antal és neje, Cs. Spóner Ilonát, Vida Húst, Szalóky Dezsőt és fiát, a Hídvégi párt. Az újak között Árkossy Vilmos, Árkossynó, Árkossy Olga, Balázs Bálint, Ajtai Kornél, Újházi Nusi, Sándor Aranka, Szilágyi Aladár és neje, továbbá Páger mutatkoztak eddig be, mint kiforrott erők és nemcsak igyekezetét, hanem tudást és tehetséget árultak el. Eziistsirdly operettben Vida Ilus mellett Ajtai Kornél szép hős tenorja, Balázs pompás baritonja, Pager mesés komikuma a ragyogó jelenetek egész sorozatát tárta elénk. A különö­sen magas zenei stilus (Butykay) tökéletes elő­adásban érvényesült, az uj női- és férfikarról csak jót mondhatunk, a táncbetétek eredetiek voltak és csodás technikai készültséget mutattak. A zenekar, teljes négyszeres zenei quartett, Várhalmy karnagy vezetése alatt sikeresen meg­birkózott az első összeszokás és összhangolás nehézségeivel. Csókon szerzett vőlegény vasárnap délután, este pedig A parasztkisasszony ment élvezetes előadásban Balázs Bálint (Fátyol Gergő) és Árkossy Olga (Jolán) párjátéka mintaszerű, az együttes elsőrangú. Közönség vasárnapi telt ház, túlnyomóan jómódú ifjú gazdák és ifjú párok. Magdolna. Hétfőn este a Magdolna előadá­sával igazi műélvezetben részesítette a társulat azt a csekély számú közönséget, amely a ko­moly természetű színmüvek iránt is fogékony­sággal bir. A darab több Ízben kerül már szín­padunkon előadásra, igy csak a szereplőkkel foglalkozunk. Csákyné Magdolnája most is töké-- letes volt s a színjátszó művészet legmagasabb fokán állott, Teljesen méltó volt Csákyné klasz- szikus alakításához a Szilágyi Andor, Balázs Bálint, Árkossy Vilmos és ifj. Szalóky kiforrott művészi játéka. A rendezés — Hidvóghy mun­kája — mint mindig, most is kitűnő volt. Háti műsort Szerdán bérletszünetben, csak felnőtteknek A végrehajtó (La Culotte), bohózat. Csütörtökön bérletszünetben Névtelen asz- stony, szinmü. Pénteken a Vitézi Szék műsoros estélye. Szombaton bérletszünetben Drótos tót, operett. Vasárnap délutén Ezüst sirály, este Kék mazur, operett a „Békés“ kiadóhivatalában. Cimbalom lapotban eladó. — Cím kiadóhivatala, Békéscsaba. pedálos ki­tűnő jó ál­: „Körösvidék“ 1118 7—* Y VI í.T-Tfilt, E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen édes apánk és rokonunk, Somogyi Mihály temetésén meg jelentek és ezzel is részvétüket fejezték ki, fogadják ezúton is köszönetünket. Gyula 1922. szeptember hó 4. 1**2 í—i A gyászoló esalád. Bútorozott szobát koros nőtlen pénzügyi fogalmazó. Óim a kiadóban. 113» 1-1 J3ajnal-utoa 11. számú beköltözéssel eladó. ház azonnali 1ISS 1-1 Búzát, egyéb gabonát, terményeket és magvakat veszek minden mennyiségben. Adok előleget, zsákot, spárgát Mayer Zsigmondi ion Gyula, Part-utca 6. szám ia~* Mihalik müfestő házában, a Körös alatt. Flut szolgának fölveszünk Kéri Andor és Lajos mi 1—* (Gimnázium mellett.) Élesd! mész, bükkfaszén és tűzifa kapható Molnár Albertné raktárában Kossuth tér 18. szám alatt. im i_* Zongoratanitás. Haladók és kezdők figyelmébe! zongoratanitást vállal Köhalmy Vida-utca 16. szám Szakszerű Ferenonó, Bárdos-utca 9. számú ház eladó ; azon­nali beköltözés lehető. Értekezhetni a Békés- megyei Takarékpénztár téglagyárában, Körösi Jánosnál. 1—2 RACZ KÁROLY KÁLYHÁS HESTER Gyula. Szöilős-utca 28. sz (Józsefváros) Raktáron tart és megren­delésre készít elsőrendű tűzálló anyagból készült modern cserépkál yhákat és kandallókat, zománeos épü­let-díszeket. — Takarék- tűzhely, hőnyim, fürdő­szoba és fürdőkád esempe-bnrkolato- kát egyszerű és legfinomabb kivitelben. Cserépkályhák átrakását és pucolását szakszerűen jótállással eszkőzlőm Fel­világosítással, rajzokkal és mintákkal készséggel szolgálok. 1181 2-5 Egy éjjeli őr és napszámo­sok a gyufagyárba felvétetnek. 1*37 1-1 Fővárosi Bann- és ittlét R.-T. bevásárlási telepe Reihner-maloiu. Vásárol mindennemű terményeket. — Előleget ad búzára. — Csépléshez zsákot kölesőnőz. 986 16—* finÁnfiAÁV fiafalcanr hármas egységét mindenki megszerezheti Brázay Najád króm, púder, Udvdfódgy parfüm hármas egységének rendszeres használata revén. Sy)Bláait |9M> „ kiadótulalConos Dóba? János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents