Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-08-12 / 64. szám

2 Békés 1932. augusetus 9. Egyetemi beiratkozások. A budapesti kir. tudományegyetem az 1922—23, tanár első szemesz­terére a beiratkozások szeptember 1—21-ig történ­nek. A beiratkozási engedély iránti kérvényeket augusztus folyamán kell az illetékes dékánhoz be­adni. A tandíj §00 £. Az előadások szeptember 22-én kezdődnek. Balálozások Metz György földmives, Metz Mihály gyulai gazdálkodó 26 éves fia a baretéren szenvedett tüdőlövés következtében utólag fellé­pett mellhártyalobban elhunyt. A múlt hét folya­mán Gyulán még elhaltak: Maar Anna 68 éves, Friedmann Lajos cipészmester 53, özv. Pálinkás Jánosné 7T, özv. Gyulai Jánosné 36, Fábián La­jos honvéd 27, Barát Péterné Gazsó Teréz 37, Sahriffert Mátyás borbélysegéd 27, Fábián And­rás földmives 72, özv. Boros Györgyné 72 éves, özv. Török Mihályné szül. Oláh Mária 79, Vidra Miklós eleki béres 24 éves korukban. Búb Piroska énekmflvésznő és Domokos Irma zongoraművésznő augusztus 14-én a Kom­ló-szálloda éttermében együttes hangversenyt rendeznek. Bán Piroska fővárosi bemutatkozásakor az összes napilapok zenekritikusai az elragadtatás hangján Írtak a művésznő gyönyörű, lelkekbe markoló drámai mezzosoprán hangjáról. A kisasz- szony — ki énekmflvésznő és zongoratanárnő — azzal a gondolattal foglalkozik, hogy Gyulán ze­neiskolát nyit. Legutóbb Gyöngyösön tartott hang­versenyt s az ottani lapok művészi felkészültsé­géről, gyönyörű hangjáról írják, hogy a közön­ség minden figyelme másfél órán keresztül a művésznőé volt. Jegyek elővételben Dobay János papirkereskedésében kaphatók. Egy személyjegy ára 70 K. Felhívjuk olvasóink figyelmét már most erre a rendkívüli eseményt képező dalestélyre. Eljegyzés Reinitzer István borbélysegéd •ljegyezte özv. Csernóczky Józsefné kedves leányát Ilonkát. Lábbeliek buzavalníában. A békésmegyei lábbelikészitők vasárnap Békéscsabán népes gyű­lést tartottak, hol állást foglaltak a nagymérvű anyagár-drágulás ellen. A gyűlésen felszólalt Ádám György, az országos szövetség titkára, szóvátette, hogy a bőrkartell utóbbi napokban 1950 koronáról 3000 koronára emelte a talpbőr árát s az egy évvel előbb vásárolt nyersbőrt most kidolgoztatja és Csehszlovákiába, Romániába szál­lítja jó valutáért. Kérték a kormány beavatkozá­sát ennek megszűntetésére. A kérdéshez többen hozzászóltak, végűi elhatározták, hogy a mai naptól fogva a munkáknál a buzaparitást veszik alapul. A fazekas iparosok kerületi értekezletüket vasárnap délelőtt tartották az ipartestületben, hol Sál József ipartestületi alelnök meleg szavakkal üdvözölte az iparuk védelme érdekében a megye több városaiból összegyűlt fazekas mestereket. Az értekezleten a kamara is képviseltette magát dr. Landesberg Jenő titkár személyében, ki a kamara részéről ezen legrégibb s talán legmostohább el­bánásban részesülő magyar iparágnak fokozott mértékbeni támogatását helyezi kilátásba. Elis­meréssel és a kegyelet legmelegebb érzésével méltatta ezen szakma egyik lelkes apostola Farkas­házi Fischer Vilmos emlékét, kinek művészi irá­nyításából a fazekas termékek sok becses darabja kelt emléket a fazekasok e nagy mestere iránt, nemcsak Gyulán a megyében, de a volt Nagy- magyarországban is. A értekezleten Schell József helybeli fazekas mester elnökölt, ugyan ő terjesz­tette elő az értekezlet tárgyát képező anyagbeszer­zés, áru védelem és kész áruk értékesítésére vonatkozó javaslatait, melyet a jelenlevők szak­szerű tárgyilagossággal vitattak meg és fogadtak el. Említésre méló körülmény e szakmánál, hogy országunk megcsonkításával a sok fontos közgaz­dasági termék amiktől elvonattunk ezek között van a máz is amivel a cserépedények bevonva az égetés után tetszetős fényt kapnak, amely Szatmármegyében Nagybánya Alsófermezely köz­ség határában és Selmecbányán termelődik s amelynek mostani nehéz beszerzése szintén hátrál­tatja őket szakmájukban. Az értekezleten jelen­levő kamarai titkár ennek beszerzésénél is felaján­lotta a Kamara segítségét, úgyszintén az agyag iparosok érdekeit veszélyeztető árubehozatali ren­detlenségek megszüntetesére. Nyomdászok béremelése. A folyton foko­zódó drágaság az emberi létezés alapfeltételeit most már élesen támadja és a munkások az egész vonalon ezzel arányos munkabér emelést kérnek. A nyomdai munkások újabban 38 és fél százalé­kot kértek és kaptak, ennélfogva a lapkiadók kénytelenek a lapok árát is aránylagosan emelni. Az emelés lapunknál a szombati számnál lép érvénybe. A Színházi lief uj számában átalakították az összes pesti színházakat. Inoze Sándor népszerű hetilapja e héten különösen gazdag ötletekben. Rengeteg tréfa és fénykép, oikk és rajz van az uj számban, melynek ára 30 korona, negyedévi elő­fizetős 250 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsé- bet-körut 29. szisrEszfiT. Vig özvegy. Csáky Antal színtársulata pén­teken és szombaton Lehár Ferenc értékes, szép operettjét hozta színre, a címszerepben Vida Ilus vendégfelléptével. Az előadás ünnepi estnek szá­mítható, egyike volt a szezon legszebb estéinek. Vida Ilus életteljes elevenséggel játszott, igazi művészi egyénisége, pezsgő temperamentuma magával ragadta a többi szereplőket is. Dalai, különösen a második felvonás Vilja dala és a keringők finom színezetűek, abszolút művésziek voltak, nemkülönben magas színvonalúak G. Patkós Irma és Kovács Károly szólói és duettje is. Mintaszerű szép játékot produkált Csáky igazgató Daniló szerepében és id. Szalóky, mint Montenegró párisi nagykövete, továbbá remekelt maszkban és mimikában Jávor Antal (Nyegus). Gross karnagy precíz dirigálását és a zenekar tökéletes játékát külön kell kiemelnünk Vasárnap este zsuíolt ház előtt Szigligeti­nek egyik leghatásosabb vigjátékát, a Csókon szerzett vőlegényt adta elő a társulat. Az összes szereplők a szerző nagy nevéhez méltóan ját­szottak és a közönség hálásan tapsolt a darab­nak is, a művészeknek is. A Buta rember. Szenes Béla jónevü iró vigjátéka, mint ujdon ág, hétfőn került bemuta­tóra. A darab Budapesten jubiláris rekordot ért el. Csodáljuk a budapesti közönség hevületét, mert mi — vidékiek — nem fedeztük fel benne azt a belső értéket és irodalmi kiválóságot, ami a sorozatos előadást indokolná. Az összes sze­replők tehetségük legjavával igyekeztek a cselek­mény nélküli darabba életet és vért önteni, ami­vel — dicséretükre legyen mondva — a darabot megmentették. Heti mUsori Szerdán bérletszünetben csak felnőtteknek A hkapós patikárus, bohózat. Csütörtökön B bérletben Búzavirág, színjáték Pénteken A bérletben Babavásár, operett- újdonság, uj díszlettel. Itt először. A diszletet Krausz helybeli festő festette. Szombaton B bérletben Babavásár, operett- újdonság. Vasárnap délután Tolonc, népszínmű, est« bérletszünetben Babavásár, operett-újdonság. ütVUT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Tóth György gyümölcsárus semminemű adósságaiért felelősséget nem vállalok, azokat nem fizetem ki. Kérem nevemre hivatkozás esetén se kölcsönözzenek neki. un í-i Tóth Györgyné gyümölcsárus. Petroleum 1 liter 70 korona n*01-* Hász és Kovácsnál. Nemzeti Pénzváltó It.-T. terménykirendeltsége. Gyula, Kossuth Lajos-tér 34. ez. Vesz { miodeuféie terményeket és gabonanemüeket a legmagasabb uapi árak mellett. 1022 5-* Sürgönyeim : Nemzeti Pénzváltó, Gyula. Hereszénát napi árban veszek. Balog József fia 1074 8-4 Bonyhádi-ut 8. Egy börfedeies, olajtengelyes, poszté­val bélelt hiuté eladó. Megtekinthető Kiska József koesifényezónél, Zrinyi-u. 944 3-d űri szabóságból nagy munkások, egy ügyes napszabó, egy nadrágszabó felvéte­tik Szekeres szabónál. un 1-1 Import kristálycukor 1 kgr. 410 korona mi 1-* Hász és Kovácsnál. 4000—1922. Hl* 1-* Pályázati hirdetmény. Bókóavármegye szeghalmi járásáhos tar­tozó Körösladány községben elhalálozás foly­tán megüresedett főjegyzői állásra, ennek be­töltése folytán esetleg megüresedő közigazga­tási és adóügyi s a m. kir. közigazgatási bíró­sághoz beadott panasz visszavonása által netán megüresedő újonnan rendszeresített második közigazgatási jegyzői, továbbá lemon­dás folytán megüresedett községi anyakőnyv- vezető Irnoki állásokra pályázatot hirdetek s felhívom a pályázni óhajtókat, hogy pályázati kérvényüket szabályszerűen felszerelve hoz­zám legkésőbb folyó évi augusztus hó 23-ig bezárólag adják be, mert a később érkező pályázati kérvényeket nem fogom figyelembe venni. 1. A főjegyzői állás javadalma: 1200 korona készpénz fizetés, 58 kát. hold 501 négyzetül föld haszonélvezete, természetbeni lakás és magánmunkálatokórt megengedett dijak szedhetése. 2. A közigazgatási jegyzői állás java­dalma : 1500 korona készpénz fizetés, 19 kát. hold 640 négyzetöl föld haszonélvezete, 500 korona lakbér és a magánmunkálatokórt meg engedett dijak szedhetése. 3. Az adóügyi jegyzői állás javadalma: 2000 korona készpénz fizetés, 400 korona lakbér és a magánmunkálatokórt megengedett dijak szedhetése. 4. Az újonnan rendszeresített második közigazgatási jegyzői állás javadalma: 200C korona készpénz fizetés, 400 korona lakbér és a magánmunkálatokórt megengedett dijak szedhetése. 5. Az irnoki állás javadalma : 800 korona fizetés, 200 korona lakbér. Ezenfelül minden állásnál az állam által nyújtott segélyek és kedvezmények. A választást később fogom kitűzni. Szeghalom, 1922. évi augusztus hó l ón. Kiss László, főszolgabíró. Búzát, egyób gabonát, terményeket és magvakat veszek minden mennyiségben. Adok elölegety zsákot, spárgát Mayer Zslgmond lOlTv- Gyula, Part utca 6. szám »-* Mihalik müfestő házában, a Körös alatt. Sióróten, a kövesut mellett 5 hold szántóföld haszonbérbe kiadó. Értekez­hetni Tar János mészárosnál. Ili* 1—2 Férfi szobaberendezés bőrgarnitúrá­val együtt eladó Kólegyháza 85. szám alatt. 1H6 T—1 Csakis elsőrendű szalonmunkára is al­kalmas férfi szabó nagymnnkásokat magas órabér mellett felvesz Könyves Tóth Kálmán Békéscsaba. 1114 1—s pedálon ki­tűnő jó ál­lapotban eladó. — Cim : „Körösvidók* kiadóhivatala, Békéscsaba. 1118 1—* Cimbalom Syalán* ÍVSZ. a kiadótulajdonos Dobaar dános nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents